Lászlóffy Csaba (1994 • 2015)

oldal nyomtatása Share

Lászlóffy Csaba (Torda, 1939. máj. 21.) költő, novellista, drámaíró, műfordító. ~ Aladár öccse. A kolozsvári volt Református Kollégiumban érettségizett (1955), a Babeş-Bolyai Egyetemen szerzett magyar nyelv és irodalom szakos tanári diplomát (1960). Előbb az *Igazság (1962-68), majd a Dolgozó Nő, 1990-től a Családi Tükör szerkesztője. Írószövetségi díjakban (1979, 1984) s a budapesti Európa Könyvkiadó több Nívó-díjában részesült.

Első versét az *Ifjúmunkás közölte (1957). A *Korunk, *Utunk, Igaz Szó, Brassói Lapok, ill. a mai Helikon, *Látó, Keresztény Szó, Kelet-Nyugat, Szabadság-Erdélyi Híradó, valamint magyarországi irodalmi folyóiratok (köztük Alföld, *Forrás, Kortárs) munkatársa. Már *Forrás-kötete (1964) vitát váltott ki: Tamás Gáspár túlságosan realistának látta, *Salamon László romantikáját fedezte fel. Következő versesköteteiből *Mózes Huba szerint a korszerűsödés és lelki bonyolultság fejlődési íve bontakozik ki. A kereső és kísérletező író hovatovább új műfajt teremt magának a *groteszk és ironikus történelmi jelenítések formájában. Apokrif c. kötete (1979) "nem heroizál és nem deheroizál, nem próbálja új összefüggésbe állítani a rég ismert (ismerni vélt) tényeket; csak a »hivatalos« történelem mögé néz, s akár udvari méltóságok, hivatásos krónikások, akár közemberek feljegyzéseit írja (a feltételezettekkel rokon stílusban-felfogásban), tulajdonképpen az emberi élet minőségére kíváncsi" állapítja meg Kántor Lajos. Ugyanezen munkája olvastán így jellemzi az írót Pomogáts Béla: "Írói mondanivalóját a történelem vonzásában találta meg: a múlt fölé hajolva Erdély, a magyarság, a Duna-tájon élő népek történelmi sorsát vizsgálja, kivált azokat a súlyos következményekkel járó összeütközéseket, amelyek évszázadokon keresztül megszabták a kelet-közép-európai régió szomorú elmaradottságát."

Következő írásai is mint *Horváth Sz. István megfogalmazza történelmi álruhában mintha "egy általános magatartásforma összetevőit" érnék tetten (1981). Ez a történelmi helyzetekből kikényszerült erkölcsi magatartás, legyen szó Mátyás király korabeli elképzelt levelekről, akár Madách Imre feltételezett mindennapjairól, mára szóló bátorítás a helytállásra. A jakobinus szellemű Kármán József egykori titkosrendőri megfigyelésének dokumentumait feldolgozó Szigorúan bizalmas c. kisregényét 1991/8-as számában közölte a *Látó.

Drámái közül a Gólya, gólya, gilice Temesvárt (1969), több más drámája Magyarországon került színpadra. Vizionárius jellegükkel, az abszurdot súrolva, inkább gondolati olvasmányok. A színművei gyűjteményének címet adó Te fájdalmas okosság (1982) Szacsvay Sándor a francia forradalom eszméit terjesztő egykori műfajára emlékeztetőn halottakat beszéltet: "látomás és emlékezés fénykörében" jelenik meg az öreg Kemény Zsigmond, józan bölcsességével rácáfolva Széchenyi, Kossuth, Wesselényi, Szemere ellentmondásaira és leleplezve *Gyulai Pál "idült konzervativizmusát".

A drámaszerző költői változatosságához tartoznak filmre íródott elképzelései is, így Örökkévalóság libériában c. Bach-jelenítése, vagy a Mirabeau utolsó ébredése (1981).

Mint műfordító részt vett Eminescu költeményeinek és Maria Banuş legszebb verseinek magyar kiadásában (1966), szerepel a fiatal román költőket bemutató kötetben (Építő Amfion. 1967), nemkülönben a "Magasra száll az ember dallama" c. versantológia műfordítói közt (1968). Al. Philippide, Eugen Jebeleanu, Aurel Rău, Bazil Gruia, Nicolae Prelipceanu, Şt. Augustin Doinaş költészetének magyar tolmácsolója.

