avantgarde

oldal nyomtatása Share

avantgarde – (franciául avantgarde ’élcsapat’) – az I. világháború előtt szórványosan jelentkező, a háborús években, majd a nyomukba lépő világválság idején és annak hatására programatikus mozgalom jelleget öltő mindama művészeti, irodalmi irányzatok (aktivizmus, dadaizmus, expresszionizmus, futurizmus, konstruktivizmus, kubizmus, szürrealizmus) gyűjtőneve, melyek élesen szembefordultak a hagyományos kifejezési módokkal. Szélsőséges művészeti elveket valló vagy az alkotás folyamatának tudatosságát elvető hívei egyben a polgári rend társadalmi-erkölcsi intézményeit is tagadták. Eleinte anarchikus színezetű lázadásuk e mozgalmak későbbi szakaszában világnézetileg polarizálódott. Jelentős alkotó egyéniségei közül sokan a munkásmozgalomhoz csatlakoztak (Aragon, Becher, Brecht, Derkovits, Déry, Eluard, Kassák, Majakovszkij, Uitz), egyesek megrekedtek a pusztán esztétikai lázadás szintjén (Breton, Tzara), vagy éppenséggel a fasizmust dicsőítették (Marinetti).

A romániai magyar irodalomban elsőnek 1920-tól a Napkeletben jelennek meg ~ hangvételű írások Balázs Béla, Barta Lajos, Becski Andor, Dienes László tollából. A Franyó Zoltán szerkesztette Genius és Új Genius (1924-25) jelentkezése a Kassák köréből kinőtt és akkoriban emigrációban élő magyar avantgardistákkal való kapcsolatot jelez. Szántó György képes folyóirata, a Periszkop (1925-26) már kifejezetten ~-programmal lép fel, s külön érdeme a képzőművészeti ~ szemléletének és gyakorlatának népszerűsítése. Ezek a folyóiratok tisztázatlan eszmeiséggel ugyan, de haladó törekvéseket hirdettek: háborúellenességet, társadalmi aktivitást, egy új művészet szükségességét.

Az új művészet ideológiai elemzését elsőnek Dienes László kísérli meg Művészet és világnézet (Kv. 1925) c. könyvében, beágyazva annak formai vívmányait a kor dinamikájába. Úttörő próbálkozását megelőzve s azzal párhuzamosan jelennek meg a hazai magyar ~-költészet első – többnyire közösen fellépő szerzők verseit tartalmazó – gyűjteményei. Ilyenek Antal János és Becski Andor Verseskönyv (Kv. 1923), Sükösd Ferenc, Dobolyi Lajos és Gyárfás Endre A mi országunk (Bp. 1925), Heves Ferenc és Erg Ágoston Groteszk plakát (Máramarossziget 1926), Gaál Gábor és Benamy Sándor Erről van szó (Kv. 1927) c. kiadványai. Az ~hoz kapcsolódik Becski Andor és Szentimrei Jenő kezdeményezése, a kolozsvári Studio munkásszínpad (1927). A Korunk első folyama első szakaszában, a 20-as évek végéig következetesen közlési teret biztosított mind a hazai ~-irodalomnak, mind pedig a nemzetközi ~ számottevő alkotásainak, műfordítások, ill. a különböző művészeti ágakról (képzőművészet, építészet, zene, film) szóló beszámolók képében; a folyóirat egyre félreérthetetlenebb világnézeti elkötelezettségének mértékében azonban az ~-költő és teoretikus Gaál Gábor és munkatársai, köztük Méliusz József koncepciójának megfelelően ez az irányulás a tartalmában, formájában egyaránt forradalmi művészetként felfogott ~ vívmányait a valóságirodalom irányában teljesítette ki.

