Bajor Andor

oldal nyomtatása Share

Bajor Andor (Nagyvárad, 1927. szept. 30. – 1991. jan. 25., Debrecen) – író. Középiskoláit szülővárosában végezte, majd a Bolyai Tudományegyetemen szerzett filozófia szakos tanári oklevelet. A Móricz Zsigmond Kollégium tagja volt. 1949-től 1952-ig előbb gyakornok a Bolyai Tudományegyetem logika tanszékén, majd a magyar irodalomtörténeti tanszéken tanársegéd, 1953-tól az Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó, 1957-től a Napsugár, 1962-től pedig az Irodalmi Könyvkiadó szerkesztőségi tagja Kolozsvárt. 1969 után az Előre kolozsvári munkatársa.

Első írását az Utunk közölte 1949-ben. Lírikusként indult, szatirikus és humoros versei Anavi Ádámmal és Bodor Pállal közös kötetben jelentek meg (Pellengér, 1955). Közben irodalmi bírálatokat is írt, de végül a szatirikus-humoros műfajváltozatokban talált rá igazi hangjára. Első kötetével, a szatírákat, humoreszkeket és irodalmi paródiákat tartalmazó Kerek pereccel (1955, bővített 2. kiadás 1957) egy csapásra meghódította az olvasókat. Írásainak további reprezentatív gyűjteménye a hasonló műfaji összetételű Répa, retek, mogyoró (1962), valamint a Főúr, írja a többihez (1967). Első szatíráiban a társadalmi élet egyes negatív jelenségeit, a hivatalnoki közönyt, a szolgalelkűséget tűzte tollhegyre, szívesen folyamodva a játékos fantasztikum eszközéhez. Paródiáiban a sematizmus akkoriban igen veszélyes szemléletének írói megnyilatkozásait gúnyolta ki, pontos diagnózisát adva a maga sajátos műfajában egy korszak irodalmi torzulásainak. A hazug idill költőjéről pédául így írt a Szelíd viharban: „Rózsaszín dörej. Jégeső szakad. / Vakít a villám rózsaszínű fénye; / rózsaszín költő ül a fa alatt. / Rózsaszín villám csapjon őbeléje.” Későbbi paródiáiban a divatos és semmitmondó modernkedést karikírozta s kortársairól készített stílustanulmány-értékű „portré”-kat (Pokoli különkiadás, 1968).

Sajátos műfaját, a humoreszk eszközeivel megmódolt novellát fokozatosan alakította ki. Az 50-es évek második felétől tűnt fel írásaiban a névtelen kisember, akinek esendőségében vagy kicsinyességében is az emberséget láttatta. Az ő szemszögéből nézve nemcsak a valóság torzulásai, hanem az eszmények is élesebben, tisztábban rajzolódtak ki. Ezért beszélhetett a szerző hiteles pátosszal a pöffeszkedő Valaki mellett háttérbe szoruló Satöbbiről, aki gerelyt vet, feltalál, épít, gólt rúg és lírai verset ír: mindenütt ott van, „ahol szükség van az erejére”. A Répa, retek, mogyoró s különösen a Főúr, írja a többihez egy-egy ciklusában a naiv gyermeki szemlélettel való azonosulás és az élményszerűséget fokozó első személyes előadásmód került előtérbe. Ez a két ciklus öleli fel Bajor legszebb, legsikerültebb írásait: az eszmények veszendőségét felpanaszoló "elégiákat" s az emberség melletti helytállás groteszk „himnuszait”. Az Április bolondjában írja: „Szegény fiú, ki ugratott be ennyire téged? Ki tréfált ifjúságoddal? Mondd, ugrass: Ma fölfedezték a rák szérumát. És én elhiszem. Itt az áprilist kiáltó felhők alatt fogom elhinni. S nem szégyenlem... Viccelj: Tengerbe dobtak minden fegyvert, testvérré lettek a Föld minden népei, nincs több sírás, könny, nehéz öregség. Elhiszem.” S e becsapottság keserűségén felülemelkedve, szent meggyőződéssel hirdeti: „Megérett minden jóra a föld... Aki nem hisz benne, az a vak, az az ügyefogyott, az az igazi április bolondja.” Kritikusai méltán állapították meg róla, hogy lírai és intellektuális, humoros és groteszk elemeket ötvöző, nyelvi leleményekben bővelkedő, vallomásszerű írásai megkülönböztetett helyet biztosítanak számára irodalmunkban.

