Kiss János (Kolozsvár, 1933) (1994 • 2014)

oldal nyomtatása Share

Kiss János (Kolozsvár, 1933. febr. 26.) író, szerkesztő. Szülővárosában végezte el a villamosipari középiskolát (1951), ugyanitt a Pedagógiai Főiskolán szerzett matematika-fizika szakos tanári oklevelet (1953). Pedagógiai pályáját a tordaszentlászlói Általános Iskolában kezdte (1953-66), majd az *Igazság szerkesztője (1966-74), ill. főszerkesztő-helyettese (1974-86), a *Korunk szerkesztője (1986-90); itt Aniszi Kálmánnal közösen gondozta a Korunk Évkönyv 1988 anyagát. 1990-től a Családi Tükör szerkesztőségi főtitkára nyugalomba vonulásáig (1991).

Első cikkét az *Utunk közölte (1956). Prózai írásai itt s az *Igaz Szó, *Korunk, Ifjúmunkás, Brassói Lapok, Dolgozó Nő, *Napsugár hasábjain jelentek meg. Tegnaptól holnapig c. kisregénye már az *Igaz Szóban történt első megjelenése (1965) alkalmából élénk vitát váltott ki reális falurajzával, Kántor Lajos már ekkor megjegyzi, hogy a fiatal író "az empirikus megfigyeléstől és azonnali visszatükrözéstől a gondolati-lélektani mélységek felé" indult el. A Kolozsvár környéki falu egyetlen hétköznapját ábrázoló regény szépírói és szociográfusi igénnyel teremti újra a faluközösség életvilágát, színes epizódsorban jelenteti meg az egyszerű emberek sorsát. A szerző egész prózaírói munkássága a hagyományőrző, realisztikus vonulatba illeszkedik, ezért kritikusai gyakran emlegetik a rokonságot, mely látásmódját hasonlóvá teszi a Móriczéhoz vagy Asztalos Istvánéhoz.

Későbbi regényeiben (Díszelőadás; Áldozatok) a szociográfiai megközelítés eszközei mellett melyek a szerző újságírói hivatásával is összefüggenek megjelenik a hősök mélyebb lélektani ábrázolásának igénye. Elbeszéléseiben (Vegyestörtek) a riportszerű oknyomozás módszerével a kisemberek magánéleti problémáira, etikai-lelkiismereti konfliktusaira összpontosít. Látszólag eszköztelen prózája alkalmas arra, hogy a hétköznapi szürkeségből kiszűrje a színeket, megragadjon egyedi sorsokat, melyek egyszersmind az egyetemes emberi létezés változatai. Tégy engem mint egy pecsétet a te kebeledre c. kisregénye egyetlen helyzet lelki történéseit jeleníti meg: az elözvegyült öregember ágyában várja a hajnalt. Az elbeszélés ideje ugyan rövid a korai ébredéstől az első rigófüttyig , az elbeszélt idő azonban felöleli egy falusi ember egész életét. "Noha az emlékek olykor egymásra csúsznak írja Kántor Lajos , a képek átfedik egymást, mégsem szürrealista eszközökkel dolgozik ez az írói ábrázolás. Kiss János pontos formát választott témájához: az öregemberrel történő dolgok immár belső történések, nincs szükség tehát külső, mozgalmas elemekre."

Hólabda c. kötetének legjobb novellái is a lélekábrázolás további mélyüléséről, valamint az írói eszköztár gazdagodásáról tanúskodnak. Különös érzékenységgel mutat be időszerű erkölcsi helyzeteket. Nem moralizál, hanem a történet tárgyias megformálásába rejtve intézi a kérdést olvasóihoz is: "Azt szeretném kérdezni: tiszta a lelkiismerete?" A kérdés funkciója, hogy ébren tartsa a konformizmusra hajló személyiségek *szabadságigényét, mely a folytonos alkalmazkodás hétköznapjai közepette oly könnyen eltompulhat.

Legsikerültebb novelláiban kerek, öntörvényű, teljes világot teremt, s ez akkor is érvényesül, ha füzérszerűen szerkeszti egybe őket, mint Az öröm íze címen összegyűjtött írásait. Ez a kötet egyetlen tömbház ablakai mögött kibontakozó életsorsok foglalata: mindegyik lakó a maga történetét mondja, emeletek és lakrészek szerint. A különböző foglalkozású és életvitelű emberek élményei társadalmi érvényű összképpé állnak össze a realisztikus-szociográfiai igényű írói látásmódnak köszönhetően. 1989. nov. 11-én elkezdett és 1990. máj. 21-ével záruló Omló falak c. naplójában a diktatúra bukásának s az áttérésnek forró kolozsvári heteit örökítette meg. Alkalma nyílt végre a 80-as években írt Emberek és porták megjelentetésére is, amely Makkay József szerint "az előző rendszer által halálra ítélt romániai magyar falu egyik leghitelesebb ábrázolása".

