Kudelász Ildikó

oldal nyomtatása Share

Kudelász Ildikó (Kolozsvár, 1926. nov. 12.) előadóművész. Négy osztályt szülővárosában a Marianum leánygimnáziumban végzett (1941), elvégezte a Nemzeti Színház Színművészeti Iskoláját is (1944). A sepsiszentgyörgyi Dolgozók Színháza, majd *Állami Magyar Színház művésze (1948-77). Önvallomása szerint "tollforgató színész": a Hargita, Megyei Tükör, Falvak Dolgozó Népe, Brassói Lapok, A Hét, Új Élet, Utunk, majd 1990-től a Háromszék, Romániai Magyar Szó, Keresztény Szó hasábjain jelentkezik a színházi életből vett írásaival. Mint előadóművész önálló esteken mutatja be a világirodalom remekeit, Áprily Lajost versei és vallomásai tükrében, *Kányádi Sándor költői útját, Veronica Porumbacu, *Holló Ernő verseit adja elő, Magányos aktor c. műsorával a színházról tesz vallomást, Fecskeköszöntő és Álom a vár alatt c. estéin gyermekversekkel lép fel (1969-80).

Szívesen idézi fel "régi játszótársak" emlékét. Így a Romániai Magyar Szóban portrét ad Kádár Imréről, az "elfelejtett színházigazgató"-ról (1992. febr. 29-márc. 1.) és Fényes Alice művésznőről (1992. aug. 8-9.).

Holló Ernő: A versmondó asszony. Megyei Tükör 1971. dec. 10.