Országos Magyar Párt

oldal nyomtatása Share

Országos *Magyar Párt (*OMP) a *romániai magyarság legjelentősebb politikai-érdekvédelmi tömörülése a két világháború között. Megalakulásának közvetlen előzményeit azok a közéleti-politikai kezdeményezések jelentették, amelyek a kisebbségi sorsba jutott *erdélyi magyarság közösségi talpraállását elősegítendő, a trianoni béke 1920. június 4-i aláírását követően indultak. Az első lépéseket e tekintetben a polgári-radikális értelmiség és a transzilván-népi elkötelezettség képviselői tették meg, akik úgy vélekedtek, hogy a magyarság érdekeiért egy olyan politikai párt szállhatna síkra a leghatékonyabban, amely széles társadalmi alapzatra támaszkodik, s mind szervezeti felépítésében, mind közügyi törekvéseiben a *demokrácia értékrendjéhez igazodik. E meggyőződés jegyében 1921. jún. 5-én Kós Károly és néhány kalotaszegi eszmetársa Bánffyhunyadon megalapította az *Erdélyi Néppártot, amely aztán az 1922. jan. 15-én Kolozsvárott tartott nagygyűlése nyomán országos párttá alakult át, s fölvette a Magyar Néppárt nevet. Ellentétben azokkal, akik az *erdélyi magyarságnak világos programmal rendelkező politikai párt keretében való közéleti fellépését szorgalmazták, a háború előtti idők szellemiségét őrző társadalmi elit az egész kisebbséget felölelő szövetségszerű szerveződést tartotta célravezetőnek. E tábor kezdeményezésére 1921. júl. 6-án, egy hónappal Kós Károlyék kalotaszegi zászlóbontása után, létrejött a Magyar Szövetség. Kolozsvárott tartott alakuló nagygyűlésén a Szövetség báró Jósika Sámuelt, az 1918 előtti magyar főrendiház utolsó elnökét választotta meg elnökévé, az ügyvezető alelnöki tisztségét pedig Haller Gusztávra ruházta. A Magyar Szövetség tevékenysége kezdettől fogva sok akadályba ütközött, s 1921. okt. 30-án a román hatóságok föl is függesztették működését.Íy aztán amikor 1922 márciusára Ionel Brătianu liberális kormánya kiírta a parlamenti választásokat, Kós Károlyék Magyar Néppártja lényegében egyedül állt a kisebbségi közélet színpadán. E kényszerhelyzetben a társadalmi-politikai konzervativizmus képviselői cselekvésre szánták el magukat: 1922. febr. 12-én Kolozsvárott Ferencz József, a pátriárka korú unitárius püspök elnökletével megalapították a Magyar Nemzeti Pártot. Ekkor állt fenn rövid időre annak a veszélye, hogy a közelgő választásokon a magyarság két pártja szembekerül egymással. Ám a bukaresti kormányzat végül is a választások idejére megengedte a Magyar Szövetség működését, s így 1922 márciusában a magyarság annak vezetésével vehetett részt 1918 óta első ízben a parlamenti és szenátusi helyekért folytatott *küzdelemben. Minthogy a képviselőjelöltségre pályázó 38 magyar politikus közül 34-nek a jelölését a román választási bizottságok különféle ürügyekre hivatkozva visszautasították, a magyarságra nézve a választások lesújtó eredménnyel jártak: a pótválasztásokon szerzett mandátumokat is számításba véve mindössze három képviselőt küldhetett a törvényhozás alsóházába és hármat a szenátusba. 1922 októberében a bukaresti kormányzat a Magyar Szövetséget végérvényesen betiltotta. Ezt követően a Magyar Nemzeti Párt, amely időközben Grandpierre Emil elnökletével országos párttá alakult át, tárgyalásokat kezdett a Magyar Néppárttal, a két politikai tömörülés egyesülését szorgalmazva. A tárgyalásokat siker koronázta, s a két párt fúziójából 1922 végén megszületett az ~. Az új párt alakuló nagygyűlése, amelyre 1922. dec. 28-án Kolozsvárott került sor, annak elnökévé báró Jósika Sámuelt választotta meg, akit a következő 12 alelnök volt hivatva támogatni a munkájában: báró Ambrózy Andor, Barabás Béla, Bernády György, Grandpierre Emil, Haller Gusztáv, *Jakabffy Elemér, Kecskeméthy István, Szabolcska Mihály, *Sándor József, báró Szentkereszty Béla, Tury Kálmán és Ugron István. Az ügyvezető alelnöki tisztséget a nagygyűlés Haller Gusztávra ruházta, a párt titkára pedig Naláczy István lett.

