Péntek János

oldal nyomtatása Share

Péntek János (Körösfő, 1941. júl. 7.) nyelvész, etnológus. Középiskoláit Nagyváradon végezte (1959), a Babeş-Bolyai Egyetemen szerzett magyar nyelv és irodalom szakos tanári oklevelet (1964), s ugyanitt szerezte meg a filológiai tudományok doktora címet (1976). Pályáját gyakornokként kezdte a kolozsvári egyetem magyar nyelvtudományi tanszékén, majd tanársegéd, adjunktus, előadótanár. Tanszékvezető professzorai Szabó T. Attila, *Márton Gyula, *Gálffy Mózes voltak, az ő szellemi-szakmai környezetük határozta meg a kutatói és tanári pályán való kibontakozását. 1990-ben a magyar tanszék vezetője lesz, majd miután 1993-ban sikerül önállósítania újra a magyar nyelv és kultúra tanszéket, annak vezetése hárul reá. Emellett doktori programvezető is. Az 1975-től előadásai között szereplő általános etnológia, illetve ennek szemináriumaként magyar néprajz az előkészítője annak, hogy 1990-ben megindulhat a kolozsvári egyetemen az önálló magyar néprajzos képzés. 1992-től ugyancsak e tanszék keretében finn nyelvszak is indul. Előadásainak tárgyai közé tartozik ezeken kívül a nyelvelméleti bevezetés, az általános nyelvészet, nyelvtudomány-történet, nyelvi kontaktológia, lexikológia, szemantika, szemiotika; 1990 után rendszeresen ad elő szociolingvisztikát is. Olyan modern interdiszciplináris területeket próbál tehát bevonni az egyetemi képzés körébe, amelyek hiányoztak a hagyományos keretekből.

Tanszékvezetőként, a Babeş-Bolyai Egyetem Szenátusának tagjaként (1990-96) nagy szerepe volt az egyetemi reformok létrejöttében, magyarországi vendégtanárok kolozsvári meghívásában, hallgatók magyarországi részképzésének kiterjesztésében. 1997-99 között az országos oktatási reformbizottság és tankönyvbizottság tagja. 1990 után vendégtanár, illetve vendégelőadó a budapesti (1992), a miskolci (1994), a debreceni (1997-98), a pécsi (1997, 2000), a bukaresti és a szegedi egyetemeken (1998, 2000). Alapítója és 1997-től elnöke az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének, felelős kiadója az AESZ Értesítőjének; alelnöke (1996-tól) a Nemzetközi Magyar Filológiai Társaságnak; a Magyar Nyelv és Kultúra Társasága 1996-ban elnökségi tagjává, majd társelnökévé választotta. 1983 óta tagja a NyIrK szerkesztőbizottságának.

Tudományos kutatásainak területe az általános nyelvészet, nyelvjárástan, jövevényszó-kutatás, nyelvjárási szakszókincs-vizsgálat, néprajz, nyelvművelés, de szakmailag elsősorban az etnoszemiotika és etnolingvisztika; különösen az etnobotanika, a népi növényismeret elméleti és terminológiai kérdései foglalkoztatják.

Első tudományos közlése a körösfői népi hímzés szakszókincséről a NyIrK hasábjain jelent meg (1965/1). Foglalkozott szülőföldje, Kalotaszeg nyelvjárásával, a körösfői í-zés állapotával, s a nyelvjárási szókincs alapján a tájszók leíró szempontú osztályozását dolgozta ki mintaszerűen (NyIrK 1972/2). Nyelvelméleti előadásainak tanulságait a társszerzőkkel írt A nyelv világa (1972) c. népszerű könyvecskében foglalta össze, ezt később újszerű elvek alapján a Teremtő nyelv (1988) c. nyelvelméleti munkájában tette teljessé.

