László Gyula (Kőhalom, 1910) (1994 • 2015)

oldal nyomtatása Share

László Gyula (Kőhalom, 1910. márc. 14.) régész, történetkutató, művészettörténész, képzőművész.

Bár 1918 után szüleinek repatriálása folytán korán Budapestre került, ahol a Kölcsey Ferenc Reálgimnáziumban érettségizett (1928), történeti és művészi érdeklődése révén mindig mélyen kötődött szülőföldjéhez. A budapesti Képzőművészeti Főiskolán Rudnay Gyula, Csók István, Réti István és Lyka Károly tanítványa.

1940-ben Kolozsvárra kap kinevezést mint az ETI tanára, majd 1944-től egyetemi tanár 1949-ig. Ez idő alatt korszerű követelmények szerint átszervezte Kolozsvárt az *Erdélyi Nemzeti Múzeum régészeti tárát, részt vállalt Szabédi Lászlóval együtt a sepsiszentgyörgyi *Székely Nemzeti Múzeum újjászervezésében is. 1949-ben Magyarországra távozik, ahol a népvándorlás és a középkor régészetének tanára az Eötvös Loránd Tudományegyetemen nyugalomba vonulásáig.

A szabatos gyakorlati ténykutatás és az alkotó művészi képzelet sajátos egysége teszi tudós életművét jellegzetessé. Mint történész egy emberközpontú régészet úttörője: a kiásott tárgyak keletkezését és a mindennapokban betöltött szerepét vizsgálva az egykori ember s általában a népélet teljes világára következtet. Saját kutatásai és a rokonnépek néprajzából vett összehasonlítások alapján tárta fel és magyarázta meg a hagyományos magyar nagycsaládi életformát. 1942-ben a német megszállás alá került Kijevben az ukrajnai szovjet múzeumrendezés gyakorlati eredményeit tanulmányozta, s találóan "múzeumi dramaturgia" néven igyekezett idehaza is élethűen megjeleníteni az emberi nem és társadalom fejlődéstörténetét. Az *Utunk első számában (1946) az iskolai történelemtanítás életszerűségét hirdette.

*Erdélyben megjelent munkáiban *Erdély településtörténetének a nyers táj átalakítására gyakorolt hatását vizsgálta; a bánsági Mokrin mellett feltárt avar sír leletanyagából a keleti lovasnépek ősvallásának eddig ismeretlen vonatkozásaira következtetett. Kolozsvárt folytatja a pogány magyarok 1914 előtt elkezdett Zápolya utcai sírkertjének feltárását, s ugyanebben az időben jelenteti meg kötetét is A honfoglaló *magyar nép élete címmel.

A köznép sorsát igyekszik az ásatások és összehasonlítások adataiból kiolvasni, felfedve a családi viszonyok szokásvilágát. A székelyföldi Szent László-freskókról írt tanulmányaiban egy Anjou-királyfi legendáskönyvének miniatúráit elemezve s a freskó-ábrázolások keleti rokonait felmutatva tárja fel a székelyföldi falfestmények gyökereit a sztyeppei őskultúrában. Új értelmezést ad a Bécsben őrzött nagyszentmiklósi leletnek, amely szerinte egy magyar fejedelmi vagy királyi udvar férfi- és női asztalkészlete.

Különféle folyóiratokban megjelent több mint 500 tanulmánya népdalaink, népszokásaink, meséink jelképeit magyarázza meg, bemutatja régi korok szerszámait és használati tárgyait, a lovasnépek hiedelemvilágát, s számos nemzeti kegytárgyról Lehel kürtjétől s Szent István kardjától a Petőfi-mondaképződésekig minden nosztalgia és múltbafeledkezés nélkül helyreállítja a valóságos képet. Munkái művészkeze nyomán sajátos képszerűséget kapnak, így Hunor és Magyar nyomában c. írt és megrajzolt kiadványa valóságos népkönyvvé vált, akárcsak 50 rajz a honfoglalókról c. munkája. Művészi ihletettség jellemzi a "kettős honfoglalás" történelmi megjelenítésében is, mely szerint Árpád magyarjait már megelőzte volna egy előzetes magyar betelepedés az avar-szláv világba; a kérdés élénk viták és további kutatás tárgya.

