Kovács Dezső (1994 • 2014)

oldal nyomtatása Share

Kovács Dezső (Magyarlápos, 1866. dec. 29. 1935. jún. 17. Kolozsvár) író, kritikus, szerkesztő. A kolozsvári Református Kollégiumban érettségizett (1887), magyar-latin szakos tanulmányait a *Ferenc József Tudományegyetemen végezte (1891). Egykori iskolájában kezdte pedagógusi pályáját, hat év után választják meg rendes tanárrá (1897), majd a Református Kollégium igazgatója (1910-33). Nemzedékek egész sorát nevelte, tanítványai voltak: Áprily Lajos, Kós Károly, Szabó Dezső. Közben lankadatlanul végezte irodalomszervező munkáját. 1899-től az EIT tagja, 1908-tól titkára, 1922-től alelnöke. 1910-től a KZST tagja.

Már egyetemi hallgató korában feltűnnek elbeszélései, karcolatai a kolozsvári és budapesti lapokban. Thury Zoltán és *Petelei István bátorítja írásra, *Kiss József személyesen keresi fel bécsi katonáskodása idején s kér tőle írást *A Hét számára. Két diákkori barátjával, Bede Jóbbal és Fekete Nagy Bélával együtt Trifólium (Kv. 1891) c. közös elbeszéléskötetben jelentkezik, majd Kolozsvári Lapok címen szépirodalmi és társadalmi lapot indít (1898-99), kiforrott íróként mutatkozva be novelláival. Első önálló elbeszéléskötete, a bányász-tárgyú Apró komédiák (Kv. 1900) drámaiságával és mindenen átderengő humorával egyaránt a *kritika elismerését váltja ki, a Szabó Samu kollégiumi tanártársával együtt szerkesztett Mátyás király emlékkönyv (Kv. 1902) keretében pedig anekdota-feldolgozásaival aratott sikert. Mégis majd csak negyedszázad múlva lép újabb gyűjteményekkel az olvasók elé az Apostolok és csavargók (Kv. 1924) és az ugyanekkor megjelenő Ballag már a vén diák c. köteteivel. A halálát követő esztendőben az ESZC ad ki válogatást írásaiból Kollégiumi történetek és egyéb elbeszélések c. alatt (Kv. 1936) *Maksay Albert gondos, az író szociális érzékét előtérbe állító bevezető tanulmányával. Újabb válogatás elbeszéléseiből és anekdotáiból 1970-ben jelenik meg a Kriterion gondozásában, Nagy Géza bevezetőjével (A kísértő).

Írói eszközeit tekintve a magyar próza realista hagyományait követi, tematikában, társadalombírálatban viszont az útkeresők közé tartozik. Az élet peremére szorítottak, földéhes mezőségi parasztok, napi gondokkal küszködő kispolgárok, hivatalnokok, meghasonlott művészlelkek, kétes egzisztenciájú kisemberek a hősei. Az írói szenvedély olykor lázító indulattá fokozza a szegények fölé hajló együttérzését. Determinisztikusan felfogott helyzetei némiképp *Petelei István tragikus történeteire emlékeztetnek, ugyanígy a lélekrajzban is érezzük a jeles erdélyi novellista példaadását. Az ő elbeszélései azonban epikusabbak, párbeszédei nem olyan tömörek, mint a Peteleié, hiányzik belőlük Thury Zoltán drámaisága is. *Maksay Albert így közelíti meg egyéniségét: "...élettartalma a teljességre törekvő látás volt, s ez nem elégedett meg a befelé szemlélődéssel, hanem utakat fürkészett a részletektől az egészhez, a kicsi dolgoktól az egyetemességhez, a saját szempontoktól a közösséghez, a lélek magányától a lelkek egyetértéséhez."

Említésre méltó pályakezdő irodalomesztétikai értekezése, A dráma és regény határa (Kv. 1894), mint ahogyan érdemesek a számbavételre korabeli lapokban eltemetett színikritikái s még inkább nagy színészegyéniségekről Szentgyörgyi Istvánról, Blaha Lujzáról, Laczkó Arankáról, Poór Liliről készült portréi. Utolsó éveiben egy erdélyi irodalmi lexikonhoz gyűjtött anyagot; jegyzetei a készülő munkához hagyatékában találhatók.

(K. D.)

Jancsó Béla: K. D.-nél. *Vasárnapi Újság 1923. okt. 21; uő. Apostolok és csavargók. Újság 1924. márc. 29. Mindkettő újraközölve Irodalom és közélet. 1973. 62-66. Reményik Sándor: K. D. új elbeszélései. *Pásztortűz 1924/2. K. D. emléke. Kiadja a Református Kollégium Pártfogó Egyesülete. Kv. 1935. Kozma Dezső: Egy ki nem teljesedett írói pálya. NyIrK 1969/1.

ÁVDolg. Szépréti Lilla: K. D. írói munkássága. 1959.



Kovács Dezső (Magyarlápos, 1866. dec. 29. – 1935. jún. 17., Kolozsvár) – író, kritikus, szerkesztő. A kolozsvári Református Kollégiumban érettségizett (1887), magyar–latin szakos tanulmányait a Ferenc József Tudományegyetemen végezte (1891). Egykori iskolájában kezdte pedagógusi pályáját, hat év után választják meg rendes tanárrá (1897), majd a Református Kollégium igazgatója (1910–33). Nemzedékek egész sorát nevelte, tanítványai voltak: Áprily Lajos, Kós Károly, Szabó Dezső. Közben lankadatlanul végezte irodalomszervező munkáját. 1899-től az EIT tagja, 1908-tól titkára, 1922-től alelnöke. 1910-től a KZST tagja.

