monodráma

oldal nyomtatása Share

monodráma egyetlen előadóra, ill. szereplőre épített dráma; gyökerei mind az európai, mind a magyar kultikus hagyományokra visszavezethetők. A XVIII. századtól a francia és német irodalomban és színpadokon tűnik fel (Rousseau, Goethe), a XX. századi modern szerzők (Cocteau, Beckett), kortárs román drámaírók (Marin Sorescu) ugyancsak előszeretettel használják e műformát. Különbözik a monológtól, amely csupán egy eleme a drámának, szemben a ~val, ebben ugyanis a hős sorsát meghatározó külső-belső mozgások, konfliktusok egésze alakítja, teszi teljessé a művet. "Nem feltétlenül fontos, hogy a drámában a központi hősnek egyenrangú ellenfele legyen" írja önigazolásul Kocsis István, s ebből a tételből kiindulva fogalmazza meg a maga ~-elméletét: "...a hősnek úgyis önmagát a legnehezebb legyőznie, tehát a drámai feszültség érdekében a hőssel önmagát kell szembeállítania."

A romániai magyar irodalomban és színházban a szükséglet virágoztatta fel a ~ műfaját és találta meg az alkalmas szerzőt Kocsis Istvánban, a 70-es években. Történelmi keretbe, távlatba állítva, a cselekvésvágy és a cselekvésben való akadályoztatás, ill. a választás kérdése tér nála vissza minduntalan. Bolyai János, Bethlen Kata, Jászai Mari, Széchenyi, Van Gogh sorsából emel ki Kocsis egy-egy lényeges drámai magot, egy meghatározott pillanatban gondoltatja, játszatja újra választott hősének életét. Különösen a Bolyai János estéje és az Árva Bethlen Kata vált a hivatásos és amatőr színészek (köztük Zsoldos Árpád, Fábián Ferenc, Nyiredi Piroska) kedvelt darabjává: kevés (jelzéses) díszlettel, másokhoz való alkalmazkodás nélkül véltek időszerű, figyelemfelhívó előadásokhoz jutni, és a Kocsis-~k több ország színpadán hoztak sikert írónak, színésznek.

A ~ lehetőségét ismerte föl *Székely János poémájában a marosvásárhelyi színész Nemes Levente, amikor egyszemélyes színházának szövegéül a Dózsát választotta. A 70-80-as évek erdélyi színpadain prózai művek színrevitelével (Illyés Kinga), színpadra írt művek monodrámásított változatával (például a nagyváradi F. Bathó Ida a Magyar Medeiával, Göncz Árpád színművével) erősödött és vált a szakma vitatémájává is a ~ jelensége. A 80-as évek közepétől csökkent az érdeklődés e műforma iránt.

(K. L.)

Kántor Lajos: Kocsis-drámák a színpadon. A megtalált színház. Kv. 1976. 82-97.