Kőrössi P. József (1994 • 2015)

oldal nyomtatása Share

Kőrössi P. József, családi nevén Pap (Nagyvárad, 1953. szept. 9.) költő. Középiskolát szülővárosában végzett (1971), majd postai táviratkézbesítő. Első írásait a nagyváradi Fáklya, Ifjúmunkás, *Igaz Szó közölte. Nevéhez fűződik a *Kortárs Színpad megalapítása Nagyváradon. E keretben dramatizálta és rendezte Jean Cocteau Vásott kölykök c. regényét. Az Ady Endre Irodalmi Kör vezetője (1978). Folyóiratokban, gyűjteményekben és önálló kötetben is megjelent verseit a *groteszk látásmód és parabola jellemzi, de a képzettársítások ötletjátékán is átüt a költő szigorúan következetes humanista társadalomkritikája. Szatirikus számonkérő levelével nyit a fiatal költők Kimaradt Szó c. antológiája (1979), s Levél Kápéjének c. válaszában fogalmazza meg az új csoportosulás ars poeticáját a kötet-szerkesztő Ágoston Vilmos. Itt szereplő prózaverse (A cirkuszigazgató nem jár cirkuszba) és a fiatal írók következő *Ötödik évszak c. antológiájában megjelent versriportja (Egy belső kiállítás képeiből) a költőben "lassan érő lázadás" művészi jelzése. 1982-ben Magyarországra költözött, s ott a József Attila Kör egyik vezetője.

Megjelent kötetei: Valami elkerülhetetlen (versek, *Forrás 1978); Regényvázlat (versek, Bp. 1984).

Szőcs Géza: A költő átutazása önmagától önmagáig. *Utunk 1979/1. Borcsa János: "én még ma hazáig érkezem". *Korunk 1980/7-8. József Attila kör 1985. Összeállította Ágócs Sándor. Bp. 1985.



Kőrössi P. József, családi nevén Pap (Nagyvárad, 1953. szept. 9.) – költő, szerkesztő. Középiskolát szülővárosában végzett (1971), majd postai távirat-kézbesítő. 1982 óta Budapesten él, 1984–88 között a Móra Ferenc Könyvkiadó Kozmosz szerkesztőségének lektora, majd szerkesztője, 1988–90-ben a Holnap Kiadó szerkesztője. 1990 után a Pesti Szalon Könyvkiadó egyik alapítója és szerkesztője (1996-ig), 1994-től a Noran Könyvkiadó egyik alapító tulajdonosa.

Első írásait a nagyváradi Fáklya, Ifjúmunkás, Igaz Szó közölte. Nevéhez fűződik a Kortárs Színpad ’71 megalapítása Nagyváradon. E keretben dramatizálta és rendezte Jean Cocteau Vásott kölykök c. regényét. Az Ady Endre Irodalmi Kör vezetője (1978). Folyóiratokban, gyűjteményekben és önálló kötetben is megjelent verseit a groteszk látásmód és parabola jellemzi, de a képzettársítások ötletjátékán is átüt a költő szigorúan következetes humanista társadalomkritikája. Szatirikus számon kérő levelével nyit a fiatal költők Kimaradt Szó c. antológiája (1979), s Levél Kápéjének c. válaszában fogalmazza meg az új csoportosulás ars poeticáját a kötet-szerkesztő Ágoston Vilmos. Itt szereplő prózaverse (A cirkuszigazgató nem jár cirkuszba) és a fiatal írók következő Ötödik évszak c. antológiájában megjelent versriportja (Egy belső kiállítás képeiből) a költőben „lassan érő lázadás” művészi jelzése. Magyarországra költözése után az Írószövetség József Attila Körének titkára (1985–88), 1988–90-ben az Írószövetség titkára.

 

Tagság: Magyar Írószövetség, Szépírók Társasága

 

Díjak: József Attila-díj (1987); iBby Díj ’98 (az év legjobb gyermekverskötetéért)

 

Önálló kötetei

Valami elkerülhetetlen (versek. Forrás 1978); Regényvázlat (versek. Bp. 1984); Énisénse (Bp. 1989); Lomtalanítva (Bp. 1996); Elefántvadászat a gyermekszobában (Bp. 1998); Ezópuszi állatmesék (Bp. 1998); Nem ezt találtam (Pécs–Bp. 2003)

 

Gyűjteményes kötetekben

Ver(s)ziók (szerk. és vál. Kulcsár Szabó Ernő és Zalán Tibor. Bp. 1982); Sárga ernyő (vál. és szerk. Linka Ágnes. Bp. 1987); 101 vers Nagyváradról (vál. Molnár Judit. Kv. 2005); Friss tinta! (szerk. Banyó Péter et al. Bp. 2005); „Ezek a kedves kis portékák…” (szerk. Mizser Attila. Salgótarján, 2010)

 

