Művelődéstörténeti Tanulmányok

oldal nyomtatása Share

Művelődéstörténeti Tanulmányok a Kriterion kiadásában elindított könyvsorozat. Két kötete jelent meg (1979, 1980). Célkitűzéseire Jakó Zzsigmond bevezetőjében így utal: "A romániai történettudomány magyar nemzetiségű művelői előtt legsürgősebb feladat megteremteni az előfeltételeket ahhoz, hogy a magyar olvasóközönség belátható időn belül tudományos igényű összefogó képet kaphasson saját nemzetiségi múltjáról, arról, amivel az ő elődei segítették az ország haladását." Evégett hoz létre a ~ kiadása keretet mind a tervszerű történeti forrásfeltárás és részletkutatás, mind a szakmai utánpótlás biztosítása számára.

Az első kötet Csetri Elek, *Jakó Zsigmond és *Tonk Sándor történészek szerkesztésében a magyar rovásírásos emlékektől kezdve a magyar mezőgazdasági szakoktatás XIX. századbeli bevezetéséig bepillantást enged a kolozsmonostori hiteleshely működésébe, a magyar-szász érintkezés nyomdai, irodalmi és nyelvi vonatkozásaiba, közöl zenetörténeti, ötvösművészeti és építészeti adalékokat, s utat tör a magyar-román vallási kapcsolatok megismerése felé. Itt jelenik meg Kiss András Gheorghe Şincai, a forrásgyűjtő c. tanulmánya, *Sebestyén Kálmán értekezése Kalotaszeg népoktatásáról a XV. századtól 1848-ig és *Szabó Miklós tanulmánya: Az erdélyi falujegyzői intézményről.

A második kötet szerkesztői közt az első kötet szerkesztői mellett negyedikként *Sipos Gábor is szerepel. Benkő Elek itt a középkori falu régészeti kutatásával, két tanulmány könyvtártörténettel foglalkozik: György Lajos a régi Lyceum-könyvtárt, *Lakó Elemér a kolozsvári Unitárius Kollégium könyvtárának kéziratait mutatja be. Kiemelkedik *B. Nagy Margit Kalotaszegi táblaképek c. tanulmánya, Kovács András alaprajzokkal illusztrált közlése az erdélyi olaszbástyás várkastélyokról s Köllő Károly Nicolae Bălcescu és latin nyelvű magyar forrásai c. dolgozata. Iskolatörténeti írások szólnak a marosszéki népoktatás sok százados múltjáról, a nagyenyedi Bethlen Kollégium ének- és zenekultúrájáról, a kézdivásárhelyi magyar diákszínjátszásról s erdélyi diákok külföldi egyetemjárásáról.

A köteteket ismertető K. Kiss Gyöngy hangsúlyozza, hogy "e kötetek annyiban is teljesek, hogy nemcsak az erdélyi magyar nemzetiség múltjáról, hanem a román nép és a hazai németség művelődési hagyatékáról is tudósítanak". Ennek ellenére az erőszakos asszimiláció szakaszába lépett nacionalista diktatúra cenzúrája a sorozat már nyomdakész harmadik kötetére (1984) nem adott engedélyt.

(B. E.)

K. Kiss Gyöngy: Korszerű tudományos gyűjtemény. Igazság, 1981. szept. 12. "Annyi nyesett ággal az ölemben..." Beke György beszélgetése Domokos Gézával. Közli: A Kriterion műhelyében. Bp. 1988. 204.