Alakuló nagygyűlésének egyöntetű állásfoglalása alapján az ~ "a romániai magyar nemzetiségű állampolgárok egységes és egyetemes politikai szervezete"-ként határozta meg magát. Az alakuló nagygyűlésen elfogadott, majd a párt 1924. dec. 14-én összeülő brassói kongresszusán módosított s az 1928. okt. 14-én tartott székelyudvarhelyi nagygyűlésén ugyancsak kiegészített szervezeti szabályzata értelmében az ~ "külön felvétel nélkül is" a tagjai közé sorolt "minden 20. évét betöltött román állampolgárt, ki akár származásánál, akár születésénél, akár anyanyelvénél vagy műveltségénél fogva magát magyarnak vallotta". Valójában azonban az ~ nagyon szűk társadalmi alapzatra támaszkodott. Nem a szó modern értelmében vett, vagyis alulról kiépített és jól körülhatárolt csoporttörekvéseket megjelenítő párt, hanem a kisebbségi magyar érdekek védelmére alakult pártszerű tömörülés volt, s mint ilyen, elsősorban az egykori társadalmi és gazdasági elit közügyi tekintélyét, közéleti cselekvőképességét és politikai tapasztalatait kívánta sorompóba állítani. Az átfogó társadalomszervező igyekezet egész fennállása alatt csaknem teljesen hiányzott a tevékenységéből, s céljai elérése végett a szélesebb polgári-népi rétegek közösségi energiáját alig vette igénybe. Régies, a kiegyezés korának közjogi képzeteihez igazodó politikai ideológiája és vezető testületeinek rendies zártsága miatt nemcsak a román hatalmi körök részéről övezte állandó gyanakvás a pártot, hanem az *erdélyi magyar értelmiség zöme is a literátus réteg kiváltképpen idegenkedett tőle, sőt magán a párton belül is újra meg újra lábra kapott az elégedetlenkedés. A pártot a magyarság érdekeiért folytatott szívós küzdelme, illetve az a sajátos történelmi körülmény emelte önnön *szemléleti korlátai és szervezeti fogyatékosságai fölé, hogy kisebbségi léthelyzetben a nemzetiségi sérelmek végső soron mindenkit egyformán sújtanak, a nemzetiségi jogokért való kiállás pedig függetlenül annak világnézeti hátterétől vagy közvetlen taktikai indíttatásától lényegében az egész kisebbségi közösséget szolgálja.

Báró Jósika Sámuel fölöttébb rövid ideig állott az ~ élén. 1923. jún. 3-án bekövetkezett halála után ideiglenes elnökként Ugron István, az Osztrák-Magyar Monarchia volt varsói nagykövete vette át a párt irányítását, ám a személye ellen irányuló folytonos politikai támadások és a párton belüli polgári reformellenzék megerősödése miatt 1924 nyarán lemondott, ami aztán komoly vezetői válságot idézett elő a pártban. Az egyre határozottabban fellépő reformszárny képviselői alapvető *szemléletváltást, demokratikus fordulatot követeltek a párt tevékenységében, s Bernády Györgyöt vagy *Paál Árpádot szerették volna annak elnöki székébe juttatni. A soron levő országos nagygyűlést, melynek az új elnököt meg kellett volna választania, a párt intézőbizottsága a központi tisztikar tagjai, a párt parlamenti és szenátusi képviselői, valamint a törvényhatósági tagozatok elnökei tartoztak e testületbe többször elhalasztotta, s ideiglenes megoldásként egy kilenctagú direktóriumot állított a párt élére. Végül 1924. dec. 14-én Brassóban került sor a második országos nagygyűlésre, s itt miután Bernády György néhány nappal előbb a pártelnöki jelöltségtől váratlanul visszalépett ismét Ugron Istvánt választották meg elnöknek. Gróf Bethlen György, Grandpierre Emil, *Jakabffy Elemér és *Sándor József alelnöki megbízatást kapott a nagygyűléstől. A párt főtitkára Deák Gyula ügyvéd lett. A nagygyűlés a romániai magyar társadalom csaknem valamennyi közösségi gondját áttekintette. Nyilatkozatszerű határozatokban szögezte le a párt álláspontját a nemzetiségi iskolahálózat, a szabad nyelvhasználat, az agrársérelmek és a kisajátított telepesföldek ügyében, továbbá a magyar ajkú *erdélyi zsidóság, a szakadatlanul tartó kivándorlás, valamint a tervezett közigazgatási és választójogi reformok kérdésében.

A párton belüli polgári reformellenzék elégedetlenkedése a brassói nagygyűlés után sem csillapodott le, ellenkezőleg, még inkább erősödött. A nagygyűlés lefolyása és szervezeti-személyi döntései miatt a kalotaszegi tagozat különösen hangos volt a háborgástól, s 1925 júniusában Kós Károly ki is lépett a pártból.

