Károly József Irén

oldal nyomtatása Share

Károly József Irén (Gönc, 1854. márc. 6. 1929. márc. 15. *Nagyvárad) fizikus. Középiskolai tanulmányait Kassán kezdte és a kecskeméti piarista főgimnáziumban végezte (1874), tanulmányokat folytatott a jászóvári hittudományi főiskolán és Innsbruckban, filozófiából és fizikából a kolozsvári egyetemen szerzett tanári képesítést, s ugyanitt védte meg Schopenhauer és az akaratszabadság c. doktori disszertációját, mely könyv alakban is megjelent (Kv. 1886). A *nagyváradi premontrei főgimnázium tanára (18801913), a *nagyváradi jogakadémián az államszámviteltan, később az erkölcstan előadója, majd rendes tanára (18901919), a kolozsvári egyetemen magántanárként előadásokat tartott az elektromos sugárzásokról és a radioaktivitásról (190718).

A rádiótechnika úttörője; a városi villamosmű megalapításának eszmei kezdeményezője, el is készítette egy *Nagyváradot villamos energiával ellátó vízi erőmű tervét. 1895-ben laboratóriumában szikratávírót szerkesztett, 1896-ban, pár hónappal W. K. Röntgen nagy jelentőségű felfedezését követően sikeresen kísérletezik az átható képességű sugarakkal. Érdeme Közép- és Kelet-Európa első orvosi célra alkalmazott röntgen-laboratóriumának felszerelése a *nagyváradi főgimnázium szertárában. Tudományos közleményei, melyek aláírásánál Ireneusz-ból magyarított szerzetesi nevét is használta, a budapesti Mathematikai és Physikai Lapok, Mathematikai és Természettudományi Értesítő, a lipcsei Annalen der Physik und Chemie s más szaklapok hasábjain jelentek meg; *Nagyvárad törvényhatósági bizottságának tagjaként szóban és írásban a *Nagyvárad, *Nagyváradi Napló, Tiszántúl, *Szabadság c. napilapokban 1921-ig szolgálta a város érdekeit.

Kiváló egyéniségét egykori tanítványai, Tabéry Géza, Dutka Ákos, *Salamon László visszaemlékezéseikben idézik; *Heinrich László könyvet írt róla.

Bujdosó Ernő: K. J. I. fizikai munkássága. Fizikai Szemle, Bp. 1960/1. *Salamon László: Váradi eszmélkedés. *Korunk 1971/5.