A hetvenes években készült el a néprajz és a nyelvtudomány összefüggéseinek igazolására írt doktori értekezése (A kalotaszegi népi hímzés és szókincse), amelyben részben a tanszék hagyományaihoz kapcsolódó, de a kutatás és értelmezés tekintetében modern szemléletet követő etnolingvisztikai témát dolgozott fel. Kifejtette benne a néprajzi leírás és a szótári feldolgozás kettős elvének fontosságát, kijelölte a lexikológia vizsgálati területét és módszereit. A néprajzi és a nyelvészeti szempontot egy harmadik egészíti ki kutatásaiban: a szociológiai. Szintén újszerű az a szemiotikai megközelítés, melynek alapján a hímzés jelfunkciójára mutatott rá. Időközben részt vesz abban a tanszéki tervmunkában, melynek célja volt az évtizedek során összegyűlt nyelvjárási anyagból kiszűrni és szótárszerűen feldolgozni a magyar nyelvjárások szókincsének román eredetű elemeit. Így látott napvilágot 1977-ben a *Márton Gyula és Vöő István társszerzőkkel közös munka: A magyar nyelvjárások román kölcsönszavai. A román nyelvi hatás kérdéskörére később több tanulmányában is kitér.

Figyelme ezekben az években fordul az etnobotanika felé. Mintegy előtanulmányként a botanikus Szabó Attilával Ezerjófű címmel etnobotanikai útmutatót szerkeszt, majd botanikus társával közös tanulmányban, Egy háromszéki falu növényismerete cím alatt a budapesti Ethnographiában (1978/1-2) követendő mintát szolgáltat. Ezt követi egy nagyobb területen, Kalotaszegen végzett gyűjtőmunka. A szintén Szabó Attilával írt Ember és növényvilág c. nagyszabású kiadvány bemutatja Kalotaszeg növényzetét és népi növényismeretét; szerkesztése közben több résztanulmányt is megjelentetett a régi növényvilágról és annak változásairól a földrajzi nevek tükrében (közli a Nyelvészeti Tanulmányok, 1980) vagy Kalotaszeg kerti virágairól és dísznövényeiről (a Népismereti Dolgozatokban, 1980). Néhány növény esetében a vizsgálatot egész Erdélyre kiterjeszti.

Foglalkozik tudománytörténettel is: e tárgykörhöz tartozik tanulmánya a kalotaszegi nyelvjárás kutatásának történetéről a NyIrK-ben (1971/1), valamint A romániai magyar nyelvtudományi kutatások c. beszámolója A romániai magyar nemzetiség c. 1981-es gyűjteményes kötetben. A tárgykörben kiemelkedő a budapesti Magyar Nyelvben közölt értekezése a magyarságtudomány és magyar nyelvtudomány ápolásáról Kolozsvárt (1993/3).

A hetvenes évek végétől a magyar nyelv iskolai oktatásának feladatkörében is szerepet vállalt. Egy-egy társszerzővel tanári kézikönyvet dolgoz ki és négy általános iskolai tankönyvet ír, ezeket folyamatosan újra kiadják. E tárgykörbe tartozik a budapesti Nyelvünk és Kultúránk hasábjain megjelent tanulmánya is a pedagógusképzés erdélyi gondjairól (1994/1).

Szinte az egyedüli, aki a kilencvenes évektől az erdélyi magyar nyelvhasználat elvi, rendszertani és nyelvelméleti kérdéseit vizsgálja. Ezt feszegeti több olyan cikkében, mint Ki a nyelvi fogyatékos? (Romániai *Magyar Szó 1990. jan. 14.), Normagondok Erdélyben (Magyar Nyelvőr, Bp. 1994/2), A kisebbségi iskolák kétnyelvűsége és kettősnyelvűsége (Irodalmi Szemle, Pozsony, 1995/3) és Az anyanyelv ökológiája Erdélyben (Kétnyelvűség, Bp. 1994/1).

