Gittai István

oldal nyomtatása Share

Gittai István, családi nevén Szilágyi (Tóti, 1946. dec. 31.) költő. Középiskolát Margittán (1964), építészeti technikumot Nagyváradon végzett (1969). Tervező Zilahon, 1971-től Nagyváradon. Először a Fáklya, majd az Ifjúmunkás, *Utunk, *Igaz Szó, Korunk, Bihari Napló, *Brassói Lapok és a Familia közölte verseit. Szerepel a Varázslataink (Kv. 1974), Hangrobbanás (Tv. 1975), Végtelen mondat (1977) és Tineri poeţi maghiari din România (Kv. 1979) c. antológiákban.

Forrás-kötete a Megmentett visszhang (1975). Szikár, szűkszavú versei főleg a magányosság érzetének kifejezésében hitelesek. További köteteiben (Szeszélyes galopp. Tv. 1978; Folyosók és tünetek. 1979) kihagyásos versszerkezetei nagyobb kompozíciós egységekbe rendeződnek. Mindinkább az elérhetetlen teljesség szószólója: "a hiány költőjeként" (Mózes Attila) mutatkozik be. Legújabb kötete (Mozgóképek egy idegháborúból. 1982) egy növekvő "idegfeszültség nem annyira feloldása, hanem inkább állandó vibrálása" (Márki Zoltán).

Mózes Attila: Töredék *kritika a költészet utolsó szótagjairól. *Utunk 1975/5; uő: Kilátás az üveglabirintusból. *Utunk 1979/49. Márki Zoltán: Gyűjtögetés. *Előre 1975. okt. 9.; uő: Indulatok és kényszerek. *Előre 1983. ápr. 20. Markó Béla: G. I: Megmentett visszhang. *Igaz Szó 1976/6. Varga Gábor: G. I. hiányérzetei. Interjú. Ötödik évszak, Mv. 1980. 14954. Vásárhelyi Géza: Költő és indulata, avagy a hahota mikéntje. *Utunk 1982/30.