Kenéz Ferenc (1991 • 2014)

oldal nyomtatása Share

Kenéz Ferenc (Nagyszalonta, 1944. márc. 24.) költő. Szalontai és nagyváradi középiskolai évek után a kolozsvári BabeşBolyai Egyetem románmagyar szakos hallgatója 1964 és 1967 között. Tanulmányait félbeszakítva, az írásra fordította idejét. 1968-tól 1983 szeptemberéig a bukaresti *Munkásélet kolozsvári szerkesztője, azóta az *Utunk szerkesztője.

1965-ben közölt először az *Utunkban, 1968 elején már meg is jelent *Forrás-kötete, a Fekete hanglemezek; amint *Balogh Edgár írja a verseskönyv "előbeszédében": "Ez a kedves, gyerekes Kenéz Ferenc Arany János félig még folklóros, félig már televíziós Nagyszalontájából startolt, de [...] a hajdúivadék ma már nem nemzeti eposzt keres, hanem végső és örök szabadulást az embertelenségek árnyként rámaradt emlékeitől." Valójában inkább *Várad jelentette számára az indítást, a szülőföld viszont azokat a dolgokat juttatja eszébe, amelyekkel szembe kell nézni. Az egyetemi évek alatt a *Gaál Gábor Kör járult hozzá költői hangja megtalálásához, bár kortársaitól, a *Forrás második nemzedékének lírikusaitól már kezdettől fogva némiképpen különbözött. A közéletiség nála nem patetikusan, hanem már-már próza-tárgyszerűen jelentkezik, *a hétköznapi magánemberi gondok megnevezésével, végiggondolásával.

A Véradó-balladától egyenes út vezet az Ólomtánc (Kv. 1970) verseihez s a Homok a bőröndben (1972) egységes, szigorúan megkomponált, súlyos terheket hordozó kötetéhez. Ez utóbbi címadó verse s az Emlékmű, A szülőföld átrendezése és társaik az Apokrif versekkel keretezve kapnak igazán nyomatékot; a "megszenvedett és példabeszéddé ünnepélyesített küldetés-filozófia" (Cs. Gyímesi Éva) nemcsak az "apokrifok", hanem a megnevezett mai írástudó lírájának jellemzőjévé is válik. Az átvilágított földgömb (1975) újdonsága sem csupán formai: a vers határát itt mintha a próza felé tágítaná a pontszerűségtől messze távolodó kompozíciókban (Nyissátok ki az ablakokat!; Egy holland ősz hátterében), az ismétlések és variációk azonban egy mechanizmus sajátos gondolati és ritmikai megragadását szolgálják, költészetbe emelkednek. A Vigyázzállásból fejállásba (1978) c. kötet legjobb darabjai viszont az ellenkező végleten helyezkednek el: az átlagolvasó, a modern verstől idegenkedő átlagvéleményét ("a költészet kivonult a versből, a vers kivonult a költészetből") a valódi összefüggések megmutatásával leplezik le, értelmezik korszerűen és érthetően ("csak a költők maradnak ott a fűrészpor közepén"). Az XYZ (1981) három poémája lényegében ugyanezt az utat járja, szerencsésen elkerülve az önismétlést; a költő, a költészet hivatását gondolja tovább, a világ és az egyén fenyegetettsége közepette, s így jut el a következtetéshez: "be kell vezetnünk a szemben-élő, az ellen-élő vers fogalmát".

*Riportjai szintén túlemelkednek az átlagon, azzal, hogy szerzőjük jól választja meg a helyzeteket és jól kérdez, a látszólagos banalitásokban is a lényegre irányítja a figyelmet. Csőposta c. Beke Györggyel és Marosi Barnával közös *riporter-jelentkezése (1974) után eredeti látásmódját prózában, a szociografikus *riportázsban Kérdezzünk tovább! (1979) c. kötetével bizonyította, csatlakozva azokhoz a fiatal társakhoz, akik megtörték a *munkásábrázolás évtizedes sablonját. Az őszinteségnek ez az eredetisége jellemzi Én *munkás vagyok. Te *munkás vagy. Ő *munkás c. új kötetének "beszélgetései"-t is (Kv. 1982).

Román fordításban a Tineri poeţi maghiari din România c. *antológia (1979) közli néhány versét, Tudor Balteş tolmácsolásában.

Egyéb munkája: Esőben könnyen rámtaláltok (gyermekversek, *Árkossy István fedőlapjával és illusztrációival, 1983).

(K. L.)