Mint művészettörténész a *Termés hasábjain közölt cikkeivel (1942-44) a fiatal művésznemzedék útját egyengette. Forradalmak az újkori művészetben c. munkája összefoglalja a nonfiguratív művészeti irányzatokat (1945). Ugyanekkor egy marosvásárhelyi képtárlaton az ismert *erdélyi magyar művészekkel együtt felvonultatta a fiatalokat is, akiket külön kiállításokon mutatott be a Bolyai Tudományegyetemen s értékelt az *Utunk hasábjain (1946-49). Az *erdélyi tárgykörhöz távozása után is hű maradt. Barcsay Jenő képei előtt (1966/5), Utolsó beszélgetés Nagy Alberttel (1972/8-9) és Baráti sorok Incze Jánosról (1974/2) c. tanulmányait a *Korunk közölte. Előszavával jelent meg *Nagy Imre Kétszáz rajz c. albuma (1973), amely szerint jellegzetes párhuzamban "még a mítoszteremtő *Tamási Áron és a nyers valóság poétája, *Nagy Imre is valóban egymás képére formálódnak". Egyébként nemcsak a zsögödi művész, hanem ő maga is rajzokban örökítette meg *erdélyi író-kortársait. Művei közt egy Medgyessy-monográfia vagy Leonardo-, Michelangelo-, Raffaelo-, Botticelli-tanulmány is időtlen európai szépségek szerelméről vall.

Főbb munkái: Erdély településtörténetének vázlata Szent István koráig (4 színes térképvázlattal, ETF 167. Kv. 1943); Kolozsvári Márton és György Szent György-szobrának lószerszámja (Kv. 1943); A honfoglaló magyarok művészete *Erdélyben (Kv. 1943); A honfoglaló *magyar nép élete (Bp. 1944); Forradalmak az újkori művészetben (Kv. 1945); A korszerű régészeti múzeum (ETF 196. Kv. 1945); A népvándorlás lovasnépeinek ősvallása (Kv. 1946); Varázslat egy középkori falusi templomunkban (Kv. 1946); Lehel kürtje (Bp. 1953); Őstörténetünk legkorábbi szakaszai (A finnugor őstörténet régészeti emlékei a Szovjetföldön. Bp. 1961); Barcsay (Bp. 1962); Hunor és Magyar nyomában (Bp. 1967); Medgyessy Ferenc (Bp. 1968); A nagyszentmiklósi kincs (Rácz István fényképfelvételeivel, Corvina Kiadó, Bp. 1977); Régészeti tanulmányok (Bp. 1977); Őstörténetünk (Egy régész gondolatai néppé válásunkról. Bp. 1981); Őseinkről (tanulmányok, Bp. 1989).

(B. E.)



László Gyula – forrás: mek.oszk.huLászló Gyula (Kőhalom, 1910. márc. 14. – 1998. júl. 17., Nagyvárad) –  régész, történetkutató, művészettörténész, képzőművész. Bár 1918 után, szüleinek repatriálása folytán korán Budapestre került, ahol a Kölcsey Ferenc Reálgimnáziumban érettségizett (1928), történeti és művészi érdeklődése révén mindig mélyen kötődött szülőföldjéhez. A budapesti Képzőművészeti Főiskolán Rudnay Gyula, Csók István, Réti István és Lyka Károly tanítványa.

1940-ben Kolozsvárra kap kinevezést mint az ETI tanára, majd 1944-től egyetemi tanár 1949-ig. Ez idő alatt korszerű követelmények szerint átszervezte Kolozsvárt az Erdélyi Nemzeti Múzeum régészeti tárát, részt vállalt Szabédi Lászlóval együtt a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum újjászervezésében is. 1949-ben Magyarországra távozik, ahol a népvándorlás és a középkor régészetének tanára az Eötvös Loránd Tudományegyetemen nyugalomba vonulásáig.

