Bánffy Miklós

oldal nyomtatása Share

Bánffy Miklós, írói álnevén Kisbán (Kolozsvár, 1873. dec. 30. – 1950. jún. 5., Budapest) – próza- és drámaíró, grafikus, színpadi rendező, díszlet- és kosztümtervező. Nagy múltú erdélyi főúri családban született. Egyetemi tanulmányait Kolozsvárt és Budapesten végezte, a kolozsvári egyetemen avatták az államtudományok doktorává. Fiatalkora óta részt vett a politikai életben, többször országgyűlési képviselő. 1906-tól 1910-ig Kolozs megye főispánja, ebben az időben a konzervatív Erdélyi Lapok szerkesztésében vesz részt. 1912-től az I. világháború végéig a budapesti Nemzeti Színház és a Magyar Operaház intendánsa. A hivatalos színházpolitikával szemben kivívja Bartók Béla két színpadi műve, A fából faragott királyfi (1917) és A kékszakállú herceg vára (1918) bemutatását. (Itt törölte a cenzúra a következő szövegrészt:) 1919-ben, a proletárforradalom leverése után tagja az ellenforradalmi Etelközi Szövetség vezéri tanácsának, Emlékeimből c. kötetében azonban a „brucki csata” leírásánál leleplezi az ellenforradalom élősködőit, konjunktúralovagjait, tolvajait. 1921–22-ben Magyarország külügyminisztere. Ilyen minőségben vesz részt az 1922-es génuai konferencián. A kor közéleti nagyságairól készített karikatúráit világlapok közlik, természetesen álnéven, majd egy lipcsei kiadó albumban is megjelenteti; kajánkodó humorában a kortól való szkeptikus elkülönülés jut kifejezésre. Az EIT és a Kisfaludy Társaság tagjává választja.

1926-ban hazatér Erdélybe, ahol fontos szerepet játszik a két világháború közötti romániai magyar irodalmi életben, s a 30-as évek végén a közéletben is. A magyarpárti vezető körök konzervatív irodalompolitikájával szemben a szabadelvűség híve volt, ezt képviselte a helikoni íróközösségben is, amelynek folyóiratát, az Erdélyi Helikont főszerkesztőként jegyezte. Élesen szemben állt az ókonzervatív jobboldallal, s több-kevesebb türelmet tanúsított a polgári baloldal felé. Egyaránt érdekelte a szépirodalom, a festészet számos erdélyi író könyvét illusztrálta, a színirendezés, a zene. A királydiktatúra alatt bekapcsolódott a romániai magyar közéletbe, s elvállalta a Nemzeti Újjászületés Frontjának nemzetiségi szervezeteként létrehozott Magyar Népközösség elnöki tisztét (1939-40). Ugyanakkor viszont szembefordult a baloldallal, amely a Népközösséget az antifasiszta népfront tevékenységének legális fedezékéül kívánta igénybe venni. A bécsi diktátumot követően 1943-ban Kállay Miklós magyar miniszterelnök titkos megbízással Bukarestbe küldte: feladata volt érintkezésbe lépni a román polgári antihitlerista háborúellenes erőkkel. Vállalkozása Bányai László történelmi elemzése szerint (Studii 1967/4) nem járt sikerrel, de jelezte Bánffy politikai felfogásának balratolódását. 1944 őszén az antifasiszta ellenállók részéről elfogadta a megbízást, hogy személyesen tárgyaljon Horthyval (szept. 16.) és Dálnoki Veress Lajos vezérezredes hadseregparancsnokkal (szept. 17. és szept. 30.). „Azt a véleményt képviseltem – nyilatkozott erről 1945-ben a kolozsvári Világosságban –, hogy Magyarország szakítson a németekkel és Románia példájára fegyverszünetet kérjen.” A hetvenéves író még bekapcsolódott az újjászülető Románia szellemi életébe, s Gaál Gábor hívásának eleget téve, az Utunk munkatársa lett. Halála előtt nem sokkal Magyarországra távozott.

