Király László (Sóvárad, 1943) (1994 • 2014)

oldal nyomtatása Share

Király László (Sóvárad, 1943. nov. 19.) költő, elbeszélő, műfordító. Nyárádgálfalva, Csíkfalva, Sóvárad iskolája, a szovátai líceum, ill. az otthoni tanítói-tanári környezet és maga a Sóvidék adta az első élményeket, amelyeket a Babeş-Bolyai Egyetem orosz-magyar szakán (1966-ig) töltött kolozsvári évek, a *Gaál Gábor Kör eszméltető közösségében megélt alkotó viták követtek, érleltek meg. Rövid felsőbányai tanárkodás után az *Előre kolozsvári tudósítója (1968), 1968 karácsonyától az *Utunk szerkesztője. 1990. jan. 1-től a Helikon szerkesztőségi titkára, az 1990/12. számtól főszerkesztő-helyettese.

Még nincs húszéves, amikor versét közli az *Utunk, s előbb *jelenik meg önálló kötete az Irodalmi Könyvkiadó Forrás-sorozatában (Vadásztánc. 1967, *Lászlóffy Aladár előszavával), *mint versei az Ifjúsági Könyvkiadónál szintén Lászlóffy gondozásában készülő antológiában, a Vitorlaénekben (1967). A József Attila és Kassák jegyében induló író tehetséges nemzedékéből elsőként válik saját hangú költőegyéniséggé, népi és urbánus hatások szerencsés ötvözésével; Armstrong, a Nagy Folyó szomorú énekese ballada-figuraként él versében ("Összeér bennem valahol / az ostor cserdülése / visongó rezes kürtök ritmusával. / Nagy szemű néger trombitás / bámulja lógó bajuszú csordapásztor-testvéreimet"). Harmadik verskötete, a hazai *jelenből ihletődve, Ballada a fáradt asszonyokról címet kapja (1970). Egyre tudatosabban építi be saját lírai világába a magyar s az egyetemes történelem és művelődéstörténet nagyjait, Kolumbuszt és Kőrösi Csoma Sándort, Dózsát és Kós Károlyt, Krúdyt és Juhász Gyulát, ciklikusan "a régi mesterek"-et (Heltait, Tinódit, Szenci Molnárt, Petőfit, Eminescut az 1976-os Sétalovaglásban), Arany Jánost és Radnótit, Cicerót, Pieter Brueghelt és Jack Kerouacot.

Az elfelejtett hadsereg (1978) c. nagy verse egy sajátos "Erzsébet-kori tragédia", az Angliában, Morus Tamás lefejezésének évében játszatott "Henrik király", pontosabban ennek a tragédiának "színei, hangulatai másképpen: töredékei, versrészei". A kiszolgáltatottság, az elárultság jajkiáltását hallani ki a kobzos énekéből ("Szédülő vigyorral nézi, aki látja, / és belepusztul, aki énekeli."). Még tovább megy a költői szerepjátszásban, amikor megteremti Al. Nyezvanovot (az "álmodott költő"-t). Amikor pipacsok voltatok (1982) c. kötetében és később sem lesz hűtlenné e lírikus-másához. *Mintegy összegzi ezt az "irodalomtörténeti" sort a Költők múzeuma, magyarázatot adva a sűrű idézésre. ("Szidjátok költőiteket mert nem mondják ki. / Mert kimondják. / Mert hallgatnak. / Mert kéretlenül beszélnek helyettetek. / Rendezzétek be a Költők Múzeumát.") Visszapillantó tükör c. alatt vers és próza határán álló műfajt teremtett az elődök, elmúlt idők felelevenítésére.

