Bálint Tibor

oldal nyomtatása Share

Bálint Tibor (Kolozsvár, 1932. jún. 12. – 2002. jan. 28., Kolozsvár) – író. Nehéz családi körülmények között, külvárosi környezetben nőtt fel. A kolozsvári ref. kollégium diákjainak összefogása tette lehetővé, hogy mint tehetséges munkásgyermek bejusson a kollégiumba. Fordulatokban és megaláztatásokban gazdag élményei nem zárultak le a korai felfedezéssel. A nyolc gimnáziumi osztály elvégzése után, 1953-tól 1955-ig az Igazság szerkesztőségének tagja, majd 1959-ig a Falvak Dolgozó Népe és az Ifjúmunkás belső munkatársa; 1967-től ismét szerkesztő a Napsugárnál.

Íróként az 50-es évek második felében tűnt fel sajátos nyelvi erejű karcolatokkal, novellákkal, első kötete azonban csak 1963-ban jelent meg, már a Forrás-sorozatban. A Csendes utca beajánlásában Bajor Andor „nagy fölfedezésekre, álmélkodtató csodákra” tartja képesnek, ez a későbbi években egyre inkább igazolódik. Magyar prózaíró ősei között elsősorban Krúdyt, Gellérit, Kosztolányit kell említenünk (de Nagy Lajostól is tanult), a világirodalomból mindenekelőtt Csehovot. Korai hangulatnovelláinak hősei minden hősiséget nélkülöző kisemberek, akiknek kisebb-nagyobb lelki problémáit nagy megértéssel és szeretettel rajzolja meg, érthető hát, hogy a dogmatikus irodalompolitika éppen vele szemben mutatkozott a legtürelmetlenebbnek, témáit periferikusnak, novellahőseit bizarrnak bélyegezte. A kisszerűség egyik-másik novelláját valóban fenyegető veszélye tudatosult a szerzőben, újabb elbeszélései a líraiság megtartásával a hétköznapi valóság fölé emelkednek, példázatok formáját öltik; a lírai groteszk válik uralkodóvá novellisztikájában (Hordozható kacagások, Játsszatok csak szépen, Bölcsődal). Ebbe a fejlődésrendbe illeszkedik be tudományos-fantasztikus kisregénye, az Önkéntes rózsák Sodomában (1967), amelynek azonban nincs köze a tudományos fantasztikum világdivatjához; igaz, Bálint is főlépít egy jövőbe helyezett, absztrakt, többé-kevésbé abszurd világot, de a kisregény elgépiesedett Kobalt ura, aki a modern technika minden kellékével, többek között egy robotemberrel is rendelkezik, csupán újabb változata a Csendes utca fásult, közönyös, elidegenedett kisembereinek, nyárspolgárainak. A fantasztikus keret eszköz az író kezében, hogy a groteszk, sőt abszurd helyzettel a humánum be nem helyettesíthető voltára figyelmeztessen, arra, hogy a gépiesség megöli a játékot, elriasztja álmainkat. Műfajilag szakít a hagyományos epikai építkezéssel, a szabad asszociációs líra lehetőségeivel él.

Jelentős kísérletek után érkezik el a Zokogó majom c. regényéhez (1969), amely a romániai magyar próza kiemelkedő teljesítménye s egyik legnagyobb könyvsikere. Önéletrajzi jellegű művében egy lumpkörnyezetből jött gyermek életútját követi nyomon az újságíróvá válásig, de a főhős s a számos mellékszereplő perspektivikusabb mondandó szolgálatában áll: „egy élhetetlen család kálváriája” a sorsfordító társadalmi változásokat s a történelem kanyarait is jelzi, magasabb művészi szinten reprodukálva a pályakezdő novellák problematikáját s a folytatás groteszkjeit. A XIX. századi realista hagyományok és a XX. századi modern irányzatok eredeti keveréséből születik ez a próza, annak tudatában, hogy a részletek „az igazság alkatrészei”, de ügyelve rá, hogy a részletek tisztelete ne forduljon új-tárgyiasságba, divatos érzelemnélküliségbe. A Zokogó majom írója hisz a valóság és az ábránd, álomvilág egymást kiegészítésében. A külső és belső történések pontos időbeli rögzítését ugyancsak fontosnak tartja, ám a danzigi konfliktustól Sztálin haláláig ívelő történelmi eseménysor háttérszerű felfestése helyett egykorú újságmontázsokkal teremti meg a korhangulatot, nem bontva meg a több szálon futó cselekmény egységét. A Kolozsvárt bemutatott színpadi változat (Sánta angyalok utcája, 1972) műfajilag is szerencsésen menti át a regény etikai értékeit, úttörő valóságábrázolását, „drámai invokációban”. Bálint Tibor ezután visszatér a rövidebb műformákhoz (Császár és kalaposinas, 1971; Nekem már fáj az utazás, 1973). Miniatűr író- és művészportréi (Kenyér és gyertyaláng, 1975), az esszé, kritika és karcolat határán Kosztolányi műfajára emlékeztetnek. Zarándoklás a panaszfalhoz c. a Kriterion és a budapesti Magvető kiadásában nagyjából egyszerre megjelenő regénye (1978) a Zokogó majom világát novellisztikus szerkezetek egymás mellé illesztésével írja tovább, sajátos regényformát teremtve e „párhuzamos életutak”-kal az 50-es évek közepének epikus bemutatására. Torz, gyűlöletes figurák történetei elevenednek meg a lényegében különálló, csupán az írói tudatban összekapcsolódó elbeszélésekben, melyeket mégis egységbe fog a nyelvi stilizálás jellege, a legendásítás; kritikusai a regénykompozíció jellemzéséül Bosch, Brueghel és Csontváry táblaképeire utaltak.

