Pataki József

oldal nyomtatása Share

Pataki József (Kászonjakabfalva, 1908. dec. 26. 1993. szept. 17. Kolozsvár) történetíró. A kolozsvári Piarista Gimnáziumban érettségizett (1926), az I. Ferdinánd Egyetemen egyetemes és román történelem, valamint román nyelv szakos diplomát szerzett (1930). Tanári pályáját volt gimnáziumában kezdte (1930-35), majd Marosvásárhelyen, a róm. kat. tanítóképzőben és gimnáziumban tanított (1935-41), s Csíkszeredában volt a Róm. Kat. Főgimnázium igazgatója (1941-44). A II. világháborúban katona; orosz hadifogságból 1948-ban került haza. Előbb a fiúkereskedelmi iskola és a Tanártovábbképző Intézet tanára Kolozsvárt, 1956-tól a Történeti Intézetnél s a Bolyai Tudományegyetemen dolgozott. Az egyesített Babeş-Bolyai Egyetemen a középkori egyetemes történet magyar előadója (1959-79) nyugalomba vonulásáig. 1990-ben az MTA külső tagjává választotta.

Nyomtatásban is megjelent doktori disszertációját Anjou királyaink és a két román vajdaság címmel a *Ferenc József Tudományegyetemen védte meg (1944). A hadifogságból visszatérve Demény Lajossal együtt tárta fel a huszita forradalom *erdélyi elterjedésének és az 1437-es parasztfelkelés okainak és lefolyásának ismeretlen adatait. Tanulmányukat nemcsak A kolozsvári Bolyai Tudományegyetem (1945-1955) c. kötet közölte 1956-ban, hanem annak további feldolgozásai 1958-ban csehül (a Mezinarodni ohlas husitstvi c. kötetben) és románul (a Studia Universitatis Babeş et Bolyai III. kötetében) is megjelentek. A magyar és a román történelmi kapcsolatok alakulását vizsgálva írta meg A magyar és a román tudományos kapcsolatok történetéhez c. tanulmányát a Kelemen Lajos Emlékkönyvbe (1957), amelyben Koncz József és Nicolae Densuşianu levelezését, példamutató személyi kapcsolatát dolgozta fel. Később foglalkozott Szapolyai János és Radu de la Afumaţi havasalföldi uralkodónak a mohácsi vészt megelőző napokban tanúsított magatartásával (Studia 1967. fasc. 3); ez a tanulmánya magyarul a Tanulmányok a romániai együttlakó nemzetiségek történetéből és testvéri együttműködéséről a román nemzettel (1976) c. kötetben jelent meg.

Úttörő értékűek az *Erdély gazdasági fejlődésének ütemére vonatkozó *levéltári feldolgozásai. Ezek közé tartozik a csíki vashámorról írott tanulmánya (1971) s a Hunyadiak vajdahunyadi uradalma Nürnbergben őrzött okmányainak közzététele és mélyreható elemzése. Utóbbi a Román Akadémia kiadásában jelent meg s az Akadémia a Nicolae Bălcescu-díjjal jutalmazta.

Több évtizedes forráskutató munkájának eredményei tükröződnek az 1981-re elkészült, de a cenzúra által visszatartott Kolozsvári emlékírók 1603-1720 c. kötetében, amely a "kincses város" múltjára vonatkozó, kiadatlan vagy nehezen hozzáférhető emlékiratok közreadásával vált megkerülhetetlen forráskiadvánnyá.

Történetírói érdeme a *székelység múltjára vonatkozó forrásanyag feltárása is. Imreh Istvánnal közösen románul is, magyarul is adatokat bocsátott közre Udvarhelyszék mezőgazdaságának 16. századi múltjából (Acta Musei Napocensis 1967 és 1969; magyarul Aluta 1969 és 1970), s a székely falu gazdasági és társadalmi szerkezetéről a 16-17. század fordulóján (ez utóbbi témával kapcsolatos tanulmányát a Székely felkelés 1595-1596 c. kötet közölte. Kritikai vizsgálatnak vetette alá a Csíki székely krónikát (Legenda és valóság. *Korunk 1970/4). Minden további kutatás számára alapvető munkája a Székely oklevéltár új sorozatának elindítása Demény Lajossal; ennek 1983-ban és 1985-ben megjelent I. és II. kötetét ketten rendezték sajtó alá, s még az 1994-ben megjelent III. kötet előkészítésében is részt vett.

Tudományos és ismeretterjesztő történelmi feldolgozásaival nemcsak a magyar önismeret és azonosságtudat fenntartását szolgálta, hanem román nyelvű írásaival hozzájárult ahhoz is, hogy a román közönség megismerkedjék a magyarság múltjával. Az *Erdélyi Múzeum, NyIrK, *Utunk, *Korunk, Művelődés, Keresztény Szó és napilapok munkatársaként művelte a történelmi publicisztikát, s hasonló szerepet vállalt a román szak- és művelődési sajtóban is.

Kötetei: Anjou királyaink és a két román vajdaság (Kv. 1944); A csíki vashámor a XVII. század második felében (Csíkszereda, 1971); Domeniul Hunedoara la începutul secolului al XVI-lea (1973); Székely oklevéltár. I-II. (Demény Lajossal, 1983, 1985); Kolozsvári emlékírók 1603-1720. (bevezető tanulmány Bálint Józseftől, P. J. válogatása és jegyzetei, Tóth István, Köllő Károly, *Puskás Lajos fordításai latinból (1990 = Fehér Könyvek); Kászonszéki krónika. 1650-1750. (Imreh Istvánnal. Bp.-Buk. 1992); Székely oklevéltár. III. (Demény Lajossal és Tüdős S. Kingával. 1994).

Benkő Samu: Vasipari hagyomány Csíkban. *Előre 1971. nov. 19. Fodor Sándor: "Vidéki" kiadvány. *Utunk 1971/48. N. Edroiu: Domeniul Hunedoarei... Revue Roumaine d'Histoire 1974/3. Heckenast Gusztáv: A csíki vashámor. Századok 1974/3. K. Nehring: Domeniul Hunedoarei... Südostforschungen 1974. 453-454. Dankanits Ádám: A *levéltár *tett történésszé. Beszélgetés P. J.-fel. *A Hét 1975/30. Fügedi Erik: Domeniul Hunedoarei... Agrártörténeti *Szemle 1976/3-4. Ruffy Péter: Húszezer családnév a XVII. század elejéről. Magyar Nemzet 1976. aug. 24. Egyed Ákos: Székely oklevéltár. *Utunk 1983/27. Imreh István: Új székely oklevéltár. *Korunk 1983/9; uő: Műhely. *Utunk 1989/2. Benkő Loránd: Székely oklevéltár. Magyar Nyelv 1985/4. Kósa Ferenc: Székely Oklevéltár. NyIrK 1986/1. Miklós László: Forrás nélkül történelmet *nem lehet művelni. Romániai *Magyar Szó 1990. júl. 24. Binder Pál: Megjegyzések a Kolozsvári emlékírók névmutatójához. Helikon 1991/21. Szabó György: Kolozsvári emlékírók. uo. Wolf Rudolf: Újabb "fehér könyv" ezúttal a régi Kolozsvárról. *Erdélyi Múzeum 1991/1-4. Benkő Samu: P. J. (1908-1993). *Erdélyi Múzeum 1993/3-4. Demény Lajos: A történész P. J. emlékére. *A Hét 1993/43. Egyed Ákos: Háromszék egy évszázada. Háromszék 1993/18.

(B. E.)