Kacsó Sándor (1991 • 2014)

oldal nyomtatása Share

Kacsó Sándor (Mikháza, 1901. febr. 21. 1984. febr. 17. Kolozsvár) író, szerkesztő, közíró, tanulmányíró. Székely földműves szülők gyermeke. Tanulmányait a marosvásárhelyi Katolikus Főgimnáziumban végezte (1920), egy évig a kolozsvári Tanárképző Intézet, két évig a Ferdinand Egyetem hallgatója. Már 1922-től a kolozsvári *Előre ifjúsági folyóirat, majd a *Keleti Újság (192325) és az Újság (192527) munkatársa. Kezdettől a *helikoni munkaközösség tagja volt, az ún. székely írócsoporthoz tartozott. 1926-ban az első marosvécsi találkozón megkapta *Kemény János fiatal írók külföldi tanulmányútjára szánt alapítványának harmincezer lejes irodalmi díját. Párizsi tanulmányútja után, 1927 őszétől belső munkatársa, 1938. jan. 1-től 1940-ig, a betiltásig, főszerkesztője a *Brassói Lapoknak. A helikoni közösségbe meg nem hívott *Benedek Elek vezetésével felolvasó körutakon vett részt, s Szentimrei Jenővel és Tamási Áronnal együtt radikális irodalompolitikát követelt (1928). Fáradhatatlan szervezője és egyik vezetője a székely földművesek gazdasági megsegítésére létrehozott *ÁGISZ szövetkezetnek. Tudománynépszerűsítő olcsó sorozatot indított *Hasznos Könyvtár címen, egyik füzetét maga írta, s Kosztolányi Dezső nyomán nyelvművelő könyvet szerkesztett (Brassó 1934).

Népfrontpolitikát szorgalmazó publicisztikája mellett népének nemcsak kulturális, hanem gazdasági fölemeléséért is fáradozott. A *Brassói Lapok 1940 szeptemberében történt betiltása után is Dél-Erdélyben maradt és Nagyenyedre költözött, ahol irodalmi tevékenysége mellett 1942 és 1944 között a nagyenyedi *Erdélyi Gazdát szerkeszti. A háború végén haladó magatartása miatt a fasiszta hatóságok Tîrgu Jiuba internálták, ahol a *Zsilvásárhelyi *Déli Hírlap c. illegális lágerújság vezércikkírója. A táborból csak a Groza-kormány megalakulása után, 1945-ben szabadult az MNSZ követelésére. A Kolozsvárt újraindított *Falvak Népe főszerkesztője (194546), az első demokratikus parlament képviselője, az MNSZ elnöke (194752); főszerkesztőként jegyzi a Bukarestben megjelenő Romániai *Magyar Szó c. napilapot (194752), majd lemondatása után az *Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó kolozsvári szerkesztőségének munkatársa, ill. az Irodalmi Könyvkiadó magyar fiókjának vezetője Kolozsvárt (195268) nyugalomba vonulásáig.

Első novellái és versei a kolozsvári *Előrében és a Pásztortűzben jelentek meg (1922). A *Tizenegyek antológiájában három elbeszéléssel szerepel (1923). Szépirodalmi műveit 1944-ig a Vasárnapi Újság, *Benedek Elek Cimborája, a budapesti *Napkelet és Hajdu Dénes Hídja, a Pásztortűz, *Erdélyi Helikon, *Déli Hírlap és *Havi Szemle közölte. Szerepelt az *Erdélyi Helikon antológiáiban, az Erdélyi történetek c. gyűjteményben (Bp. 1924), az Erdély lelke c. novellagyűjteményben (Berlin 1924) s a szlovenszkói Új Auróra c. almanachokban (Pozsony 192932). Éveken át több *naptár jelenik meg szerkesztésében Brassóban és Nagyenyeden s egy cikkgyűjtemény Erdélyi Magyar Évkönyv címmel (Brassó 1937).

Szépprózai írásainak erőteljes erkölcsi, társadalmi mondandójára kezdettől felfigyelt a kritika. Elbeszéléseinek nemritkán balladai fogantatású hősei realista, naturalista ábrázolású konfliktusok szorításában nőnek szimbolikusan naggyá. Kezdetben nem idegenkedett a stílromantikától sem (Magvaszakadt a búsulásnak). Mélylélektani indítékú témáiból is időszerű társadalmi mondandót bontakoztat ki (Hárman a ködben). "Novellái falusi tragédiák, de emberi tragédiák és székelyek. [...] Azonos ősgyökér, s mégis a székely élet új arca Nyírő és Tamási mellett" írja Jancsó Béla. Történelmi elbeszélései az 1437-es parasztlázadást, Dózsa felkelését és Apáczai Csere János alakját idézik. A lezajlott történelmi változások sodrában született legsikerültebb írásait Nagyidő c. kötete (Mv. 1946) tartalmazza. A 30-as, 40-es években teljessé vált novellisztikáját irodalmi köztudatunk alig tartja számon. Az RMI-sorozatban 1970-ben kiadott reprezentatív gyűjteményes kötetére sem figyelt fel a kritika, pedig jórészt a Nyárád mentén, szülőföldjén játszódó, sokféle nyomorúsággal sújtott népének bajaival szembenéző s korábbi rejtett szentimentalizmusát levetkőző elbeszélései (Gyergyói dalosverseny, Szülőföldem, Úrnapja, Nagyidő) a műfaj legkülönb hazai művelői közé emelik.

