Incze János (1991 • 2017)

oldal nyomtatása Share

Incze János (Szinérváralja, 1909. okt. 19.) képzőművész. Négy gimnáziumi osztályt a szatmári Eminescu Líceumban végzett (1924). Boltosinas, kertész, festőmunkás a kolozsvári Iris porcelángyárban, közben látogatja a Képzőművészeti Iskolát, majd a nagyenyedi Bethlen Kollégiumban szerez tanítói oklevelet (1934). Előbb Zilahon tanít, majd Désen telepszik le, nyári szüneteit a nagybányai Szabad Festőiskolában töltve Ziffer Sándor mellett. 1938-ban két albumban jelentkezik linóleummetszeteivel (A régi Dés; Hétköznapok), 1941-ben részt vesz a *Barabás Miklós Céh fiataljainak kolozsvári tárlatán, s azóta az ország minden részében szerepel önálló vagy kollektív kiállításokon. 1969-ben tanulmányutat tesz Olaszországban, úti beszámolóit a *Korunk, *Utunk, *A Hét közölte.

Alakos tájfestészete elsősorban Dés megjelenítésével megszerezte számára az "erdélyi Brueghel" elnevezést, életrajzírója, Jánosházy György a modern festészet nagyjai közül inkább Chagallhoz hasonlítja, Jagamas Jánosról és Varró Dezsőről készített portrét. *Nagy Olga széki népmesegyűjteményéhez szánt illusztrációi körül élénk vita támadt, az Ifjúsági Könyvkiadó visszautasította, az *Utunk és a *Korunk leközölte a rajzokat s a művész védelmére kelt.

Önarckép főcímmel megjelent munkája (1982) a szerző ajánló sorai szerint "nem időrendbe szedett önéletrajz, inkább mozaikok sorozata egy gyermek festővé válásáról, majd a festő életútjáról, amely egyáltalán nem mondható rózsákkal inkább tövisekkel kirakottnak..." A munka első része korjelenítő erejével a hagyományos erdélyi *emlékirat sajátosságait mutatja fel, a továbbiakban az erdélyi magyar művészeti életnek s a szerző külföldi utazásokon szerzett képzőművészeti élményeinek dokumentuma.

Kötete: Önarckép azaz lelátás hat évtized tetejéről (1982).

Szabédi László: I. J. képkiállítása. *Utunk 1947/52; újraközölve Nyelv és irodalom. 1956. 27073. Méhes György: Egy elhallgatott műfaj: a könyvillusztráció. *Utunk 1957/43. Bodor Pál: Még egyszer I. J.-ról. *Utunk 1958/13. Jánosházy György: I. J. igaza. Egy üdvös vita margójára. *Korunk 1958/7; uő: I. J. Monográfia, képesalbum, 1977. Márkos András: I. J. műhelyében. *Korunk 1964/1. Gazda József: A *groteszk szerepe I. J. művészetében. *Korunk 1969/10. László Gyula: Baráti sorok I. J.-ról. *Korunk 1974/2. Erdélyi Lajos: ...amiért a harkálynak kopácsolnia kell. Beszélgetés I. J.-sal. *Utunk 1979/30. Mózes Attila: Milyen is egy házfal? *Utunk 1981/32. Szőcs István: Írott önarckép. *Előre 1982. dec, 29. Luczai András: Önarckép, háttérrel. *A Hét 1983/1. Huber András: Lelátó. *Igazság 1983. máj. 26.

ASZT: I. J. Désről és festészetéről. LM. 918.



Incze János (Szinérváralja, 1909. okt. 19. – 1999. febr. 3., Dés) – képzőművész. Négy gimnáziumi osztályt a szatmári Eminescu Gimnáziumban végzett (1924). Boltosinas, kertész, festőmunkás a kolozsvári Iris porcelángyárban, közben látogatja a Képzőművészeti Iskolát, majd a nagyenyedi Bethlen Kollégiumban szerez tanítói oklevelet (1934). Előbb Zilahon tanít, majd Désen telepszik le, nyári szüneteit a nagybányai Szabad Festőiskolában töltve Ziffer Sándor mellett. 1938-ban két albumban jelentkezik linóleummetszeteivel (A régi Dés; Hétköznapok), 1941-ben részt vesz a Barabás Miklós Céh fiataljainak kolozsvári tárlatán, s azóta az ország minden részében szerepel önálló vagy kollektív kiállításokon. 1969-ben tanulmányutat tesz Olaszországban, úti beszámolóit a Korunk, Utunk, A Hét közölte.

Alakos tájfestészete elsősorban Dés megjelenítésével megszerezte számára az „erdélyi Brueghel” elnevezést, életrajzírója, Jánosházy György a modern festészet nagyjai közül inkább Chagallhoz hasonlítja, Jagamas Jánosról és Varró Dezsőről készített portrét. Nagy Olga széki népmesegyűjteményéhez szánt illusztrációi körül élénk vita támadt, az Ifjúsági Könyvkiadó visszautasította, az Utunk és a Korunk leközölte a rajzokat s a művész védelmére kelt.

Önarckép főcímmel megjelent munkája (1982) a szerző ajánló sorai szerint „nem időrendbe szedett önéletrajz, inkább mozaikok sorozata egy gyermek festővé válásáról, majd a festő életútjáról, amely egyáltalán nem mondható rózsákkal inkább tövisekkel kirakottnak…”. A munka első része korjelenítő erejével a hagyományos erdélyi emlékirat sajátosságait mutatja fel, a továbbiakban az erdélyi magyar művészeti életnek s a szerző külföldi utazásokon szerzett képzőművészeti élményeinek dokumentuma.

A Romániai Képzőművészek Országos Szövetségének, majd az 1990-es évek első felében újjászerveződő Barabás Miklós Céh tagja.

 

Kötete

Önarckép, azaz lelátás hat évtized tetejéről (Buk. 1982.)

 

Irodalom

Szabédi László: I. J. képkiállítása. Utunk 1947/52; újraközölve Nyelv és irodalom. 1956. 270–273. – Méhes György: Egy elhallgatott műfaj: a könyvillusztráció. Utunk 1957/43. – Bodor Pál: Még egyszer I. J.-ról. Utunk 1958/13. – Jánosházy György: I. J. igaza. Egy üdvös vita margójára. Korunk 1958/7; uő: I. J. Monográfia, képesalbum, 1977. – Márkos András: I. J. műhelyében. Korunk 1964/1. – Gazda József: A groteszk szerepe I. J. művészetében. Korunk 1969/10. – László Gyula: Baráti sorok I. J.-ról. Korunk 1974/2. Erdélyi Lajos: …amiért a harkálynak kopácsolnia kell. Beszélgetés I. J.-sal. Utunk 1979/30. – Mózes Attila: Milyen is egy házfal? Utunk 1981/32 – Szőcs István: Írott önarckép. Előre 1982. dec. 29. – Luczai András [Csiki László]: Önarckép, háttérrel. A Hét 1983/1. – Huber András: Lelátó. Igazság 1983. máj. 26.

ASZT: I. J. Désről és festészetéről. LM. 918.