Az eretnek c. drámáját angolra fordította Donald Morse és Bertha Csilla (1989).

Kötetei: Aranyeső (versek, *Forrás 1964); Az én arcom (versek, *Paulovics László fedőlapjával, 1966); Boszorkánykör (versek, *Paulovics László fedőlapjával, 1968); Az agglegény meg a folyócska (elbeszélések, 1969); Bolondok játékai (drámák, 1971); Négyszemközt a szürke fallal (novellák, Kv. 1972); Elnapolt különkiadás (versek, 1973); Kövön ülő szerelem (versek, 1974); Levelek az időből (versek, *Árkossy István fedőlapjával, 1976); Apokrif (elbeszélések, *Paulovics László fedőlapjával, 1979); Maradék birtokom (versek, Kv. 1979); Nappali virrasztás (drámák, Bp. 1980); Örökkévalóság libériában (novellák, elképzelések, a borítólapon *Paulovics László festményével, 1981); Te fájdalmas okosság (színművek, Kv. 1982); A legenda hamuja (versek, 1984); Udvarház Sztregován (kisregény, elbeszélések, Kv. 1985); Az esedékes napló (elbeszélések, kisregények, 1987); Ki fehérlik vigyázzállásban (versek, 1990); A szökés (kisregény, novellák, Kv. 1990).

(B. E.)

Salamon László: Szubjektivizmus + romantikaellenesség? *Korunk 1964/9. Baróti Pál: A költő arca és álarca. *Utunk 1966/35. Király László: Az új fegyverek átka. *Utunk 1968/47. Sz. J. [Szekernyés János]: Gólya, gólya, gilice. L. Cs. színművének bemutatója Temesváron. *Utunk 1969/7. *Mózes Huba: A megjelenés aszinkróniája. *Korunk 1975/7. Kántor Lajos: Bejegyzések történelmünkbe. *Utunk 1980/9. Katona Ádám: Történelmi sorskérdések *avantgarde módra. *A Hét 1980/43. Pomogáts Béla: Apokrif. Alföld, Debrecen, 1980/5. *Horváth Sz. István: Történelem álruhában. *Utunk 1981/46. Bíró Ferenc: Egy szintézis stigmái. *Korunk 1982/7. Fodor Sándor: Az ötlettől a gondolatig. *Utunk 1983/5. Nagy Pál: Az udvarház gazdája kisregényesen. *Utunk 1985/5. Szilágyi Júlia: A felidézés szertartása. *Korunk 1988/5. Kiss Zsuzsanna: Szabad a szökés s a hűség. *Látó 1990/11.



Lászlóffy Csaba – forrás: mma.huLászlóffy Csaba (Torda, 1939. máj. 21. – 2015. ápr. 14., Kolozsvár) – költő, novellista, drámaíró, műfordító. ~ Aladár öccse. A kolozsvári volt Református Kollégiumban érettségizett (1955), a Babeş–Bolyai Egyetemen szerzett magyar nyelv és irodalom szakos tanári diplomát (1960). Előbb az Igazság (1962–68), majd a Dolgozó Nő, 1990-től a Családi Tükör szerkesztője. Írószövetségi díjakban (1979, 1984) s a budapesti Európa Könyvkiadó több Nívó-díjában részesült.