A szabatos gyakorlati ténykutatás és az alkotó művészi képzelet sajátos egysége teszi tudós életművét jellegzetessé. Mint történész egy emberközpontú régészet úttörője: a kiásott tárgyak keletkezését és a mindennapokban betöltött szerepét vizsgálva az egykori ember s általában a népélet teljes világára következtet. Saját kutatásai és a rokonnépek néprajzából vett összehasonlítások alapján tárta fel és magyarázta meg a hagyományos magyar nagycsaládi életformát. 1942-ben a német megszállás alá került Kijevben az ukrajnai szovjet múzeumrendezés gyakorlati eredményeit tanulmányozta, s találóan „múzeumi dramaturgia” néven igyekezett idehaza is élethűen megjeleníteni az emberi nem és társadalom fejlődéstörténetét. Az Utunk első számában (1946) az iskolai történelemtanítás életszerűségét hirdette.

Erdélyben megjelent munkáiban Erdély településtörténetének a nyers táj átalakítására gyakorolt hatását vizsgálta; a bánsági Mokrin mellett feltárt avar sír leletanyagából a keleti lovas népek ősvallásának eddig ismeretlen vonatkozásaira következtetett. Kolozsvárt folytatja a pogány magyarok 1914 előtt elkezdett Zápolya utcai sírkertjének feltárását, s ugyanebben az időben jelenteti meg kötetét is A honfoglaló magyar nép élete címmel.

László Gyula: A honfoglaló magyar nép élete

A köznép sorsát igyekszik az ásatások és összehasonlítások adataiból kiolvasni, felfedve a családi viszonyok szokásvilágát. A székelyföldi Szent László-freskókról írt tanulmányaiban egy Anjou-királyfi legendáskönyvének miniatúráit elemezve s a freskó-ábrázolások keleti rokonait felmutatva tárja fel a székelyföldi falfestmények gyökereit a sztyeppei őskultúrában. Új értelmezést ad a Bécsben őrzött nagyszentmiklósi leletnek, amely szerinte egy magyar fejedelmi vagy királyi udvar férfi- és női asztalkészlete.

Különféle folyóiratokban megjelent több mint 500 tanulmánya népdalaink, népszokásaink, meséink jelképeit magyarázza meg, bemutatja régi korok szerszámait és használati tárgyait, a lovas népek hiedelemvilágát, s számos nemzeti kegytárgyról Lehel kürtjétől s Szent István kardjától a Petőfi-mondaképződésekig minden nosztalgia és múltba feledkezés nélkül helyreállítja a valóságos képet. Munkái művészkeze nyomán sajátos képszerűséget kapnak, így Hunor és Magyar nyomában c. írt és megrajzolt kiadványa valóságos népkönyvvé vált, akárcsak 50 rajz a honfoglalókról c. munkája. Művészi ihletettség jellemzi a kettős honfoglalás történelmi megjelenítésében is, mely szerint Árpád magyarjait már megelőzte volna egy előzetes magyar betelepedés az avar-szláv világba; a kérdés élénk viták és további kutatás tárgya.

László Gyula: 50 rajz a honfoglalókról     László Gyula: A„kettős honfoglalás”; Rásonyi László: Hidak a Dunán

Mint művészettörténész a Termés hasábjain közölt cikkeivel (1942–44) a fiatal művésznemzedék útját egyengette. Forradalmak az újkori művészetben c. munkája összefoglalja a nonfiguratív művészeti irányzatokat (1945). Ugyanekkor egy marosvásárhelyi képtárlaton az ismert erdélyi magyar művészekkel együtt felvonultatta a fiatalokat is, akiket külön kiállításokon mutatott be a Bolyai Tudományegyetemen s értékelt az Utunk hasábjain (1946–49). Az erdélyi tárgykörhöz távozása után is hű maradt. Barcsay Jenő képei előtt (1966/5), Utolsó beszélgetés Nagy Alberttel (1972/8-9) és Baráti sorok Incze Jánosról (1974/2) c. tanulmányait a Korunk közölte. Előszavával jelent meg Nagy Imre Kétszáz rajz c. albuma (1973), amely szerint jellegzetes párhuzamban „még a mítoszteremtő Tamási Áron és a nyers valóság poétája, Nagy Imre is valóban egymás képére formálódnak”. Egyébként nemcsak a zsögödi művész, hanem ő maga is rajzokban örökítette meg erdélyi író-kortársait. Művei közt egy Medgyessy-monográfia vagy Leonardo-, Michelangelo-, Raffaelo-, Botticelli-tanulmány is időtlen európai szépségek szerelméről vall.

