Balla Zsófia

oldal nyomtatása Share

Balla Zsófia (Kolozsvár, 1949. jan. 15.) – költő. ~ Károly leánya. Szülővárosában végezte a zenei középiskolát és a zeneművészeti főiskolát, 1972 óta a kolozsvári rádió magyar szerkesztőségének tagja. 1965-től rendszeresen közlik verseit az irodalmi folyóiratok és napilapok. A Vitorla-ének c. antológiában három verssel szerepelt. Forrás-kötete, A dolgok emlékezete (Bajor Andor bevezetőjével, 1968) gyermeki játékosságával és frissességével, felnőtt alkotóra valló művészi önfegyelmével és formai szigorúságával, érzelmi vívódásával és kifinomult tudatosságával keltett feltűnést. Kísérletezik a folklórhagyomány és a modern gondolatiság egyeztetésével. Az Apokrif ének (1971) s a Vízláng (1975) szemléletileg és érzelmileg, nyelvileg kiegyensúlyozottabb, tömörebb versei sajátos arcélű, a világ kis és nagy problémáira érzékenyen reagáló költőt mutatnak. Újabb verseskötete, a Második személy (1980) nagyigényű, bonyolult verskompozíciói, mindenekelőtt a Pater Noster, közvetlenül is kifejezik azt a szerepet, amelyet szerzőjük következetesen vállal a romániai magyar líra neoavantgarde vonulatában: összekötni Szilágyi Domokos és Szőcs Géza nemzedékét, élet- és verseszményét.

(K. L.)

Király László: Tejberizs és konyak az égen. Utunk 1968/51; uő: Apokrif ének. Utunk 1972/5. Szemlér Ferenc: B. Zs. verseskönyve. A Hét 1972/1. Szőcs István: Aszalt lélek irhája. Igaz Szó 1972/3. Markó Béla: B. Zs.: Vízláng. Igaz Szó 1975/6. Tamás Gáspár Miklós: B. Zs. költő. A Hét 1977/15. Egyed Péter: Költészet a szabadságról. Utunk 1980/20. Bogdán László: Az elkövetkező már földereng. Igaz Szó 1980/7.