A lírai hozzáállás nemesíti humoreszkjeinek újabb gyűjteményeit is (Tücsök és bogár. Kv. 1972; Az éjjeliőr nem tud aludni. 1976). Az utóbbi években több karcolatának bábszínpadra való átdolgozása után a drámai műfajban önállóan is jelentkezett: Szürke délután c. darabja (Igaz Szó 1977/6) Szabó József rendezésében Nagyváradon (1978), Harag György rendezésében Kolozsvárt színre is került (1980). A Napsugár gyermekolvasói számára a felnőttek körében is népszerű kalandregény-paródiát (Egy bátor egér viszontagságai. Majtényi Erik bevezetőjével, 1960; 4. kiadás 1978) és számos ifjúsági elbeszélést (Hétmérföldes csizma. 1962; Garázda Karcsi rokonsága. 1966; Hóvirágméz. 1975; A csodálatos esernyő. 1980) írt. A publicisztikának a pamflet eszközeivel frissített változatát műveli (Napiparancs a hegedűhöz. 1963). Mint fordító, Eminescu és Topârceanu (Egy kicsi tücsök balladája. 1961, 1972) verseit, a Pintea Viteazul c. román népballadát, valamint Mircea Sîntimbreanu karcolatait (Diákabrak. 1978) tolmácsolta, kitűnő formaérzékkel. A Forrás-sorozat több kötetéhez írt előszót, a Tanulók Könyvtára számára válogatta Karinthy Frigyes írásait (1974). Írásaiból Bukarestben egy-egy válogatás román, illetve orosz fordításban is megjelent (Curcubeul. 1964; Raduga. 1969; Marele coordonator. 1978).

(M. H.)

Kántor Lajos: Kétkezi humorista. Utunk 1963/12. Szilágyi Júlia: A humor filozófiája. Korunk 1963/5. Hajdu Győző: Líra, humor, szatíra. Igaz Szó 1963/11. Király László: Csinkvecsentó elhúz a jobbszélen. Utunk 1968/11. Robotos Imre: A humor költészete. Igaz Szó 1969/6. Bálint Tibor: A humor elégiája. Utunk 1969/9. Földes László: B. A. mélabús humoráról. Korunk 1969/5. Láng Gusztáv: B. A. Utunk 1970/28. B. A. műhelyében. Szőcs István, Veress Dániel, Panek Zoltán, Fodor Sándor, Sinkó Zoltán írásai. Igaz Szó 1970/1. Csiki László: Hogy a tojás, Kolumbusz úr? avagy Odüsszeusz falovacskája. A Hét 1973/18. Láng Gusztáv: Boldog-e a humorista? Utunk 1973/21. Szalay Károly: B. A. humora, Korunk 1974/9. Bálint Tibor: A tündérkirály pipája. Utunk 1976/11. Mózes Attila: Olykor szembenézhetünk erényeinkkel is. Utunk 1977/2. B. A. műhelyében. Igaz Szó 1977/9. Marosi Péter: Bajor anakondái a színpadon. Utunk 1978/27; uő: Senki se tud bajorul? Utunk 1980/26. A humor méltóságáról. Ablonczy László beszélgetése B. A.-ral. Tiszatáj, Szeged 1979/11.

ASZT: Beszélgetés az íróval. LM 1081, 1331. Humoreszkek az író felolvasásában. LM 6, 331, 458, 1113. Dramatizált humoreszkek. LM 596. Nyilatkozat a paródiáról. LM 1113. Alkotóműhely. LM 1607.