Részben didaktikai céllal, igényes líratörténeti sorozatot is írt az *Utunknak (Bóják). *Mindez azonban nem a *jelen elől való elzárkózás, a menekülés lenyomata: elkötelezett költő ő, aki a nemzedéki összetartozás tudatától a nemzeti felelősség tudatosításáig, a hatalmi tébolyoknak kiszolgáltatott emberiség világgondjának felvállalásáig jutott el. Ezek a felismerések hol elégikus, hol agitatorikus, hol plakátszerű, ill. modern montázs-, kollázs-formát öltő verses kifejezést kapnak; a legmozgósítóbb erővel talán az Amikor pipacsok voltatok darabjaiban. (Ezt a székelyudvarhelyi *Népszínház keretében Bartha Levente monodrámaként adta elő, nagy sorozatban.) A költő azonban nem beszél ki a versből, ellenkezőleg, beleéli magát egy helyzetbe, azonosul vele, múltját, *jelenét és (nemegyszer szkeptikusan nézett) jövőjét vállalja.

Műfordítóként, elsősorban a kortárs román líra tolmácsolójaként is e képessége révén alkot kiemelkedőt. A legemlékezetesebb Hannibál c. Eugen Jebeleanu-kötete (1975). Ő fordította magyarra Geo Bogza (Orion, 1981), majd Cezar Baltag (Egyszarvú a tükörben, 1984) és Daniela Crăsnaru (A babiloni oroszlánok, 1985) verseit s Ioan Flora jugoszláviai román költő egy kötetét (Az anyagi világ, Újvidék 1984). Műfordítói tevékenysége kiterjedt lengyel, orosz, francia, bolgár költemények átültetésére is.

Prózai munkássága egyenértékű költészetével. Már A Santa Maria makettje (1970) novelláival kezdve illúziótlan, a keserű valóságot még paraboláiban is híven tükröző prózát ír (Jogod és hatalmad). A Fény hull arcodra, édesem elbeszélései (1981) *minőségileg magasabb szinten folytatják ezt a szókimondó valósághűséget. Magyarság és modernség kérdései egyaránt napirendre kerülnek bennük, kiélezett helyzetekben. A Házam küszöbén egyik eszmefuttatása általánosan jellemző a költő modernség-felfogására: "Modernség *micsoda békafar alá kívánkozó fogalom, fellengzős ajakbiggyesztés *minden fölött, ami nem mai. Szárazak leszünk tehát, hűvösek, mértéktartóak, okosak vagy inkább cinikusak. Úgy teszünk, *mint a hivatásos közönyösek, a kívülállók, olyannak játsszuk meg magunk, amilyennek manapság illik. Ámde kit az istennyilát fogja érdekelni háromszáz év múlva, *mi illett manapság." Úgy modern tehát, hogy a mértéktartást nem téveszti össze a kívülállással, az okosságot a közönnyel. A fegyelmezett (prózai vagy verses) forma mögött szenvedély, letagadhatatlan maiság, az egyén és a közösség feszítő gondja tapintható ki.

*Mindmáig legvisszhangosabb műve, Kék farkasok c. regénye (1972) nem igyekszik elrejteni a személyes érdekeltséget. Epikai formában nemzedéki számvetés, a közelmúlt történelmének, az ötvenes-hatvanas évek erdélyi magyar falujának s a városnak leírása a főhős, Kis Harai *Mihály csalódásaiban. Ebben a könyvében a nem-felejtés és a rendteremtő szándék regényét írta meg a szerző.

Írásainak egy része román fordításban is megjelent.

Egyéb munkái: Rendhagyó délután (versek, 1968); A téli tábor (versek, 1984); Bóják (a modern világköltészet nagyjairól I-LIII. *Utunk Évkönyv 1986. 143-270); A költő égő asztala (versek, 1986); A föld körüli pálya (versek, 1988).

Írói álneve: Vass László.

(K. L.)