Ugron István 1926 áprilisáig állott a párt élén. Egy olyan közéleti fejlemény késztette végül is távozásra, amelynek a gyökerei a brassói nagygyűlésnél jóval korábbi időkre nyúltak vissza. Keresvén a magyarságra nehezedő hatalmi nyomás elhárításának és a teljes politikai kiszolgáltatottság leküzdésének a lehetőségét, 1923 októberében az ~ néhány vezető embere elfogadta az Averescu-Goga-féle Néppárt együttműködési ajánlatát és titokban választási szövetségre lépett vele. A később "csucsai paktum" néven emlegetett, ám valójában Bukarestben nyélbe ütött egyezmény a Néppárt kormányra kerülése esetén az *erdélyi magyar egyházaknak nagyfokú autonómiát, a felekezeti iskoláknak pedig nyilvánossági jogot ígért, kilátásba helyezte továbbá a magyar művelődési intézmények működési feltételeinek a megkönnyítését, az anyanyelv szélesebb körű használatának a biztosítását stb. 1926 elején, tekintettel a küszöbön álló közigazgatási választásokra, s úgy értékelvén, hogy a Liberális Párt hatalmi helyzete megingathatatlan, az ~ vezetői titkos tárgyalásokat kezdtek Brătianuékkal. A párt elnöki tanácsának egyetértésével Ugron István 1926. febr. 1-jén az Averescu-Goga-féle tömörüléssel kötött "csucsai paktum"-ot felmondta, s a mintegy három héttel később, febr. 17-20-án tartott közigazgatási választásokon az ~ már közös listán indult a Liberális Párttal. Közvetlen kihatásaiban e taktikai lépés az ~ törekvéseire nézvést eredményes volt ugyan, az *erdélyi városok és megyék helyhatósági testületeiben a magyarság a korábbinál jelentősebb képviselethez jutott, de aztán alig egy hónappal a közigazgatási megmérettetés után a liberális szövetség eredményei visszájukra fordultak. Ugyanis amikor 1926. márc. 27-én, négyéves mandátumának lejártával Ionel Brătianu kormánya benyújtotta lemondását, a király mindenki meglepetésére el is fogadta azt, s Averescu tábornokot, vagyis azt a politikust bízta meg az új kormány megalakításával, akinek a pártjával Ugron István nem sokkal előbb felmondta a választási szövetséget. A belpolitikai konstelláció ilyetén alakulása folytán az ~ rendkívül kínos helyzetbe került, s nem látván más kiutat e helyzetből, 1926. ápr. 1-jén Ugron István kénytelen volt távozni a párt éléről. Az irányítást helyettes elnöki minőségben gróf Bethlen György vette át, aki aztán választási kartell formájában helyreállította a politikai paktumot Averescuékkal.

Az ~ politikai ballépései miatt 1926 közepe táján ismét fölerősödtek a pártban a demokratikus megújhodást szorgalmazó reformtörekvések. A párt társadalmi alapzatának a kiszélesítését, stratégiai céljainak az újragondolását és vezető testületeinek a fölfrissítését követelő reformcsoportnak ezúttal *Krenner Miklós volt a fő szervezője. 1926 augusztusában Krenner körlevelet intézett a kisebbségi közélet számos képviselőjéhez politikusokhoz, írókhoz, szerkesztőkhöz , s fölszólamlását nyílt levél formájában szeptemberben néhány egykori napilap is megjelentette. Egyebek között ezt írta: "Meggyőződésem, hogy az *erdélyi magyar politika nem magról, hanem dugványról nőtt fel, a széles tömegek lelkisége nem jut benne igazi szerephez, a magyar szervezet gyökérzete általában nem eléggé szétágazó, és így táplálása is fogyatékos. Hitem, hogy a *Magyar Párt vezetősége nem tükrözi pontosan a kisebbségi magyar nemzet rétegződését és idegdúcait, azért nincs elegendő súlya és hatásos politikája." Krenner kezdeményezésére az ~ harmadik országos nagygyűlése előtt mintegy két héttel, 1926. szept. 26-án az új reformcsoportosulás képviselői báró Bornemissza János, Kós Károly, Makkai Domokos, Tabéry Géza, *Teleki Ádám, gróf Toldalaghy Mihály, *Zima Tibor és mások, összesen csaknem ötvenen Kolozsvárott értekezletet tartottak, s átfogó programtervezetet dolgoztak ki a párt demokratizálására. A politikai konzervativizmus ellenállása miatt azonban Krennerék reformszándékai végül is meghiúsultak. Az ~ október 10-11-én Gyergyószentmiklóson sorra kerülő országos nagygyűlésére a kolozsvári tanácskozás résztvevői, hacsak nem szerepeltek a törvényhatósági tagozatok hivatalos küldöttei között, nem kaptak bebocsáttatást, a párt intézőbizottsága pedig még a szervezeti szabályzat módosítására vonatkozó javaslataik megtárgyalását is levette a nagygyűlés napirendjéről, noha azt az elnökség előzőleg már jóváhagyta. *Krenner Miklós a nagygyűlésen sodró hatású beszédet mondott, ám az általa szorgalmazott változások a pártban elmaradtak. A vezető testületek megválasztása során a szervezet intézőbizottságába bejutott ugyan a reformcsoport néhány tagja, de az elnökség és az elnöki tanács intézménye továbbra is zárva maradt előttük. A nagygyűlés a párt elnökévé gróf Bethlen Györgyöt, ügyvezető alelnökévé pedig Inczédy-Joksman Ödönt választotta meg. A három alelnöki tisztséget *Jakabffy Elemérre, *Sándor Józsefre és gróf Teleki Arctúrra ruházta. A párt főtitkára újra Deák Gyula lett.