Kötetei: Tegnaptól holnapig (kisregény, *Forrás 1966); Vegyestörtek (két elbeszélés, 1969); Díszelőadás (regény, 1973); Áldozatok (regény, Kv. 1974); Tégy engem mint egy pecsétet a te kebeledre (kisregény, 1977); Hólabda (novellák, Kv. 1978); Fehér csend (két kisregény, Kv. 1982); Az öröm íze (elbeszélések, Kv. 1988); Omló falak (napló, Kv. 1991); Emberek és porták (regény, Kv. 1991).

Román nyelven: Spectacol de gală (Eugen Hadai fordításában, Mircea Radu Iacoban előszavával, *Biblioteca Kriterion 1981).

Szignója: -is-

(Gy. É.)

Bodor Pál: Regénypör T.-ben avagy kinek van háromszögletű feje? *Utunk 1965/47. Kántor Lajos: Hétköznapból ünnep. *Igaz Szó 1965/11; uő. Asztalos örökében? *Utunk 1973/45; K. J. ablaka. *Utunk 1988/42. Gálfalvi György: Teljesebb falukép felé. *Korunk 1966/6. Csiki László: Magunknak mondom. *Utunk 1970/8. Szávai Géza: Etikum és kuriózum. *Igaz Szó 1974/5. Kozma Dezső: Egy téma lehetőségei. *Korunk 1975/4. Kovács János: Keréknyom és káprázat. *Igaz Szó 1978/1; uő. Kék éjszakák fehér világa. *Utunk 1982/34. Újraközölve A kockázat bűvölete. 1986. 112-16. Kisgyörgy Réka: Arcképcsarnok. *Igaz Szó 1988/8. Németh Júlia: Vigyázat! Omló falak! *Szabadság 1991. máj. 21. Makkay József: A kilátástalanság portái. *Korunk 1992/5.



Kiss János (Kolozsvár, 1933. febr. 26.) – író, szerkesztő, a második Forrás-nemzedék tagja. Szülővárosában végezte el a villamosipari középiskolát (1951), ugyanitt a Pedagógiai Főiskolán szerzett matematika–fizika szakos tanári oklevelet (1953). Pedagógiai pályáját a tordaszentlászlói Általános Iskolában kezdte (1953–66), majd az Igazság szerkesztője (1966–74), ill. főszerkesztő-helyettese (1974–86), a Korunk szerkesztője (1986–90); itt Aniszi Kálmánnal közösen gondozta a Korunk Évkönyv 1988 anyagát. 1990-től a Családi Tükör szerkesztőségi főtitkára nyugalomba vonulásáig (1991).

Első cikkét az Utunk közölte (1956). Prózai írásai itt s az Igaz Szó, Korunk, Ifjúmunkás, Brassói Lapok, Dolgozó Nő, Napsugár hasábjain jelentek meg. Tegnaptól holnapig c. kisregénye már az Igaz Szóban történt első megjelenése (1965) alkalmából élénk vitát váltott ki reális falurajzával, Kántor Lajos már ekkor megjegyzi, hogy a fiatal író „az empirikus megfigyeléstől és azonnali visszatükrözéstől a gondolati-lélektani mélységek felé” indult el. A Kolozsvár környéki falu egyetlen hétköznapját ábrázoló regény szépírói és szociográfusi igénnyel teremti újra a faluközösség életvilágát, színes epizódsorban jelenteti meg az egyszerű emberek sorsát. A szerző egész prózaírói munkássága a hagyományőrző, realisztikus vonulatba illeszkedik, ezért kritikusai gyakran emlegetik a rokonságot, mely látásmódját hasonlóvá teszi a Móriczéhoz vagy Asztalos Istvánéhoz.

Későbbi regényeiben (Díszelőadás; Áldozatok) a szociográfiai megközelítés eszközei mellett, melyek a szerző újságírói hivatásával is összefüggenek, megjelenik a hősök mélyebb lélektani ábrázolásának igénye. Elbeszéléseiben (Vegyestörtek) a riportszerű oknyomozás módszerével a kisemberek magánéleti problémáira, etikai-lelkiismereti konfliktusaira összpontosít. Látszólag eszköztelen prózája alkalmas arra, hogy a hétköznapi szürkeségből kiszűrje a színeket, megragadjon egyedi sorsokat, melyek egyszersmind az egyetemes emberi létezés változatai. Tégy engem mint egy pecsétet a te kebeledre c. kisregénye egyetlen helyzet lelki történéseit jeleníti meg: az elözvegyült öregember ágyában várja a hajnalt. Az elbeszélés ideje ugyan rövid a korai ébredéstől az első rigófüttyig, az elbeszélt idő azonban felöleli egy falusi ember egész életét. „Noha az emlékek olykor egymásra csúsznak – írja Kántor Lajos –, a képek átfedik egymást, mégsem szürrealista eszközökkel dolgozik ez az írói ábrázolás. Kiss János pontos formát választott témájához: az öregemberrel történő dolgok immár belső történések, nincs szükség tehát külső, mozgalmas elemekre.”