Szilágyi Domokos: Igazságos tenger. *Igaz Szó 1967/7. Kántor Lajos: Szigorú, kemény költemények. *Igaz Szó 1969/10. Méliusz József: Armstrong csodálatos aranytrombitája. *Előre 1969/6728. K. Jakab Antal: Beszélgetés K. L.-val. *Utunk 1971/22; uő. Az ihlet másnapján. *Utunk 1977/21. Marosi Péter: Fény hull arcunkra. *Utunk 1971/29; uő. Kis Harai *Mihály szabadulására. *Utunk 1973/14. Újraközölve Világ végén virradat. 1980. 14-20. Ágoston Vilmos: Kávéházi beszélgetés K. L. két kötetéről. *Korunk 1971/5. Gálfalvi György: Féleleműző ének. *Igaz Szó 1971/6. Szőcs István: Tükörtánc. *Igaz Szó 1973/5. Láng Gusztáv: Ha múlik emlék és varázs. *Korunk 1973/5. *Lászlóffy Aladár: A *mindenidejű *jelen. *A Hét 1973/44. Szakolczay Lajos: "Tegyünk igazat reggelig." Új Írás, Bp. 1973/11. Tamás Gáspár *Miklós: "...kiálts rám! s fölkelek!" *A Hét 1976/48. Vásárhelyi Géza: A költői közérzet pillanatai. *A Hét 1976/50. Cs. Gyímesi Éva: Élő kariatida. *Igaz Szó 1977/4; uő. Az elégikustól a groteszkig (egy helyzettudat revíziója). *Korunk 1979/9. Görömbei András: K. L.: Sétalovaglás. Alföld, Debrecen 1977/5. Márkus Béla: "Függesszük szemünk az ő arcukra!" Tiszatáj, Szeged 1977/7. Mózes Attila: Határátlépések. *Utunk 1979/6. Markó Béla: A feltételes mód bizonyossága. *Igaz Szó 1979/5. Szász János: Az emberi méltóság költészete. K. L. Geo Bogza-fordításai. *Előre 1981. szept. 3. Pusztai János: A prózaíró K. *Igaz Szó 1982/3. Borcsa János: "Pontos, kíméletlen legyen a szó." *Korunk 1983/8.



Király László (Sóvárad, 1943. nov. 19.) – költő, elbeszélő, műfordító. Nyárádgálfalva, Csíkfalva, Sóvárad iskolája, a szovátai líceum, ill. az otthoni tanítói-tanári környezet és maga a Sóvidék adta az első élményeket, amelyeket a Babeş–Bolyai Tudományegyetem orosz–magyar szakán (1966-ig) töltött kolozsvári évek, a Gaál Gábor Kör eszméltető közösségében megélt alkotó viták követtek, érleltek meg. Rövid felsőbányai tanárkodás után az Előre kolozsvári tudósítója (1968), 1968 karácsonyától az Utunk szerkesztője. 1990. jan. 1-től a Helikon szerkesztőségi titkára, az 1990/12. számtól főszerkesztő-helyettese.

Még nincs húszéves, amikor versét közli az Utunk, s előbb jelenik meg önálló kötete az Irodalmi Könyvkiadó Forrás-sorozatában (Vadásztánc. 1967, Lászlóffy Aladár előszavával), mint versei az Ifjúsági Könyvkiadónál szintén Lászlóffy gondozásában készülő antológiában, a Vitorlaénekben (1967). A József Attila és Kassák jegyében induló író tehetséges nemzedékéből elsőként válik saját hangú költőegyéniséggé, népi és urbánus hatások szerencsés ötvözésével; Armstrong, a Nagy Folyó szomorú énekese ballada-figuraként él versében („Összeér bennem valahol / az ostor cserdülése / visongó rezes kürtök ritmusával. / Nagy szemű néger trombitás / bámulja lógó bajuszú csordapásztor-testvéreimet”). Harmadik verskötete, a hazai jelenből ihletődve, Ballada a fáradt asszonyokról címet kapja (1970). Egyre tudatosabban építi be saját lírai világába a magyar s az egyetemes történelem és művelődéstörténet nagyjait, Kolumbuszt és Kőrösi Csoma Sándort, Dózsát és Kós Károlyt, Krúdyt és Juhász Gyulát, ciklikusan „a régi mesterek”-et (Heltait, Tinódit, Szenci Molnárt, Petőfit, Eminescut az 1976-os Sétalovaglásban), Arany Jánost és Radnótit, Cicerót, Pieter Brueghelt és Jack Kerouacot.