Szépirodalmi művei elsősorban az epika és a dráma területéről valók. Naplegenda c. drámájáról Ady írta elismeréssel: "Érdekes és szép könyv. Megint egy szimptómája a magyar lélek új, nagyszerű válságának." A haldokló oroszlán címmel kötetbe foglalt novellákkal kapcsolatban, amelyek drámai telítettséggel elevenítik meg a havasok világát, Ady szükségesnek tartotta megjegyezni: "Bűn volna Kisbánra azt mondani, hogy dilettáns, mert nem az, hanem a legszebb értelmű és úriságú amatőríró." Többször felújított Nagyúr c. Attila-drámáját Schöpflin Aladár és Lengyel Menyhért után *Tamási Áron is kiváló alkotásnak érzi. "A legizgatóbb magyar drámák egyike" állapítja meg Örley István is, aki a novellista Kisbánról hasonlóan jó véleménnyel van: "éles tekintetű, hűvös, könyörtelen egyike a legférfiasabb íróinknak". Szerinte a Farkasok, Havasi történet, A császár titka "egy nagyon megválogatott magyar novella-antológia díszei lehetnének". *Gaál Gábor dicséri a Reggeltől estig c. regény bravúros "dramatikus kompozícióját" és "ragyogó tabló-technikáját". Figyelmet keltett az író formaújító kísérletezése is a csípősen szatirikus Maskara c. komédiában, s a Martinovics-dráma nemcsak lélekrajzával, hanem társadalmi mondanivalójával is mindmáig tartó érdeklődést keltett.

Az író legnagyobb epikus vállalkozása az Erdélyi történet c. trilógia. A háromrészes, ötkötetes regény az erdélyi és a magyarországi felső tízezer életének freskója, az 1904 és 1914 közötti idők, a Ferenc József-i korszak színes, érdekes megjelenítése. Az író egy kimerült, történelmi szerepét eljátszott életforma és életélvező mentalitás, egy haldoklásra ítélt osztály agóniájának ábrázolója: annak a falusiasság és előkelőség közt lebegő erdélyi arisztokrata életnek, melynek mindennapjait parlamenti csaták, képviselőválasztások, nagy ebédek, párbajok, kártyacsaták, fácánvadászat, lóversenyek töltik ki. A mű központi szála Abády gróf szerelme Milóth Adrienne iránt, s e szerelem kibontakozásának története. A művet illető értékelések, akárcsak az író tehetségének megítélései, megoszlanak, gyakran egyenest ellentétesek. Illés Endre így ír Bánffyról: „Nem volt rossz író, ő nagyméretű dilettáns volt. Mindenbe belekapott, minden érdekelte, és mindig rendhagyóért nyúlt.” Illés fogalmazásában „dilettáns” a gyönyörködő ember, aki tele van a világgal, de műalkotásaiban nem tud eljutni a befejezettségig. Gaál Gábor a trilógia két első részéről szóló bírálatában a történelmi totalitás igényével vizsgálva a művet elutasítja az író arisztokratikusan heroizáló szemléletét, de a műbe épített tablók művészi értékét, szuggesztivitását elismeri. Örley a trilógiával kapcsolatban így vélekedik: „Még regényeiben is, melyek krónikás kényelmességükkel, lazaságukkal, a művészi áram meg-megszakadozásaival, elkásásodó mondataikkal indokoltabbá tehetnék az elmarasztaló ítéletet mennyit feledtet a gazdag látású, dúsan szálazó-szövő elbeszélő. Aki végül mégis az anyag fölé kerekedik, író módjára ha nem is olyan fölényesen, mint az elbeszéléseiben.”

A grófi szerző iránt elfogultsággal aligha gyanúsítható Móricz Zsigmond írja: „Én a legnagyobb örömmel fogadom el hivatottnak és illetékesnek minden sorában. Sőt csodálom is: a magyar élő arisztokráciáról még senki ilyen kíméletlenül és irgalmatlanul nem nyilatkozott... Bánffy Miklós kaszt-társainak pontos és alapos arcképsorozatával s az egész kadáverből áradó nehéz és reménytelen levegővel igazolja a társadalmi megújhodás szükségességét.” Ebben a megítélésben gyökerezett az öreg író fogadtatása az új, demokratikus rendszerben: Bűvös éjszaka c. elbeszéléskötetét a JBA adta ki, s Az ostoba Li c. háborúellenes színdarabját a kolozsvári Állami Magyar Színház mutatta be Kovács Györggyel a címszerepben.

