Péter Mihály Heinrich

oldal nyomtatása Share

Péter Mihály Heinrich (Sóvárad, 1929. máj. 11.) orvosi szakíró. ~ H. Mária férje. A középiskolát a szászrégeni német gimnáziumban kezdte, majd a marosvásárhelyi Római Katolikus Főgimnáziumban folytatta, ahol 1948-ban érettségizett. Egyetemi tanulmányait a marosvásárhelyi *OGYI Általános Orvosi Karán 1954-ben érdemoklevéllel végezte. Két évig körorvos volt Bögözben, majd Mezőcsáváson. 1956-tól a marosvásárhelyi *OGYI mikrobiológiai tanszékén volt gyakornok, tanársegéd (1957), adjunktus (1966), előadótanár (1972), illetve professzor (1990). 1991-től a tanszék vezetője. 1962-ben szakorvosi, 1965-ben főorvosi vizsgát tett. Az orvostudomány doktora (Iaşi 1971). Tanulmányúton volt Heidelbergben, Kielben (1973) és Bergenben (1993).

Tagja a Román Mikrobiológiai (1956), az Immunológiai (1979), a Sejtbiológiai (1984) Társaságnak, valamint a Magyar Mikrobiológiai Társaságnak (1992), a Magyar Egészségügyi Társaságnak (1993), az EME egyik alelnöke 1994-től.

Első szaktanulmányát 1958-ban az Orvosi Szemlében közölte. Több mint másfélszáz szaktanulmányt felölelő tudományos tevékenysége az orvosi mikrobiológia több területére terjed ki. Önálló módszert dolgozott ki a húgycső-folyások laboratóriumi kórjelzésére; kimutatta, hogy egyes sarjadzó gombák és bélbaktériumok kölcsönösen erősítik kórokozó képességüket; eredeti eljárást javasolt a száj mikroflórájának biocönózis-típusokba való osztályozására; több dolgozata a felületi vizek mikrobás szennyeződésével foglalkozik. Közleményei hazai (Orvosi Szemle-Revista Medicală, Microbiologie, Dermato-Venerologia, Stomatologia, Igiena, Orvostudományi Értesítő) és külföldi (Nature, Zeitschrift für Innere Medizin, Zentralblatt für Bakteriologie, Zentralblatt für Mikrobiologie, Dermatologische Monatschrift, Acta Stomatologica Internationalia, Orvosi Hetilap, Lege Artis Medicinae) szaklapokban jelentek meg.

Szerzője a V. Bîlbîe és N. Pozsgi szerkesztésében megjelent Bacteriologie medicală c. kézikönyv (Mv. 1985) egy fejezetének, társszerzője László Jánossal a Kórokozó mikroorganizmusok c. kötetnek (Kv. 1988). Társszerkesztője a Genersich-Emlékkönyvnek (Bp.-Mv. 1994) és A marosvásárhelyi magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés 50 éve c. kötetnek (Bp. 1996 = Magyarságtudomány Könyvtára), mindkettőben több tanulmánya is megjelent.

Önálló kőnyomatos jegyzete: Orvosi mikrobiológia fogorvostan-hallgatók részére (Mv. 1979, 1988, 1996), amely román nyelven is három kiadást ért meg (Mv. 1978, 1987, 1991). Román nyelvű gyakorlati jegyzete: Lucrări practice de microbiologie (Mv. 1965, 1977, 1994). Ezeken kívül társszerzője még öt kőnyomatos egyetemi jegyzetnek. Ismeretterjesztő írásait az Előre, Korunk, A *Hét, A Hét Évkönyve (1984), *Hargita Kalendárium (1989) közölte.

(Á. Z.)