Első versét az Ifjúmunkás közölte (1957). A Korunk, Utunk, Igaz Szó, Brassói Lapok, ill. a mai Helikon, Látó, Keresztény Szó, Kelet-Nyugat, Szabadság–Erdélyi Híradó, valamint magyarországi irodalmi folyóiratok (köztük Alföld, Forrás, Kortárs) munkatársa. Már Forrás-kötete (1964) vitát váltott ki: Tamás Gáspár túlságosan realistának látta, Salamon László romantikáját fedezte fel. Következő versesköteteiből Mózes Huba szerint a korszerűsödés és lelki bonyolultság fejlődési íve bontakozik ki. A kereső és kísérletező író hovatovább új műfajt teremt magának a groteszk és ironikus történelmi jelenítések formájában. Apokrif c. kötete (1979) „nem heroizál és nem deheroizál, nem próbálja új összefüggésbe állítani a rég ismert (ismerni vélt) tényeket; csak a »hivatalos« történelem mögé néz, s akár udvari méltóságok, hivatásos krónikások, akár közemberek feljegyzéseit írja (a feltételezettekkel rokon stílusban-felfogásban), tulajdonképpen az emberi élet minőségére kíváncsi” – állapítja meg Kántor Lajos. Ugyanezen munkája olvastán így jellemzi az írót Pomogáts Béla: „Írói mondanivalóját a történelem vonzásában találta meg: a múlt fölé hajolva Erdély, a magyarság, a Duna-tájon élő népek történelmi sorsát vizsgálja, kivált azokat a súlyos következményekkel járó összeütközéseket, amelyek évszázadokon keresztül megszabták a keletközép-európai régió szomorú elmaradottságát.”

Következő írásai is – mint Horváth Sz. István megfogalmazza – történelmi álruhában mintha „egy általános magatartásforma összetevőit” érnék tetten (1981). Ez a történelmi helyzetekből kikényszerült erkölcsi magatartás, legyen szó akár Mátyás király korabeli elképzelt levelekről, akár Madách Imre feltételezett mindennapjairól, mának szóló bátorítás a helytállásra. A jakobinus szellemű Kármán József egykori titkosrendőri megfigyelésének dokumentumait feldolgozó Szigorúan bizalmas c. kisregényét 1991/8-as számában közölte a Látó.

Drámái közül a Gólya, gólya, gilice Temesvárt (1969), több más drámája Magyarországon került színpadra. Vizionárius jellegükkel, az abszurdot súrolva, inkább gondolati olvasmányok. A színművei gyűjteményének címet adó Te fájdalmas okosság (1982) Szacsvay Sándor a francia forradalom eszméit terjesztő egykori műfajára emlékeztetőn halottakat beszéltet: „látomás és emlékezés fénykörében” jelenik meg az öreg Kemény Zsigmond, józan bölcsességével rácáfolva Széchenyi, Kossuth, Wesselényi, Szemere ellentmondásaira és leleplezve Gyulai Pál „idült konzervativizmusát”.

A drámaszerző költői változatosságához tartoznak filmre íródott elképzelései is, így Örökkévalóság libériában c. Bach-jelenítése, vagy a Mirabeau utolsó ébredése (1981).

Mint műfordító részt vett Eminescu költeményeinek és Maria Banuş legszebb verseinek magyar kiadásában (1966), szerepel a fiatal román költőket bemutató kötetben (Építő Amfion. 1967), nemkülönben a „Magasra száll az ember dallama” c. versantológia műfordítói közt (1968). Al. Philippide, Eugen Jebeleanu, Aurel Rău, Bazil Gruia, Nicolae Prelipceanu, Şt. Augustin Doinaş költészetének magyar tolmácsolója.

Az eretnek c. drámáját angolra fordította Donald Morse és Bertha Csilla (1989).

 

Díjai: a Román Írószövetség Díja (1979, 1984); az Európa Könyvkiadó Nívódíja (1984); Látó Díj (1992, 1997); nívódíjak (1976, 1981, 1984, 1993, 1994)

 

(B. E.)

 

