Gáll Ferenc (Kolozsvár, 1912) (1991 • 2017)

oldal nyomtatása Share

Gáll Ferenc (Kolozsvár, 1912. márc. 22.) festőművész, szerkesztő. Tanulmányait Aurel Popp irányításával kezdte Szatmáron, majd a kolozsvári Şcoală de Belle Arte keretében, 1929 és 1933 között Rómában, 1936-tól pedig Párizsban folytatta. Közben rendszeresen részt vett a hazai művészeti életben mint kiállítóművész és a kolozsvári *Tribün képzőművészeti rovatának vezetője (193536). Megfestette Kováts József, Nyírő József, Tamási Áron, Kibédi Sándor, Kőmíves Nagy Lajos, Hunyady Sándor, *Dánér Lajos arcképét; Isac Emilről készített festményét a kolozsvári Emil Isac Emlékházban őrzik. Humanista érdeklődésének központjában a kisemberek sorskérdése áll, első nemzetközi sikerét Spanyol menekültek c. képével aratta, melyet a francia állam vásárolt meg. A II. világháborút katonaként szenvedte végig, utána végleg Párizsban telepedett le.

Az 50-es évek elején az impresszionizmus legjelentősebb felújítójává vált; képeit az egész világ művészeti központjaiban kiállította. A francia művészeti életben nemcsak kiállítóként, hanem szervezőként is jelentős tevékenységet fejt ki; 1956-tól vezetőségi tagja a Függetlenek Szalonjának, de más francia társulások európai és amerikai kiállításain is részt vesz. 1971-ben a nagybányai művésztelep centenáris kiállításán szerepelt, 1972-ben a franciaromán kulturális kapcsolatok keretében Románia festőművészetének párizsi bemutatását segítette elő.

Kováts József: Erdélyi festő Rómában. *Erdélyi Lapok 1932. márc. 3.; uő: G. F. kolozsvári festőművész római kiállítása. *Keleti Újság 1933. máj. 28. Vásárhelyi Z. Emil: G. F. festőművész kiállítása. *Erdélyi Helikon 1937/8. André Fiament: François Gall. Monográfia. Párizs 1978. George Sbârcea: Szép város Kolozsvár... 1980. 15661. Egy portré története. Gyulai Pál: G. F. köszöntése. *Utunk 1982/15.



Gáll Ferenc, François Gall (Kolozsvár, 1912. márc. 22. – 1987. dec. 12., Párizs) – festőművész, szerkesztő. Tanulmányait Aurel Popp irányításával kezdte Szatmárnémetiben, majd a kolozsvári Şcoală de Belle Arte keretében, majd ösztöndíjjal Nagybányán, a Szépművészeti Iskolában végzett tanulmányokat. Mesterei Mikola András és Krizsán János voltak. 1929-ben utazott Rómába, ahol az Academia delle Belle Arti növendékeként Umberto Coromaldi osztályába járt. 1936-tól Párizsban, André Devambez műhelyében tanult. 1942-ben tért vissza Nagybányára, 1944-ig élt ott. 1945-ben katonaként Ausztriában fogságba került, szabadulása után végleg Párizsban telepedett le. Közben rendszeresen részt vett a hazai művészeti életben mint kiállítóművész és a kolozsvári Tribün képzőművészeti rovatának vezetője (1935-36). Megfestette Kováts József, Nyírő József, Tamási Áron, Kibédi Sándor, Kőmíves Nagy Lajos, Hunyady Sándor, Dánér Lajos arcképét; Emil Isacról készített festményét a kolozsvári Emil Isac Emlékházban őrzik.

Humanista érdeklődésének központjában a kisemberek sorskérdése áll, első nemzetközi sikerét Spanyol menekültek c. képével aratta, melyet a francia állam vásárolt meg.

Az 50-es évek elején az impresszionizmus legjelentősebb felújítójává vált; képeit az egész világ művészeti központjaiban kiállította. A francia művészeti életben nemcsak kiállítóként, hanem szervezőként is jelentős tevékenységet fejt ki; 1956-tól vezetőségi tagja a Függetlenek Szalonjának, de más francia társulások európai és amerikai kiállításain is részt vesz. 1971-ben a nagybányai művésztelep centenáris kiállításán szerepelt, 1972-ben a francia–román kulturális kapcsolatok keretében Románia festőművészetének párizsi bemutatását segítette elő.

Tagság: Független Művészek Társasága

Díjak: Hunyadi-Aldobrandini ösztöndíj (1933); a Függetlenek Szalonja kiállításon ezüstérem (1946).

 

Irodalom

Kováts József: Erdélyi festő Rómában. Erdélyi Lapok 1932. márc. 3.; uő: G. F. kolozsvári festőművész római kiállítása. Keleti Újság 1933. máj. 28. – Vásárhelyi Z. Emil: G. F. festőművész kiállítása. Erdélyi Helikon 1937/8. – André Fiament: François Gall. Monográfia. Párizs 1978. – George Sbârcea: Szép város Kolozsvár… 1980. 156–161. Egy portré története. – Gyulai Pál: G. F. köszöntése. Utunk 1982/15.