Kádár János (Brassó, 1939. aug. 18.)

oldal nyomtatása Share

Kádár János (Brassó, 1939. aug. 18.) költő, prózaíró. Mindössze egyéves, amikor apját a gyárból elbocsátották, s a család Kolozsvárra került. Költészetét, lírai prózáját döntően meghatározó gyermekkora ide, az Alverna környékéhez kötötte; a természetközelség és az emberi kapcsolatok őszintesége, közvetlensége formálták látását. A kolozsvári AdyŞincai Középiskolában érettségizett (1956). A vakációk emléke Székelyudvarhelyhez fűzte, apja városához. Egyetemre kerülése előtt a bőrgyárban rakodómunkásként dolgozott. Itt szerzett betegsége vissza-visszatérően beleszól életébe és költészetébe. 1963-ban a BabeşBolyai Egyetemen kapott román nyelv- és irodalomtanári diplomát. 1963 és 1968 között a mezőségi Visán tanított; ezeknek a nehéz éveknek, a városról falura kerülő fiatal értelmiségieknek, ingázóknak és letelepedőknek szigorú realizmussal és érzékeny lírával megírt kisregénye a Fénycsíkok nyomában (1967). Az *Igazság belső munkatársa (196874), a napilapoknál töltött idő ugyancsak nyomot hagyott írásművészetén: itt alakult ki szabadvers-igényű, inkább sejtető, mint kifejtő-részletező, a szabványpublicisztikán, hírfejműfajon túlmutató rövidprózája, melyben az élet és természet örök dolgait s a változó emberi világot költői beleérzéssel rögzíti. 1974-ben a *Napsugár szerkesztője; a gyermekköltészetre új munkahelye irányította rá figyelmét.

Első versét az *Utunkban közölte, első kötete (A vályúfaragó) a *Forrás sorozatban jelent meg 1965-ben, a kezdeti költői lépéseit egyengető *Salamon László előszavával. Indulására a pályatársak közül sokan felfigyeltek (Szilágyi Domokos, Bálint Tibor, Páskándi Géza, Szász János, Pusztai János). Az erdélyi tájköltészet legjobb hagyományait folytatva, nem a pittoreszk elemek megragadására törekszik, hanem a mélyen átélt lírai pillanatot fejezi ki kevés eszközzel, olykor szinte eszköztelenül. A leírás helyét a lírai megnevezés veszi át, ember és táj, környezet egyetlen tárggyá (verstárggyá) olvad össze. A konkrét helyzetet (vershelyzetet) egyetemessé, egy munkafolyamat bemutatását létfilozófiai töprengéssé tudja átminősíteni (Tavasz felé). Költészete látványos fordulatok nélkül halad a mind teljesebb önmegismerés felé. Lírai elmélyülésének egy-egy új állomása a Sarkos szavak (1969) és a Helyzetdalok (1981) c. verseskötete. Ez utóbbinak kiemelkedő darabja az Ágotának 1979-ből c. ciklus, a beteg ember kiszolgáltatottságának, élet- és szerelemvágyának tárgyiasan pontos és mégis átlényegített kifejezése.

Prózája erősen önéletrajzi vétetésű. A lírai hangulatok érzékletes, lélektanilag hiteles megragadására összpontosít akkor is, amikor kisregényt ír: a cselekményt ennek rendeli alá (Rondó. Finta Edit rézmetszeteivel, Kv. 1972; Egyetemben tanácskoztak ellenem... 1980, közli Levelek itthonról haza c. 1983-as kötete).

Románul Tudor Balteş fordításában a Tineri poeţi maghiari din România c. *antológia (1979) közölte több versét.

Egyéb munkái: Városaim (lírai emlékezések, Kv. 1974); Felleg alatt (versek, 1977); Rád olvasom (versek, Kv. 1978); Alma, szilva, császárkörte... (gyermekversek, Soó Zöld Margit rajzaival, 1980).

(K. L.)

Szilágyi Domokos: Egy költő, akire figyelni kell. *Utunk 1963/25. Bálint Tibor: Közel a Naphoz. *Igazság 1965. júl. 3.; uő: Daphnisz és Khloé aktatáskája. *Utunk 1968/6. Páskándi Géza: A gyökerek nyelvén. *Ifjúmunkás 1965. aug. 5. Szász János: Verssé érlelt élet. *Igaz Szó 1966/2. Pusztai János: Valóság, őszinteség, líra. *Korunk 1968/12. Kántor Lajos: Lírikus lírája. *Utunk 1969/45; uő: Körvers prózában. *A Hét 1973/6. Szőcs István: A szerénység jegyében. *Előre 1969. dec. 6. Szávai Géza: Emlékek ereje és spontaneitása. *A Hét 1975/20. Márki Zoltán: Helyzetdalok. *Előre 1981. szept. 23. Borcsa János: "e kortynyi lét". *Igaz Szó 1981/12. Molnos Lajos: "Ahogy az aszfalton áttörő fű..." *Utunk 1982/22.