Regényei a két világháború közötti életforma csődjét példázzák. A Vakvágányon a nemzeti elnyomást az osztályellentétek vetületében vizsgálja, lázítva mindenfajta elnyomás ellen és mindvégig hirdetve az együttélő népek egymásrautaltságának és barátságának szükségességét. "Itt vérre megy a játék, itt nincs helye a mosolynak és könnyeknek. Itt meg kell mutatni: ez van, így van, hadd lássa mindenki, mennyire másként kellene lenni, másnak kellene lenni, másként kellene élni, hinni, érezni, tenni és dolgozni, hogy a munka nyomán élet és béke fakadjon ezen a tájon" így jellemzi regényének alaphelyzetét és értelmét Szentimrei Jenő. Első regénye művészileg még nem eléggé egységes, korai novelláihoz hasonló stíluskeveredés jellemzi, mégis nagy közönségsikere és sajtóvisszhangja volt, mert mint plebejus szemléletű értelmiségi keményen leszámolt minden illúzióval, a leginkább bénító "kisebbségi egység" jelszavával is, amely a nemzetiségen belüli kizsákmányolás leplezését szolgálta. Főhőse, Birtók Béni hiába keresi osztálya fölemelkedésének útját, próbálkozásai kudarcba fulladnak. Erre utal a regény keserűen hangzó címe. Kevésbé harsányan, de nem kisebb keserűséggel kiált segítségért a Lélekvesztőn hőse, Kovács János, a bécsi diktátum után Brassóban maradt kistisztviselő, az író alteregója. Ez a regény artisztikusabb, egységesebb hangulatú és szerkesztésű, egyúttal introvertáltabb is. Írója nagy gondot fordított a Kovács család tagjainak lélekábrázolására. Különösen jól sikerült a családjáért néma heroizmussal küzdő főhős lelki portréja.

Működésének súlypontja a két világháború közötti közírása. Közel félezer cikke, riportja főleg a *Brassói Lapok hasábjain látott napvilágot. Az átlag harmincezer példányban megjelent napilap olvasói hétről hétre várták tájékozódást kereső, józansággal telített, bátor hangú, mindig a legsúlyosabb problémákkal szembenéző és nagy erkölcsi tisztaságról tanúskodó vezércikkeit, amelyekkel szerepet vállalt például a *vallani és vállalni vitában (1929), majd a *Vásárhelyi Találkozó (1937) előkészítésében és irányadásában. "Legerősebben vele szólalt meg a hazai magyar polgári *demokrácia haladó balszárnya. A nemzetiségi intézmények és szervezetek demokratizálását követelte szenvedélyes hangú vezércikkeiben, jelentős számú olvasótáborának tájékozódását a romániai demokratikus erők felé irányította, a nemzetközi porondon pedig a haladó mozgalmak, például a köztársasági Spanyolország harca mellé befolyásolta. Harcos publicisztikája volt ez az erősödő fasizmus, a bárhonnan jövő sovinizmus ellen" írja Tamás Gáspár.

A könyvkiadói poszton betöltött tizenhat esztendő alatt jelentek meg műfordításai és irodalmi tanulmányai. Kolumbán Mózessel együtt fordította magyarra Lev Tolsztoj Iván Iljics halála c. elbeszélését (1953), tolmácsolta Mihai Beniuc elbeszéléseit (Gyűlölet. Kincses Könyvtár 1956), Kakassy Endrével közösen készítették el Ion Călugăru önéletrajzi elemekkel átszőtt regényének fordítását (Egy mihaszna gyermekkora, 1958), Eötvös, Petőfi, Slavici műveinek kiadásához írt előszavai, Kortársi jegyzetek Asztalos Istvánról c. portréja (KacsóSőniAbafáy: Három portré. Kritikai Kiskönyvtár 1963), nagyszalontai Arany-előadása újra megjelentek Írók, írások c. tanulmánykötetében (1964). Súlyos betegségéből kilábolva kezdte írni önéletrajzi visszaemlékezéseit. Virág alatt, iszap fölött címen megjelent első kötetében (1971) életútját mutatja be mikházi gyermeki eszmélésétől Brassóba költözéséig, a második kötet Fogy a virág, gyűl az iszap címmel (1974) tíz esztendőt mutat be a *Brassói Lapok szerkesztésében töltött időszakból egészen a Vásárhelyi Találkozóig. A kiadás alatt álló harmadik kötet a Vásárhelyi Találkozótól addig a napig eleveníti fel az eseményeket, amikor hazaindulhat a tîrgu jiui internálótáborból. Emlékirataival nemcsak írói pályájának megértéséhez, hanem az egész korszak megismeréséhez is jelentősen hozzájárult; gazdagon fölbuzgó emlékanyagán szigorú szépírói fegyelemmel lett úrrá: közírói pályája kordokumentum értékű darabjainak felelevenítésével az egykorú szövegeken keresztül az azokat létrehívó kor nagy világnézeti és politikai konfrontációját rajzolja meg. Száműzetéseim c. verseskötete a nagyenyedi évek "visszafojtott férfisírás"-ával, lágerverseivel s az öregség őszikéivel keltett feltűnést.

