Papp Ferenc

oldal nyomtatása Share

Papp Ferenc (Bihar, 1924. dec. 15.) prózaíró, műfordító. Középiskoláit Nagyváradon kezdte, a brassói gépipari líceumban folytatta, s végül magánúton fejezte be (1942). Volt rakodómunkás, küldönc, a háború alatt katona, majd hadifogoly. A fogságból szabadulva került Marosvásárhelyre, ahol társadalmi munkás, 1949-53 között a helyi Népújságnál újságíró. 1953-ban az akkor indult *Igaz Szó szerkesztőségének lesz belső munkatársa, innen megy betegsége *miatt jóval korhatár előtt nyugdíjba 1976-ban.

1950-ben jelentkezik első önállóan is kiadott elbeszélésével (Tiszta út), majd regényekkel (Az új mozdony, 1951; Acélfogak, 1953; Viharostető, 1953), amelyeknek valós életanyagán azonban a sematizmus uralkodik. Az osztályharcra exponálva még nem ismeri az emberi viszonyulások lehetőségeit. Lombikban nevelt, "a szocialista építésben helytálló" hősei bábuk módjára mozognak, az író valósággal "kidekázza" társadalmi funkciójukhoz illő tulajdonságaikat. *Mindezek ellenére nem csak munkástémái, hanem olykor hitelesen megragadott élethelyzetei is magyarázzák, hogy az akkori *kritika Nagy István legközelebbi "rokonának" érezte.

A hatvanas években fordulat áll be írói pályáján. Füstben és fényben (1962), majd A gyökerek alatt (1964) c. regényei s utánuk *mindaz, amit írt, igazolják Földes László megállapítását, aki szerint az író "a sémától eljut a lélek gyökeréig" (*Korunk 1967/9). Ekkori írásaiban a fűrészüzemi vagy vasipari munkások, aktivisták után olyan hősök jelennek meg, akikben az író az egyéni és közösségi lét harmóniáját keresi. Ezek a hősök nemegyszer befelé forduló emberek, akik újraélik magukban *mindazt, ami velük, körülöttük történt; emberek, akiknek sorsában a természettel való szoros kapcsolat testesül meg. Az író következetesen keresi a társadalmi igazságot, erről sohasem mond le, de a hozzá vezető utat, a korai regények sematizmusból fakadó leegyszerűsítéseivel szemben, *mindig küzdelmesnek mutatja. ~ nem vigasztal ezekben a műveiben a beteljesedő boldogságról szóló tanmesékkel, hanem kesernyés történeteket mond olyan emberekről, akik sok *mindenre képesek, csak arra nem, hogy a mások boldogtalansága árán legyenek boldogok. Ez jellemző általában következő regényeire (A kerítés felett, 1963; Földre szállt ember, 1966) is. Földes László szerint, aki legbehatóbban elemezte ~ műveit, A gyökerek alatt *mind közül a legjobb. "Hogyan változott meg szemlélete teszi fel a kérdést az író egész addig megtett útjára visszapillantva , *miképpen lényegült formává, hogyan kristályosodott artisztikummá *mindez többé-kevésbé világos. A változás összefüggéseit nem nehéz felismerni. Személyi indítékait annál nehezebb." Néhány regényének elemzése után a kritikusban felmerül a kérdés: *mi mehetett végbe az íróban szemlélete megváltozásáig? Ez ugyan nem tartozik a kritikusra véli , de esetében "író és hős között vérrokonságnak kell lennie, különben nem történhetne meg, hogy *minden írásában [...] ugyanazt az eszményt fogalmazza újra és újra, kísérteties makacssággal. Hátha legbensőbb személyi problémáját fogalmazza bele hőseibe, amikor valamennyit a helytállás körüli pályára küldi? [...] Talán őt magát állította az élet ki tudja *milyen válaszútra, s azon tanulta meg hősei igaz útját, talán maga is kifizette a helytállás árát, a lemondást."

Gálfalvi Györgytől ehhez az elemzéshez a személyiség rajzát idézhetjük:

"... megéreztem és megszerettem benne a jóra való hajlamot ösztöneiben hordozó, a gyengébbek oldalán *mindig beavatkozásra kész, felelősen cselekvő embert, aki hőseivel együtt vallja: *minden dolgunk mások révén kapja meg az értelmét, mert a boldogság csak *mint közös tulajdon létezik" (*Igaz Szó 1977/3).

Sokat fordított románból: Francisc Munteanu, Remus Luca, Lucia Demetrius, Ion Băieşu, Tudor Arghezi, Marin Preda, George Călinescu, *Mihail Sebastian, Aurel *Mihale, Laurenţiu Fulga, Gala Galaction, I. A. Brătescu-Voineşti, Paul Georgescu, *Mircea Horia Simionescu, Aurel Dragoş Munteanu, Ionel Teodoreanu, Geo Bogza több regényét, elbeszélését és publicisztikáját.

