folklór

oldal nyomtatása Share

folklór (ang. folklore 'népi tudás') *a nép hagyományos, közösségi eredetű-jellegű, íratlan szellemi javainak (költészet, zene, tánc, néphit, népszokások) összessége; a romániai magyar nemzetiségi kultúrában azok a szellemi javak, amelyek az itt élő magyar népi (falusi és városi) tömegek sajátjai.

A romániai magyar ~nak mély, évszázadokon át kialakult és felhalmozódott sajátosságai vannak mind a magyar ~ egészével, mind a román ~ral való kapcsolataiban és kölcsönhatásában. A korábbról öröklődött, majd továbbfejlődött romániai magyar ~ 1918 után keletkezett részében külön romániai jelleg is észlelhető néhány olyan műfajban, amely a történeti, közéleti változásokat közvetlenebb módon és gyorsabban tükrözi. Ilyenek a katonadalok, a két világháború közt a munkásmozgalom dalai vagy a szocializmus építéséhez kapcsolódó új szövegek.

A romániai magyar ~ az egész magyar ~ban viszonylag a legrégiesebb, következőleg a legélőbb és leggazdagabb. Régies jellege az országon belül is, nyugatról kelet felé haladva, mind erőteljesebb, mígnem a ~terület szélén, a székelyeknél, a gyimesi meg a moldvai csángóknál eléri a maximumot. Az a tény, hogy a magyar nemzetiség Romániában nem egyetlen összefüggő tömbben, hanem több kisebb-nagyobb csoportban, sőt részint szórványosan él, románokkal, ill. más nemzetiségekkel együtt vagy azok környezetében, szintén hozzájárult a régies anyag és sajátosságok megőrzéséhez.

A régiesség az anyagban (siratóénekek, egyedülálló klasszikus balladatípusok, lírai keservesek) éppúgy szemmel látható, mint az életben (verses alkotások rögtönzése, nagymérvű szöveg- és dallamvariálás, egyéni balladaelőadás, gazdagon ékített dallamvonal). A romániai magyar ~ ilyen és hasonló régi, jórészt már kizárólagos anyagának, alkotás- és előadásformáinak rendszeres gyűjtése, tanulmányozása és kellő ismerete nélkül a magyar ~ múltjának vagy mai állapotának egyetlen kérdése sem oldható meg tudományos szinten. A régiesség és gazdagság azonban természetesen csak viszonylagos; talán a moldvai csángókét kivéve egészében rohamosan tért vesztett és veszít az irodalommal, valamint a kultúra valamennyi modern formájával szemben; a századokkal korábbi egyeduralmához és virágzásához viszonyítva az élő ~ a hanyatlás, a megszűnés végső szakaszához jutott.

A romániai magyar ~ másik alapvető sajátossága, a román néppel való együttélés természetes és szükségszerű következményeként megnőtt az interetnikus kapcsolatok súlya és jelentősége. Az ezredéves együttélés szövevényes kölcsönhatásokhoz vezetett: elsősorban itt áramlottak és áramlanak be a magyar ~ba különösen a román, általában a délkelet-európai hatások, formai elemek éppúgy, mint tartalmi motívumok, epizódok és típusok. Nem véletlen, hogy Erdélyben a magyar-román összehasonlító folklorisztika a gyűjtés kezdeteitől napjainkig jellegzetes hagyománnyá gyarapodott.

Végül nem hanyagolható el az a földrajzi adottság sem, hogy a térszíni formák nagy változatossága miatt *a néprajzi tájak területe egyenként sokkal kisebb, számuk viszont sokkal nagyobb, mint akár a román, akár a magyar alföldi sík részeken. A romániai magyar néprajzi tájak hegységekkel barázdált, folyókkal-patakokkal szabdalt térképe meglepő és jellemző tagoltságot mutat: nemcsak két szomszédos völgy tucatnyi faluja, hanem akár egy-két falu is (így Szék vagy Torockó) alkothat önálló, a környezetétől teljesen elütő néprajzi tájat, vidéket. A romániai magyar néprajzi tájak túlnyomórészt a Kárpátok ívén belül, Erdélyben helyezkednek el. A Kárpátok övezte mai tizenhat megye közül mindenikben van, románokkal és más nemzetiségekkel együtt, több-kevesebb magyar népesség, szórványoktól kezdve olyan nagyobb néprajzi tájakig, amelyek közül területének és magyar lakosságának arányai, valamint éppen népköltészete és népművészete révén a nemzetközi szakirodalomban is méltán legismertebb Kalotaszeg és a Székelyföld. Egy kisebb, de *a népi kultúra szempontjából jelentős csoport él a Keleti-Kárpátokon kívül: a moldvai csángó magyarok, akik a középkortól kezdve fokozatosan települtek át a Székelyföldről Moldvába, és ma a legarchaikusabb magyar ~sajátosságok őrzői.

A ~ a romániai magyar kultúra fontos és jellegzetes része. Bár néhai hagyományos ("szerves") korszaka hovatovább lezárul, újjáélesztett és továbbfejlesztett ("szervezett") formái a könyvkiadás és az időszaki sajtó, a *rádió és televízió, a fesztiválok és versenyek, a *Kaláka és a táncházmozgalom, általában a szocialista állam *művelődési intézményei és mozgalmai révén egész nemzetiségünk kulturális életét áthatják. Az irodalomban és a képzőművészetben egyre jellemzőbb a folklorizmus: a hagyományos népi szellemiség közvetlen vagy közvetett ihletése és hatása. A ~ sokrétű megbecsülése, megőrzése és értékesítése az öntudat jelzőrendszeres tartozékaként szolgálja a nemzetiség együttérzését és összetartozását.