Kötetei: Utoljára még megkapaszkodunk (elbeszélések, Kv. 1927); Vakvágányon (regény, Brassó 1930. Újabb kiadások: Kádár Tibor rajzaival, 1957; románul Vasile Grunea fordításában, Kv. 1970; Nagy Pál jegyzeteivel, Tanulók Könyvtára, Kv. 1979); A méh a kisgazda ingyen napszámosa (Blénessy Károllyal, Hasznos Könyvtár, Brassó 1936); Lélekvesztőn (regény, Kv. 1941); Nagyidő (novellák, *Benedek Marcell előszavával, Mv. 1946); Írók, írások (tanulmányok és cikkek, 1964); Válogatott írások (regény, elbeszélések, karcolatok, *Izsák József előszavával, RMI 1970); Virág alatt, iszap fölött (Önéletrajzi visszaemlékezések I. 1971. 2. kiadás 1981); Fogy a virág, gyűl az iszap (Önéletrajzi visszaemlékezések II. 1974); Száműzetéseim (versek, *Bene József 8 grafikájával, 1978).

Használta az Őrhegyi Sándor írói álnevet.

(K. Á.)

Jancsó Béla: K. S. novellái. Újság 1927. aug. 14.; újraközölve Irodalom és közélet. 1973. 9597. Szentimrei Jenő: K. S.: Vakvágányon. *Erdélyi Helikon 1930/6; újraközölve Sablon helyett csillag. 1968. 12831. Schöpflin Aladár: Vakvágányon. Nyugat, Bp. 1930. II. 6163. Parajdi Incze Lajos: K. S.: Lélekvesztőn. *Erdélyi Helikon 1941/8. Robotos Imre: Az úttalanság intelmei. *Korunk 1957/8. Balogh Edgár: Vallomás és irodalom. *Előre 1965. ápr. 3.; uő: Emlékek hullámhosszán. *Brassói Lapok 1969. júl. 24.; Ilyen volt. *Brassói Lapok 1971. máj. 7. Mindhárom cikk újraközölve Mesterek és kortársak. 1974. 42434. Tamás Gáspár: Irodalmi publicisztika. *Igaz Szó 1965/4. Huszár Sándor: K. S. Közli Az író asztalánál. Beszélgetések kortárs írókkal. 1969. 4351.; uő: A tegnapról, mai lelkülettel. *A Hét 1972/23, 24; uő: K. S. önéletírásáról III. *A Hét 1976/35, 36. Mikó Imre: Bekecs alatt Nyárád tere. *Igazság 1970. jún. 11.; újraközölve Akik előttem jártak. 1976. 18184. *Izsák József: Őszi látogatás az ifjúságban. *Igaz Szó 1971/11. Csehi Gyula: K. S. önéletrajzi visszaemlékezéseinek első kötetéről. *A Hét 1971/46; uő: Igazmondó életregény. *A Hét 1974/19. Kicsi Antal: K. S. Kis irodalomtörténet. *Brassói Lapok 1973/14; uő: K. S.: Száműzetéseim. *Igaz Szó 1979/4. Méliusz József: Levél-féle Kacsó Sándor úrhoz. *A Hét 1974/22. Marosi Ildikó: A köz vállalása mindnyájunkban ott bolyongott. Interjú K. S.-ral. Közli Közelképek. 1974. 5052. *Erdélyi Lajos felvételeivel. Beke György: A teljesség igézetében. Beszélgetés K. S.-ral. *A Hét 1975/3; uő: A férfikor küzdelmei. *A Hét 1981/8; uő: K. S. és a *Brassói Lapok. *Brassói Lapok 1981/8. Kányádi Sándor: K. S. *Korunk 1976/12. Gálfalvi Zsolt: Mindig vállalni. K. S. születésnapjára. *A Hét 1976/9. Szávai Géza: Lírai sorsjelzések. Lapszéli jegyzetek K. S. verseskönyvéhez. *A Hét 1979/51. Kántor Lajos: Hivatásos írástudó. A Korváltás c. kötetben. 1979. 6872. Vita Zsigmond: Az *Erdélyi Gazda szerkesztője. *Utunk 1981/8. Pomogáts Béla: A közírástól a költészetig. Új Írás, Bp. 1981/7. "Egyeztetem az álláspontokat". K. S.-ral beszélget Molnár Gusztáv. Fórum, a Megyei Tükör melléklete. 1981. dec. Pongrácz P. Mária: "Zendülj virág, fű, fa, bokor". A zsílvásárhelyi hírlapról. *A Hét 1982/8.

ASZT: K. S. Tamási Áronról. FA 58. K. S.-t köszönti Tamás Gáspár. LM 924.

ÁVDolg: Székely László: K. S. szépprózai munkássága. 1958. Sántha Tibor: K. S. publicisztikája 19231938 között. 1964.



