Korvin Sándor (1994 • 2014)

oldal nyomtatása Share

Korvin Sándor, családi nevén Kálmán Imre (Nagysomkút, 1912. dec. 24. 1944. jan. 28. Kolozsvár) költő, műfordító, kritikus, közíró. Nagyváradon elkezdett jogi tanulmányait 1932-ben abbahagyta, s módos családjával szakítva Kolozsvárt kezdte sok nélkülözéssel járó írói pályáját. Első verseit a *Népakarat c. *munkáslap közölte. *Gaál Gábor oldalán a *Korunk belső munkatársa lett, itt megjelent első írásában (A festő is közöttünk él) egy új tárgyilagosság esztétikáját képviseli. A folyóirat sokszor túlzóan, élesen dogmatikus kritikusa, verseiben s a korszerű román és francia irodalmi alkotásokat magyarra átültető műfordításaiban azonban a humanista felfogás érvényesül. Antifasiszta publicisztikáját a Nagyváradi Napló, Brassói Lapok, *Független Újság és a *Mai Nő közölte. Irodalmi tanulmányokat folytat Párizsban (1937-38) a Sorbonne-on. Hazatérve a kolozsvári *Munkás Athenaeum írócsoportjában tevékenykedik, a bécsi döntés után a budapesti Népszava és Magyar Nemzet munkatársa. A II. világháború alatt munkaszolgálatra hívták be, az itt szerzett betegség okozta korai halálát.

Költészetében József Attila és a francia avantgardizmus hatása érződik, mondandója és nyelvkultúrája azonban jellegzetesen erdélyi költővé avatja. Hol a szegénységet szólaltatja meg (Erdélyi ősz; Egy kuli tengődéseiből; Részegek a periférián; Dal a petróleumlámpáról; Géptájakon), hol pedig felemás "urak közt szolga s szolganép közt úr" mivoltán töpreng (Ábránd egy városi udvaron; Magam ellen), de "friss népek" tavaszi kedvét ünnepli a Sétatér szolgalegényei és szolgálóleányai láttán (Vasárnap délután).

Irodalompolitikai írásaiban magas európai mércét választott hazai mérlegeléseihez: André Gide, André Malraux, Romain Rolland, Jean Giono, Jean Richard Bloch, Aragon írásainak kitűnő fordításaival s humánumukat közvetítve a realista igényekkel fellépő új romániai magyar írónemzedék törekvéseit támasztotta alá. Miután túljutott a proletkultos beszűkülésen, Makszim Gorkij, Ilja Ehrenburg, Fábry Zoltán írói hivatástudata szerint értelmezte a szocialista realizmust. Ilyen szempontból köszöntötte *Balázs Ferenc falusi önvallomását, *Horváth Imre háborúellenes líráját vagy Köves Miklós (Kahána Mózes) székely tárgyú új realista regényét a *Korunkban.

Önálló kötete közel egy évtizeddel halála után jelent meg: Éber lélekkel (versek, *Szász János előszavával, 1952. Haladó Hagyományaink). Versei a következő gyűjteményes kötetekben szerepelnek: Ötvenhét vers (Brassai Viktor, Józsa Béla, Salamon Ernő válogatott verseivel együtt, 1958); A *Korunk költészete (Méliusz József előszavával, *Szász János bevezető tanulmányával, 1967. RMI); Magasra száll az ember dallama (versantológia *Sőni Pál előszavával, Tanulók Könyvtára, 1968); Férfiúdal (A baloldal költészete 1938-44. *Mózes Huba előszavával. Tanulók Könyvtára, Kv. 1972). Publicisztikájából közöl: Romániai magyar *kritika 1919-1944. (Csehi Gyula bevezetőjével, *Dávid Gyula válogatásában. Tanulók Könyvtára, Kv. 1972).

Összegyűjtött írásai A néma számvető c. kötetében (Jordáky Lajos életrajzi tanulmányával és bibliográfiával. 1977. RMI) jelentek meg.

Arcképét *Brósz Irma rajzolta meg.

(B. E.)

Molter Károly: Négy mártír-költő. *Igaz Szó 1958/2. Kozma Dezső: K. S., a publicista és kritikus. *Korunk 1963/3; uő. K. S. emléke. *Utunk 1964/4. *Sőni Pál: Akik kortársaink lehetnének... Közli Művek vonzása. 1967. 77-79. Egyed Péter: A lázadás és egyetemesség lehetetlensége. *Korunk 1978/5.

ÁVDolg. Lángné Baricz Zsuzsanna: K. S. irodalmi *munkássága. 1960.



