Magyar Dal

oldal nyomtatása Share

Magyar Dal 1. A Romániai Magyar *Dalosszövetség hivatalos havi folyóirata. Első száma Brassóban jelent meg 1922 januárjában, szerkesztője Rombauer Tivadar, a Dalosszövetség titkára Fövenyessy Bertalan nagyenyedi zenetanár, felelős szerkesztő Póka Dezső, a *Brassói Lapok munkatársa. A II. évfolyam 1. számától felelős szerkesztő Tutsek Jenő, a 2. számtól kezdve azonban Fövenyessy kiválik a szerkesztőségből. Ugyanazon évfolyam 5-6. számától felelős szerkesztő Kiss Béla, szerkesztő *Tárcza Bertalan, a megjelenés helye pedig Kolozsvár. A III. évfolyam összevont 11-12. számától kezdve a lap megszűntéig (1936) a felelős szerkesztő *Tárcza Bertalan, a Dalosszövetség titkára, ill. főtitkára.

Az I. évfolyam kottamelléklettel jelent meg, később ez elmaradt. A munkatársak közt szerepel Csűry Bálint, Delly Szabó Géza, Gergely Endre, Gyergyay Árpád, Járosy Dezső, Kovács Dezső, S. Nagy László, Nemes Elemér, Reményik Sándor, Szemethy Géza, idősb Szemlér Ferenc, Walter Gyula; a lap anyagának nagyobb részét *Tárcza Bertalan jegyezte. A ~ rendszeresen közölt tudósításokat a tagegyesületek életéről, beszámolt a hivatalos ügyvitelről, széles körű levelezőhálózata révén átfogó képet nyújtott az énekkari (dalárdai) munkáról és a műkedvelő tevékenységről. Írásokkal, tanulmányokkal segítette a karnagyok továbbképzését, munkáját a kórusszervezésben, s a kórustagok nevelését mozdította elő szakmai cikkekkel, így énekes és társadalom viszonyáról, *a hang élettani jelenségéről, *a hangzavarok gyógyításának módjáról; foglalkozott a középiskolai énektanítás színvonalának emelésével.

Megszűnése után a Dalosszövetség Értesítője vette át szerepét.

2. *Tárcza Bertalan állandó rovata az *Ellenzék hasábjain (1927-30); keretében a romániai magyar énekkari tevékenységről tájékoztatta az olvasókat.

(B. A.)