A magyar folklórkutatásnak Erdélyben és Moldvában gazdag múltja van; a százados népköltészeti és népzenei gyűjtések és feldolgozások áldozatos munkával ismétlődnek 1919 után is. Vikár Béla, Bartók, Kodály, Lajtha László, Balla Péter munkásságát Seprődi János, Veress Gábor, Domokos Pál Péter, *Járdányi Pál és mások folytatják, közlésre az *Erdélyi Múzeum és az ETI nyújtott segédkezet.

Intézményes munkára, tudományos tervszerűségre újabban került sor: 1949-ben alakult a bukaresti Folklór Intézet fiókjaként a kolozsvári Folklór Osztály, a romániai magyar ~ gyűjtésének és tanulmányozásának, továbbá a román-magyar ~kapcsolatok vizsgálatának feladatával. Ma mint Etnológiai és Szociológiai Osztály a Babeş-Bolyai Egyetem Társadalomtudományi Központjához tartozik. Belső munkatársai megalapításától napjainkig: *Szegő Júlia (népzene) 1957-ig, *Jagamas János (népzene) 1960-ig; rövid ideig *Elekes Dénes (néptánc), akit *Faragó József (népköltészet) váltott fel; 1957-től *Almási István (népzene); 1958-tól 1973-ig *Nagy Olga (népköltészet), 1960-tól Vöő Gabriella (népköltészet). Rövidebb időn át *Gurka László (népzene, 1954-59), Könczei Ádám (népköltészet, 1958) és Schuster Nagy Ildikó (népzenei irattáros, 1958-62). Jelenleg az osztálynak három magyar szakembere van: *a népköltészeti kutató *Faragó József, Vöő Gabriella és *a népzenekutató *Almási István. Hivatásos népköltészeti kutató 1967 óta Marosvásárhelyen *Olosz Katalin folklorista. A kolozsvári egyetem magyar irodalmi tanszékén 1943-tól 1953-ig *Faragó József mint gyakornok, tanársegéd, ill. adjunktus foglalkozott népköltészeti oktatással, 1954 óta *Mitruly Miklós lektor a ~ előadója. A zeneművészeti főiskolán *Jagamas János irányította éveken át az újabb nemzedékek népzenei érdeklődését. *A népköltészet és *a népzene mellett olyan részeknek, mint *a néptánc, *a népszokások, *a néphit és *a népi tudás, hiányoznak még hivatásos kutatói.

A hivatásos folkloristák szerény száma miatt közművelődési szerepén túl szakmailag is számottevő az *a népköltészeti és népzenegyűjtő mozgalom, amelynek gazdag termése többnyire szintén a Folklór, ill. Etnológiai és Szociológiai Osztály archívumát gyarapítja. Ez az archívum már 1977 végén 723 helységből összesen 130 000 romániai magyar folklóralkotást őrzött, a szám ma meghaladja a 150 000-et. A gyűjtések jelentős része a folyóiratokban is napvilágot lát, főleg a *Művelődésben és mellékletein; tudományos feldolgozásokat a *Korunk és a NyIrK közöl. A könyvkiadók és a megyei közművelődési szervek is számos kiadvánnyal járultak hozzá *a népköltészet, így különösen a *ballada és *a népdalok (*daloskönyv) iránti közérdeklődés felkeltéséhez, ritkább a *néptánc koreográfiai irodalma, e téren azonban több művészi együttes és újabban a *táncház ifjúsági mozgalma nyújt új eredményeket.

(F. J.)

Kós Károly, ifj.: Magyar néprajzi tájak hazánk területén. *Művelődés 1957/2; uő: Hagyomány, fejlődés, sajátosság és egyetemesség *a néprajzban. *Korunk 1969/11. *Faragó József: Székely népköltészet. *Korunk 1957/8; uő: Népköltészeti kapcsolataink kutatásáért. *Korunk 1959/9; uő: Nemzetiség és folklór. *Korunk Évkönyv 1973. 135-46.; uő: Folklórtudat. *Művelődés 1978/9; uő: A székely folklórgyűjtések vázlata. *Korunk Évkönyv 1979. 31-38.; uő: A szerves és a szervezett folklór. *Korunk 1979/1-2. Balogh Edgár: Megtartó és egybekötő néphagyomány. *Korunk 1969/11; uő: Néphagyomány és *művelődés. *Korunk Évkönyv 1979. 10-19. Szabó T. Attila: A hazai magyar népballadagyűjtés életútja. *Kallós Zoltán Balladák könyve c. kötetében, 1970. 5-42. Kósa László-Nagy Ilona: Magyar néprajzi kutatások Romániában. Népi kultúra Népi társadalom V-VII. Bp. 1971. 45-69. Szabó Zsolt: Irányított néprajzi gyűjtőversenyek általános iskolás tanulókkal. *Népismereti dolgozatok 1976. 73-84. *Jagamas János: Adatok a romániai magyar népzenei dialektusok kérdéséhez. A Szabó Csaba szerkesztette Zenetudományi írások c. kötetben. 1977. 25-51. Cseke Péter: Folklórkutatásunk korszerű szintézise. *Korunk 1978/9. Szabó Ilona: A *Korunk népismereti könyvészete (1926-1977). *Korunk Évkönyv 1979. 299-312.