A Krenner-féle reformcsoportosulás jó ideig gyergyószentmiklósi kudarca után sem adta föl törekvéseit. A párt szervezeti szabályzatának és működési rendjének a megváltoztatása érdekében a reformcsoport 1927-ben ismételten több új kezdeményezést tett, ám rendre ezek is mind zátonyra futottak. Végül a csoport tagjainak egy része maga Krenner immáron nem tartott velük radikális lépésre szánta el magát: odahagyva az ~t. Kós Károly ugyancsak lázadozó kalotaszegi híveivel együtt megkísérelte föltámasztani a Magyar Néppártot. De ez a próbálkozásuk is csak félig-meddig volt sikeres: jobbára csak a közügyi programjuk megfogalmazására futotta az erejükből. Se a román politikai élet bizáncias-balkánias stílusa, se a sajátos kisebbségi léthelyzet, a nemzetiségi elnyomással való szembefeszülés egységparancsa nem kedvezett a külön utak keresőinek. A húszas évek végére az ~nak nemcsak a szervezeti alapstruktúrái és a politikai cselekvésformái rögzültek szilárdan, hanem döntéshozó szerveinek személyi összetétele is állandósult. A gyergyószentmiklósi nagygyűlésen megválasztott legfőbb tisztikara az elnök, az ügyvezető alelnök és a főtitkár sorolandó ide több mint egy évtizeden át, a szervezet 1938-ban bekövetkező feloszlatásáig maradt a párt élén. A harmincas években sem tűntek ugyan el teljesen, de mindinkább háttérbe szorultak a pártban a reformtörekvések. Viták és feszültségek időről időre természetesen továbbra is adódtak a szervezetben, s kiváltképpen az a kérdés osztotta meg olykor a tagságot, hogy melyik román politikai táborral, a liberálisokkal vagy pedig a parasztpártiakkal kell-e keresni a szövetséget. A taktikai nézetkülönbségek azonban ez időben soha nem fenyegették komolyan szakadással a pártot. A magát Országos Magyarpárti *Ellenzéknek nevező, 1933 szeptemberében föltűnő politikai csoportnak igazában semmi köze nem volt az ~hoz: nem belülről akarta a demokratizálás igényével megreformálni a pártot, hanem kívülről indított támadást ellene.

Az ~ negyedik országos nagygyűlése, amelyre 1928. okt. 14-én Székelyudvarhelyen került sor, változatlan összetételben szavazott bizalmat a két évvel korábban megválasztott elnökségnek. E nagygyűlésnek elsősorban az a határozata hozott újat a párt tevékenységében, amely arra kötelezte az elnökséget, hogy a továbbiakban az *erdélyi magyarság valamennyi súlyosabb kisebbségi panaszát vigye a Nemzetek Szövetsége elé. *Erdély magyar társadalma a számára sérelmes s a párizsi kisebbségvédelmi egyezménnyel is ellentétes román parlamenti és kormányzati döntések miatt már a húszas évek közepén kénytelen volt néhány alkalommal a Nemzetek Szövetségéhez fordulni segítségért. 1925-ben elsőként az a mintegy 24 000 bánsági és *erdélyi telepescsalád próbált pártfogót találni magának Genfben, amelynek a méltánytalan román földreform a szó szoros értelmében kihúzta a lába alól a talajt. Ugyanezen évben az *erdélyi magyar egyházfők az Anghelescu-féle magánoktatási törvénytervezet kisebbségellenes előírásai miatt nyújtottak be együttes tiltakozást a Nemzetek Szövetségéhez, majd nem sokkal később az *erdélyi református egyház a szászvárosi Kuun-kollégium épületének törvénytelen kisajátítását panaszolta föl Genfben. 1925 után mintegy négy esztendeig *Erdélyből se fizikai, se jogi személyek nem fordultak panasszal a Nemzetek Szövetségéhez. A húszas évek végétől kezdve a kisebbségi magyar társadalom esetenként ismét a Nemzetek Szövetségénél próbált orvoslást találni közösségi sérelmeire. A székelyudvarhelyi nagygyűlés említett határozatát követően, amelyet az ún. csíki magánjavak ügyében folytatott sokéves *küzdelem egyik irányítója, *Pál Gábor kezdeményezett, a Nemzetek Szövetségéhez intézett panaszokat az ~ intézményesen készítette elő és terjesztette be.