Hólabda c. kötetének legjobb novellái is a lélekábrázolás további mélyüléséről, valamint az írói eszköztár gazdagodásáról tanúskodnak. Különös érzékenységgel mutat be időszerű erkölcsi helyzeteket. Nem moralizál, hanem a történet tárgyias megformálásába rejtve intézi a kérdést olvasóihoz is: „Azt szeretném kérdezni: tiszta a lelkiismerete?” A kérdés funkciója, hogy ébren tartsa a konformizmusra hajló személyiségek szabadságigényét, mely a folytonos alkalmazkodás hétköznapjai közepette oly könnyen eltompulhat.

Legsikerültebb novelláiban kerek, öntörvényű, teljes világot teremt, s ez akkor is érvényesül, ha füzérszerűen szerkeszti egybe őket, mint Az öröm íze címen összegyűjtött írásait. Ez a kötet egyetlen tömbház ablakai mögött kibontakozó életsorsok foglalata: mindegyik lakó a maga történetét mondja, emeletek és lakrészek szerint. A különböző foglalkozású és életvitelű emberek élményei társadalmi érvényű összképpé állnak össze a realisztikus-szociográfiai igényű írói látásmódnak köszönhetően. 1989. nov. 11-én elkezdett és 1990. máj. 21-ével záruló Omló falak c. naplójában a diktatúra bukásának s az áttérésnek forró kolozsvári heteit örökítette meg. Alkalma nyílt végre a 80-as években írt Emberek és porták megjelentetésére is, amely Makkay József szerint „az előző rendszer által halálra ítélt romániai magyar falu egyik leghitelesebb ábrázolása”.

 

Önálló művek

Tegnaptól holnapig (kisregény, Forrás 1966); Vegyestörtek (két elbeszélés, 1969); Díszelőadás (regény, 1973); Áldozatok (regény, Kv. 1974); Tégy engem mint egy pecsétet a te kebeledre (kisregény, 1977); Hólabda (novellák, Kv. 1978); Fehér csend (két kisregény, Kv. 1982); Az öröm íze (elbeszélések, Kv. 1988); Omló falak (napló, Kv. 1991); Emberek és porták (regény, Kv. 1991); Csupa vasárnap (napló, Kv. 1995); Eszeveszett illúziók avagy Tanúnak jelentkezem (publicisztikai írások, Szudvh. 1997); Pillangók az esőben (novellák, Kv. 1998); Szélmalom (regény, Csíksz. 2005); Négyoldalú igazság (naplójegyzetek 1978–1980. Kv. 2009).

 

Gyűjteményes kötetekben

Újabb erdélyi elbeszélők (vál. Nagy Pál. Bp. 2005); Lumea fără mine (szerk. Molnos Lajos. Kv. 2007).

 

Szerkesztés

M. Gorkij: Elbeszélések (bev. Buk. 1953); M. E. Szaltikov-Scsedrin: Mesék (bev. Buk. 1958); I. Sz. Turgenyev: Mumu (bev. Buk. 1963); Földfogyatkozás (Korunk Évkönyv, Kv. 1989).

 

Román nyelven

Spectacol de gală (Hadai Jenő fordításában, Mircea Radu Iacoban előszavával, Biblioteca Kriterion 1981).

 

Szignója: -is-

 

(Gy. É.)

 

Irodalom

Bodor Pál: Regénypör T.-ben avagy kinek van háromszögletű feje? Utunk 1965/47. Kántor Lajos: Hétköznapból ünnep. Igaz Szó 1965/11. Asztalos örökében? Utunk 1973/45. K. J. ablaka. Utunk 1988/42. Gálfalvi György: Teljesebb falukép felé. Korunk 1966/6. Csiki László: Magunknak mondom. Utunk 1970/8. Szávai Géza: Etikum és kuriózum. Igaz Szó 1974/5. Kozma Dezső: Egy téma lehetőségei. Korunk 1975/4. Kovács János: Keréknyom és káprázat. Igaz Szó 1978/1. Kék éjszakák fehér világa. Utunk 1982/34. Újraközölve A kockázat bűvölete. 1986. 112–116. Kisgyörgy Réka: Arcképcsarnok. Igaz Szó 1988/8. Gálfalvi Hanga: Mindennapok kockakövei. Korunk, 1988/11. Németh Júlia: Vigyázat! Omló falak! Szabadság 1991. máj. 21. Makkay József: A kilátástalanság portái. Korunk 1992/5.