Huszár Sándor

oldal nyomtatása Share

Huszár Sándor (Kolozsvár, 1929. ápr. 15.) prózaíró, színműíró, műfordító, szerkesztő. ~ Irma férje. Középiskolai tanulmányait a Kolozsvári Piarista Gimnáziumban végezte (1948), a Herbák János Művekben (a mai Clujana) dolgozott, majd az Igazságnál volt újságírógyakornok (194952) s a Bolyai Tudományegyetemen filozófia szakos oklevelet szerzett (1954). Egy ideig az *Utunk szerkesztője, később a kolozsvári *Állami Magyar Színház igazgatója (195964). Ismét az *Utunkhoz került, majd 1970-től az 1983/44-es számig *A Hét c. országos hetilap főszerkesztője.

Első írása 1952-ben jelent meg az *Utunkban, novelláinak, karcolatainak első gyűjteményét 1956-ban adták ki (Valaki közbeszól).

Származása és élményvilága alapján a *kritika munkásíróként üdvözölte és Nagy Istvánnal rokon vonásait kutatta, holott a különbség könnyen érzékelhető. Huszár inkább a perifériára szorult, szervezetlen munkásrétegek, a legszegényebbek írójaként indult, s vallomása szerint is Asztalos Istvánhoz állt közelebb. Érzékeny a kisemberek fizikai-erkölcsi nyomorúságára, de a vaskos életörömre is, amely hétköznapjaikon olykor felülemeli őket. Derűs, lírai humor, "vagányságból és érzelmességből gyúrt hősiesség" (Földes László) jellemzi akkori történeteit, feltűnő bennük a bonyolult erkölcsi problematika. Rokonszenve az elesettek iránt többször is vitát váltott ki (például Máriskó c. novellája nyomán). Vonzódása a tragikum iránt Jött egy lány a telepre c. írásában jelentkezik.

Noha munkássága a rövid műfajoktól a bonyolultabb epika irányában alakul, lírai hozzáállása megmarad. Több művében is vissza-visszatérő hősöket és narrátorokat teremt (Kokó, a bohóc, Pici úr, a csapos, a nagy Redaktor, a Diri), akik elbeszéléseiből és önelemző visszaemlékezéseiből egy átmeneti korszak, az 50-es évek minden visszásságát megszenvedő emberi sors bontakozik ki. Az Esős délutánok a Tarka Ökörben (1974) dekameronszerű novellafüzér: emlékezetes figurák lírával átszőtt elbeszéléseit tartalmazza, amelyekben alig van cselekmény. Huszár mint *Kovács János megjegyzi "kedveli a megfoghatatlan viszonyulásokat, az illékony helyzeteket, a röppenő hangulatok hullámrezgéseiből kikövetkeztethető igencsak tragikus sorsokat", novelláiban "érzelmi viszonyulások légiesítik a súlyos és terhes tényeket és *tetteket";. Az érzelmességet sajátos módon ellensúlyozza a mindegyre *groteszkbe hajló, ironizáló és karikírozó nyelvezet, mintegy a figurák esendőségét, sebzettségét leplező önvédelem eszközeként.

Így láttam a trapézról c. regényének (1979) színhelye ugyancsak a Tarka Ökör: "egy olyan tér írja *Szávai Géza , mely novella- és regénytartalmak számára teremti meg a mesélés bensőséges atmoszféráját az epikus ábrázolás invenciójaként, mely ebben a közegben messzemenő szabadsággal és fantáziával közelíti meg, kebelezi be láttatja a világot". A narrátorok többszólamúsága jellemzi, műfaja mégis az énregényhez áll közel. A hiteles tényanyag és a fikció sajátos keveredése, a kitárulkozás és bezárkózás váltakozó tendenciája teszi nyitottá, többértelművé. Azt a bonyolult folyamatot próbálja megragadni, ahogyan hőse a proletárból lett értelmiségi egy gyorsan és látszólag zavartalanul fölfelé ívelő pálya során lelki sérüléseket szenved.

Sajátosan intellektuális szövegépítkezés jellemzi Színház (majdnem) az egész világ c. regényét (1980). A történet kedélyes kerete (a Tarka Ökör), mókás hangneme, olykor *groteszk hőse ellenére is tragikumba hajló: a történelem buktatóin megtörő tiszta szándékok modern kálváriáját példázza.

"Vallomások egy bűntelen nemzedék elkárhozásáról" alcímmel jelent meg mind önmagát, mind kortársait és korának jellegzetes buktatóit veséző cikkgyűjteménye, a Sorsom emlékezete (1982), ahol a képzettársítások szövevényéből az 50-es évektől kezdődően három évtized romániai magyar irodalmi életének belső ellentmondásai, nemegyszer személyi konfliktusai kerekednek *groteszk körképpé.