 

(B. E.)

 

Önálló munkái

Adatok az avarkori műipar ókeresztény kapcsolataihoz (Bp., 1935); Avarkori pásztorkézségeink (Bp., 1940); A tépei lelet (Bp., 1940); A tihanyi-téri avarkori temető (Bp., 1941); A honfoglaló magyarság lelkialkatáról (Kv., 1942); Erdély településtörténetének vázlata Szent István koráig (4 színes térképvázlattal, ETF 167. Kv., 1943); Kolozsvári Márton és György Szent György-szobrának lószerszámja (Kv., 1943); A honfoglaló magyarok művészete Erdélyben (Kv., 1943); Budapest a népvándorlás korában (Bp., 1943); A kolozsvári Műcsarnok és az élő erdélyi képzőművészet eszméje (Kv., 1943);  A koroncói lelet és a honfoglaló magyarok nyerge (Bp. 1943); A honfoglaló magyar nép élete (Bp., 1944., újrakiad. 1977, 1979, 1988, 2006); Forradalmak az újkori művészetben (Kv., 1945); A korszerű régészeti múzeum (ETF 196. Kv., 1945); Ősvallásunk nyomai egy szamosháti kocsitörténetben (Kv., 1945); A népvándorlás lovasnépeinek ősvallása (Kv., 1946); Varázslat egy középkori falusi templomunkban (Kv., 1946); Varázslat egy középkori falusi templomunkban. Jegyzetek a magyarszentpáli pillérfő néprajzához (Kv., 1947); Művészettörténet (Bp., 1951); Lehel kürtje (Bp., 1953); Borsos ([Miklós]. Bp., 1956); Medgyessy Ferenc (Bp. 1956, 1968); Az avarok hazánkban (Bp., 1956, újrakiad. 1960); Az ősember művészetéről (Bp., 1957, újrakiad. 1960); Botond (Bp., 1959); Botticelli (1445–1510) (Bp., 1959, újrakiad. 1964); Beszélgetések a magyarok elődeiről (Dienes Istvánnal. Bp., 1960); Bevezetés a régészetbe (Bp., 1959, újrakiad. 1960); Őstörténetünk legkorábbi szakaszai – A finnugor őstörténet régészeti emlékei a Szovjetföldön (Bp., 1961, újrakiad. 1971); Barcsay (Bp., 1962); Barcsay ([Jenő]. Bp., 1963); Hunor és Magyar nyomában (Bp., 1967); Vaszary János emlékezete (Kaposvár, 1967); Az ősember művészete (Bp., 1968); Medgyessy Ferenc 1881–1958. A kortárs szemével: emlékezések és feljegyzések (Bp., 1968); Sírfelirat Rudnay Gyula – 1881[!]–1957 – emlékére (Kaposvár, 1968); Medgyessy Ferenc grafikái (Kaposvár, 1969); A népvándorláskor művészete Magyarországon (Bp., 1970, újrakiad. 1974); Magyarok és szlávok (Bp., 1971); Leonardo, Michelangelo, Raffaello (Bp., 1963, újrakiad. 1964, 1972); Medgyessy Ferenc életműve (Debrecen, 1972); Vértesszőlőstől – Pusztaszerig. Élet a Kárpát-medencében a magyar államalapításig (Bp., 1974; A honfoglalókról (Bp., 1973, újrakiad. 1974); A nagyszentmiklósi kincs (Rácz István fényképfelvételeivel, Corvina Kiadó, Bp., 1977, újrakiad. 1978, 1983); Régészeti tanulmányok (Bp., 1977); Művészetről, művészekről (írások a képzőművészetről. Bp., 1978); A „kettős honfoglalás” (Bp., 1978, újrakiad. 2004); Borsos Miklós (műv. album. Bp., 1979); „Emlékezzünk régiekről...” A Kárpát-medence egykori népeinek története és a magyar honfoglalás (Pozsony–Bp., 1979, újrakiad. 1983); Régészeti levelek (Szolnok, 1980); Őstörténetünk (Egy régész gondolatai néppé válásunkról. Bp., 1981, újrakiad. 1983, 1987); 50 rajz a honfoglalókról (Bp., 1982, újrakiad. 2003; Számadás népünkről (Bp., 1986, Kv., 2001); Az akvarell poétája. Soproni Horváth József művészete (Bp., 1987); Árpád népe (Bp., 1988); Őseinkről (tanulmányok, Bp., 1989); Arckép és kézírás (Veszprém, 1992); A zuevói temető (Bp., 1993); A Szent László-legenda középkori falképei (Bp., 1993); 1910-ben születtem… Egy a XX. századot végigélt magyar ember emlékezései (Szombathely, 1995); A honfoglaló magyarok (Bp., 1996); Góg és Magóg népe. A szerző válogatása életművéből (Bp., 1996); Ex libris. Mesterségem: régész (Bp., 1996); Múltunkról utódainknak (Bp., 1999 [!2007]); Amikor beáll a csend. Pesthidegkúti emlékkönyv (Erdősi Katalinnal. Bp., 2000); Találkozásaim. Beszélgetések a kortársakkal (Bp. 2003); Árpád népe (Bp., 2005);