Kacsó Sándor (Mikháza, 1901. febr. 21. – 1984. febr. 17., Kolozsvár) író, szerkesztő, közíró, tanulmányíró. Székely földműves szülők gyermeke. Tanulmányait a marosvásárhelyi Katolikus Főgimnáziumban végezte (1920), egy évig a kolozsvári Tanárképző Intézet, két évig a Ferdinand Egyetem hallgatója. Már 1922-től a kolozsvári Előre ifjúsági folyóirat, majd a Keleti Újság (1923–25) és az Újság (1925–27) munkatársa. Kezdettől a helikoni munkaközösség tagja volt, az ún. székely írócsoporthoz tartozott. 1926-ban az első marosvécsi találkozón megkapta Kemény János fiatal írók külföldi tanulmányútjára szánt alapítványának harmincezer lejes irodalmi díját. Párizsi tanulmányútja után, 1927 őszétől belső munkatársa, 1938. jan. 1-től 1940-ig, a betiltásig, főszerkesztője a Brassói Lapoknak. A helikoni közösségbe meg nem hívott Benedek Elek vezetésével felolvasó körutakon vett részt, s Szentimrei Jenővel és Tamási Áronnal együtt radikális irodalompolitikát követelt (1928). Fáradhatatlan szervezője és egyik vezetője a székely földművesek gazdasági megsegítésére létrehozott ÁGISZ szövetkezetnek. Tudománynépszerűsítő olcsó sorozatot indított Hasznos Könyvtár címen, egyik füzetét maga írta, s Kosztolányi Dezső nyomán nyelvművelő könyvet szerkesztett (Brassó 1934).

Népfrontpolitikát szorgalmazó publicisztikája mellett népének nemcsak kulturális, hanem gaz­dasági fölemeléséért is fáradozott. A Brassói Lapok 1940 szeptemberében történt betil­tá­sa után is Dél-Erdélyben maradt és Nagyenyedre költözött, ahol irodalmi tevékenysége mel­lett 1942 és 1944 között a nagyenyedi Erdélyi Gazdát szerkeszti. A háború végén a fasiszta hatóságok Tîrgu Jiuba internálták, ahol a Zsilvásárhelyi Déli Hírlap c. illegális lágerújság vezércikkírója. A táborból csak a Groza-kormány megalakulása után, 1945-ben szabadult az MNSZ követelésére. A Kolozsvárt újraindított Falvak Népe fő­szerkesztője (1945−46), az első demokratikus parlament képviselője, az MNSZ elnöke (1947−52); főszerkesztőként jegy­zi a Bukarestben megjelenő Romániai Magyar Szó c. napilapot (1947−52), majd lemon­datása után az Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó kolozsvári szerkesztőségének munka­tár­sa, ill. az Irodalmi Könyvkiadó magyar fiókjának vezetője Kolozsvárt (1952−68) nyugalomba vonulásáig.

Első novellái és versei a kolozsvári Előrében és a Pásztortűzben jelentek meg (1922). A Tizen­egyek antológiájában három elbeszéléssel szerepel (1923). Szépirodalmi műveit 1944-ig a Vasárnapi Újság, Benedek Elek Cimborája, a budapesti Napkelet és Hajdu Dénes Híd­ja, a Pásztortűz, Erdélyi Helikon, Déli Hírlap és Havi Szemle közölte. Szerepelt az Erdé­lyi Helikon antológiáiban, az Erdélyi történetek c. gyűjteményben (Bp. 1924), az Erdély lelke c. novellagyűjteményben (Berlin 1924) s a szlovenszkói Új Auróra c. almanachokban (Po­zsony 1929−32). Éveken át több naptár jelenik meg szerkesztésében Brassóban és Nagy­enye­den s egy cikkgyűjtemény Erdélyi Magyar Évkönyv címmel (Brassó 1937).

Szépprózai írásainak erőteljes erkölcsi, társadalmi mondandójára kezdettől felfigyelt a kritika. Elbeszéléseinek nemritkán balladai fogantatású hősei realista, naturalista ábrázolású konflik­tusok szorításában nőnek szimbolikusan naggyá. Kezdetben nem idegenkedett a stílroman­ti­kától sem (Magvaszakadt a búsulásnak). Mélylélektani indítékú témáiból is időszerű társa­dal­mi mondandót bontakoztat ki (Hárman a ködben). „Novellái falusi tragédiák, de emberi tra­gédiák és székelyek. [...] Azonos ősgyökér, s mégis a székely élet új arca Nyírő és Tamási mellett” – írja Jancsó Béla. Történelmi elbeszélései az 1437-es parasztlázadást, Dózsa fel­ke­lé­sét és Apáczai Csere János alakját idézik. A lezajlott történelmi változások sodrában született legsikerültebb írásait Nagyidő c. kötete (Mv. 1946) tartalmazza. A 30-as, 40-es években tel­jes­sé vált novellisztikáját irodalmi köztudatunk alig tartja számon. Az RMI-sorozatban 1970-ben kiadott reprezentatív gyűjteményes kötetére sem figyelt fel a kritika, pedig jórészt a Nyárád mentén, szülőföldjén játszódó, sokféle nyomorúsággal sújtott népének bajaival szem­be­né­ző s korábbi rejtett szentimentalizmusát levetkőző elbeszélései (Gyergyói dalos­verseny, Szü­lő­földem, Úrnapja, Nagyidő) a műfaj legkülönb hazai művelői közé emelik.