Kötetei

Aranyeső (versek, Forrás. Buk., 1964); Az én arcom (versek, Paulovics László fedőlapjával. Buk., 1966); Boszorkánykör (versek, Paulovics László fedőlapjával. Buk., 1968); Az agglegény meg a folyócska (elbeszélések. Buk., 1969); Bolondok játékai (drámák Buk., 1971); Négyszemközt a szürke fallal (novellák. Kv., 1972); Elnapolt különkiadás (versek. Buk., 1973); Kövön ülő szerelem (versek. Buk., 1974); Levelek az időből (versek, Árkossy István fedőlapjával. Buk., 1976); Apokrif (elbeszélések, Paulovics László fedőlapjával. Buk., 1979); Maradék birtokom (versek. Kv., 1979); Nappali virrasztás (drámák. Bp., 1980); Örökkévalóság libériában (novellák, elképzelések, a borítólapon Paulovics László festményével. Buk., 1981); Te fájdalmas okosság (színművek. Kv., 1982); A legenda hamuja (versek. Buk., 1984); Udvarház Sztregován (kisregény, elbeszélések. Kv., 1985); Az esedékes napló (elbeszélések, kisregények. Buk., 1987); Ki fehérlik vigyázzállásban (versek. Buk., 1990); A szökés (kisregény, novellák. Kv., 1990); Ki fehérlik vigyázzállásban? (versek. Buk., 1991); A megtörtént jövő (versek. Bp., 1993); A megszépíthetetlen messzeség (elbeszélések. Bp., 1995); De ki a nyertes? (két kisregény. Kv., 1995); A magyarság rövid története I–IV. (Varga Domokossal. Kv., 1997–2000); Fej vagy írás (versek. Kv., 1997); „Szigorúan bizalmas” (elbeszélések. Bp., 1997); A hiányzó szentlélek; Egy hulla pluszban (négy dráma. Kv., 1998); Hosszú galopp Liliputban (elbeszélések. Kv., 1999); Vészkijárat (versek. Mv., 2000); A vesztes (elbeszélések. Kv., 2000); A kitölthetetlen hiátus; Látogatók; Hazá(r)dnak rendületlenül; Egy magyar gróf és az óriáskígyók (kisregény, elbeszélések. Kv., 2001); Tudnak-e a jász lovasok nevetni? (versek. Kv., 2002); A csontnyakú furulya (verses legendárium. Bp., 2002); Valami más (elbeszélések. Bp., 2003); A Biblia üzenete (versek. Kv., 2003); A félelem halmazállapota (regény. Arad, 2005); Lászlóffy Csaba életműsorozat (Bp., 2005–); A cáranyuska álma (három dráma. Bp., 2005); A maszk mögötti ájulat (versek. Bp., 2006); Hiányzol-e magadnak? Rekviem harminc év után (memoár. Bp., 2007); A nevető ló mint rejtély (esszék. Bp., 2009); A waterlooi ganajtúró bogár (versek. Mv., 2009).

Lászlóffy Csaba: Apokrif     Lászlóffy Csaba: A szökés     

Lászlóffy Csaba: A legenda hamuja     Lászlóffy Csaba: A waterlooi ganajtúró bogár

Fordítás

Eugen Jebeleanu: Kicserélem a keresztet (ford. Lászlóffy Aladárral. Bp., 1976); Ion Gheorghe: A zöld elixír (költemények. Buk., 1976); Aurel Rău: A hóember (vál. és ford. Lászlóffy Aladárral. Bp., 1981); Bazil Gruia: A mesebeli orvvadászat (ford. Lászlóffy Aladárral; vál., utószó is. Bp., 1984); Emil Isac: Az örök dal (költemények; ford. többekkel. Kv., 1986); Nicolae Prelipceanu versei (ford. Lászlóffy Aladárral; vál. és utószó is. Bp., 1986).

 

Gyűjteményes kötetekben

Etnikum, kisebbség, szórvány (Bp., 1986); Erdélyi csillagok (vál. és utószó Czine Mihály. Bp., 1988); Túlélő képek (szerk. Kántor Lajos. Bp., 1989); Forrás antológia, 1979–1989. (szerk. Füzi László et al. Kecskemét, 1990); Ötágú síp (vál. és előszó Pomogáts Béla. Bp., 1992); Hazahív a hűség (versek; vál. és szerk. Lisztóczky László. Ssztgy., 1995); Ezernyolcszáznegyvennyolc, te csillag (szerk. Medvigy Endre. Bp., 1997); Hegyek, fák, füvek (versek; vál., szerk., előszó Lisztóczky László. Ssztgy., 1998); Antológia, 2000 (szerk. Batári Gábor. Bp., 2000); Ment-e a könyvek által a világ elébb? 26 vers Vörösmarty Mihály születésének 200. évfordulóján (szerk. Kovács Ida. Bp., 2001); A magyarokhoz. Magyarság- és istenes versek az Ómagyar Mária-siralomtól Trianonig és napjainkig (szerk. Medvigy Endre. Miskolc, 2002); Álmok szállodája (versek; vál. és a bev. Balázs Imre József. Kv., 2002); A lélek senkiföldjén. Csoóri Sándor köszöntése (összeáll. és szerk. Szakolczay Lajos. Bp., 1992); Lassított lónézés (vál. és a bev. Demény Péter. Kv., 2002); 111 vers Kolozsvárról (vál. Katona Éva és Veress Erzsébet. Kv., 2002); 111 vers a szerelemről (vál. Katona Éva. Kv., 2005); Újabb erdélyi elbeszélők (vál. Nagy Pál. Bp., 2005); 101 vers az elődökről (vál. Molnár Judit. Kv., 2006); 101 vers Európáról (vál. Molnár Judit. Kv., 2008); 123 vers a zenéről (összeáll. Molnár Judit. Kv., 2009); Magyar ünnepek – verses kalendárium (összeáll. és bev. Pomogáts Béla. Bp., 2010); Nyelvhaza. Százhárom vers a magyar nyelvről (összeáll. Pomogáts Béla. Bp., 2010); Ezer magyar haiku (vál., szerk., előszó Vihar Judit. Bp., 2010); A hibátlanság vágya. A Látó nívódíjai 1991–2009 (vál., szerk. Szabó Róbert Csaba és Vida Gábor. Csíksz., 2010).