Az ötödik országos nagygyűlését az ~ 1930. okt. 25-26-án Szatmárnémetiben tartotta fölöttébb ünnepélyes külsőségek között. A pártelnökség személyi összetételében itt némi változás következett be: gróf Teleki Archtúr a gyergyószentmiklósi kongresszus óta betöltött alelnöki tisztségéről lemondott, s a helyére Thury Kálmán került, aki addig az elnöki tanács tagjaként tevékenykedett. Thury Kálmán megüresedett székét az elnöki tanácsban báró Ambrózy Andor, a párt bánsági tagozatának az elnöke foglalta el. Záró határozatában a nagygyűlés újólag megerősítette azt a két évvel korábban hozott döntését, amely arra kötelezte az elnökséget, hogy az "minden esetben, amikor a parlamenti harc sikertelenségét megállapítja, a *magyar kisebbség sérelmeit vigye a Nemzetek Szövetsége elé".

Az ~ hatodik országos nagygyűlésének, amelyre ezúttal nem a párt szervezeti szabályzatában előírt két esztendő elteltével, hanem csak 1933. júl. 1-2-án került sor, Marosvásárhely adott otthont. E nagygyűlés legfontosabb döntése az volt, hogy a párizsi kisebbségvédelmi egyezmény 11. cikkelye által kilátásba helyezett székely kulturális önkormányzat megvalósításáért folytatandó politikai harcot tizennégy esztendővel az egyezmény aláírása után a párt programjába iktatta. Mivel a Székelyföldre szorítkozó vallási és tanügyi autonómia esetleges létrehozását az *erdélyi magyarság egységére nézvést nagyon sokan kockázatos megoldásnak tartották, az ~ vezetői a marosvásárhelyi kongresszusig szinte egyáltalán nem foglalkoztak vele. Ez alkalommal is csak annak egyidejű hangsúlyozásával illesztették be a párt stratégiai céljai közé, hogy a kulturális autonómiára *Erdély magyarságának egésze igényt tart. A marosvásárhelyi nagygyűlés másik figyelemre méltó fejleménye az volt, hogy a harmincas évek első felének *erdélyi magyar társadalmi és művelődési mozgalmaiban oly fontos szerepet játszó nemzedéki ellentétek itt is fölütötték a fejüket. A párt kulturális szakosztályának vitáit összegező *Paál Árpád és a kisebbségi szakosztály munkájáról beszámoló *Jakabffy Elemér egyaránt kitért a közügyi szolgálatra jelentkező és magának közéleti teret követelő fiatal nemzedék kérdésére, a futólagosan bár, de a pártelnök közgyűlési előterjesztése is érintette a problémát. A párt új vezető testületeinek megválasztása során az *ifjúság képviselőiként hárman-négyen az intézőbizottságba is bekerültek, ám senki olyan nem volt közöttük, akinek a neve az egykori nemzedéki mozgalmakban valóban ismert lett volna. A párt addigi elnökségének a nagygyűlés változatlan összetételben szavazott bizalmat újabb négy esztendőre.

Az ~ csaknem valamennyi országos nagygyűlése kétnapos volt, és rendszerint úgy zajlott le, hogy az első napon a párt szakosztályai üléseztek, a második napon pedig a plénum munkálataira került sor. A marosvásárhelyi nagygyűlést követően ez a szervezeti rendtartás megváltozott: mivel a párt több mint négy esztendeig nem tartott kongresszust, a fölgyülemlett kérdések megtárgyalása végett ez idő alatt több alkalommal is önálló szakosztályi üléseket hívtak össze.Íy a párt kisebbségi szakosztálya 1934. nov. 13-án Kolozsvárott, 1935. nov. 25-26-án Nagyváradon, 1937. május 30-án pedig ismét Kolozsvárott tanácskozott. A párt bánsági tagozatának kezdeményezésére a nagyváradi tanácskozás egy népkisebbségpolitikai és jogi könyvtár fölállítását határozta el. Hetedik országos nagygyűlését, amely egyszersmind az utolsó is volt, az ~ 1937. szept. 3-4-én Sepsiszentgyörgyön tartotta: a kisebbségi sérelmek újabb számbavétele mellett elsősorban a párt másfél évtizedes munkájának az értékelésével és egy, a király elé terjesztendő *emlékirat kidolgozásával foglalkozott.