Nemcsak mint színigazgató jegyezte el magát a színház művészetével (igazgatása alatt került a kolozsvári színházhoz Kovács György, Vadász Zoltán, Balogh Éva, Péterffy Gyula, a rendezők közül Harag György, Taub János), hanem mint szerző is. A házasságok a földön köttetnek c. darabjával 1963 telén mutatkozott be Kolozsvárt, az eredetileg filmnovellaként az *Utunkban megjelent Jött egy lány a telepre pedig pályát futott be. A belőle alakított drámával nyitott a Székelyudvarhelyi *Népszínház (Kovács Levente volt a rendező), s két TV-film is készült belőle: magyar változata 1978-ban Bokor Péter rendezésében került bemutatásra, a főbb szerepekben Széles Annával, Vitályos Ildikóval, Fábián Ferenccel, Szabó Lajossal, a román adás számára pedig Alexandru Orban rendezte 1981-ben. Két novelláját is megfilmesítették a Román TV magyar adása számára (A mosoly jól áll Imolának; Mondott valamit?). 1981-ben A mennybemenetel elmarad c. újabb, a dogmatikus időszak hibáit leleplező darabját Harag György rendezésében mutatták be Kolozsvárt.

*A Hét főszerkesztőjeként a romániai magyar szellemi élet legkülönbözőbb ágainak képviselőit mozgósítja a nemzetiségi kultúra, publicisztika, tudománynépszerűsítés szolgálatára. Lapjában maga is számos, a hazai magyar irodalom és nemzetiségi tudat alakulásáról szóló esszével szerepel. Jelentős kezdeményezése a *TETT c. tudománynépszerűsítő melléklet, amellyel tovább tágította a *romániai magyarság számára a sokoldalúan teljes, korszerű műveltség közvetítésének kereteit.

Egyéb művei: Valaki közbeszól (novellák, karcolatok, 1956); Máriskó (novellák, karcolatok, 1958); Számadás helyett (elbeszélések, 1959); A házasságok a földön köttetnek (színmű három felvonásban, 1963); Árva madár (novellák, 1963); Főpróba után (kisregény, 1964); Kokó, a bohóc (elbeszélések, 1966); Az író asztalánál. Beszélgetés kortárs írókkal (1969); Annak emlékére, hogy egyszer összevesztünk (elbeszélések, 1973).

Fordításai: Nicuţă Tănase: Így nőttem fel (Kincses Könyvtár, Mv. 1956); Francisc Munteanu: Hattonnás bűn (novellák, 1965); Nicolae Breban: Franciska (regény, 1968).

Román fordításban megjelent kötetei: Ultima noapte (válogatott novellák Nicolae Crişan fordításában, 1956); După-amiezi ploioase la "Boul Bălţat" (Bokor Péter fordításában, Ioan Grigorescu előszavával, 1977).

(Gy. É.)

Földes László: Külvárosok poézise. *Utunk 1957/6. Bodor Pál: Menet közben. *Utunk 1959/46. Csehi Gyula: Számadás és ígéret. *Utunk 1959/50. Kántor Lajos: H. S. számadása. *Korunk 1960/1. *Kovács János: Régi téma új mondanivaló. A Korszerűség és alkotás c. kötetben. 1963. 2130.; uő: Kétszer a Tarka Ökörben. A Kétség és bizonyosság c. kötetben. 1981. 15871. K. Jakab Antal: A hőstelenített novella. *Igaz Szó 1964/6. Marosi Péter: Főpróba után. *Utunk 1964/28; uő: Miért maradt el? *Utunk 1981/16. Huszár Sándor: Önmagammal. Megjelent Az író asztalánál c. kötetben. 1969. 37787. Mózes Attila: Székfoglalók, tűnődések. *Utunk 1975/36. H. S. műhelyében. Az *Igaz Szó összeállítása az író 50. születésnapjára. 1979/4. Bernád Ágoston: Holt-tengeri tekercsek. *Brassói Lapok 1979/41. *Szávai Géza: Találkozások a Tarka Ökörben. *Utunk 1979/49. Szász János: Így láttam a színpadról. *Utunk 1981/4. Nagy Pál: H. S.: A mennybemenetel elmarad. *Új Élet 1981/10. Vásárhelyi Géza: Ön- és bűntudat? *Utunk 1983/11. Molnár Gusztáv: Üzenet a tárnákba avagy egy bűntelen nemzedék elkárhozása és önmagára találása. *A Hét 1983/16. *Luczai András [Csiki László]: A hit erkölcse avagy az emlék műfaja. *Korunk 1983/7. Nagy Károly: A teljesebb igazságért! *Korunk 1983/8.