A túlélés játékai (vers); Türelmi idő hexaméterekben (vers). Korunk, 1990/1.; Koponya-elégia (vers); Freskó virágvasárnap (vers). Látó, 1990/2.; Jelenések (drámatanulmány). Látó, 1990/7.; Mit lehet tenni (vers). Korunk, 1990/8.; Potyautas (vers); J. Gy. honfitárs 1919 novemberében (vers). Látó, 1990/9.; „Bár súlyos a kereszt…” (vers). Korunk, 1991/2.; Apa, anya, gyermek (vers); Öröklött áfium (vers); Északdél-zsoltár (vers); Vigília (vers). Látó, 1991/2.; Szigorúan bizalmas (kisregény). Látó, 1991/8.; Jelenések – Katona József (vers). Korunk, 1991/11.; Szabadon választott gyakorlatok szökéshez (próza). Korunk, 1991/12.; A lovag álma – Ostinato – A művész. (Álmatlanság Vinczeffy László műtermében) (vers). Látó, 1992/2.; Külső zajok (novella). Látó, 1992/3.; M. (elbeszélés). Látó, 1992/7.; Salzburg (vers). Korunk, 1992/9.; Észt éjszakában (vers); „És hogy tegyük le a kedvest a földbe?” (Nem mindegy; Tiszta kézzel) (versek); Lamentáció langy körmenethez (vers); Gyenge vigasz (vers). Látó, 1992/10.; Századközép (elbeszélés). Látó, 1993/1.; A hely üzenete (vers); Hiányzik Mozart (vers). Látó, 1993/2.; Emlékeltolódások. (gén-mozaik) (naplójegyzetek). Látó, 1993/4.; Bosznia (vers). Korunk, 1993/7.; Avec bon appétit, klasszikusok! (vers); Hommage à la manière P. GY. (vers); Még nincs késő (vers); Futamok (vers); Torkig közönyben (vers). Látó, 1993/7.; Jelenések – Krúdyval a Margit-szigeten (vers). Korunk, 1993/10.; Valami más (novella). Látó, 1993/10.; Mintha valahol… valahány év után… (Tóth László: Mintha valahol… Valahány év után…). Korunk, 1994/1.; Játszadozás halálig (vers). Látó, 1994/4.; Jósika Miklós emlékezete, avagy az öreg dragonyos gyógymódja. Helikon, 1994/7.; Hunyorgok, mint lőrésen át… (önvallomás). Látó, 1994/6.; A tokaji echó (vers); Nem nagy ügy (vers). Korunk, 1994/10.; Képességek (vers). Korunk, 1995/3.; Zarándok a vásáros seregben (Egy pályaképhez, 1908.). Korunk, 1995/7.; Ötszáz éve sűrűn havazott. Korunk, 1995/8.; A vesztes (vers). Korunk, 1995/10.; Jókai (hősünk ujján oldhatatlan tintafoltokkal). Korunk, 1995/12.; Józsiás és Zsófia (próza). Korunk, 1996/2.; Az „elsőrendű ereklye” (próza). Korunk, 1996/6.; Új Zrínyi – de már nem ász (vers). Korunk, 1997/6.; In memoriam (vers). Korunk, 1997/10.; Határ Győző Cage Csendjére hivatkozik (vers). Korunk, 1997/12.; A be nem vallott idő (vers); Ami nem Do (vers); Sehol vérnyomok (vers); Stádium (vers). Korunk, 1999/5.; A „kívülálló”. Derzsi Sándor hagyatékából. Művelődés, 2004/3.;