 

Idegen nyelven

Études archéologiques sur l'histoire de la société des Avars (francia. Bp., 1955); Leonardo, Mikel’andželo, Rafaèl’  (orosz. Bp., 1967); Leonardo, Mikelandželo, Rafaelo (bolgár. Szófia, 1967); Steppevolken en hun kunst (holland. ford. D. Ouwendijk. Hága, 1970); L’art des nomades – des Scythes aux Hongrois (francia. Bp., 1972); The art of the migration period (angol; ford. Balogh Barna. London, 1974; Coral Gables, 1974); Kunst der Völkerwan-derungszeit (német. Berlin–Bp., 1971, újrakiad. 1974); Der Goldschatz von Nagyszentmiklós (német. Bp.–Wien, 1983); The treasure of Nagyszentmiklós (angol. Bp., 1984); The Magyars – their life and civilisation (angol. Bp., 1999);

 

Gyűjteményes kötetekben

Kassák Lajos: Az idő múlásában (mell. Bp., 1971); Népművészet és képzőművészet. In Néprajzi előadások (szerk. Varga Marianna. Bp. 1976. 46–65.); A tantárgyak emberi kapcsolatokról vallanak. In Ember és műveltség (szerk. Győri György. Bp., 1976. 222–233.); Szófejtés és régészet. In Az etimológia elmélete és módszere (szerk. Benkő Loránd. Bp., 1976. 189–193.); Hol volt, hol nem volt. Magánbeszéd az őshazakutatásról. In Uralisztikai olvasókönyv (szerk. Domokos Péter. Bp., 1977. 121–125.); A kettős honfoglalásról.  In Magyarország történeti demográfiája, 896–1995. (szerk. Kovacsics József. Bp., 1997. 83–85.); Képzőművészet és a „teljes ember”. In A látás iskolája (összeáll. Domonkos Imre. Bp., 1977); Kovrat kagán fiainak történetéhez. Megjegyzések a kettős honfoglalás forrásainak értelmezéséhez. In Magyar őstörténeti tanulmányok (szerk. bartha Antal et al. Bp. 1977. 225–230.); Felgyő. Egy honfoglalás kori falu ásatásáról. In Régmúlt és jelen a Vidre partján (Felgyő–Szeged, 1978); A népvándorláskor művészete hazánkban.  In Néprajzi előadások (szerk. Varga Marianna. Bp. 1979. 27–38.); A halász. In A kívánságfa (szerk. Kelemen Sándor. Bp., 1979); Az őshazából az új hazába. In Hogyan éltek elődeink? (összeáll. Makkai László. Bp. 1980. 7–20.); Medgyessy Ferenc emlékezete.  In Medgyessy Ferenc, 1881–1958 emlékezete (szerk. Szőllősiné Kürti Katalin. Bp., 1981. 