Berde Mária

oldal nyomtatása Share

Berde Mária (Kackó, 1889. febr. 5. – 1949. febr. 20., Kolozsvár) – író, publicista, műfordító. Régi erdélyi értelmiségi család sarja, ~ Amál testvére; édesapjuk ref. lelkész, majd a nagyenyedi teológia tanára. Nagyenyeden végezte a középiskolát, első verse diákkorában, 1906-ban jelent meg a Pesti Naplóban. A kolozsvári egyetem bölcsészkarán magyar-német nyelv- és irodalomból doktorált; a költő Baumberg Gabrielláról, Batsányi János feleségéről írt disszertációjának anyagát Bécsben gyűjtötte. 1912-ben jelent meg első verskötete a Modern Könyvtár sorozatban. Az angol és német nyelv tanulása végett Münchenbe utazott, tanulmányútja idején amelynek Az örök film c. modern formaeszközökkel megírt diákregényében állít emléket súlyos tüdőbajt szerzett. Betegségét, mely kihat egész életére, egy svájci szanatóriumban gyógyíttatja. Itt szerzett élményeit később, első érett regényében, a Thomas Mann hasonló tárgyú és problematikájú Varázshegyével egy időben megjelent Haláltáncban dolgozta fel. 1917-től 1920-ig a nagyenyedi Bethlen Kollégium tanára.

Pályájának új szakasza a forradalmak után kezdődött, a továbbiakban munkájának dandárja a próza. Kezdettől bekapcsolódott a kibontakozó irodalmi életbe, az Erdélyi Irodalmi Társaság (1919) és a Kemény Zsigmond Társaság tagjául (1920), majd alelnökéül választja. Marosvásárhelyi tanársága idején az Erdélyi Szemle, majd a Zord Idők szerkesztője (1920-21), a Napkelet munkatársa. Szépirodalmi alkotásai és cikkei a legtekintélyesebb erdélyi, budapesti és szlovenszkói magyar lapokban jelentek meg. Sokat tett az együttélés érdekében, előadássorozatokban népszerűsítette a román irodalom jeleseit. Már 1923-ban cikket ír egy erdélyi szabad írói munkaközösség szükségességéről, később az Erdélyi Helikonba Kuncz Aladár felkérésére írt Vallani és vállalni c. nagy hatású cikkével (Erdélyi Helikon 1929/8) az időszerű társadalmi témák mellett állt ki a múltba menekülő történelmi regények akkori divatjával szemben, s írót és kiadót egyaránt serkentve kiváltotta az erdélyi magyar írók népi és korelkötelezettségének éles vitáját. Kuncz Aladár halála után elhidegül az Erdélyi Helikontól, többek között az alakulóban levő romániai magyar irodalomról, főképp a marosvásárhelyi szervezkedésekről szóló regénye, a Szentségvivők kiadásának elutasítása miatt. 1931 őszén került Nagyváradra mint a kereskedelmi leányiskola német-magyar szakos tanára, ahol főmunkatársa lett Az Írás c. rövid életű irodalmi, művészeti és zenei hetilapnak; regényét Marokszedők c. alatt 1932-ben a Nagyvárad közli folytatásosan. Olosz Lajos, Szombati-Szabó István és Tabéry Géza társaságában 1933-ban létrehozta az EMÍR (Erdélyi Magyar Írói Rend) csoportosulását és könyvkiadó vállalatát, amelyben 1937-ig tevékenykedett.

Írói pályája utolsó szakaszának kezdetén, 1934-ben szakít végleg az Erdélyi Helikonnal. Legérettebb regényeit azután írja. Emberi és írói magatartásával a felszabadulás után is a haladás szolgálatában áll, állandóan betegeskedve is szerepet vállal az újjászerveződő irodalmi életben. A Világosság, Szabad Szó, Népakarat és Utunk közli verseit, széles tematikát felölelő novelláit, tanulmányait és cikkeit. Egyik alapítója és haláláig főszerkesztője a Dolgozó Nőnek.