Az író teljesítménye figyelemre méltó a gyermekirodalomban is. Jeles műfordító: több kötetnyi regényt, karcolatot fordított románról magyarra G. M. Zamfirescu, Eugen Barbu, Ion Minulescu, I. L. Caragiale írásaiból. Összeállította s bevezette Gelléri Andor Endre novelláit (1977).

Egyéb munkái: Búcsú a rövidnadrágtól (regény, 1964); Cérnakáplár (ifjúsági elbeszélések, mesék, 1964); Angyaljárás a lépcsőházban (novellák, karcolatok, 1966); Fekete Péter (ifjúsági elbeszélések, 1967), Kifli utca, zsemle szám (karcolatok, Beszélő Tükör 1978); Mennyei romok (tárcák, karcolatok, novellák, Kv. 1979).

Román fordításban: Adio, pantaloni scurţi (1968); Trandafiri din Sodoma (1970); Maimuţa plîngăreaţă (1972); Cîinii după gratii! (1978); lengyel fordításban: Lkajaca malpa (Varsó 1973); német fordításban: Der schluchzende Affe (1979).

(K. L.)

Marosi Péter: Néhány novelláról. Túlbeszélt diagnózisok. Utunk 1963/20; uő: Jelenések apokrif könyve B. T. szerint. Utunk 1979/5; újraközölve Világ végén virradat, 1980. 112–119. Szilágyi Júlia: Több szeretetet, több szigort. Utunk 1963/38. Kovács János: Elvarázsolt hétköznapok helyett a hétköznapok varázsát. Igaz Szó 1964/1; uő: Visszafogott végletesség. Igaz Szó 1979/5. Láng Gusztáv: Szabály vagy elmélet? Igaz Szó 1964/2; uő: Világtalan éleslátás. Korunk 1967/2; uő: Az olvasás mámora. Utunk 1975/35. Páskándi Géza: A légy nagyságú hintó. Utunk 1966/38. Réz Pál: Atomfej zokog. Élet és Irodalom, Bp. 1966/47. K. Jakab Antal: Karcolatok lábujjhegyen. Igaz Szó 1967/3. Kántor Lajos: A próza nagykorúsága. Utunk 1969/43; újraközölve Korunk: avantgarde és népiség. Bp. 1980. 462–470; uő: Profi novellák. Utunk 1974/18. Minden tapasztalatért én szenvedtem meg. Beszélgetés a Zokogó majom írójával. Lejegyezte Katona Ádám. Igazság 1970. márc. 22. Csiki László: Változatosság és egyenetlenség. Igaz Szó 1971/8. Szőcs Géza: Költőiség és pontosság. Korunk 1975/11. Szőcs István: Sokágú regény. Előre 1979. jan. 24. Ács Margit: Bibliai fejezetek a huszadik század közepéről. Tiszatáj, Szeged 1979/6. Vásárhelyi Géza: Mit rejteget tárcájában az író?... Korunk 1980/11.

ASZT: Beszélgetések, felolvasások. LM 445, 493, 885, 1011, 1065, 1693. Hangfelvétel A sánta angyalok utcája kolozsvári színielőadásáról (4 szalag). TM 439. Vallomás a szülőföldről. LM 1881.