Un pahar cu lumină (szerk. Molnos Lajos. Kv., 2005); Lumea fără mine (próza; szerk. Molnos Lajos. Kv., 2007); Silenced voices. Hungarian plays from Transylvania (vál., ford. Bertha Csilla. Dublin, 2008);

 

Szerkesztés

Aurel Rău: A hóember (vál. és ford. Lászlóffy Aladárral. Bp., 1981); Bazil Gruia: A mesebeli orvvadászat (vál., utószó; ford. is. Bp., 1984); Nicolae Prelipceanu versei (vál. és utószó; ford. is. Bp., 1986); „Így múlék el tőlünk” (Vaja, 1995); Magyar történelmi olvasókönyv (összeáll. Kv., 1998); Derzsi Sándor: Testamentum az anyagról (versek. Kv., 2004);

 

Irodalom

Salamon László: Szubjektivizmus + romantikaellenesség? Korunk 1964/9. – Baróti Pál: A költő arca és álarca. Utunk 1966/35. – Király László: Az új fegyverek átka. Utunk 1968/47. – Sz. J. [Szekernyés János]: Gólya, gólya, gilice. L. Cs. színművének bemutatója Temesváron. Utunk 1969/7. – Mózes Huba: A megjelenés aszinkróniája. Korunk 1975/7. – Kántor Lajos: Bejegyzések történelmünkbe. Utunk 1980/9. – Katona Ádám: Történelmi sorskérdések avantgarde módra. A Hét 1980/43. – Pomogáts Béla: Apokrif. Alföld, Debrecen, 1980/5. – Horváth Sz. István: Történelem álruhában. Utunk 1981/46. – Bíró Ferenc: Egy szintézis stigmái. Korunk 1982/7. – Fodor Sándor: Az ötlettől a gondolatig. Utunk 1983/5. – Nagy Pál: Az udvarház gazdája kisregényesen. Utunk 1985/5. – Szilágyi Júlia: A felidézés szertartása. Korunk 1988/5. – Kiss Zsuzsanna: Szabad a szökés s a hűség. Látó 1990/11. – Asztalos Ildikó: Párbeszéd a falakon át (L. Cs.: Ki fehérlik vigyázállásban?). Látó, 1992/4. – Burján-Gál Emil: Téka. Utazás egy költészet mélyére. Korunk, 1993/2. – Csobán Erika: A Túlélés játékosa (L. Cs.: A megtörtént jövő). Látó, 1993/10. – Bogdán László: …ki ússza meg itt érintetlenül? A Hét, 1994/6. – „Megúsztam lelki épségben”. L. Cs. válaszol Láng Zsolt kérdéseire. Látó, 1994/8. – Demény Péter: A megszépíthetetlen messzeség. Látó, 1997/3. – Vida Gábor: Mitől Schelling? (L. Cs.: A megszépíthetetlen messzeség). Látó, 1997/3. – Ármeán Otília: A megfigyelők megfigyelőjének megfigyeléséről (L. Cs.: Szigorúan bizalmas). Látó, 1998/6. – Tibori Szabó Zoltán: A hiányzó szentlélek és a görbe tükör. A Hét, 1998/45. – Lászlóffy Csaba – Láng Zsolt: Levélváltás (Lászlóffy Csaba levele a szerkesztőhöz Ármeán Otília kritikája kapcsán, valamint Láng Zsolt válaszlevele). Látó, 1998/12. – Bertha Zoltán: Szellem és történelem (L. Cs.: A félelem halmazállapota). Látó, 2005/11. – Korpa Tamás: Poétikus diárium – egy kiállítás képei (L. Cs.: A maszk mögötti ájulat). Látó, 2007/5.)