Járosy Dezső

oldal nyomtatása Share

Járosy Dezső (Csatád, 1882. dec. 7. 1932. szept. 13. Eger) zeneesztéta, kritikus, orgonaművész, zeneszerző. A temesvári Hittani Intézet elvégzése után Koessler János növendékeként zeneszerzést és orgonajátékot tanult a budapesti Zeneakadémián. 1906-ban a temesvári kat. székesegyház karnagyává, 1910-ben a budapesti Zeneakadémia tanárává nevezték ki. 1917-ben alapította s haláláig szerkesztette a Temesvárt megjelenő *Zenei *Szemle c. folyóiratot, korának egyik legkitűnőbb magyar zenei szaklapját. Kiadásában és szerkesztésében jelent meg 1921 és 1929 között megszakításokkal és változott címeken az *Egyházi Zeneművészet, Musica Ecclesiastica, Musikalische Rundschau, 1929-től a Banater Musikzeitung is. Évtizedeken át a *Temesvári Hírlap zenekritikusa és vezércikkírója volt, tanulmányait, cikkeit a Genius, A Hírnök, Erdélyi Helikon, Pásztortűz, *Vasárnap s a szerkesztésében megjelenő zenei szaklapok közölték. Irodalmi tevékenysége a zenetudomány minden ágára kiterjedt, elmélyülten foglalkozott zenetörténelemmel, zeneesztétikával, zenekritikával.

Mint zeneesztéta hangsúlyozza a hagyomány szerepét a zenei fejlődésben, s felismeri a népi zene alapvető jelentőségét a modern nemzeti iskolák kibontakozásában. A legválságosabb időben állt Bartók Béla és Kodály Zoltán mellé; a két nagy zeneszerző nem egy műve a Zenei *Szemle hasábjain látott először napvilágot. A legnagyobb elismerés hangján írt Bartók és Enescu temesvári hangversenyeiről, nagyra értékelte Richrd Wagnernek a zenetörténelemben új korszaknyitó muzsikáját. A temesvári *Arany János Társaság elnöke (192530), a Temesvári Zenekedvelők Egyesületének alelnöke; széles körű tevékenysége elismeréseképpen a Pázmány-egyesület, az EIT és KZST tagjai közé választotta. Mint orgonaművész közel száz hangversenyt adott.

Értékesek "esztétikai méltatásai" Grieg (Bp. 1908), Wagner (Bp. 1908), Rimszkij-Korszakov (Bp. 1909), Chopin (Tv. 1910), Liszt (Bp. 1910) zenéjéről; nézeteit egységbe foglalja A zeneesztétikai szép a zenetörténelemben c. munkája (Bp. 1909).

Romániában megjelent munkái: Forradalom és zeneművészet (Tv. 1920); Liederkranz (Tv. 1921); Schubert szelleme (Tv. év nélkül); Beethoven (Arad 1927); Chopin (Arad 1927); Liszt (Arad 1927); Bécsi zenei képek (Tv. 1928).

Braun Dezső: J. D. élete és működése. Tv. 1932. Szekernyés János: Bartók és a Zenei *Szemle. *Utunk 1971/16.