Mikó Imre

oldal nyomtatása Share

Mikó Imre (Bánffyhunyad, 1911. márc. 27. 1977. márc. 21. Kolozsvár) jog- és államtudományi író, műfordító, író. ~ Lőrinc apja. A kolozsvári Unitárius Kollégiumban érettségizett (1929), az I. Ferdinand-Egyetemen jogi doktorátust szerzett (1934), a Bolyai Tudományegyetemen orosz nyelv- és irodalomból államvizsgázott (1954). Mint egyetemi hallgató az *Erdélyi Fiatalok főmunkatársa, cikkeit közli a Keresztény Magvető, Erdélyi Múzeum, Keleti Újság, Magyar Kisebbség. Ösztöndíjasként a nemzetközi jogot tanulmányozta Párizsban (1934-36).

Politikai pályáját az *OMP bukaresti irodájában kezdte. 1937-ben országgyűlési képviselőnek választották Udvarhely megyében, de a parlamenten kívüli Goga-kormány kinevezése folytán nem kapott igazolást. Ügyvédi irodát nyitott Kolozsvárt. A királyi diktatúra alatt a Magyar Népközösség bukaresti jogvédő irodájának főtitkára (1939-40), a bécsi döntés után az Erdélyi Párt országgyűlési képviselője és vezetőségi tagja.

A kisebbségi jogvédelmet szolgálta, s mint az új nemzedék szószólója mindenkor kapcsolatot tartott fenn a demokratikus értelmiségi körökkel és a baloldallal. Fiatalon tagja volt *Antal Márk marxista szemináriumának, álnéven *Gaál Gábor *Korunkjának munkatársa, támogatta a *Vásárhelyi Találkozó programját, nyílt levélváltásban az illegalista Józsa Bélával állást foglalt a munkásság mellett (1943) és csatlakozott az antifasiszta ellenálláshoz (1944). A Kolozsvárról 1944 őszén elhurcolt magyar polgári személyek között került szovjet fogságba, ahol megtanulta az orosz nyelvet, s 1948-ban hazatérve egykori iskolájának orosz nyelvtanára lett. A tanügyből az 1956-os magyar forradalom leverését követő erőszakhullám idején távolították el. Állásától megfosztva évekig a megyei könyvterjesztő vállalatnál rakodó, majd üzleti alkalmazott. A 60-as években közírói tevékenységét újrakezdi. Az *Unitárius Egyház főgondnokaként 1968-ban megszervezte az egyházalapítás 400. évfordulójának nemzetközi megünneplését Kolozsvárt. 1970 és 1976 között nyugdíjba vonulásáig a Kriterion Könyvkiadó lektora. Németországi és észak-amerikai körútján a romániai magyar irodalmat ismertette (1971, 73). A Téka-sorozat és az RMIL szerkesztője, tankönyvíró.

*Balogh Artúr és *Jakabffy Elemér kisebbségtudományi munkásságát folytatva már első könyvében (Az erdélyi falu és a nemzetiségi kérdés) helyszíni szociográfiai tanulságokra építi a kisebbségi kérdés tanulmányozásának módszereit (1932), a székely közületi kulturális önkormányzat problémájáról ír tanulmányt (1934), párizsi élményeit Erdélytől Európáig c. alatt összegezi (1935), majd Huszonkét év c. munkájában az erdélyi magyarság politikai történetét írja meg 1918. dec. 1-től 1940. aug. 30-ig tárgyilagos pontossággal (1941). A *Ferenc József Tudományegyetem jogi karának magántanára, Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika c. hatalmas művében tárja fel másfél évszázad magyar politikai történetét (1944). Bár nemzetiségtudományi tárgykörétől a következő évtizedekben elszakították életkörülményei, a 60-as évek közepétől kezdve új erővel folytatta a kisebbségi jog tanulmányozását. Jogász a közéletben c. alatt a *Korunkban (1972/10) leszögezi: "A jogász nem vált fölöslegessé közéletünkben. [...] Az egyenjogúság adta alkotmányos lehetőségeket is meg kell ismertetni nemzetiségi dolgozóink minél szélesebb köreivel. A jogtudat így hozzájárul a nemzetiségi tudat erősítéséhez; tudatossá teszi, hogy van lehetőség sajátszerűségünk megőrzésére a szokszínű állami *egység keretei között." Egy tanulmánygyűjteménye (Változatok egy témára) az elhalálozott szerzőnek a *Korunk, *A Hét, *Utunk, Neue Literatur hasábjain 1965 és 1974 közt megjelent írásait foglalja össze.