Az elfelejtett hadsereg (1978) c. nagy verse egy sajátos „Erzsébet-kori tragédia”, az Angliában, Morus Tamás lefejezésének évében játszatott „Henrik király”, pontosabban ennek a tragédiának „színei, hangulatai másképpen: töredékei, versrészei”. A kiszolgáltatottság, az elárultság jajkiáltását hallani ki a kobzos énekéből („Szédülő vigyorral nézi, aki látja, / és belepusztul, aki énekeli.”). Még tovább megy a költői szerepjátszásban, amikor megteremti Al. Nyezvanovot (az „álmodott költő”-t). Amikor pipacsok voltatok (1982) c. kötetében és később sem lesz hűtlenné e lírikus-másához. Mintegy összegzi ezt az „irodalomtörténeti” sort a Költők múzeuma, magyarázatot adva a sűrű idézésre. („Szidjátok költőiteket mert nem mondják ki. / Mert kimondják. / Mert hallgatnak. / Mert kéretlenül beszélnek helyettetek. / Rendezzétek be a Költők Múzeumát.”) Visszapillantó tükör c. alatt vers és próza határán álló műfajt teremtett az elődök, elmúlt idők felelevenítésére.

Részben didaktikai céllal, igényes líratörténeti sorozatot is írt az Utunknak (Bóják). Mindez azonban nem a jelen elől való elzárkózás, a menekülés lenyomata: elkötelezett költő ő, aki a nemzedéki összetartozás tudatától a nemzeti felelősség tudatosításáig, a hatalmi tébolyoknak kiszolgáltatott emberiség világgondjának felvállalásáig jutott el. Ezek a felismerések hol elégikus, hol agitatorikus, hol plakátszerű, ill. modern montázs-, kollázs-formát öltő verses kifejezést kapnak; a legmozgósítóbb erővel talán az Amikor pipacsok voltatok darabjaiban. (Ezt a székelyudvarhelyi Népszínház keretében Bartha Levente monodrámaként adta elő, nagy sorozatban.) A költő azonban nem beszél ki a versből, ellenkezőleg, beleéli magát egy helyzetbe, azonosul vele, múltját, jelenét és (nemegyszer szkeptikusan nézett) jövőjét vállalja.

Műfordítóként, elsősorban a kortárs román líra tolmácsolójaként is e képessége révén alkot kiemelkedőt. A legemlékezetesebb Hannibál c. Eugen Jebeleanu-kötete (1975). Ő fordította magyarra Geo Bogza (Orion, 1981), majd Cezar Baltag (Egyszarvú a tükörben, 1984) és Daniela Crăsnaru (A babiloni oroszlánok, 1985) verseit s Ioan Flora jugoszláviai román költő egy kötetét (Az anyagi világ, Újvidék 1984). Műfordítói tevékenysége kiterjedt lengyel, orosz, francia, bolgár költemények átültetésére is.