Néhány hónappal a sepsiszentgyörgyi kongresszus után Románia politikai életében radikális változások mentek végbe, s ezek az ~ tevékenységének is véget vetettek. Az 1937. dec. 20-22-i képviselőválasztásokat követően, amikor egyetlen pártnak sem sikerült kormányképes többségre szert tennie a parlamentben, az országban mindinkább eluralkodtak a politikai indulatok, az addig is eléggé zavaros-kusza közéleti viszonyok szinte teljesen áttekinthetetlenekké váltak, s a kialakult társadalmi bizonytalanságot a Vasgárda rohamos térnyerése igencsak vészterhessé tette. Mindez arra késztette II. Károlyt, hogy szélnek eresztve Octavian Goga alig másfél hónappal azelőtt beiktatott kormányát, 1938. febr. 10-11-én királyi parancsuralmat vezessen be. Az ország egész területére ostromállapotot hirdettek ki, a közrend és a közbiztonság védelmét átvette a hadsereg, s febr. 27-én egy korporatív jellegű alkotmányt léptettek életbe. Az 1938. márc. 30-án kelt 1422. számú királyi rendelettörvény feloszlatott minden politikai pártot és szervezetet, s ezzel lényegében az ~ története is lezárult. Ugyanezen év dec. 18-án újabb királyi rendelettörvény jelent meg, amely kimondta, hogy az ország területén a továbbiakban politikai tevékenység csak egyetlen szervezet, a létrehozandó Nemzeti Újjászületési *Front keretében folytatható. E királyi utasításra életre hívott tömbszerű politikai alakulat magyar alosztályaként 1939. febr. 11-én gróf *Bánffy Miklós és dr. Szász Pál, az *EMGE elnöke irányításával megszerveződött a Magyar Népközösség, az *erdélyi magyarság új érdekvédelmi tömörülése. Gróf Bethlen György és követői azonban továbbra is az ~ 1938-ig tisztségben levő vezetőségét tekintették az *erdélyi magyarság egyetlen legitim képviselőjének, ami aztán a Bánffy és Bethlen között feszülő személyi ellentétekkel is kiegészülve nagymértékben megosztotta a politizáló kisebbségi társadalmat.

Másfél évtizedes fennállása alatt az ~ a román hatalmi rend által kínált fölöttébb szűk politikai mozgástérhez igazodva igyekezett minden tőle telhetőt megtenni a kisebbségi érdekek védelmében. A lehetséges közügyi cselekvésformák közül elsősorban a folyamatos parlamenti jelenlétet és a nemzetiségi sérelmek miatti állandó tiltakozást részesítette előnyben, de a mindenkori bukaresti kormányzattal, illetve a vezető román politikai pártokkal folytatott bizalmas alkudozás is ott volt a taktikai eszköztárban. 1922 decembere és 1938 márciusa között összesen hét alkalommal vett részt a parlamenti helyekért vívott választási csatározásokban, s két ízben kötött választási kartellt, mégpedig 1926-ban az Averescu-Goga-féle politikai tömörüléssel (ez voltaképpen az 1923-as "csucsai paktum" fölújított változata volt), 1927-ben meg a Hans Otto Roth vezette Német Párttal. Minthogy ezek a koalíciós próbálkozások az ~ra nézve fiaskóval végződtek, 1928-tól kezdve a párt következetesen egyedül indult a választásokon, s mindig elérte a parlamenti képviselethez szükséges 2%-os szavazatarányt. A képviselőházi mandátumok szétosztása az 1926. márc. 27-én közzétett román választójogi törvény előírásai alapján sajátos aritmetika szerint történt. Ha egy párt országos viszonylatban meg tudta szerezni az összes szavazatok negyven százalékát, akkor választási prémiumként megkapta az összes parlamenti mandátum felét, a kellő számú szavazattal rendelkező többi párt pedig a mandátumok fennmaradó másik felén osztozott. E parlamenti aritmetika azzal a következménnyel járt, hogy a különböző választásokon ugyanaz a politikai párt ugyanolyan szavazataránnyal esetleg egészen eltérő számú mandátumhoz jutott. A parlamenti és a szenátusi helyek elosztására nézve a román választójogi törvény már más eljárást írt elő, s így az egyes pártok parlamenti ereje aminek a törvényhozói munkára nézve döntő jelentősége volt nem mindig felelt meg a szenátusi súlyuknak. Az ~ mandátumainak a száma a párt fennállása alatt tartott hét országos választás eredményeképpen a bukaresti törvényhozás két házában így alakult: 1926-ban: 14 képviselő, 12 szenátor; 1927-ben: 9 képviselő, 1 szenátor; 1928-ban: 16 képviselő; 6 szenátor; 1931-ben: 10 képviselő, 6 szenátor; 1932-ben: 14 képviselő, 3 szenátor; 1933-ban: 9 képviselő, 3 szenátor; 1937-ben: 19 képviselő, 3 szenátor.