Műveiből románra, oroszra, németre és szerbre fordítottak. Románul három elbeszéléskötete (Conştiinţa, 1953; Rugina, 1955; Torpila, 1956) és több regénye (Prima zăpadă, 1962; În fum şi în lumină, 1963; Sub rădăcini, 1966; Omul coborât pe pământ, 1967) jelent meg *Mihnea és Kati Fuiorescu, Nicolae Crişan és Constantin Olariu fordításában. A Füstben és fényben németül (1963), a Lehullt az első hó szerb fordításban (1964) Bukarestben, a Gyökerek alatt oroszul Moszkvában (1972) került kiadásra.

1964-ben, 1966-ban és 1979-ben a Romániai Írók Szövetségének díját; 1972-ben és 1984-ben a Marosvásárhelyi Írók Egyesülete díját kapta; 1995-ben a 70 éves írót a Magyar Köztársaság Érdemrendjének Tiszti Keresztjével tüntették ki.

Álnevei: Bálint István, Sün Sanyi.

Művei: Tiszta út (elbeszélés, 1950); Az új mozdony (ifjúsági regény, 1951); Acélfogak (regény, 1953); Viharostető (regény, 1953, átdolgozva 1961; Lelkiismeret (elbeszélések, Mv. 1955); Remény (regény, Mv. 1956); Rozsda (elbeszélés, Mv. 1957); Csalódás (novellák, Mv. 1958); Lehullt az első hó (kisregény, 1961); Füstben és fényben (kisregény, 1962); A kerítés fölött (kisregény, 1963); A gyökerek alatt (kisregény, 1964); Négy kisregény (1965); Földre szállt ember (kisregény, 1966); Én is voltam gyermek (regény, 1968); Még öt perc (novellák, 1969); A részeg vadőr (elbeszélések, 1972); Földre szállt ember (három kisregény, Bp. 1976); Kisregények (1984); Amikor a kutya megkerül (elbeszélések, Mv. 1994).

Marosi Péter: Példamutató kezdet. *Utunk 1950/13; uő: Kaland vagy helytállás? *Utunk 1961/23; uő: Tágabb, szélesebb horizontok felé. *Utunk 1961/28. Panek Zoltán: A mű beszél... *Utunk 1957/7. Gálfalvi Zsolt: Jegyzetek P. F. írói fejlődéséről. Írók, könyvek, viták. Mv. 1958. 67-81; uő: Füstben és fényben. *A Hét 1985/3. Hajdu Győző: Búzaháza haragszik... *Igaz Szó 1958/2. Szőcs István: Remény, csalódás, remény. *Utunk 1959/10; uő: Kritikai egyenleg. *Utunk 1961/25; uő: Földre szállt ember. *Utunk 1966/40. Kovács János: Az egyszerűség varázsa. *Előre 1962. máj. 31.; uő: Az emberség négy próbája. *Igaz Szó 1966/6; uő: A kisregény teherbírása. *Igaz Szó 1967/1; uő: A humánum próbái. K. J.: Kétség és bizonyosság. 1981. 83-95. Izsák József: P. F. *Igaz Szó 1963/9; uő: Sors-metaforák prózában. *Igaz Szó 1977/3; uő: Portrévázlat P. F.-ről. *Igaz Szó 1984/12. Hajdu Zoltán: P. F. *Igaz Szó 1964/4. K. Jakab Antal: A harmónia igénye. *Igaz Szó 1965/4. Gálfalvi György: Külsőségektől a gondolati prózáig. *Korunk 1966/4; uő: Szubjektív jegyzet P. F. ürügyén. *Igaz Szó 1977/3. Éltető József: P. F.: Négy kisregény. *Utunk 1966/3; uő: Magánytól magányig. *Igaz Szó 1974/1. Földes László: A sémától a lélek gyökeréig. *Korunk 1967/9; uő: Viharos tetőkről hallgatag gyökerek alá. *Mindkettő A lehetetlen ostroma c. kötetében, 1968. 219-237. Veress Dániel: Új látószög, új *minőség. *Utunk 1969/10. Baróti Pál: A helytállás *minősége. *Utunk 1969/47. Sőni Pál: P. F. Közölve A romániai magyar irodalom története. 1969. 262-265. Robotos Imre: Eszmények vonzásában. *Előre 1972. máj. 6. Kormos Gyula: Figyelem és szabadság. *Utunk 1973/16. Nagy Pál: Tiszta emberek. *A Hét 1973/12; uő: Művekben rejtőző. *Utunk 1984/50. Székely János: A rokonszenv pillérei. *Igaz Szó, 1977/3. Zsigmond Irma: P. F. műveinek bibliográfiája. *Művelődés 1984/12.

(S. Zs.)