Halk szavú, az epikum felé hajló, szimbolista stíluseszközöket kedvelő, a természet minden rezdülésére érzékeny lírikusként indult. Legjobb verseit Seherezádé himnusza c. kötetében publikálta. Látásmódja, tiszta hangú, finom zeneisége, érzelmes lírája, valamint az emberi viszonyok sajátos, etikai megközelítése, nőies érzékenységre valló, néhol impresszionista hatást mutató prózájának stílusa miatt a szó igazi értelmében asszonyírónak nevezhető. Egyik-másik prózai írását predesztinációt valló erős kálvinizmus jellemzi. Egykori bírálói szóvá tették „levendulás feminizmus”-át. Sokirányú tevékenységéből novella- és regényírói munkássága a legmaradandóbb. Néhány elbeszélése (Szegény kicsi Jula, Rina kincse, Télutó, Vargabetű) hangjának eredetisége, nyelvének költői szépsége miatt sorolható a legjobb kortárs magyar novellák közé. Vissza-visszatérő témája a magát felszabadító vagy felszabadítani akaró asszonyember sorsa, társadalmi és erkölcsi helyzete, a párválasztás és a nők érzelmi világa, lelki életük szabadsága a férfival való kapcsolatukban. Egy leányanyáról írott regényében, A szent szégyenben a társadalmi előítéletekkel szembeszállva azt bizonyítja, hogy a nők csak a termelőmunkában való részvételükkel, anyagi függetlenségük megteremtésével érhetik el szabadságukat. Az álerkölcsökkel, képmutatással leszámolni akaró írói szándék ebben a regényében a főhős lelki fejlődésének sokszínű költői rajzával párosul.

A 20-as évek végén fordulat áll be érdeklődésében. A romantikus feminizmus helyett egyre inkább korának társadalmi kérdései kezdik foglalkoztatni, jószándékú polgári álláspontról vállalta a közéleti harcot. Higgadt és kulturált stílusú, tudatos felépítésű társadalmi regényében, a Földindulásban az erdélyi dzsentri háború utáni pusztulását, végső züllését festi. A néphez való közeledést, valamint a román polgársággal és értelmiséggel való egyezkedést javallja a lecsúszás orvoslására. Főhőseinek tökéletes lélektani hűségű ábrázolásával emelkedik ki életművéből a háborúellenes hangokat is megütő Tüzes kemence, melyben régi témáját, a nő-férfi kapcsolat erkölcsi vetületét dolgozza fel a korábbinál nagyobb igénnyel. „Mondatai úgy csengenek, mint az ötvös kalapácsa az ellenálló fémen. A platina keménységével csillognak. Ez a keménység van a történet vonalvezetésében is. Szoros fegyelmet tart mondanivalójával szemben, pontosan azon az alaprajzon épít, amelyet mint jó építész előre kitervelt” írja róla Schöpflin Aladár 1936-ban.

Életműve koronájának szánta és „a lelkiismeret ébrentartása igényével” írta az erdélyi reformmozgalom hősei, id. Szász Károly, ifj. Wesselényi Miklós és társaik emlékének szentelt történeti regényét, A hajnal embereit. „Azt az erdélyi értelmiségi réteget képviselte, mely nem állt ugyan a munkásmozgalom oldalára, de sem a fasizmus előretörése, sem a szovjetellenes háború idején nem hódolt be a fasizmus ideológiájának. És a maga eszközeivel állást is foglalt, amikor 1942-ben megjelent regényében a fasizmussal szemben az önkényuralom, a faji és vallási előítéletek ellen, a szabadságeszmékért harcoló reformkor nagy alakjait, a hajnal embereit állította kortársai elé” vallja Katona Szabó István 1957-ben. Használta a Berde Mária Julianna, Laborfalvi Berde Mária, 1924-től pedig az R. Berde Mária nevet is (férje, Róth Jenő német irodalomszakos tanár után).

Két versét (Balga hegedűn, És jönnek órák...) Trózner József zenésítette meg.

