Madách Imre emlékezete

oldal nyomtatása Share

Madách Imre emlékezete 1. Az erdélyi magyar színjátszásnak elévülhetetlen érdemei vannak Madách Imre (1823-1864) géniuszának népszerűsítésében. Az ember tragédiája ősbemutatóját a budapesti Nemzeti Színházban 1883. szept. 21-én a Kolozsvárról elszármazott Paulay Ede rendezte, aki a Tragédia színrevitelének gondolatával már a kincses városban foglalkozott. Alig telt el öt hónap, és 1884. febr. 27-én Kolozsvárt is színre került a nagy mű E. *Kovács Gyula rendezésében, lényegében a Paulay-féle elképzelés szerint. A darab értelmezésében Arany János felfogását vették alapul, és igyekeztek a pesszimisztikusnak vélt hangulatot enyhíteni. A koráramlatból eredően deklamációs stílusban játszottak. Az első kolozsvári előadáson Ádámot E. *Kovács Gyula, Évát vendégként Jászai Mari, Lucifert Szentgyörgyi István alakította. A Tragédia előadástörténetéhez hozzátartoznak a többi városok bemutatói is. Nagyváradon 1885. júl. 14-e és 1943 novembere között 15 különböző társulat előadásában színpadra állított Tragédiát láthatott a közönség.

A Madách-kultusz megteremtésében fontos hozzájárulása volt az erdélyi színjátszásnak, hogy 1886. okt. 9-én Kolozsvárt előadják a Csák végnapjai c. drámát, majd 1888. febr. 20-án itt mutatják be először a Mózest, mely ugyanabban az évben Nagyváradon is színre került. 1892. febr. 6-án került sorra Kolozsvárt a Férfi és nő c. tragédia. Drámatörténeti jelentőségű volt Az ember tragédiája 1913. márc. 14-i felújítása Kolozsvárt *Janovics Jenő rendezésében, amikor először játszották kihagyások nélkül a teljes szöveget. Az Ádám-Éva-Lucifer hármas alakítója ekkor Nagy Adorján, Hettyey Aranka és Szakács Andor. Az előadás színpadtechnikailag is újdonsággal szolgált: a háttérre vetített díszletekkel (pl. az egyiptomi színben).

A kisebbségivé váló erdélyi magyar életben a Tragédia bemutatása a nemzetiségi azonosságtudat megőrzésének és bizonyításának fontos próbaköve lett, állandó küzdelemben a cenzúra zaklatásával (Madách születésének 100. évfordulóján például a Marseillaise *miatt tiltották be az előadást). *Mindezek ellenére a Tragédia színrevitele továbbra is a kísérletező szellem ösztönzője.

Janovics az 1920. okt. 29-i felújításon (Táray Ferenc, Poór Lili, Szakács Andor színészhármassal) a stilizált színpad eszközeit igénybe véve megpróbál szakítani a pátoszos játékkal és naturalista megelevenítéssel, így tárva fel a mű gondolati rétegeit. Színpadtechnikai újítása volt a háttérre vetített díszlet is. Emlékezetes ezután az 1934. febr. 27-i színrevitel, amely a két világháború közt már-már halódó színjátszás sorsfordulatának kezdetét jelenti. Az 1100 férőhelyes teremben a bemutatón 1400 ember szorongott, s rövid idő alatt Kolozsvárt, Nagyváradon, Brassóban huszonkilencszer adták elő a Tragédiát 30000 néző előtt. A bevétel biztosította azt az alapot, amelyből megvalósulhatott a Thália RT. népművelő művészi programja. A rendező *Kádár Imre nem vette át a budapesti Nemzeti Színház konzervatív, a Zichy-illusztrációk naturalista képzőművészeti keretében játszott 1934-es felújításának koncepcióját, hanem a stilizált színpad kifejezéstárát használva, fényeffektusok kiváltásával vitte színre a művet. Az Ádám-Éva-Lucifer hármas: Balázs Samu, Erényi Böske, Forgács Sándor. A modern színészalkat előfutáraként tartjuk számon Forgács Lucifer-alakítását: "nem démon, szellemes, kedélyesen fölényes, intelligens" írta róla Gaál Gábor, a korabeli krónikás.

