Molnos Lajos

oldal nyomtatása Share

Molnos Lajos (Budapest, 1941. dec. 1.) költő, publicista, szerkesztő. Földműves családja falujában, Korondon nevelkedett, középiskolát Székelyudvarhelyen végzett (1960), a Babeş-Bolyai Egyetemen szerzett magyar nyelv és irodalom szakos tanári oklevelet (1966). Egyetemi társaival, Farkas Árpáddal, Király Lászlóval, Magyari Lajossal együtt lépett fel a *Forrás-nemzedék második hullámában, három éven át a *Gaál Gábor Irodalmi Kör elnöke. Tanári pályáját a Bihar megyei Éradonyban kezdte (1966-68), Ottományban iskolaigazgató (1968-69), majd újságíró a Hargitánál Csíkszeredában; később Kolozsvárra kerülve az Igazság, majd az *Utunk belső munkatársa. 1989 decemberében a meginduló kolozsvári Szabadsághoz csatlakozik, s annak keretében a hetenként megjelenő RMDSZ-mellékletet, az Erdélyi Híradót szerkeszti. 1992-ben ifjúsági lapot indított *Tini-koktél címen. Az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke (1993).

Költőként már középiskolás korában jelentkezett a Pionírban (1956), majd az Ifjúmunkásnál (1959). Gyermekverseit a Napsugár, kritikáit, jegyzeteit és riportjait az Igazság, Dolgozó Nő, *Előre közölte. A Vitorla-ének c. antológiában (1966) verseivel szerepel. Költői magatartásformája sokszor bánatos, mélyről jövő keserűség fojtogatja. Megtalált ősz c. verseskötetének ismertetésében *Márki Zoltán megállapítja, hogy "...az a táj, amelyet a legszeretőbb beszéddel idéz, amely folytonosan ott lebeg a szeme előtt: a gyermek- és ifjúkor vidéke, az álomba merült múlt, szépségekkel és buzdításokkal".

Kötetei: Csigahívogató (gyermekversek, 1967); Szoborfaragó (versek, Forrás, 1969); Hazatérések (versek, 1978); Udvaromban vén diófa (gyermekversek, 1979); Megtalált ősz (versek, Kv. 1981); A megérkezés (versek, 1986); Melyik nap a péntek? (karcolatok, elbeszélések, 1987).

Álnevei: Korondi Lajos, Székely Lajos, Tamy Lajos.

Király László: Két lírikus a "regényes" évből. *Utunk 1970/7. Kovács János: Receptológia. *A Hét 1976/12; újraközölve Kétség és bizonyosság. 1981. 390-93. Gálfalvi György: M. L. Interjú. Közli Marad a láz? 1977. 81-87. *Márki Zoltán: A szülőföld hívásai. *Előre 1982. jan. 20.