Mátyás B. Ferenc

oldal nyomtatása Share

Mátyás B. Ferenc (Csepel, 1943. aug. 6.) novellista, regényíró. Középiskolát Kolozsvárt az Ady-Şincai Líceumban végzett (1962), Diósadon tanító (1963-64), majd a kolozsvári Posta- és Távközlési Vállalat telefonműszerésze. 1986-tól Magyarországon él, előbb a Múzsák Könyvkiadó és a Magyar Nemzet, 1990 óta a Budapesten megjelenő Erdélyi Magyarság szerkesztője.

Csend c. novellájával a Megyei Tükörben jelentkezett (1970). Elbeszéléseit, verseit a *Korunk, *Igaz Szó, Brassói Lapok, a pozsonyi *Új Szó közölte. Első kötete Légyfogás kézzel és csapóval címen viszonylag későn jelent meg (1980). Méltatói szokatlan gyakorlottságát, karcolatainak célratörő (időnként túlságosan puritán) s abszurd végkifejletig ívelő szerkezetét emelik ki, s ez további írásainak is meghatározó jegye maradt. Középponti problémája a kisember-lét kiszolgáltatottsága, a helyzet okozta erkölcsi torzulások. Erkölcsi magatartása elsősorban az ábrázolás könyörtelen objektivitásában érhető tetten: az elbeszélésvilág öntörvényű folyamatai a szereplőket eleve megfosztják a cselekvő visszahatás lehetőségeitől... A játékember c. regényében és utolsó elbeszéléskötetében a játék és az irónia ellenpontja teszi gazdagabbá a mondandót.

Romániában megjelent kötetei: Légyfogás kézzel és csapóval (1980 Forrás); Sorsátültetés (Kv. 1981); A játékember (regény, 1982); Egyszemélyes társasjáték (Kv. 1983); Valószínű történetek (1984).

(F. Á.)

Mózes Attila: Hétköznapok nagyítólencse alatt. *Utunk 1980/27. uő. Négykézláb-helyzetek. *Utunk 1981/25. Szőcs István: Légyfogás kézzel és csapóval. *Előre 1980. szept. 24; uő. Játékember. *Utunk 1982/45; Az egyszemélyes társasjáték kockázatai. *Előre 1983. szept. 21. Balázs F. Attila: Százkarú kötelességek szorítása. *A Hét 1982/30. Borcsa János: M. B. F. novelláiról. *Korunk 1982/9. Marosi Péter: Reszkető állatkáktól ágrólszakadt Jánosokig. *A Hét 1983/38. Kovács János: Játék az emberrel. *Igaz Szó 1983/5. Sánduly Lajos: A homo ludens átváltozásai. *Korunk 1983/6. Bogdán László: Panoptikum és idill. *Utunk 1985/8. Szász László: A valószerű ábrázolás tartalékai. *Igaz Szó 1985/8.