Erdélyben is gazdag Az ember tragédiája szabadtéri előadásainak adattára: kiemelkedő volt a Thália Színház társulatának bemutatója 1937. jún. 26-án Kolozsvárt a Református Kollégium nagy udvarán, a Farkas utcai templom tövében (6000 néző előtt ötsíkú színpadon) és 1938. jún. 27-én Brassóban a Katolikus Főgimnázium udvarán. A színész-hármas *mindkét előadáson: Nagy István, Fényes Alice, Kovács György.

Hosszú szünet után újból 1965. nov. 26-án került színre Kolozsvárt a Tragédia *Rappaport Ottó rendezésében. Ez a bemutató is színháztörténeti súlyú. Főszereplői: László Gerő (Ádám), Vitályos Ildikó és Krasznai Paula (Éva), Kovács György és Flóra Jenő (Lucifer). Jelentősége újszerű értelmezésében rejlik, amely "desatanizált", s a *mindig kételkedő, a tudás segítségével *mindig újrakezdő ember drámájára helyezte a hangsúlyt. A naturalista hagyományokat elutasító színpadkép Jules Perahim munkája, amely két, közös középpontjuk körül ellentétes irányban forgatható lépcsős körszínpadból állt, biztosítva a játék folyamatosságát és jelképiségét. Az előadás súlyát Kovács György alakítása biztosította, zenéjét Oláh Tibor szerezte.

A Tragédia ősbemutatója és az utolsó színrevitel záró előadása közt Kolozsvárt 237-szer került színre a mű. Említésre méltó a Tragédia nagyváradi bemutatója 1974-ben, amelynek Szabó József rendezésében újítása volt, hogy az előadás narrátoraként Madách alakja is megelevenedik. A váradiak szakítottak a teatralitással, a játékot megfosztják a színésziességtől, s *mintegy oratorikus szellemben a madáchi szöveg szolgálatára kötelezik a színészeket. Ugyanekkor Harag György Marosvásárhelyen a Székely Színház művészeivel egy "reteatralizált" rendezésben látványosan viszi a közönség elé a Tragédiát.

A diktatúra szigorodásakor betiltják Az ember tragédiája már bemutatás előtt álló újabb előadását azzal az otromba érveléssel, hogy a szocializmusban *nem lehet többé az ember "tragédiájáról" beszélni... Leállnak a marosvásárhelyi Nemzeti Színház próbái is, ahol a román tagozaton Octavian Goga híres fordításában készültek a drámát bemutatni.

1989 után viszont lehetővé vált, hogy a marosvásárhelyi magyar tagozat *Kincses Elemér rendezésében felújítsa a Mózes erdélyi előadását (1991) s a népét balsorsából kivezető Mózes Ferenczy István alakításában az új történelmi helyzetnek megfelelő jelentőséget kapjon. A társulat ezzel a darabbal szerepelt a III. Kisebbségi Színházfesztivál rendezvénysorozatában a magyarországi Kisvárdán.

(K. J.)

