Hargita Dal- és Táncegyüttes

oldal nyomtatása Share

Hargita Dal- és Táncegyüttes 1970-ben alakult Csíkszeredában. Hivatásos zenészek és szólisták karából, műkedvelő női dalcsoportból és táncosokból tevődik össze, karmester Gál Árpád, művész rendező Salló István, zenekarvezető Dima József, folklorista Kovács Dénes, táncmester Antal Miklós és Toró Emil. Megyéjén kívül fellépett Aranyosgyéresen, Brassóban, Kolozsvárt, Marosvásárhelyen, Medgyesen, Nagyenyeden, Segesvárt, Sepsiszentgyörgyön, Szecselevárosban és számos más kisebb helyen, szerepel a Román *Rádió és TV magyar előadásain.

1973-ban Görögországban és Magyarországon, 1975-ben a Szovjetunióban, 1976-ban Olaszországban mutatkozott be, s 1978-ban részt vett az Athénban lezajlott európai tánc- és dalfesztiválon. A *Megéneklünk, Románia I. Országos Fesztiválján (1977) aranyérmet, a II. Országos Fesztiválon (1979) első díjat nyert, s 1980 decemberében tartotta meg ezredik előadását. Példájára több üzemben, iskolában, községi *művelődési otthonban tánc- és dalcsoport alakult a zenei anyanyelv és néphagyományok ápolására.

Műsorán felcsíki, nyárádmenti, homoródmenti székely és marosmenti román táncok váltakoznak. A *kritika kiemelte a koreográfiai megoldás elevenségét, lendületét és méltóságát, teljesítményeinek népi eredetisége körül azonban sajtóvita támadt, s ez alapul véve a legsikerültebb számok (Székelypetki menyecsketánc; Marosszéki forgatás) néprajzi hitelét hasznosan járult hozzá a ~ művészi fejlődéséhez.

Könczei Ádám: Egy felemás népi együttes. *A Hét 1977/4. Becze Antal: A *Hargita Művészegyüttes első évtizede. *Művelődés 1981/3.