Prózai munkássága egyenértékű költészetével. Már A Santa Maria makettje (1970) novelláival kezdve illúziótlan, a keserű valóságot még paraboláiban is híven tükröző prózát ír (Jogod és hatalmad). A Fény hull arcodra, édesem elbeszélései (1981) minőségileg magasabb szinten folytatják ezt a szókimondó valósághűséget. Magyarság és modernség kérdései egyaránt napirendre kerülnek bennük, kiélezett helyzetekben. A Házam küszöbén egyik eszmefuttatása általánosan jellemző a költő modernség-felfogására: „Modernség micsoda békafar alá kívánkozó fogalom, fellengzős ajakbiggyesztés minden fölött, ami nem mai. Szárazak leszünk tehát, hűvösek, mértéktartóak, okosak vagy inkább cinikusak. Úgy teszünk, mint a hivatásos közönyösek, a kívülállók, olyannak játsszuk meg magunk, amilyennek manapság illik. Ámde kit az istennyilát fogja érdekelni háromszáz év múlva, mi illett manapság.” Úgy modern tehát, hogy a mértéktartást nem téveszti össze a kívülállással, az okosságot a közönnyel. A fegyelmezett (prózai vagy verses) forma mögött szenvedély, letagadhatatlan maiság, az egyén és a közösség feszítő gondja tapintható ki.

Mindmáig legvisszhangosabb műve, Kék farkasok c. regénye (1972) nem igyekszik elrejteni a személyes érdekeltséget. Epikai formában nemzedéki számvetés, a közelmúlt történelmének, az ötvenes-hatvanas évek erdélyi magyar falujának s a városnak leírása a főhős, Kis Harai Mihály csalódásaiban. Ebben a könyvében a nem-felejtés és a rendteremtő szándék regényét írta meg a szerző.

 

Önálló munkái

Vadásztánc (versek. Buk. 1967.); Rendhagyó délután (versek, 1968.); A Santa Maria makettje (novellák. Buk. 1970.); Ballada a fáradt asszonyokról (versek. Buk. 1970.); Kék farkasok (regény. Buk. 1972.); Sétalovaglás (versek. Buk. 1976.); Az elfelejtett hadsereg (versek. Buk. 1978.); Fény hull arcodra, édesem (novellák. Buk. 1981.); Amikor pipacsok voltatok (versek. Buk. 1982.); Janicsártemető (versek. Bp. 1983.); A téli tábor (versek, 1984.); Bóják (a modern világköltészet nagyjairól I–LIII. Utunk Évkönyv 1986. 143–270); A költő égő asztala (versek, 1986.); A föld körüli pálya (versek. Buk. 1988.); Skorpió (versek. Békéscsaba–Bp. 1993.); Beűzetés. A Nyezvanov-legenda (versek, Mvh. 1995.); Azték imádság (versek. Pécs, 1998.); Éjféli esők (válogatott versek. Mvh. 1998.); A Csomolungma bár (versek. Buk. 2000.); Az örök hó határa (novellák. Mvh. 2001.);A szibárdok története (versek. Mvh. 2002.); Madarak árnyéka (összegyűjtött prózai írások. Kv. 2003); Szentivánéji álmom. 100 szerelmes vers (Kv. 2005.); Míg gyönyörű késemet fenem (Kv. 2007.); A nyitott könyv (Bp. 2008.)

 