2. Az erdélyi Madách-kultusz írásbelisége hűen kísérte a Tragédia színpadi változásait, de kezdettől fogva bensőségesebb gondolati kapcsolatba került a Madách-jelenséggel. Haraszti Gyula Madách-könyve (Kv. 1882) még kora ítéletével a világfájdalmat jelöli meg a költő világnézeteként, Kristóf György azonban (Petőfi és Madách. Kv. 1923) a XIX. század két nagy írójának humanizmusát egybevetve már így összegez: "Petőfinél az eszmény, az ideálok világa tökéletes, míg Madáchnál a kultúrában és a kultúrának élő nemes lélek tapasztalja, hogy az ideák, az értékek világa is fogyatékos." A kisebbségi lét nyomásai közepette a Madách-kép hamar ellentmondásaira bomlik. *Reményik Sándor a költő halálának 70. évfordulóján az Ádám az Űrben című írásában így jellemzi a Tragédia szerzőjét: "Nem kell neki semmi abból, ami itt kapható, nyerhető, árulható, megvehető, ingyen ölébe hulló vagy kierőszakolható. Semmi." Ugyancsak itt a *Pásztortűzben Kovács László a történelmi kiábrándulás helyett a *remény felcsillanására ügyel... Tárgyilagos művészi szempontot képvisel az *Erdélyi Helikonban *Miklós">*Bánffy *Miklós háromrészes írása (Az Ember Tragédiája a színpadon), Madách hozzá nem értő lefokozását, elhibázott bemutatását bírálja a budapesti Nemzeti Színház rendezésében, s ezzel szemben megdicséri a bécsi Burgtheater német nyelvű Tragédia-bemutatóját, leszögezve, hogy ez az előadás rendezői tökéllyel "hatalmas lépés Madách művének világsikere felé".

Az erdélyi magyar sors válságos helyzetében alakuló Madách-kép körül 1957-ben már nyílt és szenvedélyes vita támad. Az újraindult *Korunkban *Tordai Zádor Jegyzetek "Az Ember Tragédiájá"-ról c. alatt Lucifert teszi meg a dráma "legpozitívebb alakjá"-nak, szembehelyezve a tudást a hittel. Konklúziója az, hogy egyetlen kiút lehet a Tragédiából, s ez nem az "ember küzdj és bízva bízzál"... Az ő a hitet elítélő s a tudást kizárólagosan ösztökélővé tevő felfogásával szemben *Miklós">*Kallós *Miklós Valóban vagy-vagy? c. alatt azzal válaszol, hogy "a forradalmi álmodozás nélküli rideg realizmus éppoly sivár, *mint amilyen terméketlen a higgadt számítás nélkül való álmodozás". Az *Igaz Szó szerkesztőségi válasza szerint Tordai "a szkepticizmust, a kiábrándultságot, az eszménytelenséget, pontosabban az egzisztencializmus nihilizmusát emeli eszményképpé", *Kovács János pedig az *Előrében emel szót "az eszmei csömör és csüggedés meghirdetése" ellen.

Új, reális kép a nagy drámaíró halálának 100. évfordulójára bontakozott ki Barta János Történelemfilozófiai kérdések Az ember tragédiájában (Irodalomtörténeti Közlemények, Bp. 1965) és Kántor Lajos "Kiket nagyoknak mond a krónika" c. tanulmánya nyomán; utóbbi a *Korunkban, az 1964-es évforduló alkalmából összegezi a Madách-kép százados alakulását Arany Jánostól Sőtér Istvánig, s a teljes Madách-életmű irodalmi visszhangjának összehasonlításaiból igazolja, hogy a Tragédia keletkezése saját korának történelméből fogant, s így Madách Tragédiájában "nem választható szét nemzet és haladás, partikuláris és egyetemes éppen ezzel biztosítva magának a kortárs és az utókor csodálatát". Az irodalomtörténeti áttekintés kiszélesül Kántor Lajos Százéves harc az ember tragédiájáért c. tanulmányában, mely a budapesti Akadémiai Kiadónál jelent meg azzal a Vajda György *Mihálytól idézett konklúzióval, hogy "A Tragédia, mai szóval élve, közéleti mű..." Ebben a történelmi gyökerű közéletiségben osztozik a Tragédia a Bach-korszakot leleplező másik Madách-művel, A civilizátorral és a *Korunkban többször is kiemelt Mózes c. drámával, s válik az erdélyi magyarság saját történelmét alakító erkölcsi tényezővé.

Kántor Lajos az *Utunkban ugyanebben az időben megjelent Közcél és magány c. írásában tetézi Madách történelmi hatékonyságának tételét, leszögezve, hogy egyéniség és tömeg, magány és közcél a Tragédia tengelyét alkotja. "Ez a komolyság és elkötelezettség írja , amellyel az élet feladta kérdésekre a válaszokat kereste [...], a legnagyobbak közé emeli Madáchot. A példát mutató klasszikusok közé, akik nem tették a magányt filozófiai végkövetkeztetéssé."

