Palocsay Rudolf

oldal nyomtatása Share

Palocsay Rudolf (Kolozsvár, 1900. márc. 22. 1978. máj. 27. Kolozsvár) kertészeti szakíró, biológus. ~ Zsigmond apja. A Kétvízközben nőtt fel öt kisebb testvérével együtt egy szobafestő fiaként. Négy elemi osztályt végzett, majd három "gazdasági ismétlő"-t, később apja tanoncaként még három inasiskolai osztályt. Korán megnyilvánult vonzódása a virágok iránt, s amikor szobafestőként a városi virágkertészetbe került, ott a főkertésztől már szakszerű virágkeresztezési ismereteket szerzett. Hozzájutott H. Emery A növények élete c. tudománynépszerűsítő könyvéhez, ebből bővítette és rendszeresítette az addig szerzett ismereteket. Életrajzírója, *Katona Szabó István írja: "Ez a könyv volt a csíra, melyből kinőtt az önmagába mélyedő fiú világnézete. Ez volt gimnáziuma és egyeteme." Az I. világháború kitörésekor apja hivatásos tűzoltó lett, ő pedig egy ideig molnár, majd sörgyári munkás.

1918 decemberében besorozták a Székely Hadosztályba, ahonnan csak másfél év múlva került haza. Maga is beállt tűzoltónak, ott lehetősége adódott virágnemesítési szenvedélyét és önképzését továbbfejlesztenie: a tűzoltólaktanya kertjében egyre pompázatosabb virágkertészetet hozott létre, s 1926-ban kertészsegédi oklevelet is szerzett. Ekkortól számíthatók első szakszerű keresztezési kísérletei: rózsa- és violahibrideket, oroszlánszájakat sikerült kialakítania, 1927-től már saját kis kertjében, később hivatásszerűen foglalkozott gyümölcsnemesítéssel is. Következtek a kardvirágokkal végzett próbák. 1938-ig kidolgozta saját mentormódszerét, mellyel különleges és hivatalosan is bejegyzett új fajtákat hozott létre. Csábították is a bukaresti királyi kertészetbe, de nem ment, Kolozsvárt maradt, ahol Emil Pop és *Péterfi István botanikaprofesszorok is felfigyeltek munkásságára, s 1948-tól *Lazányi Endre növénygenetikus, a Mezőgazdasági Akadémia magyar tagozatának akkori megszervezője révén megismerkedett Micsurin eredményeivel, tekintettel almafajta-keresztezési kísérleteire.

1949-től már felkérték egyetemi bemutató előadások megtartására, 1950-től pedig genetikai gyakorlatok vezetésére a Bolyai Tudományegyetemen. Ugyanakkor egy vegetatív hibridizációról szóló pályamunkájával elnyerte a Román Akadémia ötvenezer lejes díját, s megválasztották a bukaresti Micsurin Tudományos Társaság alelnökévé. Következett kinevezése a kolozsvári Mezőgazdasági Főiskola adjunktusává. Ezután már a legkorszerűbb tudományos gépezet segítségével végezhette kísérleteit. Állami Díjban részesítették, többször is beválasztották a bukaresti parlamentbe. 1953-ban kinevezték a saját kertje mellett létesített Gyümölcskutató és Nemesítő Állomás igazgatójává; ezt az állását nyugdíjazásáig (1974) töltötte be.

Művei: Gyümölcsfák és bokrok metszése (1952, románul 1957); Az almatermésűek és csonthéjasok termesztése és nemesítése (Veress István, Antal Dániel, *Mózes Pál társszerzőkkel, 1954); Zöldség- és gyümölcsnemesítési kísérleteim (1954, 1961); Kísérleteim (1954, románul 1955); Héjasok és bogyósgyümölcsűek termesztése és nemesítése (Veress Istvánnal és Antal Dániellel, 1960, románul 1961).

Szabó István: Virágzó élet. P. R. életrajza. 1955.

(G. D.)