Regényei a két világháború közötti életforma csődjét példázzák. A Vakvágányon a nemzeti elnyomást az osztályellentétek vetületében vizsgálja, lázítva mindenfajta elnyomás ellen és mindvégig hirdetve az együttélő népek egymásrautaltságának és barátságának szükséges­sé­gét. „Itt vérre megy a játék, itt nincs helye a mosolynak és könnyeknek. Itt meg kell mutatni: ez van, így van, hadd lássa mindenki, mennyire másként kellene lenni, másnak kellene lenni, másként kellene élni, hinni, érezni, tenni és dolgozni, hogy a munka nyomán élet és béke fakadjon ezen a tájon.” – így jellemzi regényének alaphelyzetét és értelmét Szentimrei Jenő. Első regénye művészileg még nem eléggé egységes, korai novelláihoz hasonló stíluskevere­dés jellemzi, mégis nagy közönségsikere és sajtóvisszhangja volt, mert mint plebejus szem­lé­letű értelmiségi keményen leszámolt minden illúzióval, a leginkább bénító "kisebbségi egy­ség" jelszavával is, amely a nemzetiségen belüli kizsákmányolás leplezését szolgálta. Főhőse, Birtók Béni hiába keresi osztálya fölemelkedésének útját, próbálkozásai kudarcba fulladnak. Erre utal a regény keserűen hangzó címe. Kevésbé harsányan, de nem kisebb keserűséggel kiált segítségért a Lélekvesztőn hőse, Kovács János, a bécsi diktátum után Brassóban maradt kistisztviselő, az író alteregója. Ez a regény artisztikusabb, egységesebb hangulatú és szer­kesz­tésű, egyúttal introvertáltabb is. Írója nagy gondot fordított a Kovács család tagjainak lélekábrázolására. Különösen jól sikerült a családjáért néma heroizmussal küzdő főhős lelki portréja.

Működésének súlypontja a két világháború közötti közírása. Közel félezer cikke, riportja főleg a Brassói Lapok hasábjain látott napvilágot. Az átlag harmincezer példányban megje­lent napilap olvasói hétről hétre várták tájékozódást kereső, józansággal telített, bátor hangú, mindig a legsúlyosabb problémákkal szembenéző és nagy erkölcsi tisztaságról tanúskodó vezércikkeit, amelyekkel szerepet vállalt például a vallani és vállalni vitában (1929), majd a Vásárhelyi Találkozó (1937) előkészítésében és irányadásában. „Legerősebben vele szólalt meg a hazai magyar polgári demokrácia haladó balszárnya. A nemzetiségi intézmények és szervezetek demokratizálását követelte szenvedélyes hangú vezércikkeiben, jelentős számú olvasótáborának tájékozódását a romániai demokratikus erők felé irányította, a nemzetközi porondon pedig a haladó mozgalmak, például a köztársasági Spanyolország harca mellé befolyásolta. Harcos publicisztikája volt ez az erősödő fasizmus, a bárhonnan jövő sovi­niz­mus ellen” – írja Tamás Gáspár.

A könyvkiadói poszton betöltött tizenhat esztendő alatt jelentek meg műfordításai és irodalmi tanulmányai. Kolumbán Mózessel együtt fordította magyarra Lev Tolsztoj Iván Iljics halála c. elbeszélését (1953), tolmácsolta Mihai Beniuc elbeszéléseit (Gyűlölet. Kincses Könyvtár 1956), Kakassy Endrével közösen készítették el Ion Călugăru önéletrajzi elemekkel átszőtt regényének fordítását (Egy mihaszna gyermekkora, 1958), Eötvös, Petőfi, Slavici műveinek kiadásához írt előszavai, Kortársi jegyzetek Asztalos Istvánról c. portréja (KacsóSőniAbafáy: Három portré. Kritikai Kiskönyvtár 1963), nagyszalontai Arany-előadása újra megjelentek Írók, írások c. tanulmánykötetében (1964). Súlyos betegségéből kilábolva kezdte írni önéletrajzi visszaemlékezéseit. Virág alatt, iszap fölött címen megjelent első kötetében (1971) életútját mutatja be mikházi gyermeki eszmélésétől Brassóba költözéséig, a második kötet Fogy a virág, gyűl az iszap címmel (1974) tíz esztendőt mutat be a Brassói Lapok szerkesztésében töltött időszakból egészen a Vásárhelyi Találkozóig. A kiadás alatt álló harmadik kötet a Vásárhelyi Találkozótól addig a napig eleveníti fel az eseményeket, amikor hazaindulhat a tîrgu jiui internálótáborból. Emlékirataival nemcsak írói pályájának megérté­sé­hez, hanem az egész korszak megismeréséhez is jelentősen hozzájárult; gazdagon fölbuzgó emlékanyagán szigorú szépírói fegyelemmel lett úrrá: közírói pályája kordokumentum értékű darabjainak felelevenítésével az egykorú szövegeken keresztül az azokat létrehívó kor nagy vi­lágnézeti és politikai konfrontációját rajzolja meg. Száműzetéseim c. verseskötete a nagy­enye­di évek "visszafojtott férfisírás"-ával, lágerverseivel s az öregség őszikéivel keltett feltűnést.