A közéletből való kiszoríttatás éveiben jelentkezik a műfordító többnyire álnéven régi és új orosz és francia szerzők írásainak magyarra ültetésével (1955-62), a közéletbe visszatérve azonban nemcsak a jogtudományi munka kapja vissza tudós szerzőjét, hanem a történelmi személyiségrajz is gazdagodik írásaival. Ezek közül kitűnik a Honpolgárok és világpolgárok tíz esszéje a reneszánsz és a felvilágosodás olasz, angol, francia, orosz jeleseiről (Machiavelli, Morus, Montesquieu, Rousseau, Ragyiscsev) és az erdélyi "változatok"-ról (Gheorghe Şincai, Bölöni Farkas Sándor, Stephan Ludwig Roth, Brassai Sámuel, Vichentie Babeş). Mestereire és kortársaira emlékezik Akik előttem jártak c. kötetében (1976).

Az általa kedvelt történelmi személyiségrajz regényes szépirodalmi formát öltött a kolozsvári Unitárius Kollégium két jelesének megjelenítésével. A bércre esett fa (1969) Bölöni Farkas Sándor életregénye az Erdővidéktől Kolozsvárig, onnan Amerikáig és vissza, Az utolsó erdélyi polihisztor (1971) pedig száz dokumentumot és történetet közöl a híres iskolának nevet adó Brassai Sámuelről. Ez a "Brassai-montázs, Brassai-breviárium, mozaikkövekből összerakott Brassai-portré" már eredeti műfajánál fogva is újra népszerűvé tette a régi Kolozsvár jellegzetes tudós-alakját. A befejezetlenül maradt utolsó mű, A csendes Petőfi utca (1978) c. posztumusz családi krónika az író számára az otthont jelképező kolozsvári utca hely- és korrajzával ugyancsak a tudományos témák mögött mindig is rejlő szépírói érzékenység művészi minőségét varázsolja elő. Ugyanez tette oly népszerűvé Petőfi Erdélyben c. (Dávid Gyulával közös) könyvét, amelyben a költő erdélyi időzésének a szabadságharcra eső heteit-hónapjait eleveníti meg, az itt született Petőfi-versekre és kortársak vallomásaira-visszaemlékezéseire építve.

Kötetei: Az erdélyi falu és a nemzetiségi kérdés (Kv. 1932); A székely közületi kulturális önkormányzat (Lugos 1934); Erdélytől Európáig (Debrecen, 1935); Huszonkét év (Bp. 1941, új kiadása Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem, Bern-München, 1987; Bp. 1992); Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika (Kv. 1944); Honpolgárok és világpolgárok (tíz esszé, 1967); A bércre esett fa (Bölöni Farkas Sándor életregénye, 1969); Orbán Balázs nyomdokain (Beke Györggyel és Fodor Sándorral, 1969); Az utolsó erdélyi polihisztor (száz dokumentum és történet Brassai Sámuelről, 1971); Petőfi Erdélyben (Dávid Gyulával, 1972); Akik előttem jártak (1976); A csendes Petőfi utca (emlékirat, *Balogh Edgár utószavával, Kv. 1978); Változatok egy témára (tanulmányok, *Gáll Ernő bevezetőjével, 1981).

Műfordításai: Fegyin: Városok és évek (Kv. és Bp. 1955); Tyeveljov: "Szemünk fénye, Verhovina..." (1955); Szerafimovics: A Presznya negyed (1955); Bubennov: Halhatatlanság (1956); Roman Kim: A hirosimai lány (1956); Rousseau: A társadalmi szerződés (1956); Kozsevnyikov: A *hajnal elébe (1957); Lácisz: Az elveszett haza (1957); Kun: Az ókori Görögország legendái és mítoszai (1960); Gyeborin: A második világháború jellegéről (1962).

Álnevei: Könyves Tóth László (1944 előtt), Farkas Sándor, Miklós István (1955 után).

(B. E.)

Balogh Edgár: Négy új erdélyi emlékirat. Az Ország Útja, Bp. 1942/8; újraközölve Mesterek és kortársak. 1974. 449-55; uő. M. I. múltja és jövője. *Korunk 1977/4. Bretter György: Esszék és életek. Egy könyv margójára. *Utunk 1968/13. Jancsó Elemér: Hazai művelődéstörténetünk múltjáról. *Korunk 1969/2. Imreh István: Bölöni Farkas Sándor életregénye. *Korunk 1969/8; Beke György: Átköltött történelem, újraálmodott romantika. *Utunk 1969/44; uő. M. I. Közli Tolmács nélkül 1972. 233-40. Marosi Ildikó: Íróról író... Közelképek 1974. 114-17. Benkő Samu: M. I. testamentuma. *Utunk 1977/12. Huszár Sándor: Aki előttünk járt. *A Hét 1977/12. Szabó Zsolt: Ami egy könyvből kimaradt. Interjú. Új Írás, Bp. 1977/12. Ruffy Péter: Világaim. Bp. 1979. 363-66. Tar Károly: Jogaink könyve. *Igazság 1982. márc. 3.