Pálfalvi Attila

oldal nyomtatása Share

Pálfalvi Attila (Kolozsvár, 1930. ápr. 22.) műszaki író, szótáríró, tankönyvíró. ~ Piroska férje, ~ Gábor apja. Középiskolát szülővárosában a római katolikus gimnáziumban végzett (1948); gépészmérnöki oklevelét a Kolozsvári Műegyetemen szerezte (1953) s ugyanitt doktorált (1963). Pályáját a brassói Metrom gyárban kezdte mint szerszámgépmérnök, 1953-tól 1992-ig tanított a kolozsvári Politechnikai Főiskolán, melynek rektora is volt (1976-84). Ebben az időszakban a diáklétszám négyezerről kilencezerre növekedett s új tagozatok létesültek. 1990-ben tanügyminiszterhelyettes, majd amikor e minőségében magyar tanügyi kérdésekben kormányával konfliktusba került, gépgyártóipari miniszterhelyettes, utána vezérigazgató. Nyugdíjazása óta (1992) a Műszaki Egyetem doktorandusz-vezető professzora.

Kutatási területe az anyagtechnológia, a porkohászat és a robottechnika. Doktori értekezésében világviszonylatban is új eljárást dolgozott ki az oxidokból redukált vasporok gyártására, amit iparilag is alkalmaztak egy vezetése alatt álló csoport közreműködésével. Tanulmányúton járt Kelet- és Nyugat-Németország, Svédország, a Szovjetunió, Csehszlovákia, Franciaország és az USA számos egyetemén és kutatóintézetében. Részt vett 10 nemzetközi tudományos kongresszuson, Drezda (1962), Eisenach (1965), Stuttgart (1968), Kijev (1970, 1977), Bukarest (1972), Stockholm (1978), Firenze (1982), Budapest (1992) és Kolozsvár (1994) *fórumán képviselve Romániát, s további 49 belföldi tudományos ülésszakon adott elő. Hat nyelven jelentek meg dolgozatai. Szabadalmazták 11 találmányát s ezek legtöbbjét alkalmazták is a gépiparban, ill. a porkohászat területén.

Rektorként a kolozsvári Műegyetem Buletinul Ştiinţific c. értesítőjének főszerkesztője (1976-84). A román sajtóban s magyarul a Korunk, Utunk, *A Hét, Matematikai és Fizikai Lapok, Munkásélet, *Új Élet folyóiratokban s az *Előre, Igazság, majd a *Szabadság napilapok hasábjain a korszerű anyagvizsgálatról, az ipari fejlődésről, a műszaki gondolkodásról, a tudományos-technikai forradalom élvonalába került szakképzésről, a porkohászati kutatásokról értekezett. Műegyetemi jegyzeteit és tankönyveit Tehnologia fabricării pieselor din pulberi metalice (1966), Încercări şi analize în metalurgia pulberilor (1982), Metalurgia pulberilor (1988) önállóan vagy társszerzőkkel közösen írta. Tevékenyen részt vett a *Jenei Dezső főszerkesztésével készült Magyar-román műszaki szótár (1987) munkálataiban. Tudományos kutatásairól a TV-nek adott interjúkban is beszámolt, s emlékezetes az ünnepi beszéde a magyar adások újraindításakor 1990 januárjában.

Készülő művei: Román-magyar műszaki nagyszótár, valamint az egy másik munkacsoporttal közös szerkesztés alatt álló tíznyelvű Poliglott szótár, nyelvkönyv és útiszótár, mely a külhoni magyarok gyermekeinek nyelvtanulását lesz hivatott új szótárszerkesztési módszerrel megkönnyíteni. A Technikatörténeti kronológia (Kv. 1998) társszerzője.

Önálló kötete: Porkohászat (Kv. 1993).

Simonffy Géza: Kolozsvári tudósok között. Természettudományi Közlöny, Bp. 1958/3. Beke György: Professzor az üzemben. *Előre 1974. máj. 12. Újraközölve: Ide besüt a nap. *Előre Kiskönyvtára 40. 1975. Dankanits Ádám: Aki mérnök akar lenni... *A Hét 1976/29. Rostás Zoltán: Nagyon nehéz volt. Beszélgetés P. A.- val. Közli Visszajátszás. 1984. 156-64. Bántó István: Hazai magyar tannyelvű oktatásunk kiépítésének kezdetén. Közoktatás 1990. jan. 23. Beke Mihály András: Beszélgetés P. A. professzorral, amikor még tanügyi miniszterhelyettes volt. Magyar *Fórum Bp. 1990. febr. 3.

(J. D.)