Vári Attila: K. F.: Fekete hanglemezek. *Utunk 1968/28. Márki Zoltán: A hagyomány vége. *Utunk 1968/31. Ágoston Vilmos: Jelek a homokon. *Korunk 1973/1. Marosi Péter: K. feldobta magát. *Utunk 1976/40; uő: K. F. a színpadon avagy Kovács Ildikóék is verset írnak. *Utunk 1981/32. Magyari Lajos: Az átvilágított földgömb. *Igaz Szó 1976/5. Mózes Attila: Írástudók felelőssége. *Korunk 1976/10. Gálfalvi György: Marad a láz? 1977. 4453. Cs. Gyímesi Éva: Formateremtő lendület. *A Hét 1977/5; uő: Találkozás az egyszerivel, 1978. 18196.; uő: Változatok az iróniára. K. F.: Légvilág. *Korunk 1981/11. Éltető József: K. F. megkísértése. *Igaz Szó 1978/6. Beke György: A felelősség hullámhosszán. K. F. *riportjai. *Brassói Lapok 1978. aug. 18.; uő: A *riport ünnepe. *Utunk 1979/51. Barabás István: Inkább ne kérdezzünk... *Előre 1980. jan. 23. Szőcs István: Légvilág, ezzel-azzal. *Előre 1982. máj. 19.; uő: Nagy diófa nélkül. *Előre 1983. szept. 8. Vásárhelyi Géza: Még egyszer K. F.-ért. *Utunk 1982/10; uő: Beszélgetés K.-zel K. beszélgetéseiről. *Utunk 1983/6. Borcsa János: "Ahol a bizonyosságok véget érnek". *Igaz Szó 1983/2.



Kenéz Ferenc (Nagyszalonta, 1944. márc. 24.) – költő. Szalontai és nagyváradi középiskolai évek után a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem román–magyar szakos hallgatója 1964 és 1967 között, az 1979/80-as tanévben Amszterdamban tanulmányi ösztöndíjas. Tanulmányait félbeszakítva, az írásra fordította idejét. 1968-tól 1983 szeptemberéig a bukaresti Munkásélet kolozsvári szerkesztője, majd 1987-ig az Utunk szerkesztője. 1989-ben Magyarországra települt, a Magyar Nemzet munkatársa, 1990-től az Esti Hírlap kulturális rovatvezetője, a Duna TV hírszerkesztőségéből ment nyugdíjba. A Helikon, a Korunk és a Látó folyóirat közli írásait.

1965-ben közölt először az Utunkban, 1968 elején már meg is jelent Forrás-kötete, a Fekete hanglemezek; amint Balogh Edgár írja a verseskönyv „előbeszédében”: „Ez a kedves, gyerekes Kenéz Ferenc Arany János félig még folklóros, félig már televíziós Nagyszalontájából startolt, de [...] a hajdúivadék ma már nem nemzeti eposzt keres, hanem végső és örök szabadulást az embertelenségek árnyként rámaradt emlékeitől.” Valójában inkább Várad jelentette számára az indítást, a szülőföld viszont azokat a dolgokat juttatja eszébe, amelyekkel szembe kell nézni. Az egyetemi évek alatt a Gaál Gábor Kör járult hozzá költői hangja megtalálásához, bár kortársaitól, a Forrás második nemzedékének lírikusaitól már kezdettől fogva némiképpen különbözött. A közéletiség nála nem patetikusan, hanem már-már próza-tárgyszerűen jelentkezik, a hétköznapi magánemberi gondok megnevezésével, végiggondolásával.

A Véradó-balladától egyenes út vezet az Ólomtánc (Kv. 1970) verseihez s a Homok a bőröndben (1972) egységes, szigorúan megkomponált, súlyos terheket hordozó kötetéhez. Ez utóbbi címadó verse s az Emlékmű, A szülőföld átrendezése és társaik az Apokrif versekkel keretezve kapnak igazán nyomatékot; a „megszenvedett és példabeszéddé ünnepélyesített küldetés-filozófia” (Cs. Gyímesi Éva) nemcsak az „apokrifok”, hanem a megnevezett mai írástudó lírájának jellemzőjévé is válik. Az átvilágított földgömb (1975) újdonsága sem csupán formai: a vers határát itt mintha a próza felé tágítaná a pontszerűségtől messze távolodó kompozíciókban (Nyissátok ki az ablakokat!; Egy holland ősz hátterében), az ismétlések és variációk azonban egy mechanizmus sajátos gondolati és ritmikai megragadását szolgálják, költészetbe emelkednek. A Vigyázzállásból fejállásba (1978) c. kötet legjobb darabjai viszont az ellenkező végleten helyezkednek el: az átlagolvasó, a modern verstől idegenkedő átlagvéleményét („a költészet kivonult a versből, a vers kivonult a költészetből”) a valódi összefüggések megmutatásával leplezik le, értelmezik korszerűen és érthetően („csak a költők maradnak ott a fűrészpor közepén”). Az XYZ (1981) három poémája lényegében ugyanezt az utat járja, szerencsésen elkerülve az önismétlést; a költő, a költészet hivatását gondolja tovább, a világ és az egyén fenyegetettsége közepette, s így jut el a következtetéshez: „be kell vezetnünk a szemben-élő, az ellen-élő vers fogalmát”.