Az esztétikai és filozófiai elvontságokból a reális történelembe az 1848-at megelőző és követő álmokba és csalódásokba visszahelyezett s így tanulságaival újra történelmet termő Tragédia a szerző halálának centenáriumát világirodalmi párhuzamokba állítva is új kor-vállalásra késztet. Tudor Vianu román irodalomtörténésznek a budapesti Helikonban megjelent tanulmánya Eminescu Memento mori c. elbeszélő költeményét hasonlítja össze Madách művével, kijelentve, hogy "a pesszimista történelmi koncepció, mely Eminescunál zordonabb, Madáchnál felcsillanni enged valami *reménységsugár-félét". Kettőjüket a román és a magyar nemzet szellemi ősének vallja. *Jancsó Elemér Madách és a világirodalom c. alatt von párhuzamokat a Tragédia és a 48-as forradalmak vérbefojtását megörökítő tehát szintén a történelem valóságából kiinduló európai irodalmak között, és a közös hajtóerőt az emberi boldogság és életet betöltő cél keresésében látja.

Az új Madách-kép jutott kifejezésre a centenáris Tragédia-előadás kapcsán is Kolozsvárt. *Rappaport Ottó 1965-ös rendezése *Marosi Péter *Utunkbeli *kritikája szerint azért vált méltóvá a nagy feladathoz, mert "újszerűsége tömegeket vitt közelebb a Tragédia korszerű értelmezéséhez". Az egy emberként felfogott Ádám-Éva-Lucifer hármas tragikus küzdelme ebben az értékelésben "egy adott lét ellentmondásaival, gyarlóságaival" a mű humán lényegét találta el.

Maga a rendező 1973-ban, újabb Madách-évforduló alkalmából, így magyarázza az akkori színpadi sikert: "Nem ismerek egyetlen színpadi művet sem, amely olyan mélyen, egészen és igazán szólna a *mi *korunk emberének sorskérdéseiről: amely őszintébb, valóságosabb, igazabb nem elvont, nem általános, hazug és illuzórikus, nem hitegető és félrevezető, hanem emberi, éppen ezért elfogadhatóbb választ adna a lét ellentmondásos kérdéseire, *mint a Tragédia. Madách Imre ezt a választ a színpadi érzékelhetőség, a teatralizált gondolatiság poetikus nyelvén fogalmazta meg, amely Brechtet, Pirandellót, *Millert, Beckettet száz évvel megelőzve, a modern színpadművészet *minden fontosabb alkotóelemét magába foglalja." Az erdélyi helyzetből fogant történelmi valóságszemlélet ezt a Madách-képet vitte színpadra.

Érthető, hogy Madách születésének 150. évfordulóján, 1973-ban, a *Makkai Sándor "magunk revíziójá"-n és *Tavaszy Sándor "önösszeszedés"-hirdetésén elindult s a maga nemzeti identitását a változott társadalmi körülmények közt is megvalósítani kívánó erdélyi magyarság lelkiismeretében feltámad az öngyilkossá vált Teleki László örökébe lépő Madách politikai hitvallomása az 1861-es pesti országgyűlésen, ahol az 1848-as törvények visszaállítását nem "felirat", hanem "határozat" alakjában követelte... Így újul fel a Tragédia mellett a másik remekmű, az ugyancsak politikai fogantatású és közéleti tanulságokat rejtő Mózes jelképes emléke is. "A költői álom, a vezető optimista tragédiája túlélte a szerző korát írja e sorsdrámáról az ünneplő *Korunk , s ma kibontakozó magatartás-irodalmunk számára képes beszédében erkölcsi indokokat ajánl, amikor azokat avatja »nagy«-gyá, akik a demoralizálódás ellenszeréül a demokráciát mozdítják elő, régi megalázások és megalázkodások felszámolásával, az emberség merőben »új« törvénye szerint." A *Korunk e számában Bretter György is beható Madách-elemzés során jut el ama sarkigazságig, hogy "...a rációban hinni kell, a humanizmust viszont megvalósítani. [...] az élet munkál bennünk s ennek parancsa: élni kell." Ugyanitt *Dávid Gyula ismerteti a román *kritika rangos felvonulását a Tragédia Goga-féle fordításának megjelenésekor.