9–22.); László Gyula Medgyessyről. (111–133.), A kortársak Medgyessyről. (139.), Kőbe zárt élet (175–181.). In: Medgyessy Ferenc arcképe (szerk. Deák Dénes. Bp. 1981.); Kovrat kagán fiainak történetéhez. Megjegyzések a kettős honfoglalás forrásainak értelmezéséhez. In: Tanulmányok a bolgár–magyar kapcsolatok köréből a bolgár állam megalapításának 1300. évfordulójára (szerk. Csavdar Dobrev et al. Bp., 1981. 85–95.); A temetők jelképvilága. In Halottkultusz (szerk. Hoppál Mihály, Novák László. Bp. 1982. 13–17.); Őstörténetünkről. In Az őshazától a Kárpátokig (szerk. Szombathy Viktor. Bp., 1985. 16–26.); A magyar őstörténet régészete. In A magyarság őstörténete (szerk. Ligeti Lajos. Bp., 1986. 191–207.); A magyar falu régészéről. In A magyar falu régésze. Méri István, 1911–1976. (összeáll. Kovalovszki Júlia. Cegléd, 1986. 5-6.); Múltjában él...?. In Nyelvében él...? – Magyarság és műveltség (szerk. Bérczi Szaniszló. Bp., 1987); Adatok a koronázási jogar régészeti megvilágításához. In: Emlékkönyv Szent István király halálának kilencszázadik évfordulóján (szerk. Serédi Jusztinián. Bp. 1988. 769–810.); Szent István és a honfoglalók. In Doctor et apostol (Szent István-tanulmányok. Szerk. Török József. Bp., 1994. 11-12.); Jegyzet a nagyszentmiklósi kincsről. In Emlékkönyv Jakó Zsigmond születésének nyolcvanadik évfordulójára (szerk. Kovács András, Sipos Gábor és Tonk Sándor. Kv., 1996); A mindennapok Csatkai Endréje. In: Tanulmányok Csatkai Endre emlékére (szerk. Környei Attila, G. Szende Katalin. Sopron, 1996. 11-12.); Régészeti tanulmányok. (215–226.), László Gyula „vall” önmagáról... (255–270.) In Az őshazától Árpád honalapításáig. Tanulmánykötet a honfoglalásunk 1100. évfordulója tiszteletére (főszerk. Magyar Kálmán. Bp., 1996); A honfoglalók földművelése és állattartása. In Magyarország agrártörténete (szerk. Orosz István et al. Bp., 1996. 15–19.); Magyarország agrártörténete. In Szavainkban a kincs (Bp. 1996. 119–127.); Nyugati határaink és a kettős honfoglalás. In Osztrák–magyar kapcsolatok (Felsőőr. 1998. 3–5.); Balogh Csilla: Felgyő, Ürmös-tanya. Bronzkori és avar kori leletek László Gyula felgyői ásatásának anyagából. In A Móra Ferenc Múzeum évkönyve (Szeged, 2010);