Riportjai szintén túlemelkednek az átlagon, azzal, hogy szerzőjük jól választja meg a helyzeteket és jól kérdez, a látszólagos banalitásokban is a lényegre irányítja a figyelmet. Csőposta c. Beke Györggyel és Marosi Barnával közös riporter-jelentkezése (1974) után eredeti látásmódját prózában, a szociografikus riportázsban Kérdezzünk tovább! (1979) c. kötetével bizonyította, csatlakozva azokhoz a fiatal társakhoz, akik megtörték a munkásábrázolás évtizedes sablonját. Az őszinteségnek ez az eredetisége jellemzi Én munkás vagyok. Te munkás vagy. Ő munkás c. új kötetének „beszélgetései”-t is (Kv. 1982).

Román fordításban a Tineri poeţi maghiari din România c. antológia (1979) közli néhány versét, Tudor Balteş tolmácsolásában. Zeu cu picior de lemn (Falábú Isten) címmel verseiből románra fordított reprezentatív válogatást Aurel Şorobetea (Buk., 1985).

Két műfordítás kötetét jugoszláviai román költők verseiből az újvidéki Fórum Könyvkiadó adta közre: Slavo Almăjan: A nyolcszögletű tojás (1985); A lehetséges változat : jugoszláviai román költők antológiája (1989).

 

Díjak: Kolozsvári Írók Társasága díja; Román Írószövetség költészeti díja; az Utunk Év Könyve díja; a balatonfüredi Salvatore Quasimodo Költői Verseny különdíja, Székelyföld-díj.

 

Munkái

Esőben könnyen rámtaláltok (gyermekversek, Árkossy István fedőlapjával és illusztrációival, 1983); Egyszercsak (Buk. 1986); A szabadulóművész (Bp. 1995); A hollywoodi temető (Bp. 1999); Még a belvárosi iskolából sem akart senki költő lenni (Bp. 2001); Angyalszőr (Bp. 2004); Nagyregény (Csíksz. 2008); Édesgyökér; Öregnapló (Csíksz. 2011);

 

Gyűjteményes kötetekben

Talált kincs (szerk. Grezsa Ferenc. Bp. 1985); Lovak a virágoskertben (Bp. 1986); Nem szép versek (vál. és szerk. Berkes Erzsébet. Bp. 1993); Álmok szállodája (vál. és szerk. Balázs Imre József. Kv. 2002); 111 vers a szerelemről (vál. Katona Éva. Kv. 2005); Lírai tőzsde (szerk. Cseke Gábor. Arad, 2006); Szőcs István 80 (szerk. Szőcs Géza. Arad, 2008); Sárkány apó (összeáll. és szerk. Gryllus Dániel. Bp. 2008); Az én vándorlásom. Horváth István emlékezete (szerk. Nagy Pál. Kv. 2010); Erdélyi költők antológiája (vál., szerk. és utószó Pomogáts Béla. Bp. 2011)

 

(K. L.)

 

Irodalom

Vári Attila: K. F.: Fekete hanglemezek. Utunk 1968/28. Márki Zoltán: A hagyomány vége. Utunk 1968/31. Ágoston Vilmos: Jelek a homokon. Korunk 1973/1. Marosi Péter: K. feldobta magát. Utunk 1976/40; uő: K. F. a színpadon avagy Kovács Ildikóék is verset írnak. Utunk 1981/32. Magyari Lajos: Az átvilágított földgömb. Igaz Szó 1976/5. Mózes Attila: Írástudók felelőssége. Korunk 1976/10. Gálfalvi György: Marad a láz? 1977. 4453. Cs. Gyímesi Éva: Formateremtő lendület. A Hét 1977/5; uő: Találkozás az egyszerivel, 1978. 181–196.; uő: Változatok az iróniára. K. F.: Légvilág. Korunk 1981/11. Éltető József: K. F. megkísértése. Igaz Szó 1978/6. Beke György: A felelősség hullámhosszán. K. F. riportjai. Brassói Lapok 1978. aug. 18.; uő: A riport ünnepe. Utunk 1979/51. Barabás István: Inkább ne kérdezzünk... Előre 1980. jan. 23. Szőcs István: Légvilág, ezzel-azzal. Előre 1982. máj. 19.; uő: Nagy diófa nélkül. Előre 1983. szept. 8. Vásárhelyi Géza: Még egyszer K. F.-ért. Utunk 1982/10; uő: Beszélgetés K.-zel K. beszélgetéseiről. Utunk 1983/6. Borcsa János: „Ahol a bizonyosságok véget érnek”. Igaz Szó 1983/2.