Páll Árpád (Torda, 1927. febr. 10. – 1997. márc. 10. Kolozsvár)

oldal nyomtatása Share

Páll Árpád (Torda, 1927. febr. 10. 1997. márc. 10. Kolozsvár) író, színikritikus. A német nyelvű evangélikus elemit és a *gimnázium első három osztályát Brăilában végezte, ahová szüleit a megélhetés kényszere vitte. Értelmi formálódására a kolozsvári Református Kollégium volt döntő hatással, ahol 1940 őszétől folytatta tanulmányait. A Bolyai Tudományegyetem filozófia-lélektan szakán szerzett tanári képesítést (1949). Vezető szerepet játszott az MNSZ és az egyetem ifjúsági mozgalmaiban (1947-ben), Sütő Andrással együtt több, ifjúsági folyóiratot pótló, röpiratot szerkesztett (Magyar ifjúság; Petőfivel; Szabad ifjúság). Cikkei jelentek meg a Világosság, Ifjú Erdély, később az *Utunk, *Igazság hasábjain.

Pályáját az Állami Könyvkiadó szerkesztőjeként kezdte (1948-49). Katonai szolgálati ideje alatt az Apărarea Patriei c. katonai lap munkatársa, majd az *Előre szerkesztője, ill. főszerkesztő-helyettese (1952-57), a *Művelődés főtitkára (1957-58). Az 1956-os magyar forradalomkor tanúsított magatartása miatt politikailag megbízhatatlannak minősítették, közlési jogát megvonták. Három éven át kétkezi *munkás a kolozsvári Triumf autógyertyagyárban. 1961-től a kolozsvári *Állami Magyar Színház irodalmi titkára, 1963-tól közel két évtizeden át a *Dolgozó Nő szerkesztője, 1982-től az *Új Élet kolozsvári főmunkatársa, majd főszerkesztő-helyettese; nyugdíjba vonulásáig (1992) a helyébe lépő Erdélyi Figyelőnél ugyanezt a tisztet tölti be. Társelnöke volt a Szentgyörgyi István Alapítvány kuratóriumának, amelyet a budapesti Székely Kör erdélyi magyar színészek teljesítményeinek jutalmazására hozott létre.

Első szépirodalmi munkája, A kulcs c. elbeszélés a Huszonhat elbeszélő (1949) c. novellaantológiában jelent meg. Tevékenységének fő vonulatát színikritikusi és tanulmányírói *munkássága alkotja, de vannak útijegyzetei, portréi, beszélgetései, képzőművészeknél *tett műteremlátogatásokról és kiállításokról szóló írásai is. Dráma- és színháztörténeti közléseinek középpontjában hagyomány és korszerűség, művészi minőség és hatás összefüggéseinek boncolgatása áll. A világ drámairodalmi örökségének s ezen belül a magyar és román klasszikus alkotásoknak az elemzése mellett éles bíráló szellemmel követi a kortárs szerzők szövegeit, valamint az utóbbi fél évszázad színházi mozgalmainak áramlatait és tendenciáit. Erről tanúskodik Évszázadok drámái napjaink színpadán (1976) c. kötete. Figyelemre méltóak az ógörög tragédiákról, a Shakespeare-drámák korszerű üzenetéről, francia színházak törekvéseiről, Csehov és Gorkij újszerű megközelítéséről szóló tanulmányai, sok újat mondanak Katona Bánk Bánjáról, Caragiale újabb színpadi megjelenítéséről és Illyés Gyula Kegyencéről írott fejtegetései is. Hasonló a Színházi világtájak (1987) c. kötetének módszere is: a vizsgálódás gócába helyezi a kortárs drámaírók üzenetét és a színpadi látványosságot. Összegező jellegű a kötetben A változó drámaelméletektől a színpadi törvényszerűségekig c. nagyobb elmefuttatása.

Állandóan figyelemmel kísérve az erdélyi magyar színházi életet születnek meg a drámaíró Sütő Andrásról és Harag György pályájának mérföldköveiről szóló írásai. A kolozsvári Magyar Színház alapításának 200. évfordulójára megjelent kiadványban Shakespeare-drámák jelentésváltozatai c. alatt megjelent tanulmányában a hagyományos erdélyi magyar Shakespeare-kultuszt értékeli. Az utóbbi fél évszázad erdélyi ősbemutatóival kapcsolatos feljegyzéseit gyűjtötte össze A szó és a látvány (Mv. 1995) c. kötetében, kiegészítve ezeket két vitairatával (az egyik címe: Kissé másként látom a kétszázadik évadot). Ha a hatvanas években bírálatait a megmerevedett színházi dogmákkal való szembefordulás jellemezte, a hetvenes évektől a hangsúlyt a dráma és előadás egységére teszi, egyre inkább védve színházainknak hagyományosan kötelező népszínházi-nemzeti színházi jellegét.