Mint a modern képviseleti elvre épülő politikai rendszerek pártjai általában, az ~ is kezdettől fogva komoly figyelmet szentelt a sajtómunkának, a kisebbségi társadalommal való mindennapi kapcsolattartásnak. Mindazonáltal a megalakulása utáni első négy esztendőben saját országos napilapja nem volt. Az *erdélyi magyar hírlapok többsége mindig rendszeresen beszámolt az ~ közéleti kezdeményezéseiről és szervezeti dolgairól, *Jakabffy Elemér lugosi *szemléje, a *Magyar Kisebbség pedig a bukaresti törvényhozásban helyet foglaló magyar képviselők és szenátorok csaknem valamennyi hozzászólását közölte, de saját országos sajtókiadványra a párt csak 1926 végén tudott szert tenni. 1925-ben az ~ egyezséget kötött az akkoriban mérsékelten konzervatív nézeteket hirdető *Ellenzékkel, s ennek eredményeként a lap egy ideig meglehetősen nagy teret biztosított a párt tevékenységét és törekvéseit ismertető írásoknak, ám anélkül, hogy az addigi függetlenségét teljesen föladta volna. A következő évben aztán a pártnak sikerült megszereznie egy kevésbé elterjedt, ámbár eléggé nagy múltra visszatekintő, ekkor már a 28. évfolyamában járó kolozsvári lapnak, az *Újság nak a tulajdonjogát. 1926. július elején vette át a lapot az ~ érdekkörébe tartozó Országos Magyar Sajtóvállalat, s az 1926. dec. 7-i számban futott először végig a cím alatt az a kitétel, hogy "az Országos *Magyar Párt hivatalos lapja". Ám az Újság viszonylag rövid ideig töltötte be ezt a szerepet, mert mintegy nyolc hónap múltán egy másik kolozsvári lap, a *Keleti Újság lépett a helyére. Weiss Sándor, a *Keleti Újság főszerkesztője, aki egyszersmind az azt megjelentető *Lapkiadó Részvénytársaság főrészvényese és vezérigazgatója is volt, s így nemcsak üzleti, de politikai tekintetben is döntően szólhatott bele a lap ügyeibe, az 1926 májusában tartott parlamenti választásokon az ~ színeiben Biharban képviselői mandátumhoz jutott, s ez időtől kezdve az eladdig polgári radikális és plebejus-népi szellemet sugárzó *Keleti Újság arculata is mindinkább megváltozott. 1927 nyarán aztán a lapot, melynek a hangvétele ekkor már egyébként is a Bethlen Györgyék politikai és ideológiai látásmódjához igazodott, teljesen megvásárolta az ~. A pártelnökség döntése alapján aug. 13-án az alig egy évvel korábban megszerzett Újság című lapot jogutód nélkül végérvényesen fölszámolták, s a következő naptól, 1927. aug. 14-től kezdve a *Keleti Újság "országos magyarpárti lap"-ként jelent meg.

A *Keleti Újság mellett, amely az ~ 1938 márciusában történő feloszlatásáig annak legfőbb sajtóorgánuma maradt, a párt társadalmi-politikai törekvéseit egy-két réteglap is szolgálta, s néhány területi párttagozatnak hosszabb-rövidebb ideig ugyancsak volt saját lapja. A kolozsvári *Magyar Újságot, amely a *Keleti Újság érdekkörébe tartozó kiadványként indult 1933. dec. 12-én *Olajos Domokos szerkesztésében, sajtóberkekben egykor mindenki az ~ tájékoztató néplapjaként tartotta számon, noha a szerkesztőség a lap impresszumában ezt soha nem tüntette fel s más módon sem jelezte. Ugyancsak közel állott az ~hoz a Kolozsvárott kiadott, 1921. nov. 21-én induló s elsősorban a falusi gazdaréteghez szóló *Magyar Nép című képes hetilap is. Naláczy István, aki a főszerkesztő *Gyallay Domokos mellett felelős szerkesztőként jegyezte a lapot 1924 szeptemberéig, amikor viszonylag fiatalon elhalálozott, egyszersmind az ~ titkára is volt.