Már egyetemi hallgató korában feltűnnek elbeszélései, karcolatai a kolozsvári és budapesti lapokban. Thury Zoltán és Petelei István bátorítja írásra, Kiss József személyesen keresi fel bécsi katonáskodása idején s kér tőle írást A Hét számára. Két diákkori barátjával, Bede Jóbbal és Fekete Nagy Bélával együtt Trifólium (Kv. 1891) c. közös elbeszéléskötetben jelentkezik, majd Kolozsvári Lapok címen szépirodalmi és társadalmi lapot indít (1898–99), kiforrott íróként mutatkozva be novelláival. Első önálló elbeszéléskötete, a bányász-tárgyú Apró komédiák (Kv. 1900) drámaiságával és mindenen átderengő humorával egyaránt a kritika elismerését váltja ki, a Szabó Samu kollégiumi tanártársával együtt szerkesztett Mátyás király emlékkönyv (Kv. 1902) keretében pedig anekdota-feldolgozásaival aratott sikert. Mégis majd csak negyedszázad múlva lép újabb gyűjteményekkel az olvasók elé az Apostolok és csavargók (Kv. 1924) és az ugyanekkor megjelenő Ballag már a vén diák c. köteteivel. A halálát követő esztendőben az ESZC ad ki válogatást írásaiból Kollégiumi történetek és egyéb elbeszélések c. alatt (Kv. 1936) Maksay Albert gondos, az író szociális érzékét előtérbe állító bevezető tanulmányával. Újabb válogatás elbeszéléseiből és anekdotáiból 1970-ben jelenik meg a Kriterion gondozásában, Nagy Géza bevezetőjével (A kísértő).

Írói eszközeit tekintve a magyar próza realista hagyományait követi, tematikában, társadalombírálatban viszont az útkeresők közé tartozik. Az élet peremére szorítottak, földéhes mezőségi parasztok, napi gondokkal küszködő kispolgárok, hivatalnokok, meghasonlott művészlelkek, kétes egzisztenciájú kisemberek a hősei. Az írói szenvedély olykor lázító indulattá fokozza a szegények fölé hajló együttérzését. Determinisztikusan felfogott helyzetei némiképp Petelei István tragikus történeteire emlékeztetnek, ugyanígy a lélekrajzban is érezzük a jeles erdélyi novellista példaadását. Az ő elbeszélései azonban epikusabbak, párbeszédei nem olyan tömörek, mint a Peteleié, hiányzik belőlük Thury Zoltán drámaisága is. Maksay Albert így közelíti meg egyéniségét: „…élettartalma a teljességre törekvő látás volt, s ez nem elégedett meg a befelé szemlélődéssel, hanem utakat fürkészett a részletektől az egészhez, a kicsi dolgoktól az egyetemességhez, a saját szempontoktól a közösséghez, a lélek magányától a lelkek egyetértéséhez.”

Említésre méltó pályakezdő irodalomesztétikai értekezése, A dráma és regény határa (Kv. 1894), mint ahogyan érdemesek a számbavételre korabeli lapokban eltemetett színikritikái s még inkább nagy színészegyéniségekről, Szentgyörgyi Istvánról, Blaha Lujzáról, Laczkó Arankáról, Poór Liliről készült portréi. Utolsó éveiben egy erdélyi irodalmi lexikonhoz gyűjtött anyagot; jegyzetei a készülő munkához hagyatékában találhatók.

 

(K. D.)

 

Önálló művek

Trifólium (Bede Jóbbal, Fekete Nagy Bélával. Kv. 1891); Apró komédiák (Kv. 1900); Beniczky Péter élete és költészete (Bp. 1907); Apostolok és csavargók (Kv. 1924); Ballag már a vén diák (Kv. 1924); Kollégiumi történetek és egyéb elbeszélések (Kv. 1936); A kísértő (Buk. 1970)

 

Gyűjteményes kötetekben

Erdély lelke (vál., szerk. Hunyadi Csaba. Szeged, 2003); Örök Erdély (Vál., szerk. Hunyadi Csaba. Szeged, 2004); Város a Szamosnál (gyűjt., vál., szerk. Sas Péter. Bp. 2004); Csíksomlyói legenda (vál. és szerk. Hunyadi Csaba Zsolt. Szeged, 2006); Székely apokalipszis (vál. és szerk. Hunyadi Csaba Zsolt. Szeged, 2007); Virágveszedelem (vál. és szerk. Hunyadi Csaba Zsolt. Szeged, 2007);

 

Szerkesztés

Hunyadi Mátyás király az igazságos (szerk. Szabó Samuval. Kv. 1902); Sebesi Samu: Rica (bev. Kv. 1930)

 

Irodalom

Jancsó Béla: K. D.-nél. Vasárnapi Újság 1923. okt. 21; uő. Apostolok és csavargók. Újság 1924. márc. 29. Mindkettő újraközölve: Irodalom és közélet. 1973. 62–66. Reményik Sándor: K. D. új elbeszélései. Pásztortűz 1924/2. K. D. emléke. Kiadja a Református Kollégium Pártfogó Egyesülete. Kv. 1935. Kozma Dezső: Egy ki nem teljesedett írói pálya. NyIrK 1969/1.

 

ÁVDolg. Szépréti Lilla: K. D. írói munkássága. 1959.