Kötetei: Utoljára még megkapaszkodunk (elbeszélések, Kv. 1927); Vakvágányon (regény, Brassó 1930. Újabb kiadások: Kádár Tibor rajzaival, 1957; románul Vasile Grunea fordítá­sá­ban, Kv. 1970; Nagy Pál jegyzeteivel, Tanulók Könyvtára, Kv. 1979); A méh a kisgazda in­gyen napszámosa (Blénessy Károllyal, Hasznos Könyvtár, Brassó 1936); Lélek­vesztőn (re­gény, Kv. 1941); Nagyidő (novellák, Benedek Marcell előszavával, Mv. 1946); Írók, írások (tanulmányok és cikkek, 1964); Válogatott írások (regény, elbeszélések, karcolatok, Izsák József előszavával, RMI 1970); Virág alatt, iszap fölött (Önéletrajzi vissza­emlékezések I. 1971. 2. kiadás 1981); Fogy a virág, gyűl az iszap (Önéletrajzi visszaemlékezések II. 1974); Száműzetéseim (versek, Bene József 8 grafikájával, 1978). Vakvágá­nyon. Regény (Nagy Pál bev.) Kv. 1979 = Tanulók Könyvtára; Virág alatt, iszap fölött. Önéletrajzi visszaemlékezé­sek. 1. kötet. Bp. 1985 = Tények és tanúk; Fogy a virág, gyűl az iszap. Önéletrajzi vissza­em­lé­ke­zések. 2. kötet. Bp. 1985. =Tények és tanúk.; Nehéz szagú iszap fölött. Önéletrajzi vissza­em­lékezése. 3. kötet. Bp. 1985 = Tények és tanúk (újrakiad. Dávid Gyula utószavával. Buk. 1993.)

Gyűjteményes kötetekben: Az Erdélyi Helikon költői. (Szemlér Ferenc szerk.). Buk. 1973; Innen és túl. Versek az Isten-kereső emberről. (Lukács László szerk.) Bp. 1984; Öröktűz. Elbeszélések az Isten-kereső emberről (Lukács László szerk.) Bp. 1986; Új aranyhárfa. Versek gyülekezeti és keresztyén családi alkalmakra (Tenke Sándor szerk.) Bp. 1987; Erdélyi csillagok (romániai magyar írók antológiája (Czine Mihály szerk.) Bp. 1988; Hazahív a hűség. Romániai magyar költők vallomása a szülőföldről. (Lisztóczky László szerk.) Sepsiszentgyörgy, 1995; A havas dicsérete. Erdélyi antológia (Hunyadi Csaba szerk.) Szeged, 2002; A röpülő falu. Magyar írók trianoni novellái. (Kőrössi P. József szerk.) Bp. 2002; Erdélyi csillagok. Magyar írók erdélyi novellái. (Kőrössi P. József szerk.) Bp. 2002; Most már jöhetsz, Jézuska. Erdélyi magyar írók karácsonyi novellái. (Kőrössi P. József szerk.) Bp. 2002; Erdély lelke. Erdélyi antológia. (Hunyadi Csaba szerk.) Szeged, 2003; Versek, elbeszélések, tanulmányok tizenegy fiatal erdélyi írótól erdélyi művészek rajzaival. (reprint és újrakiadás) Kv. 2003; Erdélyi elbeszélők (Nagy Pál szerk.) Bp. 2004; Erdélyi karácsony (Hunyadi Csaba szerk.) Szeged, 2004; Kincses Erdély. Erdélyi antológia. (Hunyadi Csaba Zsot szerk.) Szeged, 2005; Székelyek. Magyar írók novellái a Székelyföldről. (Sas Pétert szerk.) Bp. 2005; Balladák földje: Erdély. (Hunyadi Csaba Zsolt szerk.) Szeged, 2006; A nagy fehér bohóc (Reinhart Erzsébet szerk.) Csíkszereda, 2006; A kolozsvári Vasárnap és Vasárnapi Újság. 1921-1925. (Szabó Zsolt szerk.) Kv. 2006; Csíksomlyói legenda. Erdélyi antológia. (Hunyadi Csaba Zsolt szerk.) Szeged, 2006; Lírai tőzsde. Fontos versek. (Cseke Gábor szerk.) Arad, 2006; Papok, szerzetesek, apácák. Magyar írók novellái. (Sas Péter szerk.) Bp. 2006; 101 vers a Székelyföldről. (Papp Kincses Emese szerk.) Kv. 2006; Szeretőm, földem, Erdély. (Hunyadi Csaba Zsolt szerk.) Szeged, 2006; Utolsó bástyánk, Erdély. (Hunyadi Csaba Zsolt szerk.) Szeged, 2006; Virágveszedelem. Erdélyi írók elbeszélései a szerelemről. (Hunyadi Csaba Zsolt szerk.) Szeged, 2007; 123 vers Nagyenyedről. (Rácz Levente szerk.). Kv. 2008.; A három király ajándéka (Hunyadi Csaba Zsolt szerk.). Szeged, 2010; Magyar ünnepek. Verses kalendárium. (Pomogáts Béla szerk.). Bp. 2010; Erdélyi költők antológiája (Pomogáts Béla szerk.). Bp. 2011.