Tanulmányait közölte az említetteken kívül a bukaresti Dialectologica, az Erdélyi Múzeum, *Korunk, Magyar Kisebbség, Studia Universitatis Babeş-Bolyai filológiai folyama; a magyaroszági folyóiratok közül az Educatio, Hitel, Hungarológia, Kisebbségkutatás, Köznevelés, Magyar Felsőoktatás, Magyar Szemle, Minorities Research, Pedagógiai Szemle, Uralaltaische Jahrbücher és számos gyűjteményes kötet: Anyanyelvünk művelése (1975), Népismereti Dolgozatok (1980), A *Kriza János Néprajzi Társaság Évkönyve (Kv. 1995), Kós Károly egyetemessége felé (Mv. 1995), Anyanyelvi nevelés embernevelés (Bp. 1995), Jelen és jövő a szórványban (Tv. 1996), Szépe György Emlékkönyv (Pécs, 1996), Szöveg és stílus (Kv. 1997), Történelmünk a Duna-medencében (Kv. 1998), Kulturdialog und akzeptierte Vielfolt? (Stuttgart, 1999), Siebenbürgen. Magie einer Kulturlandschaft (Kv. 1999).

Érdemei elismeréséül 1985-ben a Magyar Nyelvtudományi Társaság a *Csűry Bálint Emlékéremmel, 1995-ben az Anyanyelvápolók Szövetsége a Lőrincze Lajos-díjjal, 1996-ban az Anyanyelvi Konferencia a Bárczi Géza Emlékéremmel tüntette ki.

Művei: A nyelv világa (Szabó Zoltánnal és Teiszler Pállal, Kv. 1972); Ezerjófű. Etnobotanikai útmutató (Szabó Attilával, 1976; bővített, átdolgozott kiad. Bp. 1996); A magyar nyelvjárások román kölcsönszavai (*Márton Gyulával és Vöő Istvánnal, 1977); A kalotaszegi népi hímzés és szókincse (1979); Idegen szavak szótára. I-II. (Bakos Ferenccel és Teiszler Pállal, 1979); Ember és növényvilág. Kalotaszeg növényzete és népi növényismerete (Szabó Attilával, 1985); Teremtő nyelv (1988); A megmaradás esélyei. Anyanyelvű oktatás, magyarságtudomány, egyetem Erdélyben (Bp. 1999); Az anyanyelv mítosza és valósága (Kv. 1999 = Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége Füzetei. 5); A kreatív nyelvhasználat és az iskola (társszerző Nagy L. János, Bp. 2000); A nyelv ritkuló légköre. Szociolingvisztikai dolgozatok (Kv. 2001).

Szerkesztésében jelent meg a Nyelvelméleti tanulmányok (Teiszler Pállal, 1975), Néphagyományok új környezetben (Tanulmányok a folklorizmus köréből 1987), Szöveg és stílus (Kv. 1997), valamint 1971-1985 között több V-VIII. osztályos általános iskolai magyar nyelv tankönyv (Kósa Ferenccel, Kuszálik Piroskával, Kalapáti Jolánnal, Tamás Évával).

Balogh Edgár: Szagos a rozmaring. *Új Élet 1976/8. Cseke Péter: Új növénykultusz érdekében avagy mire jó az ezerjófű? *Falvak Dolgozó Népe 1976/7. Murádin László: Jövevényszók a mérlegen. *Korunk 1979/8. *Gálffy Mózes: Népművészet és népi szakszókincs. *A Hét 1979/49. Nagy Jenő: Szavak és dolgok. *Korunk 1980/6. Bíró Zoltán: Az igazi újszerűség. *Korunk 1982/2. Váczy Kálmán: Ember és növényvilág. NyIrK 1986/2. Józsa Nagy Mária: Gondolkodó nyelvtudomány. *Utunk 1989/9. Nagy Olga: Interdiszciplináris vizsgálat a néprajzkutatásban. *Korunk 1989/9. Balázs László: P. J.: Teremtő nyelv. NyIrK 1989/2. Cs. Gyímesi Éva: Korszerű nyelvszemlélet. *Korunk 1989/9. Balogh Dezső: Vallomás a nyelvről. *Igaz Szó 1989/9. Aniszi Kálmán: Anyanyelvi szorongások. Erdélyi Tükör 1990/4. Balló Áron: Mítosz és valóság. Kelet-Nyugat 1994/5.

(M. L.)