Balla Károly (Ratosnya, 1913.)

oldal nyomtatása Share

Balla Károly, eredeti családi nevén Blau (Ratosnya, 1913. nov. 10. – 1959. nov. 14., Kolozsvár) – író, újságíró. ~ Zsófia apja. Elemi iskoláit egy mócvidéki településen végezte, ahol apja gatteres volt. Cipészinasnak adták Bánffyhunyadra, majd vándormuzsikus. Két osztályt végzett a kolozsvári Tarbut zsidó gimnáziumban. 1936-ig a Dermata bőrgyárban dolgozott, 1937-től különböző kolozsvári üzemekben szövőmester, miután állásából kitették, 1940-től beállt iskolaszolgának. Részt vett az illegális kommunista mozgalomban, 1944-ben deportálták, szülei haláltáborban pusztultak el. 1945-ben a Világosság, 1946-tól az Igazság szerkesztőségében dolgozik, 1951-től a Művelődési Útmutató, 1957-től az Ifjúsági Könyvkiadó szerkesztője. Írói álnevei: Kéki Károly, Szövő Károly.

Saját kiadásában megjelent első kisregénye, a Kényszerhaladás, családja életéből merítette tárgyát, irodalmi pályája azonban valójában a felszabadulás után kezdődik, harcos cikkeit és szépprózáját szívesen közli a szocialista sajtó. Legjobb elbeszéléseiben gyermek- és ifjúkori élményanyaga kel életre: az erdélyi fatelepek és külvárosok soknyelvű, egy-nyomorúságú proletárjainak, kispolgárainak változatos világa, a hazai munkásmozgalom hőskora. Bár novelláiban, színműveiben kevésbé élesen jelentkeznek a felszabadulást követő idők erdélyi falvainak, városainak társadalmi összeütközésekben élő emberei, ezek az írásai kétségtelenül az osztályharc, az új élet építése adott időszakainak változó igényességű dokumentumai. Gyakran semmibe veszi a novella műfaji szabályait, s remek, felvillanásszerű alakábrázolásai sem feledtetik, hogy szépírói nyelvét nem ritkán naturalista és sablonos fordulatok szegényítik. Lélekábrázolása utolsó művében, a Miskában érett művészivé. Ebben a kortárs kritika részéről remeklésnek tartott regényben már meggyőzően jelentkeznek írói tehetségének eredeti jegyei: kisemberek hétköznapjairól reálisan, humánusan szólva előhírnöke egy új prózai kibontakozásnak. A sepsiszentgyörgyi színház 1953-ban Gyalogfecske, a kolozsvári Állami Magyar Színház 1956-ban Vádolom magam c. színművét mutatta be.

Munkái: Kényszerhaladás (családi nevén, kisregény, Kv. 1934); Széles ösvényen (novellák, 1949); Fény a hegyekben (elbeszélés, 1950); Drága föld (elbeszélés, 1951); A testvériség jegyében (riport a Magyar Autonóm Tartományból, 1952); A jel (novellák, karcolatok, 1955); Vádolom magam (színmű, 1957); Mesterhegedű (novellák, 1958); Miska (kisregény, 1959, újabb kiadás 1969; 1960-ban németül, 1961-ben románul is); A legszebb emlék (válogatott írások Majtényi Erik bevezetőjével, 1961). Kéziratban maradt Koronatanú c. regénye.

(K. Á.)

Mikó Ervin: B. K. írásai. Utunk 1950/12. Nagy István: Hogyan nőnek az emberek egy készülő regényben. Utunk 1951/36. Láng Gusztáv: Az érettség ígérete. Korunk 1958/8. Asztalos István; Búcsú. Utunk 1959/47. Kántor Lajos: Az enyém-től a mienk-ig. Korunk 1959/11; újraközölve Írástól emberig. 1963. 93–97. Sütő András: Kései levél B. K.-hoz. Igaz Szó 1959/11. Bodor Pál: Íratlan szép regény. Utunk 1961/41. Földes László: Lélektan és lélektan, megjelent A lehetetlen ostroma c. kötetben, 1968. 200–211. Huszár Sándor: Temetés helyett. Utunk 1969/46. Fodor Sándor: Memento. Utunk 1973/45. Szász János: A vörös gomb. Igaz Szó 1973/11.