Irodalomtörténeti *munkássága részben szintén a drámairodalomhoz kapcsolódik. Lope de Vegáról, Heltai Jenő drámaírói *munkásságáról, Szophoklészről, Arisztophanészről, Schiller ifjúkori drámáiról írt tanulmányokat a Kriterion Drámák-sorozatának kiadványaihoz (1964, 1980, 1981). Születtek írásai Büchnerről, Thornton Wilderről, Edward Bondról, Arany János színészkalandjáról; ezekhez csatlakozik emlékezése Gaál Gáborról, tanulmánya Eminescuról, Creangăról, Vasarelyről. Egy részük Loreley sziklája (Kv. 1981) c. "úti- és otthoni" jegyzeteinek kötetében is megjelent.

Román és francia nyelvből fordított drámákat, ezek egyikét-másikát a romániai magyar színházakon kívül magyarországi és vajdasági színházak is játszották. Horia Lovinescu Láz (1963); Robert Thomas A papagáj és a zsaru (1968); Ion Băieşu Megbocsátás (1969); Aurel Baranga Hősi szimfónia (1973); D. R. Popescu A kerti törpe (1974); Edward Bond A tenger (1981); Jean Cocteau Emberi szó és Jan Otcenacek Romeo és Júlia november végén c. (1986) színdarabjai szólaltak meg magyarul az ő tolmácsolásában. Ebbe a tárgykörbe tartozik a Mosolygó Thália (Kv. 1991) c. színházi anekdotagyűjteménye, melyet *Márton János színművész gyűjtése nyomán formába öntött a két szerző nevéből összetett "Márton Pál" álnév alatt. A Magyar Színházművészeti Lexikon (Bp. 1994) erdélyi szerkesztője.

Könyveinek sorában külön helyet érdemel Harangszó a mélyből (Bp. 1991) c. kötete, amely 25 jeles erdélyi magyar értelmiségivel a nyolcvanas évek végén folytatott beszélgetéseket tartalmaz. Ez a kötet tudósít a diktatúra, a homogenizáló indulat nyomása alatt senyvedő erdélyi magyarság értékeiről, a jövendő építésének lehetséges alapjairól. A budapesti Magvető Kiadónál megjelent könyv élénk sajtóvisszhangot váltott ki. Még kéziratban rejlő munkái közt van Veres Péterről, a gondolkodóról szóló tanulmánya, egy Színházi őrjárat Erdélyben c. portrégyűjteménye és esztétikai jegyzetei, valamint a kolozsvári Magyar Művészeti Intézet alapító rektorával, a festőművész Kovács Zoltánnal folytatott beszélgetése szerepel.

További kötetei: Kolozsvár magyar színháza (társszerzésben, Kv. 1992); A szó és a látvány. Nézőtéri jegyzetek (Mv. 1995); Hivatástudat és korszerűség. Közép-erdélyi színházakért (Mv. 1997).

Álnevei: Vass Attila, Tordai József, Papp Márta, egy időben T. Páll Árpád.

Cselényi László: Egy "színházi utazó" naplója. *Utunk 1977/12. Oláh Tibor: Körkép, önarckép. *Igaz Szó 1977/9. Marosi Péter: Színikritikától a dramaturgiáig. *Korunk 1978/6. Újraközölve: Világ végén virradat. 1980. 239-40. Lászlóffy Aladár: Úton, útfélen. *Utunk 1982/3. Szőcs István: Bolygó szerkesztő. *Utunk 1987/14; uő: Színházi szélrózsa. *Utunk 1988/13. Nagy Pál: Színházról elfogultságok nélkül. *Igaz Szó 1988/6; uő: A huszonnegyedik órában. *Hitel 1992/12. Szekernyés János: A színház mint jelenség megközelítése. *Korunk 1989/7. Kékedy László: Miért a színház? *Szabadság 1990. máj. 19. Tompa Gábor: Kékedy úr blöffentései. *Szabadság 1990. máj. 26. Kötő József: Boszorkányüldözés vagy elvi vita? *Szabadság 1990. júl. 14. Hajós József: Impresszáriótlan impressziók. Helikon 1992/7. Páll Árpád: Harag György példájára gondolva. *Szabadság 1992. ápr. 15.; uő: Hivatástudat és korszerűség. Magyar Élet, Bp. 1994/10. Dávid Gyula: Harangszó a mélyből. *Korunk 1992/4. Pomogáts Béla: Harangszó a mélyből. Alföld, Bp. 1992/6. Metz Katalin: A szó és a látvány. Új Magyar Szó, Bp. 1995. okt. 24.

(B. Gy.)