Fordítások: Slavici, Ioan: Anya lánya. Ford. Kacsó Sándor. Kv. 1981.

Dokumentumok: A marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság levelesládája. 1876-1948. (Marosi Ildikó szerk.) Buk. 1973. (levelei Sényi Lászlóhoz); Benedek Elek irodalmi levelezése. I-IV. (Szabó Zsolt szerk.) Buk. 1979-2002. (levelei Benedek Elekhez);   A Helikon és az Erdélyi Szépmíves Céh levelesládája. I-II.  1924−1944. (Marosi Ildikó szerk.) Buk. 1979. (levelei Berde Máriához, Kós Károlyhoz, Molter Károlyhoz); A Lázár utcától a Postakert utcáig. Szabédi László Diáriuma és levelezése. (Bartha Katalin Ágnes szerk.). Kv. 2007. (levele az EMKE elnökségéhez). 

Szerkesztés: Romániai magyar irodalmi lexikon. 1-5. Buk. 1981−2010.

 

Használta az Őrhegyi Sándor írói álnevet.

(K. Á. és D. Gy. )

 

Irodalom

Jancsó Béla: K. S. novellái. Újság 1927. aug. 14.; újraközölve Irodalom és közélet. 1973. 9597. Szentimrei Jenő: K. S.: Vakvágányon. *Erdélyi Helikon 1930/6; újraközölve Sablon helyett csillag. 1968. 12831. Schöpflin Aladár: Vakvágányon. Nyugat, Bp. 1930. II. 6163. Parajdi Incze Lajos: K. S.: Lélekvesztőn. *Erdélyi Helikon 1941/8. Robotos Imre: Az úttalanság intelmei. *Korunk 1957/8. Balogh Edgár: Vallomás és irodalom. *Előre 1965. ápr. 3.; uő: Emlékek hullámhosszán. *Brassói Lapok 1969. júl. 24.; Ilyen volt. *Brassói Lapok 1971. máj. 7. Mindhárom cikk újraközölve Mesterek és kortársak. 1974. 42434. Tamás Gáspár: Irodalmi publicisztika. *Igaz Szó 1965/4. Huszár Sándor: K. S. Közli Az író asztalánál. Beszélgetések kortárs írókkal. 1969. 4351.; uő: A tegnapról, mai lelkülettel. *A Hét 1972/23, 24; uő: K. S. önéletírásáról III. *A Hét 1976/35, 36. Mikó Imre: Bekecs alatt Nyárád tere. *Igazság 1970. jún. 11.; újraközölve Akik előttem jártak. 1976. 18184. *Izsák József: Őszi látogatás az ifjúságban. *Igaz Szó 1971/11. Csehi Gyula: K. S. önéletrajzi visszaemlékezéseinek első kötetéről. *A Hét 1971/46; uő: Igazmondó életregény. *A Hét 1974/19. Kicsi Antal: K. S. Kis irodalomtörténet. *Brassói Lapok 1973/14; uő: K. S.: Száműzetéseim. *Igaz Szó 1979/4. Méliusz József: Levél-féle Kacsó Sándor úrhoz. *A Hét 1974/22. Marosi Ildikó: A köz vállalása mindnyájunkban ott bolyongott. Interjú K. S.-ral. Közli Közelképek. 1974. 5052. *Erdélyi Lajos felvételeivel. Beke György: A teljesség igézetében. Beszélgetés K. S.-ral. *A Hét 1975/3; uő: A férfikor küzdelmei. *A Hét 1981/8; uő: K. S. és a *Brassói Lapok. *Brassói Lapok 1981/8. Kányádi Sándor: K. S. *Korunk 1976/12. Gálfalvi Zsolt: Mindig vállalni. K. S. születésnapjára. *A Hét 1976/9. Szávai Géza: Lírai sorsjelzések. Lapszéli jegyzetek K. S. verseskönyvéhez. *A Hét 1979/51. Kántor Lajos: Hivatásos írástudó. A Korváltás c. kötetben. 1979. 6872. Vita Zsigmond: Az *Erdélyi Gazda szerkesztője. *Utunk 1981/8. Pomogáts Béla: A közírástól a költészetig. Új Írás, Bp. 1981/7. "Egyeztetem az álláspontokat". K. S.-ral beszélget Molnár Gusztáv. Fórum, a Megyei Tükör melléklete. 1981. dec. Pongrácz P. Mária: "Zendülj virág, fű, fa, bokor". A zsílvásárhelyi hírlapról. *A Hét 1982/8. Áprily Lajos: Kacsó Sándor és az erdélyi novella. In: A bárány vére. 299−301. – Balota, Nicolae: Kacsó Sándor. In: Scriitori maghiari din Romania. Buc. 1981. 162-169. - M. I./Marosi Ildikó/: Két levél Molter Károlynak. Utunk, 1981/8. – Pomogáts Béla: A közírástól a költészetig. Új Írás, 1981/7. 