Geschichtliche und archäologische Angaben zu dem Sagenkreis um Petőfis Grab. In Omagiu lui Constantin Daicoviciu cu prilejul împlinirii a 60 de ani (Bp., 1960. 323–332.); Die Awaren und das Christentum im Donauraum und im östlichen Mitteleuropa. In Das heidnische und christliche Slaventum (h. n. 1969. 141–152.); Ungarn und Slawen : dem Gedächtnis von Béla Szőke gewidmet. In Berichte über den 2. Internationalen Kongress für Slawische Archäologie (Berlin, 1970. 103–121.); K voprosu o formirovanii finno-ugro. In Problemy arheologii i drevnej istorii ugrov (szerk. A. P. Szmirnov et al. Moszkva, 1972); Über das ungarische Königszepter. In Studien zur Machtsymbolik des mittelalterlichen Ungarn (szerk. Fülep Ferenc et al. Bp., 1983. 179–183.); Histoire et archéologie. In Histoire et archéologie (szerk. Kosáry Domokos. Bp., 1985);

 

Illusztráció

A magyar régészet regénye (szerk. Szombathy Viktor. Bp., 1970); Klaus Sebastian: Szkíták a város előtt (ford. Réti Lászlóné. Bp., 1970); Évezredek hétköznapjai (szerk. Szombathy Viktor. Bp., 1973); Faragó József: Kevély Kereki. Népi játék és népmesék Petőfiről (Kv., 1974); On two false runic texts. In Hungaro–Turcica. Studies in honour of Julius Németh  (szerk. Káldy-Nagy Gy. Bp., 1976. 61–68.); A magyar régészet regénye (szerk. Szombathy Viktor. Bp., 1976); Martinák György: Tieitek. A nagyszentmiklósi fejedelmi kincsek (Bp., 1992); László Gyula (id.): Egy székely család története (Debrecen, 1995); Arany János: Rege a csodaszarvasról (ill. Bp., 1991, újrakiad. 2007); Demény István Pál: Emese álma (Kv. Erd. Múz. 1996/1-2.); Móser Zoltán: Mély kútba tekinték (Győr, 2011);

 

Diafilm

Hunyadi János (írta és összeáll. Bp., 1963); Ősi kultúrák nyomában (összeáll. Bp., 1963); Az aranykoporsó (összeáll. Tóth Jánossal. Bp., 1963);

 

Multimédiás dokumentum

Szólt a szikla… Borsos Miklósról (írta. Bp., 1963); Magyar őstörténet III. (közrem. Bp., 1968);

 

Szerkesztés

A Barabás Miklós Céh képzőművészeti kiállítása (bev. Mvh. 1943); Szalai Zoltán kiállítása (bev. Székesfv., 1958); 6. Vásárhelyi Őszi Tárlat (bev. Hódmvh., 1959); Medgyessy Ferenc emlékkiállítás (bev. Debrecen, 1968); Megyeri Barna emlékkiállítása (bev. Bp., 1971); Nagy Imre: Kétszáz rajz (bev. Buk., 1973); Medveczky Jenő: Ilias; Idézetek (bev. Bp., 1973); Götz László: Keleten kél a nap (kísérő tan. Bp., 1994); Magyarrá lett keleti népek (szerk. Szombathy Viktorral. Bp. 1988); Cseh Gusztáv: Hatvan főember (Cseh Gusztáv rézkarcai. Előszó és képek ism. Bp., 1988); Soproni Horváth József művészete (bev. Bp., 1998); Henkey Gyula: Őseink nyomában (bev. Bp., 1993);

 

Irodalom

László Gyula gyűjteményes kiállítása a Móra Ferenc Múzeum Képtárában. Szeged, 1979. – Demény István Pál: Megjegyzések László Gyula Szent László könyve kapcsán. László Gyula: A Szent László-legenda középkori falképei. Erdélyi Múzeum 1993/3-4. – Magyari András: Szemle. A honfoglalás és az Árpád-kor népessége. Erdélyi Múzeum, 1996/1-2. – Erdélyi Áron: Egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalók. Művelődés, 1996/7-8. – Starmüller Géza: László Gyula el nem hangzott laudációja. Művelődés, 1998/10. – Szőcs István: A honfoglalás és a székely történelem nehéz kérdései. Helikon, 1996/20–22. –  Lászlóffy Aladár: László Gyula (1910–1998). Helikon, 1998/12.