Szerkesztés

A költészet másnapja (vál. is. Bp. 1986); Kutyabajok (vál. is. Bp. 1987); Fiatal írók könyve (vál. is Takács Józseffel. Bp. 1989); Az ellenség és a barátság művészete (szerk. Háy Jánossal. Bp. 1989); Virgil Ierunca: A Piteşti-szigetcsoport (a magy. szöveget gond. is. Bp. 1991); Benedek Elek: Gyöngyvirág Palkó és más mesék (vál. Bp. 1993, 1996); Quo vadis? (sorozatszerk. Bp. 1996–); ról-ről (sorozatszerk. Háy Jánossal. 1997–); Ködlovagok (sorozatszerk. Bp. 1998–); Az ünnep angyala (vál. Gimesi Katalinnal és Háy Jánossal. Bp. 1998, 1999); Magyar novella (sorozatszerk. Háy Jánossal. Bp. 1999–); Mi az a szerelem? (vál., összeáll. Bp. 1999); Az ember és a kutya (vál. és összeáll. Bp. 1999); A nő, az más (vál., összeáll. Bp. 1999, 2002); A talált pénz (vál. és összeáll. Bp. 1999); Zsolt Béla: Az igazi szerelem (vál. Bp. 2000); Mikor igyak, mikor ne? (vál., összeáll. is. Bp. 2000, 2001, 2010); Karácsonyi történet (vál. Gimesi Katalinnal, Háy Jánossal. Bp. 2000, 2001, 2003); Novella (sorozatszerk. Bp. 2000.); Mese a szamáremberről (összeáll. is. Bp. 2000, 2009.); A gyógyító halál (összeáll. is. Bp. 2000, 2010); Városok, városok (sorozatszerk. Bp. 2000–); Párizs, isten hozzád!  (gyűjt., vál., összeáll. Bp. 2000, 2004); Századok legendái (sorozatszerk. Bp. 2000–); A szerelem lexikona (gyűjt., összeáll. is. Bp. 2001, 2009); Árnyékból szőtt vendég (vál. Bp. 2001); Egy éj Velencében (gyűjt., vál. is. Bp. 2001, 2009); Könnyező fák (gyűjt., összeáll. is. Bp. 2001, 2009); A másvilági vadász (Urbán László gyűjtését is felhasználva vál., összeáll. is. Bp. 2001); A bécsi asszony (gyűjt., vál., összeáll. Bp. 2001); Londoni eső (gyűjt. összeáll. is. Bp. 2001, 2009); A fotográfus (gyűjt., vál., összeáll. Bp. 2001); Csók a Palatinuson (gyűjt., vál., összeáll. Bp. 2001); Karácsonyi ajándék (vál., összeáll. Bp. 2001.); Atyuska hív (gyűjt., vál., összeáll. Bp. 2002); A röpülő falu (gyűjt., vál., összeáll. Bp. 2002); A könyvember (gyűjt., vál., összeáll. Bp. 2002); Hunyady Sándor: A hajó királynője (gyűjt., összeáll. és szerk. Urbán Lászlóval. Bp. 2002); Egy berlini lány (vál. is. Bp. 2002); Erdélyi csillagok (gyűjt., vál., összeáll. Bp. 2002); Ady Endre: Betlehem néma (összeáll., Bp. 2002); Amerika! Amerika!  (gyűjt., vál., összeáll. Bp. 2002); Vissza a gyermekekhez (gyűjt., vál., összeáll. Bp. 2002); Most már jöhetsz, Jézuska (gyűjt., összeáll. is. Bp. 2002); Akik alusznak és akik fölébrednek (gyűjt., vál., összeáll. Bp. 2002); Mozi (gyűjt., vál., összeáll. Bp. 2003); Kik csókolóznak többet? (gyűjt., vál., összeáll. Bp. 2003); Krúdy Gyula: Asszony, aki szőlőfürt lett (öszeáll. és szerk. Bp. 2003); Zene (gyűjt., vál., összeáll. Aradi Péterrel. Bp. 2003, 2010); Karcok a Szentföldről (összeáll. is. Bp. 2003); Sakk-matt (gyűjt., vál., összeáll. Bp. 2003); Lakoma (gyűjt., vál., összeáll. Bp. 2003); Krúdy Gyula: A jó étvágy titkai (összeáll. Bp. 2003); Móra Ferenc: A fenyőfa alatt (összeáll. Bp. 2003); Krúdy Gyula: Jézuska csizmája (összeáll. Bp. 2003); Kosztolányi Dezső: Öröm (összeáll. Bp. 2003); Költők könyve, 2003 (összeáll. is. Bp. 2003); Európai vasút (gyűjt., összeáll. is. Bp. 2003); Az újságíró (gyűjt. és összeáll. is. Bp. 2003); Miért házasodunk? (gyűjt., összeáll. Bp. 2004); Karácsonyi ajándék (vál., összeáll. Bp. 2004); A Jézust kereső kisfiú (gyűjt., vál., összeáll. Bp. 2004); Novellisták könyve, 2005 (öszeáll. is. Bp. 2005); Móricz Virág: Bukaresti éjszaka (vál. és összeáll. Bp. 2005); Erato (sorozatszerk. Bp. 2005–); Székely János: Szerelem (vál., összeáll. Bp. 2006); Szökés a halálból (gyűjt., összeáll. Bp. 2006); Makk Károly (szerk. Balikó Helgával, Létay Verával. Bp. 2006); Időnk Eörsivel (összeáll. is, Kiss Jánossal. Bp. 2007); Magyar írók állattörténetei (sorozatszerk. Bp. 2008–);Az én karácsonyfám (összeáll. Bp. 2010); Catalogue (Pesti Szalon Publishing House. Bp. 1991-1992);

 

Irodalom

Szőcs Géza: A költő átutazása önmagától önmagáig. Utunk 1979/1. Borcsa János: „én még ma hazáig érkezem”. Korunk 1980/7-8. József Attila kör 1985. Összeállította Ágócs Sándor. Bp. 1985.