Nagy Imre

oldal nyomtatása Share

Nagy Imre (Csíkzsögöd, 1893. júl. 25. 1976. aug. 22. Csíkszereda) festő- és grafikusművész, emlékiratíró. Szülei kisbirtokos gazdálkodók voltak, ő maga Csíksomlyón és Gyergyószentmiklóson végzett középiskolai tanulmányok után Csíksomlyón a tanítóképzőben szerzett oklevelet (1914). Az I. világháború idején mint tartalékos tiszt a keleti frontra kerül, de művészi tehetségére való tekintettel a mezőtúri katonai művésztelepre helyezik át, ahol együtt dolgozik Szőnyi Istvánnal, Márton Ferenccel és Nagy István festőművésszel, aki rokona és eszményképe. Innen 1917-ben Budapestre kerül, közös szabadiskolába Istók János, Rápolthy Lajos, Stróbl Alajos mellé, majd a Képzőművészeti Főiskolán végzi tanulmányait. Ösztöndíjasként a kecskeméti művésztelepen (1920-22), majd Pesten dolgozik (1922-24), rézkarcaival feltűnést keltve. 1924-ben otthagyja sikerei színhelyét, és hazaköltözik Csíkzsögödre. Vállalja népe, szülőföldje sorsát. Földet művel, így teremt magának létalapot, s a Székelyföld művészi megörökítőjévé válik.

Összegező látásmódú, a falusi élet széles skáláját arcokban, mozdulatokban, gesztusokban tükröződő sorsot, munkát, az élet értelmét, a természet megtartó erejét bemutató fametszeteivel és festményeivel Marosvásárhelyen, Kolozsvárt és Brassóban (1925-26) mutatkozik be. A *művészetpártoló szász értelmiség elkapkodja képeit, megnyílik a művész előtt a nagyvilág. Olaszországi tanulmányútra megy. 1928-ban már Firenzében állít ki. Ausztriában, Németországban is megfordul. 1937-ben meghívják a londoni koronázási ünnepségekre, s megtekintheti a Párizsi Világkiállítást is. 1938-ban Londonban rendeznek tárlatot műveiből. Itthon a BMC alapítója és kiállítója. Elnyeri a Szinyei Merse Pál Társaság grafikai díját s a Kolozsvári *Művészeti Hetek nagydíját.

1944 őszétől a művész számára új pályaszakasz kezdődik. 1949 őszén tanárnak hívják a kolozsvári Magyar *Művészeti Intézetbe (1950-től Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola), de már 1951-ben mint "formalista művészt" elbocsátják. A kor kívánalmai szerint munkásarcokat rajzol, tereptanulmányokat folytat a marosvásárhelyi cukorgyárban, a békási vízierőmű építőtelepén, s a Zsil völgyébe is ellátogat. Művészi nyelve részletezőbbé, stílusa leíróbb jellegűvé válik, de egyéni arculatát sikerül megőriznie, s nemcsak üde színvilágú, a való élet és az ezerarcú természet szépségeinek kifejezésével, hanem *művészete nemzeti jellegével is példát mutat. Rangjának akkori elismerését érdemes művészi cím és több kitüntetés bizonyítja.

Kiállítása a kolozsvári Bánffy-palotában (1958), majd Marosvásárhelyen a *művészeti élet kiemelkedő eseménye. 1959-ben 44 képét Marosvásárhelynek adományozza, megalapozva a Teleki Tékában megnyíló Nagy Imre Galériát. A gyűjtemény képanyaga későbbi adományokkal bővült, de a diktatúra homogenizáló politikája igyekezett az akkor még nevét viselő galériát személyi jellegétől megfosztani. A művész 1976-os végrendeletében egy másik alapítványt is létesített, az akkor birtokában levő 6596 alkotását Csíkszeredának adományozva, hogy az általa erre a célra emelt épületben, Csíkzsögödön megnyissa a Nagy Imre Emlékmúzeumot.