Gyűjteményes kötetekben

Radnóti koszorúja (vál., szerk., utószó Z. Szabó László. Győr, 1979.); Megtartó varázslat (vál. és szerk. Szakolczay Lajos. Bp. 1980.); Nyelvédesanyánk (vál. és szerk. Hernádi Sándor és Grétsy László. Bp. 1980.); Az éjszaka csodái (vál., szerk., előszó Horgas Béla. Bp. 1981.); Lobbanj föl, új dal, te mindenható! Szülj engem újra, te csodaszép! (összeáll. és szerk. Téglás János. Bp. 1984.); Innen és túl (vál., szerk., bev. Lukács László. Bp. 1984.); Nagy László emlékszám (Debrecen, 1986.); Erdélyi csillagok. Romániai magyar írók antológiája (vál. és utószót Czine Mihály. Bp. 1988.); Tisztelgő szó (Buk.. 1988.); Magasra csavart láng (vál., szerk. Bényei József. Nyíegyháza, 1988.); Túlélő képek (szerk. Kántor Lajos. Bp., 1989.); Míg meghallja fájó messzeség (vál., szerk. Siklós Endre. Bp. 1989.); Forrás antológia, 1979–1989 (szerk. Füzi László, Pintér Lajos, Szekér Endre. Kecskemét, 1990.); Ötágú síp (vál., előszó Pomogáts Béla. Bp. 1997.); Nem szép versek (vál. és szerk. Berkes Erzsébet. Bp. 1993.); Hazahív a hűség (vál. és szerk. Lisztóczky László. Ssztgy. 1993.); Koszorú. Száz vers az anyanyelvről (szerk. Gráf Dezső. Bp. 1994.); Maradok (szerk. Harkó Gyöngyvér. Csíksz. 1997.); Ezernyolcszáznegyvennyolc, te csillag (szerk. Medvigy Endre. Bp. 1997.); 1848-1849 (Mvh. 1998.); Hegyek, fák, füvek (vál., szerk., előszó Lisztóczky László. Gyöngyös, 1998.); V. Szilágyi Domokos Napok (fel. kiad. Muzsnay Árpád. Szatmárnémeti, 1998.); Das Jahrhundert des schamlosen Diebstahls. In: Siebenbürgen (szerk. Farkas-Zoltán Hajdú et al. Kv. 1999. 173-174.); Az ember ott a legfájóbb magyar (versek a csángómagyarokról. Vál. Mirk László. Csíksz. 2005.); A magyarokhoz (szerk. Medvigy Endre. Moskolc, 2002.); Lassított lónézés (erd. magy. elbeszélők 1918–2000. Vál., bev. Demény Péter. Kv. 2002.); Álmok szállodája (erd. magy. költők 1918–2000. Vál., bev. Balázs Imre József. Kv. 2002.); 111 vers Kolozsvárról (vál. Katona Éva és Veress Erzsébet. Kv. 2008.); Újabb erdélyi elbeszélők (vál. Nagy Pál. Bp. 2005.); 111 vers a szerelemről (vál. katona Éva. Kv. 2005.); 101 vers az elődökről (vál. Molnár Judit. Kv. 2006.); 101 vers Európáról (vál. Molnár Judit. Kv. 2008.); 123 vers a zenéről (összeáll. Molnár Judit. Kv. 2009.); 101 vers és ének Csíksomlyóról (vál. Mirk László. Kv. 2010.); 111 vers a Sóvidékről (vál. Katona Éva. Kv., 2010.); Magyar ünnepek (összeáll. és bev. Pomogáts Béla. Bp. 2010.); Nyelvhaza (összeáll. Pomogáts Béla. Bp. 2010.); Hibátlanság vágya (vál., [szerk.] Szabó Róbert Csaba és Vida Gábor. Csíksz. 2010.); Erdélyi költők antológiája (vál., szerk., utószó Pomogáts Béla. Bp. 2011.)

Békés nyomozás Kallós Zoltán után. Helikon, 1990/3.;  A Szemérmetlen Tolvajlás százada. Korunk, 1991/4.; Köszöntjük a 70 éves Mészöly Miklóst. Helikon, 1991/10.; Többszörös identitás? Korunk, 1994/1.; A hatvankodó katona. Helikon, 1997/10.; A vízőrző. Helikon, 1998/18.

 

Idegen nyelven

Lupii albaştri (ford. Andrei Fischof. Buk. 1975.); Oastea uitată (versek. Ford. Pul Drumaru. Buk. 1981.); Tărmul veşnicei zăpezi (novellák. Ford. Lia Meltzer. Buk. 1986.)

Mi-am regăsit patria (rom. és magy. költők versei. Szerk. Németi Rudolf és Soós Kálmán. Bp. 1990.); Un pahar cu lumină (szerk. Molnos Lajos. Bp. 2005.); Efectul admiraţiei (erd. magy. költők. Vál., ford., jegyz. Kocsis Ferenc. Mvh. 2006.); Lumea fără mine (antológia. Szerk. Molnos Lajos. Kv., 2007.); Jak blisko (magy. költők antológiája. Szerk. Konrad Sutarski, Szentmártoni János. Bp. 2007.)

