Nagy Lajos (Erdőd, 1921. dec. 23. – 1982. júl. 13. Kolozsvár)

oldal nyomtatása Share

Nagy Lajos (Erdőd, 1921. dec. 23. 1982. júl. 13. Kolozsvár) geológiai szakíró. Nagykárolyban érettségizett (1940), a debreceni egyetem természettudományi karán végzett geológia szakon (1944); tanári diplomáját a kolozsvári magyar egyetemen szerezte; Debrecenben védte meg doktori értekezését Erdőd vidéke földrajzából (1945). Pályáját Nagykárolyban kezdte mint a Piarista *Gimnázium (1944-48), majd a Pedagógiai *Líceum tanára, ill. igazgatója (1948-50). Egyetemi tevékenységét a Bolyai Tudományegyetemen adjunktusként kezdte (1951), előadó tanár a Földtan-Földrajzi Kar földtan-ásványtani tanszékén. Egy ideig (1952-53) tanügyminisztériumi osztályigazgató Bukarestben; visszatérve a Bolyai Tudományegyetemre, a Földrajz-Földtan Kar dékánja, majd prodékánja, e tisztségét megtartja 1959 után, az egyesített Babeş-Bolyai Egyetemen is.

Fő kutatási területe az Erdélyi-medence keleti részén levő Sóvidék volt, de foglalkozott a *Hargita keleti oldalának vulkáni képződményeivel is. Első munkája Az erdélyi diapir-öv Sajó és Nyárád közötti részének sztratigráfiai és tektonikai viszonyai címmel jelent meg (Kv. 1956). A két egyetem közös közleménysorozatában a Szovátától északra elterülő vidék geológiájával foglalkozik (Studia Universitatum Babeş et Bolyai, 1957). A Román Geológiai Társaság munkatársaként végzett vizsgálati eredményei és szakszerűen kidolgozott geológiai térképei a társaság kézirattárában maradtak. A romániai földtani kutatásokról s a földtani térképezés fejlődéséről a Korunkban számol be (1958/4).

Főmunkája: A Román Népköztársaság földtana I-II. (egyetemi jegyzet, Kv. 1958); ennek rövidített változata a Tudományos Könyvkiadónál önálló kötetben is megjelent (1960).

(T. J.)