Kiss Ferenc (Dés, 1942) (1994 • 2014)

oldal nyomtatása Share

Kiss Ferenc (Dés, 1942. júl. 12.) művelődéstörténész. A középiskolát szülővárosában végezte (1960), a Babeş-Bolyai Egyetemen történelem-filozófia szakos tanári diplomát szerzett (1967). Szamossósmezőn tanár 1967-től, közben igazgató (1980-82).

A Korunkban tűnt fel Cserei Mihály Históriája egy addig ismeretlen másolatának bemutatásával (1968/1); az Utunkban egy Mikes-kéziratról (1974/7) és az emlékíró Nagy Szabó Ferencről (1978/39) közöl tanulmányt; a NyIrK hasábjain Pápai Páriz Ferenc és nagyenyedi tanártársai egy Désen megtalált ajánlólevelét közli az odera-frankfurti egyetemhez (1978/ 2), és a marosvásárhelyi Református Kollégium Árva Bethlen Kata 1756-ban felajánlott alapítványának egy könyvvásárlási jegyzékét (1982/1-2) hozza nyilvánosságra. *A Hét Maximilianus Transylvanus és tudósítása a Magellan expedícióról c. írását közölte (1980/32).

Tanulmánya jelent meg Kádár Józsefről, *Szolnok-Doboka megye monográfusáról a Művelődéstörténeti Tanulmányok 1980-as kötetében, erre a témára tér vissza Kádár József mint néprajzi gyűjtő c. tanulmányában is (Művelődés 1992/9), közzétéve egy válogatást népi csodás történetekről és hiedelmekről Dés környékén és Aranyos vidékén. Közölt a Korunk, Brassói Lapok, Steaua, majd 1990 után a dési *Szamosmente hasábjain is. Előkészületben helytörténeti munkája a dési Nagytemetőről.

Sebestyén József: Művelődéstörténeti hagyományaink sorsáról. *A Hét 1981/51.



Kiss Ferenc (Dés, 1942. júl. 12.) – művelődéstörténész, helytörténész. A középiskolát szülővárosában végezte (1960), a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen történelem–filozófia szakos tanári diplomát szerzett (1967). Szamossósmezőn tanár 1967-től, közben igazgató (1980–82).

A Korunkban tűnt fel Cserei Mihály Históriája egy addig ismeretlen másolatának bemutatásával (1968/1.); az Utunkban egy Mikes-kéziratról (1974/7.) és az emlékíró Nagy Szabó Ferencről (1978/39.) közöl tanulmányt; a NyIrK hasábjain Pápai Páriz Ferenc és nagyenyedi tanártársai egy Désen megtalált ajánlólevelét közli az oderafrankfurti egyetemhez (1978/2.), és a marosvásárhelyi Református Kollégium Árva Bethlen Kata 1756-ban felajánlott alapítványának egy könyvvásárlási jegyzékét (1982/1-2.) hozza nyilvánosságra. A Hét Maximilianus Transylvanus és tudósítása a Magellan expedícióról c. írását közölte (1980/32.).

Tanulmánya jelent meg Kádár Józsefről, Szolnok-Doboka vármegye monográfusáról a Művelődéstörténeti Tanulmányok 1980-as kötetében, erre a témára tér vissza Kádár József mint néprajzi gyűjtő c. tanulmányában is (Művelődés 1992/9), közzétéve egy válogatást népi csodás történetekről és hiedelmekről Dés környékén és Aranyos vidékén. Közölt a Korunk, Brassói Lapok, Steaua, majd 1990 után a Művelődés (Medgyes Lajos, a népek testvériségének hirdetője. 1994/12), a dési Szamosmente hasábjain is. Korai adatközlők és adatok az örmények hazai jelenlétéről című tanulmánya négy részletben jelent meg az Erdélyi Örmény Gyökerek folyóirat 2010-es számaiban. Helytörténeti monográfiát írt a dési Nagytemetőről.

 

Munkái

Kádár József önmagáról, harmadik személyben (Dés, 1994); Dejeni de  ieri  şi de azi (társszerzőkkel. Dés, 2009)

 

Irodalom

Sebestyén József: Művelődéstörténeti hagyományaink sorsáról. A Hét 1981/51.