Grafikai munkái összegyűjtésre és művészettörténeti feldolgozásra várnak. Közülük kiemelkednek Balázs Béla Játékok (Gyoma 1917) c. kötetében A fából faragott királyfi illusztrációi s az ESZC több kiadványához G. M. B. szignóval készített címlapok és rajzok, így Tamási Áron Ábel a rengetegben (Kv. 1932) és Tompa László Válogatott versek (Kv. 1944) c. köteteiben. Illusztrációi 1946-tól kezdve szerepeltek az Utunk hasábjain.

Művei: Naplegenda (színmű, Bp. 1906); Nagyúr (színmű, Bp. 1913); A haldokló oroszlán (elbeszélések, Bp. 1914); Az erősebb (színmű, Bp. 1918); Maskara (színmű, Bp. 1926); Reggeltől estig (regény, Kv. 1928); Martinovics (színmű, Kv. 1931); Fortéjos Deák Boldizsár memoriáléja (elbeszélések, Kv. 1931); Emlékeimből (Kv. 1932); Erdélyi történet. Regénytrilógia. 1. Megszámláltattál... I-II. (Kv. 1934). 2. És híjjával találtattál I-II. (Kv. 1937). 3. Darabokra szaggattatol (Kv. 1940); Farkasok (elbeszélések, Kv. 1942); Bűvös éjszaka (elbeszélések, Kv. 1946). Egyes művei olaszul, franciául és németül is megjelentek.

(V. D.)

Ady Endre: Kisbán Miklós. Budapesti Napló 1906. ápr. 8. A Poéta és publikum c. kötetben, 1967. 255–256.; uő: Kisbán Miklós könyve. Nyugat 1914. júl. 15. Az Ady Endre publicisztikai írásai c. kötetben, Bp. 1977. 466–467. Gaál Gábor: Kisbán Miklós: Reggeltől estig. Keleti Újság 1927. nov. 4.; újraközölve Válogatott írások I. 164–168.; uő: „Megszámláltattál...” Korunk 1934/13; újraközölve. Válogatott írások. I. 546–548; uő: „És híjjával találtattál...” Korunk 1937/10; újraközölve Válogatott írások I. 631–633. Örley István: Farkasok. B. M. novellái. Magyar Csillag, Bp. 1942/10; újraközölve A Flocsek bukása. Bp. 1968. 317–321. Marosi Péter: Mit ér Bánffy trilógiája? Utunk 1957/28. Illés Endre: A dilettante. Az Írók, színészek, dilettánsok c. kötetben, Bp. 1968. 657–679. Ő idézi a Kelet Népe 1940-es évfolyamából Móricz Zsigmond véleményét a trilógiáról. Kós Károly: Nem a gróffal az emberrel. Utunk Évkönyv 69, 37–40. Gergely Géza: Felfedezésre vár Kisbán Miklós, a színpadi szerző. A Hét 1972/43. Bányai László: B. M. közéleti szerepe. Igaz Szó 1973/9. Tamás Gáspár Miklós: A nagyúr. Utunk 1973/48. Csehi Gyula: Egy centenárium ürügyén. Korunk 1974/2. Balogh Edgár: Bonchidai kitérő. Tiszatáj, Szeged 1974/4; újraközölve Szolgálatban, 1978. 354–356. Szemlér Ferenc: Ki győzött a nagy küzdelemben? Utunk 1974/25; újraközölve Harc szélmalmokkal. 1979. Az író és a főúr címmel, 134–139. A közügyekről. Utolsó beszélgetés Kós Károllyal. Utunk 1977/35; újraközölve Benkő Samu beszélgetései Kós Károllyal, 1978. 130–138.