 

Fordítások

Jebeleanu, Eugen: Hannibál (versek. Buk. 1975.); Vinea, Ion: Árnyékok malma (ford. másokkal. Buk. 1976.); Bogza, Geo: Orion (költemények. Vál. és ford. Buk. 1981.); Flora, Ioan: Az anyagi világ (vál. versek. Újvidék, 1984.); Baltag, Cezar: Egyszarvú a tükörben (versek. Buk.–Bp. 1984.);  Crăsnaru, Daniela: A babiloni oroszlánok (versek. Vál., ford. Buk. 1985.);  Hajónapló (másokkal. Buk, 1999.)

 

Szerkesztés

Majakovszkij: Klop (utószó. Buk. 1974.); Blaga, Lucian: Novemberi nyár (válogatott versek. Vál. Buk. 1987.); Dézsi Zoltán: Harangszóba kapaszkodik a lélek (bev. Csíksz. 2008.)

 

Írói álneve: Vass László.

 

(K. L.)

 

Irodalom

Szilágyi Domokos: Igazságos tenger. Igaz Szó 1967/7. – Kántor Lajos: Szigorú, kemény költemények. Igaz Szó 1969/10. – Méliusz József: Armstrong csodálatos aranytrombitája. Előre 1969/28. – K. Jakab Antal: Beszélgetés K. L.-val. Utunk 1971/22; uő. Az ihlet másnapján. Utunk 1977/21. – Marosi Péter: Fény hull arcunkra. Utunk 1971/29; uő. Kis Harai Mihály szabadulására. Utunk 1973/14. Újraközölve Világ végén virradat. 1980. 14–20. – Ágoston Vilmos: Kávéházi beszélgetés K. L. két kötetéről. Korunk 1971/5. – Gálfalvi György: Féleleműző ének. Igaz Szó 1971/6. – Szőcs István: Tükörtánc. Igaz Szó 1973/5. – Láng Gusztáv: Ha múlik emlék és varázs. Korunk 1973/5. – Lászlóffy Aladár: A mindenidejű jelen. A Hét 1973/44. – Szakolczay Lajos: „Tegyünk igazat reggelig” Új Írás, Bp. 1973/11. – Tamás Gáspár Miklós: „...kiálts rám! s fölkelek!” A Hét 1976/48. – Vásárhelyi Géza: A költői közérzet pillanatai. A Hét 1976/50. – Cs. Gyímesi Éva: Élő kariatida. Igaz Szó 1977/4; uő. Az elégikustól a groteszkig (egy helyzettudat revíziója). Korunk 1979/9. – Görömbei András: K. L.: Sétalovaglás. Alföld, Debrecen 1977/5. – Márkus Béla: „Függesszük szemünk az ő arcukra!” Tiszatáj, Szeged 1977/7. – Mózes Attila: Határátlépések. Utunk 1979/6. – Markó Béla: A feltételes mód bizonyossága. Igaz Szó 1979/5. – Szász János: Az emberi méltóság költészete. K. L. Geo Bogza-fordításai. Előre 1981. szept. 3. – Pusztai János: A prózaíró K. Igaz Szó 1982/3. – Borcsa János: „Pontos, kíméletlen legyen a szó” Korunk 1983/8. – Demény Péter: „Álmaid lemondó szibériái”. Látó, 1994/7. – Demény Péter: Beűzetés. Látó, 1996/7. – Demény Péter: Medália (vers). Látó, 1999/1. – Demény Péter: Király László: Kék farkasok. Látó, 2001/4. – Vallasek Júlia: Kék farkasok. Látó, 2001/4. – Kinde Annamária: Ha átmegy a hídon és visszatekint. Látó, 2004/3. – Ferencz Imre: Hatvan sor (vers). Látó, 2004/11. – Bán Attila: A kettő utópiája. Látó, 2007/5.