Művei: Batsányiné Baumberg Gabriella élete és költészete (doktori értekezés, Kv. 1912); Versek (Bp. 1912); Az örök film (regény, Bp. 1917); A tükör Szegény kicsi Jula Borzhistória (Mv. 1920); Rina kincse (novellák, történetek, Tv. 1923); Vízen hold (elbeszélések, Kv. 1924); Haláltánc (regény, Bp. 1924); A szent szégyen (regény, Mv. 1925); Enyedi történetek (elbeszélések, Nv. 1926); Romuald és Andriána (az MTA Ormódy Amália-díjával kitüntetett „széphistória”, Pozsony 1925, Berlin 1927; később Keresztjáró szerelem címmel, Bp. 1941; új kiadás RMI-sorozatban, 1968); Seherezádé himnusza (versek, Kv. 1928 és Bp. 1929); Télutó (elbeszélések, Kv. 1928); Végre egy férfi! (három egyfelvonásos vígjáték, Kabdebó Ernával Mv. 1928); Földindulás I-II. (regény, Kv. 1930 és Bp. 1931); Pillangó Rebeka története (elbeszélés, Nv. 1933); Szentségvivők (regény, Nv. 1935); Egy kicsi szolgáló (novellák, Nv. 1936); Tüzes kemence (regény, Bp. 1936, románul 1973); Az élő Kölcsey (Olosz Lajos, Szentimrei Jenő és Tabéry Géza tanulmányaival, Nv. 1939); Istenes énekek (Orth Győzővel és Róth Jenővel szerkesztett versgyűjtemény, Nv. 1939); Misszióban (egy szórványmisszió története, Nv. 1940); A hajnal emberei I-II. (történelmi regény, Baumgarten-díjjal jutalmazva, Bp. 1942); Tüzes kemence A szent szégyen (új kiadás Jancsó Elemér bevezetőjével, 1967).

Több antológia közölte írásait. Szerkesztésében megjelent mesegyűjtemények: Fótonfót király (erdélyi székely népmesék, Brassó 1937); A gyémánt emberke (székely népmesék, Nv. 1938); Az árva királyfi (eredeti székely népmesék, Bp. é.n.). Fordításkötetei: Ion Creangă: Gyermekkorom emlékei (Kiss Jenővel, 1950); Ion Creangă: Ionica gyermekkora (Bp. 1950). Gyűjteményes kötetekben, folyóiratokban több vers- és prózafordítása jelent meg az angol, német és román irodalomból, különösen sok Eminescu-verset tolmácsolt. Verseinek, elbeszéléseinek egy részét román, francia és német nyelven is kiadták. Irodalmi levelezéséből A marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság levelesládája (1973), a Ritoók János-féle Kettős tükör (1979), valamint A Helikon és az ESZC levelesládája (1979) c. kötetekben jelentek meg életművének értékelése szempontjából fontos darabok.

Kiadatlan művei: A hajnal emberei c. regény III. kötete; Tisztítótűz (dráma, Szentimrei Jenő hagyatékában, előadta a Szegedi Színház 1944 februárjában); Versei (két kötetben); Amikor én kislány voltam (tíz elbeszélés); műfordításai német, angol, román költőktől.

(K. Á.)

Reményik Sándor: B. M. Pásztortűz 1923. I. 140–142. Szentimrei Jenő: Erdély tízéves magyar irodalma. Nyugat 1930. I. 537–544; uő: Meghalt B. M. Világosság 1949. febr. 23. Tabéry Géza: Emlékkönyv. Kv. 1930. Benedek Marcell: Földindulás. Nyugat 1931. I. 411–413.; uő: Szentségvivők. Nyugat 1935. I. 245–246. Schöpflin Aladár: Tüzes kemence. Nyugat 1936. II. 382–383. Németh László: B. M. a Készülődés c. kötetben, I. Bp. 1941. 105–108. Kardos László: Keresztjáró szerelem. Nyugat 1941. 566-67. Nagy István: Mit vall és mit vállal B. M.? Utunk 1957/19. Katona Szabó István: Jegyzetek B. M. műveiről. Utunk 1957/30–31. Molnár Szabolcs: Két asszonyi regény. Korunk 1967/7. uő: Levelek B. M.-hoz. A Hét 1978/29. Tóth Sándor: „Vallani és vállalni, avagy az írók gyávaságáról. Korunk 1971/12. Veronica Porumbacu: Néhány szó B. M.-ról. Steaua 1973/17, magyarul A Hét 1973/38. Nagy Géza: Az erdélyi Seherezáde. Utunk 1974/15.

ASZT: B. M. ismeretlen levele Bitay Árpádhoz. LM 1322. Köszöntő. Beszél Berde Amál és Jancsó Elemér. LM 2334.