Az ~-líra hazai művelői közül különben a két világháború között Bartalis János és Méliusz József gazdagítja teljessé vált életművel a romániai magyar irodalmat, a prózában pedig Nagy Dániel expresszionista hangvételű regényét, a Cirkuszt (Kv. 1926), Molter Károly Metánia RT c. szatirikus-fantasztikus regényét (Kv. 1929), Szilágyi András Új pásztorát (Párizs 1930), Kiss Ida, Papp József írásait, főként pedig Szántó Györgynek a 20-as években írt Sebastianus és Az ötszínű ember c. regényét s A kék lovas c. novelláskötetét lehet ide sorolnunk. Az ~ hatására jellemző, hogy nyomai olyan alkotók életművében is fellelhetők, akik vallott alkotói elveik szerint korántsem tekinthetők az ~ elkötelezett híveinek; világnézeti indítékaik tekintetében aligha rokonítható költők, mint Dsida Jenő, Salamon Ernő, Szemlér Ferenc ugyancsak beépítettek költészetükbe bizonyos ~-elemeket, a népi írók vonulata pedig egyfelől a Szabó Dezső-i expresszionizmus közvetítésével, másfelől a népi művészetet és hiedelemvilágot átható gazdag képzeletbeliség, ősi, természetfeletti motívumok, sűrítő expresszivitás forrásából merítve az ~-dal nem szemléletben, de struktúrában rokonítható jellegzetességekhez jutott. Nyírő József korai novellái, de még inkább Tamási Áron prózai és színpadi művei számos ilyen elem ötvöződését mutatják.

Az 50-es évek irodalmi dogmatizmusának felszámolása során új szerephez jutott az ~. Méliusz József életművének a pályakezdés indítékaihoz visszanyúló, új lendülete, főképpen pedig Lászlóffy Aladár, Páskándi Géza, Szilágyi Domokos, Hervay Gizella neoavantgarde lírája új szakaszt jelöl. A hazai magyar ~ reneszánszában részt kér a költő Király László, Palocsay Zsigmond újító merészsége, a prózában Bodor Ádámnak és Panek Zoltánnak az „új regény”-re emlékeztető hűvös feszültsége, Páskándi Géza abszurdba hajló szintézise, Sigmond Istvánnak a fantasztikumot az expresszionizmussal elegyítő modora, a drámában Páskándi Géza és Kocsis István ígéretes, az izmusok szabadító vívmányait sajátos eszmei koncepciónak alárendelő eredetisége, a versben, kritikában „szöveget” író Szőcs Géza, Egyed Péter, Cselényi Béla új formabontása. Korszakok, irányzatok, nemzedékek járulnak hozzá a mozzanatosból szervessé alakuló folytonossághoz.

(Szi. J.)

Szabó György: A kolozsvári Napkelet külföldi irodalmi anyaga. NyIrK 1965/1. – Szász János: Irodalomtörténetünk egy fejezete: a Korunk költészete (1932–1940). Tanulmány A Korunk költészete c. kötetben, 1967. – Az avantgardról. Kérdez Huszár Sándor, válaszol Méliusz József, Az illúziók kávéháza, 1971. 393–403. – Kántor Lajos: Népiség-mítosz-novella (Tamási, Nyírő, Kacsó). Az Alapozás c. kötetben, 1970. 225–237.; uő: Avantgarde és szolgálat. A Hét 1972/27. – Tóth Sándor: Avantgarde és realizmus. A G. G. kötet Gaál-tanulmányának III. fejezete, 1971. 85–145. – Sőni Pál: Avantgarde-sugárzás. Modern törekvések a romániai magyar irodalomban, 1973. – Szőcs Géza: Mi a vers? Korunk Évkönyv 1976. 301–306. – Mózes Attila: Forrás-jelenségek. Korunk 1977/6. – Fiatalok irodalma – az irodalom fiatalsága. Kerekasztal-értekezlet. Igaz Szó 1977/8. – Aradi József: Kögíthető-e a költészet? Egy lehetséges disputa modellje, Igazság, 1979. ápr. 14. és 21. – Borcsa János: Szólni – „vershullás” idején. Korunk 1979/4.