Jagamas János

oldal nyomtatása Share

Jagamas János (Dés, 1913. jún. 8.) zenetudományi szakíró. ~ Ilona bátyja. Középiskolát a Kolozsvári Róm. Kat. Főgimnáziumban végzett (1931), zenei tanulmányait a kolozsvári zenekonzervatóriumban kezdi (193640), a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán folytatja (194144) és Kolozsvárt fejezi be (194748). Közben tanító Alőrön, óvónőképzői zenetanár, magán-zenekonzervatóriumi igazgató Kolozsvárt, 1949-től a Magyar, ill. Gheorghe Dima Zenekonzervatórium lektora, majd előadótanára (szakjai: folklór, formatan, zenei paleográfia), nyugdíjazásáig (1976) a kolozsvári Folklórintézet főkutatója.

Vikár, Seprődi, Bartók, Kodály és mások erdélyi és moldvai gyűjtőmunkáját folytatva újabb gyűjtéseket végzett a Fekete-Körös völgyében, Kalotaszegen, a Mezőségen, a Nagy-Szamos és Felső-Maros mentén, a Kis-Küküllő mentén, az udvarhelyi, gyergyói és csíki székelyek, valamint a moldvai, gyimesi és barcasági csángók körében. *Mintegy 6000 népi dallam gyűjtőjeként s dallamlejegyzéseinek tökélye révén is a Bartók utáni délkelet-európai *népzenegyűjtés kiválóságai között a helye. Gyűjtése nagy részét a kolozsvári Folklórintézet őrzi; értékéről az 1954-es moldvai csángó dal- és balladakötet, valamint az 1974-es Romániai magyar népdalok c. kötet 300 dallamot tartalmazó anyaga tanúskodik.

*Népzenetudományos írásai közül jelentős az Adatok a romániai magyar *népzenei dialektusok kérdéséhez (1956), amely aldialektusokra osztva a Bartók szerinti "IV. dialektusterület"-et írja le újra az időközben föltárt *népzene alapján, és megállapítja, hogy a moldvai csángó *népzene külön dialektusnak tekintendő. A magyar népdal régi és új stílusának, valamint a magyar *népzene és műzene kapcsolatainak kutatójaként is jelentős eredményeket ért el. A magyar népdaltípusok és népies dalok morfológiai elemzését és osztályozását egyéni módszerrel végzi; idevágó munkája kiadás alatt. Az általános zenetudomány körébe tartozó Bartók-tanulmánya a Mikrokosmos I. és II. füzetének hangsorairól (1974) szintúgy morfológiai elemzés, ill. alaktani elemek rendszerbe foglalása. Jelentős pedagógiai életműve: közvetve vagy közvetlenül tanítványa *minden mai romániai magyar *népzenekutató, s e szűkebb körön kívül is számos muzsikus hivatkozik rá *mint mesterére.

A budapesti Ethnographiában a falu nótájáról (1957/2), a Korunkban a romániai magyar *népzenekutatásról (1957/9), az Árkos 1971 c. kiadványban (Sepsiszentgyörgy 1972) a magyar *népzene és műzene kapcsolatáról ír, az 1973-as Korunk-évkönyvben feldolgozza *népzenénk kutatásának történetét, vitacikkeiben tisztázza, *mi népdal és *mi nem az (*Művelődés 198081). Szaktanulmányait közlik a Bartók-dolgozatok c. gyűjteményes kötetek (1974, 1982), a *Zenetudományi írások három kötetében pedig a magyar népdal régi és új stílusának kapcsolatairól (1977) s a kupolás kvint szerkezetű magyar népdal és a fúga expozíciójáról értekezik (1980), majd *a hétfalusi csángók közt folytatott népdalgyűjtést ismerteti (1983).

Szerzeményeiből önálló kötetet adott ki Öt gyermekkar címmel (1955), hat további kórusműve a Szállj, szép szavú dal c. gyűjteményben (1972) jelent meg.

Munkái: Énekeskönyv a középiskolák VIII. osztálya számára (nevek feltüntetése nélkül, 1949); Moldvai csángó népdalok és népballadák (Faragó Józseffel közösen, 1954); Adatok a romániai magyar *népzenei dialektusok kérdéséhez (németül a Studia Memoriae Belae Bartók Sacra c. kötetben, Bp. 1956, 1957, magyarul Zenetudományi írások, 1977; Romániai magyar népdalok (Faragó Józseffel közösen, 1974). Előkészületben: Magyaró énekes *népzenéje és A magyar *népzenekutatás vázlatos áttekintése.

(L. F.)

Beke György: Kiművelt szív. J. J. portréja. *Előre 1970. aug. 2. Viorel Cosma: Muzicieni români. Compozitori şi muzicologi. 1970. 253. Almási István: J. J. *Művelődés 1971/9.; uő: A tudós szenvedélye. *A Hét 1973/23; uő: Romániai magyar népdalok. *Utunk 1975/13. László Ferenc: Ismét komponál. *A Hét 1973/23. Herédi Gusztáv: Aranykút. *A Hét 1975/13. Benkő András: J. J., a nevelő. *Utunk 1978/24. Ortutay Gyula: Magyar néprajzi lexikon II. Bp. 1979. 657. Ferencz Zsuzsanna: Nótától az elemtárig. Interjú J. J.-sal. *A Hét 1979/23.