Az életmű felbecsülhetetlen értékű részét képezi az erdélyi magyar irodalom és *művészet személyiségeinek majdnem teljes arcképcsarnoka. Megtaláljuk benne (az alkotás időrendjében) többek közt a következők rajzát: Kós Károly, Kemény János, Dsida Jenő, Császár Károly, Szabédi László, Kelemen Lajos, Gaál Gábor, Antalffy Endre, Gulácsy Irén, Kacsó Sándor, Szentimrei Jenő, Tompa László, Molter Károly, Asztalos István, Tamási Áron, Balogh Edgár, Mikó Imre, Gellért Sándor, Kakassy Endre, Deák Tamás, Bajor Andor, Kányádi Sándor, Sütő András, s ezt a névsort az egyetemes magyar irodalomból Féja Géza, Sinka István, Erdélyi József, Tersánszky Józsi Jenő, Hunyady Sándor, László Gyula jellegzetesen rögzített arcképe egészíti ki.

Kötetei: Kétszáz rajz (László Gyula előszavával, 1973); Följegyzések (Kányádi Sándor előszavával, közgyűjteményben lévő munkáinak jegyzékével, 1979); Fametszetek (Nicolae Bucur bevezetőjével, Csíkszereda 1983); Erdélyi Helikon. ~ grafikái (Sümegi György előszavával. Bp. 1986. Mappa); Zsögödi Nagy Imre Emléknaptár. (~ 13 grafikájával. Kv. 1983); Ahogy Csíkba megérkeztem... Önéletrajzi írások. Cikkek, vallomások N. I.-ről. Bp. 1983; Íróarcképek (Fodor Sándor előszavával. Buk.-Kv. 1993. A helikoni íróarcképek teljes, 35 db-ból álló sorozata); Nagy Imre-rajzok a Csíki Székely Múzeumban őrzött hagyatékból (Bp. 1993).

M. K. [Molter Károly]: Nagy Imre képei Marosvásárhelyt. *Ellenzék 1926. dec. 15. Kőmíves Lajos: Beszélgetés N. I.-vel, aki örült annak, hogy egyetlen képét sem adta el. *Keleti Újság 1928. jan. 14. Walter Gyula: N. I. *Pásztortűz 1924. 258. Kós Károly: Egy székely művészről. *Erdélyi Helikon 1933. 412-16. Emil Witting: Der Mahler N. I. Klingsor 1934/4. Tamási Áron: Igaz ember, igaz festő. 1937. Katalógus. Féja Géza: A zsögödi remete gyűjteményes kiállítása. Híd, Bp. 1941/5. Székely János: N. I. festői eszközeiről. *Utunk 1958/20. Banner Zoltán: N. I. kiállításán. *Utunk 1963/26. Sütő András: N. I. égő csipkebokrai. *A Hét 1970/4. Gazda József: N. I. Monográfia, 38 reprodukcióval, 1972. Negoiţă Lăptoiu: N. I. Monográfia, 42 reprodukcióval, 1975. Kányádi Sándor: Akiben a törvény életté lett. Alföld 1980/3. Fodor Sándor: Élet a *művészet szolgálatában. *Utunk 1980/22. Farkas Árpád: N. I. számonkérő tekintetével. *Igaz Szó 1980/8. Csire Gabriella: N. I. feljegyzései. *Előre 1980. ápr. 23. Czine Mihály: Kép és írás. Emlékek N. I.-ről. Tiszatáj, Szeged 1982/1. Tóbiás Áron: Sikerült kép nincsen... Nagy Imre műtermében. Olvasó Nép, Bp. 1986/3. Szabó András: N. I. érdemes művész életrajzi vonatkozású dokumentumainak repertóriuma. Csíki Székely Múzeum. Csíkszereda 1993. Szabó András: Csíkzsögöd. Nagy Imre Képtár. Csíkszereda 1993.

(G. J.)