Korvin Sándor, családi nevén Kálmán Imre (Nagysomkút, 1912. dec. 24. – 1944. jan. 28., Kolozsvár) – költő, műfordító, kritikus, közíró. Nagyváradon elkezdett jogi tanulmányait 1932-ben abbahagyta, s módos családjával szakítva Kolozsvárt kezdte sok nélkülözéssel járó írói pályáját. Első verseit a Népakarat c. munkáslap közölte. Gaál Gábor oldalán a Korunk belső munkatársa lett, itt megjelent első írásában (A festő is közöttünk él) egy új tárgyilagosság esztétikáját képviseli. A folyóirat sokszor túlzóan, élesen dogmatikus kritikusa, verseiben s a korszerű román és francia irodalmi alkotásokat magyarra átültető műfordításaiban azonban a humanista felfogás érvényesül. Antifasiszta publicisztikáját a Nagyváradi Napló, Brassói Lapok, Független Újság és a Mai Nő közölte. Irodalmi tanulmányokat folytat Párizsban (1937-38) a Sorbonne-on. Hazatérve a kolozsvári Munkás Athenaeum írócsoportjában tevékenykedik, a bécsi döntés után a budapesti Népszava és Magyar Nemzet munkatársa. A II. világháború alatt munkaszolgálatra hívták be, az itt szerzett betegség okozta korai halálát.

Költészetében József Attila és a francia avantgardizmus hatása érződik, mondandója és nyelvkultúrája azonban jellegzetesen erdélyi költővé avatja. Hol a szegénységet szólaltatja meg (Erdélyi ősz; Egy kuli tengődéseiből; Részegek a periférián; Dal a petróleumlámpáról; Géptájakon), hol pedig felemás „urak közt szolga s szolganép közt úr” mivoltán töpreng (Ábránd egy városi udvaron; Magam ellen), de „friss népek” tavaszi kedvét ünnepli a Sétatér szolgalegényei és szolgálóleányai láttán (Vasárnap délután).

Irodalompolitikai írásaiban magas európai mércét választott hazai mérlegeléseihez: André Gide, André Malraux, Romain Rolland, Jean Giono, Jean Richard Bloch, Aragon írásainak kitűnő fordításaival s humánumukat közvetítve a realista igényekkel fellépő új romániai magyar írónemzedék törekvéseit támasztotta alá. Miután túljutott a proletkultos beszűkülésen, Makszim Gorkij, Ilja Ehrenburg, Fábry Zoltán írói hivatástudata szerint értelmezte a szocialista realizmust. Ilyen szempontból köszöntötte Balázs Ferenc falusi önvallomását, Horváth Imre háborúellenes líráját vagy Köves Miklós (Kahána Mózes) székely tárgyú új realista regényét a Korunkban.

Önálló kötete közel egy évtizeddel halála után jelent meg: Éber lélekkel (versek, Szász János előszavával, 1952. Haladó Hagyományaink).

Versei a következő gyűjteményes kötetekben szerepelnek: Ötvenhét vers (Brassai Viktor, Józsa Béla, Salamon Ernő válogatott verseivel együtt, 1958); A Korunk költészete (= RMI. Méliusz József előszavával, Szász János bevezető tanulmányával, 1967); Magasra száll az ember dallama (=Tanulók Könyvtára. versantológia Sőni Pál előszavával, 1968); Férfiúdal (=Tanulók Könyvtára. A baloldal költészete 1938–44. Mózes Huba előszavával. Kv., 1972). Publicisztikájából közöl: Romániai magyar kritika 1919–1944. (=Tanulók Könyvtára. Csehi Gyula bev., Dávid Gyula vál. Kv., 1972).

 

Összegyűjtött írásai A néma számvető c. kötetében (=RMI. Jordáky Lajos életrajzi tanulmányával és bibliográfiával. 1977) jelentek meg.

 

Arcképét Brósz Irma rajzolta meg.

 

(B. E.)

 

Gyűjteményes kötetekben

Erdélyi csillagok (vál. és utószó Czine Mihály. Bp. 1988)

 

Irodalom

Molter Károly: Négy mártír-költő. Igaz Szó 1958/2. Kozma Dezső: K. S., a publicista és kritikus. Korunk 1963/3; uő. K. S. emléke. Utunk 1964/4. Sőni Pál: Akik kortársaink lehetnének… Közli Művek vonzása. 1967. 77–79. Egyed Péter: A lázadás és egyetemesség lehetetlensége. Korunk 1978/5.

 

ÁVDolg. Lángné Baricz Zsuzsanna: K. S. irodalmi munkássága. 1960.