A párt területi tagozatai közül főleg az Arad megyei, valamint a bánsági tagozat folytatott igen széles körű sajtótevékenységet. Az aradi *Magyar Újság, amely 1924. szept. 1-jén indult *Nagy Dániel szerkesztésében, eleinte alcíme szerint "az Aradi és Arad megyei *Magyar Párt hivatalos közlönye" volt. Az 1925. márc. 8-i számától kezdve módosult az újság alcíme, s mintegy nyolc hónapon át "a *Magyar Párt hivatalos lapja"-ként látott nyomdafestéket, a címe mellé illesztett rövid magyarázatban pedig így határozta meg önmagát: "A *Magyar Újság a *Magyar Párt hivatalos közlönye, egységünk szimbóluma. Előfizetői a *Magyar Párt tagjai. Programja a *Magyar Párt programja." Mindazonáltal az aradi *Magyar Újság ebben az időben is csak területi pártlap volt. A következő években a lap, amelyet 1926. jan. 1-től kezdve közel egy esztendőn át főszerkesztőként Barabás Béla, ám felelős szerkesztőként továbbra is *Nagy Dániel irányít, még többször megváltoztatja az alcímét, s a parancsnoki hídján ugyancsak többször kicserélődnek a kormányosok, de a politikai elkötelezettsége egész fennállása alatt lényegében ugyanaz marad. A bánsági sajtókiadványok közül elsősorban az 1925. szept. 16-án induló s eleinte főleg gazdaságpolitikai kérdésekkel foglalkozó, *Vuchetich Endre szerkesztette temesvári *Déli Hírlap számított az ~ szócsövének. 1929-től kezdve az ~ bánsági tagozata Dr. Páll György tagozati főtitkár összeállításában Magyar Népnaptár címmel évről évre közel kétszáz lapos közhasznú kalendáriumot is letett az olvasók asztalára.

Az ~ tevékenységével kapcsolatos egykori nyomdai termékek közül a történetkutatás számára különösen jelentősek azok a kötetek, amelyek a párt nyilvános szakosztályi ülésein elhangzott előadásokat és hozzászólásokat foglalták össze dokumentációs célzattal. Könyvkiadói vállalkozása az ~nak soha nem volt, a nyilvános szakosztályi tanácskozásokat bemutató kötetekben sincsen a pártra utaló impresszum, ám ennek ellenére a párt publikációinak lehet tekinteni őket. A húszas évek végén és a harmincas évek elején a Közgazdasági Szakosztály, amelynek ez időben *Gyárfás Elemér volt az elnöke, összesen négy nyilvános ülést tartott: 1926. okt. 9-én Gyergyószentmiklóson, 1928. okt. 13-án Székelyudvarhelyen, 1930. okt. 30-án Szatmáron, 1933. júl. 1-jén Marosvásárhelyen tanácskozott. Kötetbe foglalva valamennyi tanácskozás vitaanyaga Gazdasági sérelmeink és kívánságaink címmel jutott el az érdeklődőkhöz (az első tanácskozásról szóló kötetet a dicsőszentmártoni Erzsébet Könyvnyomda Rt., a többi hármat a kolozsvári Minerva adta ki). Az ~ Kisebbségi és Történelmi Szakosztálya, amelynek *Jakabffy Elemér volt az elnöke, a harmincas években két alkalommal rendezett nyilvános vitafórumot: 1935. május 25-26-án Nagyváradon és 1937. május 30-án Kolozsvárott. Az itt elhangzott előadásokat és hozzászólásokat először a *Magyar Kisebbség tette közzé több folytatásban, teljes terjedelmükben , hogy aztán a lugosi *szemle közleményeinek egybeszerkesztett különlenyomataként Népkisebbségi kívánságaink és feladataink címmel könyvalakban is megjelenjenek. E kötetek nemcsak az ~ politikai látásmódjáról és társadalmi-közügyi velleitásairól tájékoztatnak, hanem a két világháború közötti *erdélyi magyarság általános közösségi gondjaiba is betekintést nyújtanak.

Az *OMP szervezési szabályzata. Kv. 1928. Dr. Sulyok István-Dr. Fritz László: Erdélyi magyar évkönyv. 1918-1929. Kvár. 1930. *Krenner Miklós: Verjünk hidat. *Ellenzék 1932. jan. 13. Mikó Imre: A romániai *magyar kisebbség panaszai a Nemzetek Szövetsége előtt. *Hitel 1936/3. Bernády György: Reflexiók... Marosvásárhely 1937. *Gyárfás Elemér: Az első kísérlet. Az Averescu-paktum előzményei, megkötésének indokai, szövege, módosításai, következményei, felbomlása és tanulságai. *Magyar Kisebbség 1937/3-4. *Győri Illés István szerk.: Metamorphosis Transilvaniae 1918-1936. Kvár. 1937. Magyar képviselők a román parlamentben. Kisebbségvédelem 1938/6. Mikó Imre: Huszonkét év. Az *erdélyi magyarság politikai története 1918. december 1-től 1940. augusztus 30-ig. Bp. 1941. Nagy Lajos: A kisebbségek alkotmányjogi helyzete Nagyromániában. Kvár. 1944. Bíró Sándor: Kisebbségben és többségben. Románok és magyarok 1867-1940. Bern 1989. Scurtu, Ioan dr.: Választások Nagy-Romániában 1919-1937. *Magyar Kisebbség 1996/1-2. 71-82.

(N. Gy.)