A teljes befogadás légkörében kétszer is megjelent Az ember tragédiája Romániában: 1973-ban *Páskándi Géza utószavával a Kriterion, 1982-ben Kántor Lajos bevezetőjével a *Dacia kiadásában. Közkinccsé vált ugyancsak Kántor Lajos bevezetőjével egy Téka-kötetnyi Madách-levél is. 1983-ban, az író születése 120. évfordulója alkalmából az *Utunk Keszthelyi András, a *Református Szemle Tőkés István, *A Hét Deák Tamás, a *Korunk *Szász János megemlékezéseivel ünnepelt.

(B. E.)

Kovács László: A Tragédia. *Reményik Sándor: Ádám az Űrben. *Pásztortűz 1934/5. *Miklós">*Bánffy *Miklós: Az Ember Tragédiája a színpadon. *Erdélyi Helikon 1934/2, 3, 4. *Tordai Zádor: Jegyzetek "Az ember tragédiájá"-ról. *Korunk 1957/8. *Miklós">*Kallós *Miklós: Valóban vagy-vagy? *Korunk 1957/9. *Kovács János: Humanizmus... eszmények nélkül. *Előre 1957. szept. 22. Tudor Vianu: Madách és Eminescu. Helikon, a MTA Irodalomtörténeti Intézetének folyóirata, Bp. 1964/1. Kántor Lajos: "Kiket nagyoknak mond a krónika" Madách egy évszázad távlatában, *Paulovics László Madách-illusztrációival. *Korunk 1964/9; uő. Közcél és magány. *Utunk 1964/40; uő. Százéves harc "Az ember tragédiájá"-ért. Irodalomtörténeti Füzetek 53. Bp. 1966. Gavril Scridon: Az ember tragédiája és a román irodalom. *Jancsó Elemér: Madách és a világirodalom. *Igaz Szó 1965/1. Utóbbi újraközölve Irodalomtörténet és időszerűség. 1972. 376-83. *Marosi Péter: Gondolatok a színházban. *Utunk 1965/50. *Rappaport Ottó: Kortársunk Madách. *Igaz Szó 1973/2. A *Korunk Madách-száma 1973/2. I. Bretter György: Ádám harca Luciferrel, avagy idő és egzisztencia a Tragédiában. Újraközölve Itt és mást. 1979. 282-93. II. *Dávid Gyula: Az ember tragédiája román tükörben. III. Balogh Edgár: Madách útja Timontól Mózesig. Újraközölve Mesterek és kortársak. 1974. 48-55. Mózes Huba: Madách-problémák. NyIrK 1973/2. *Dávid Gyula: Goga Madách-fordítása és Az Ember Tragédiája román értelmezései. Közli Találkozások. Kv. 1976. 133-51. Jánosházy György: Mózes itt és most. Helikon 1990/21. *Janovics Jenő: Az Ember Tragédiája felújítása. *Enyedi Sándor közlése a Janovics-kézirathagyatékból. *Korunk 1992/11.

ÁVDolg. Kántor Lajos: Százéves harc "Az ember tragédiájá"-ért. Kv. 1959. Zsibói Béla: "Az ember tragédiája" színpadi értelmezése. Kv. 1966. Valentin Ildikó-Gizella: M. I. drámái a kolozsvári színpadon (1884-1944). Kv. 1976. Péterffy-Medgyesy Éva: M. drámája a romániai magyar színpadon 1965-1975. Kv. 1977. Beke *Mihály András: "Hit és tudás" (A madáchi tragikus optimizmus értelmezése). Kv. 1980. Nagy Ildikó: "Az ember tragédiája" és a Faust. Kv. 1989.