Márton Ferenc (Csíkszentgyörgy, 1884. dec. 15. – 1940. jún. 8. Budapest)

oldal nyomtatása Share

Márton Ferenc (Csíkszentgyörgy, 1884. dec. 15. 1940. jún. 8. Budapest) festő, grafikus, szobrász. Szülőföldjének székely közössége, Csík vármegye ösztöndíjával és anyagi támogatásával végezte tanulmányait. A Budapesti Rajztanárképző Főiskolán 1908-ban szerzett tanári oklevelet; Székely Bertalan és *Hegedűs László növendéke. Münchenben tanult tovább. A budapesti Nemzeti Szalon kiállításain a székely népéletből ihletődött mozgalmas-szenvedélyes képeivel tűnt föl. A szecesszió kései visszfényét tükröző monumentális festményei a Gátkötő csíki székelyek (1912) és Erdőirtás Csíkországban (1913).

Frontkatonaként szolgált az I. világháborúban, rajzok, pasztellek százaiban örökítette meg tapasztalatait. A háború után véglegesen Budapesten telepedett le. 1925-től szobrászattal is foglalkozott s mint építész is tevékenykedett.

Gazdag rajzművészetét az akadémista hagyománytisztelet és a technikai virtuozitás jellemzi. Grafikai alkotásai közül kiemelkedik Dózsa-sorozata, a pályatársakról (Ady Endréről, Benedek Elekről) készült számos rajza és irodalmi illusztrációs munkája. Riportképeket küldött haza a frontról, rajzokban tudósított a forradalmi eseményekről s a háború utáni Tisza-perről. Munkái vannak budapesti közgyűjteményekben, a sepsiszentgyörgyi képtárban és a család csíkszentgyörgyi leszármazottainak birtokában. Valójában sohasem hagyta el végleg Erdélyt. Hazajárt élményanyagért, látogatásai során erdélyi társaival, Nagy István és *Nagy Imre festőművészekkel állandó kapcsolatot tartott fenn, hatásaival is részese maradt a székely művészeti életnek.

(M. J.)

Szokolay Béla: M. F. festőművész. *Pásztortűz 1925/3. Debreczeni László: Találkozásaim M. F.-cel. *Utunk 1973/32, 33.