110-113. – Vita Zsigmond: Az Erdélyi Gazda szerkesztője. Utunk, 1981/8. – A nyolcvanéves Kacsó Sándor köszöntése. Csapody Miklós. Magyar Hírlap, 1981. febr. 21. – Czine Mihály- Tiszatáj, 1981/3. – Izsák József. Igaz Szó, 1981/1. – Lászlóffy Aladár. Szász János. Utunk, 1981/8. Ruffy Péter. Magyar Nemzet, 1981. febr. 21. -  Huszár Sándor: Bátor hűség. Beszélgetés Kacsó Sándorral. In: Sorsom emlékezete. Buk. 1982. 73-92. – Kovács János: Világ a lélek tükrében. In: Kétség és bizonyosság. Buk. 1982. 271-280. – Kántor Lajos. Régi lapok – új lapok. Kacsó, Kuncz és barátaik. Korunk, 1982/2. –  Csák Gyula: Bukaresti órarend. Új Tükör, 1983/14. – E. Fehér Pál: Kitüntetések Bukarestben. Élet és Irodalom, 1983/13. – Zöldi László: Az aprómunka varázsa. Élet és Irodalom, 1983/12. – Nekrológok: Ablonczy László. Tiszatáj, 1984/5. – Balogh Edgár. A Hét, 1984/9. – Bodor Pál. Kritika, 1984/4. – Czine Mihály. Népszava, 1984. febr. 26. – Izsák József, Zaciu, Mircea.. Igaz Szó, 1984/4. – Lászlóffy Aladár, Marosi Péter. 1984/8. -  Pomogáts Béla. Kortárs, 1984/5. - Ruffy Péter. Magyar Nemzet, 1984. febr. - Huszár Sándor: A jövőért nem aggódni, hanem dolgozni kell. In: Honnan tovább? Buk. 1984. 137-166. – Kántor Lajos: Kacsó Sándor és a Brassói Lapok. In: Vallani és vállalni. Buk. 1984. 72-90. -  Zöldi László: Lélekvesztőn. Élet és Irodalom, 1984/9. – Pomogáts Béla: Virág alatt, iszap fölött. Új Tükör, 1985/50. – Czine Mihály: Kacsó Sándor önéletrajzi trilógiája. Jelenkor, 1986/11. – Sütő András: Kacsó Sándor emlékezete. Gyászbeszéd a sírnál. Magyar Ifjúság, 1986/18. – Csapody Miklós: Egy önéletrajzi trilógia. Hungarológiai Értesítő, 1987/7. – Pomo­gáts Béla: Könyvek a romániai magyar irodalomról. Irodalomtörténeti Közlemények, 1987-1988/1-2. – Mózes Huba: Az 1966-os bibliofil magyar Eminescu. In: Eminescu a magyar irodalomban (Mózes Huba szerk.) Buk. 1989. – Vita Zsigmond: Élet a drótsövények mögött. Tg. Jiu-i lágeremlék. Helikon, 1990/28-31. - Balogh Edgár: Humánum és reálpolitika öröksége. A Hét, 1991/7. –  Lászlóffy Aladár: Az iszap-század katonája. Heli­kon, 1991/8. – Vita Zsigmond: Kacsó Sándor emlékezete. nagyenyedi évek. Helikon, 1991/8. - Nagy Pál: Kisebbségi tör­ténelem – emlékiratban. Látó, 1994/6. – Kós Károly: Faluépítő összefogások. Művelődés, 1995/6. – Szabó zsolt: Benedek Elek és a Brassói lapok. Művelődés, 1995/2. - Antal Árpád: Áron püspök élő öröksége. Erdélyi Múzeum, 1996/3-4. 234-252. – Dávid Gyula: A Vásárhelyi Találkozó dokumentumaiból. Látó, 1998/7. – Vita Zsigmond: Úrnapja. Emlékiratrészlet kacsó Sándorról. Helikon, 1998/2. - Kántor Lajos: Kolozsvár – a kultúra körei. Korunk, 1999/12. -  Kacsó Sándor: Vitassuk meg és cselekedjünk.. In: Művelődés Antológia. 1948−1967. Kv. 2001. – Pomogáts Béla: Kacsó Sándor.In: Magyar irodalom Erdélyben. I. 1918-1944. Csíksze­reda, 2008. 268-268. – Érdekképviselet vagy pártpolitika? Iratok a Magyar Népi Szövetség történetéhez. 1944-1953. (Nagy Mihály Zoltán és Olti Ágoston szerk.) Csíkszereda, 2009. 63-64.

Kacsó Sándor életműbibliográfia. 1923–1966. www.transindex.ro

ASZT: K. S. Tamási Áronról. FA 58. K. S.-t köszönti Tamás Gáspár. LM 924.

ÁVDolg: Székely László: K. S. szépprózai munkássága. 1958. Sántha Tibor: K. S. publicisztikája 19231938 között. 1964.