Kapuállító

oldal nyomtatása Share

Kapuállító Kovászna megye íróinak Sepsiszentgyörgyön a Megyei Szocialista Művelődési és Nevelési Bizottság kiadásában megjelent antológiája. Az I. kötetet 1969-ben Jecza Tibor, a II. kötetet 1982-ben *Czegő Zoltán szerkesztette. *Dali Sándor Ajánlása szerint a kötetek szerzői "a Kovászna megyei írók, költők elhivatottságának és a legnemesebb hagyományoknak megfelelően igyekeznek meghallói lenni e föld népének".

Az I. kötetből Bogdán László, Csiki László, Farkas Árpád, Magyari Lajos, Tömöry Péter verseit, Péter Sándor, Tompa Ernő, *Vári Attila prózai írásait, *Veress Dániel és *Sombori Sándor színpadi munkáit emeljük ki. A II. kötet írói: Holló Ernő, *Dali Sándor, Veress Károly, *Sombori Sándor, Bogdán László, Magyari Lajos, *Czegő Zoltán, Sütő István, Sylvester Lajos, *Veress Dániel (Világirodalmi olvasónapló). Kiemelkedik *Fábián Ernő Közösség és kultúra c. tanulmánya, mely "a nemzetiség etnokulturális információs anyagá"-nak jelentőségét méltatja.