Petőfi-alap

oldal nyomtatása Share

Petőfi-alap az MNSZ kezdeményezésére 1945 júniusában létesített önsegély-alap. Eredetileg a fogságból visszatérő hadifoglyok fogadására alakult Hazatérők Otthona számára rendezett gyűjtést, majd azokat a magyar tanárokat és tanítókat segélyezte, akiknek a román állam "besorolás híján" egy ideig nem folyósította a fizetését. A meginduló országos mozgalom e célra Petőfi-emléklapokat hozott forgalomba. A begyűlt pénzből alig három hét elteltével az MNSZ ötmillió lejes gyorssegélyt utalhatott ki a nélkülöző népiskolai tanítók, középiskolai tanárok, valamint a kolozsvári magyar egyetem és mezőgazdasági főiskola személyzete számára. Ugyancsak a ~ fedezte a sepsiszentgyörgyi *Székely Nemzeti Múzeum újjászervezési költségeit.

A ~-nak nagy segítséget nyújtott *Márton Áron püspök (akkori pénzben jelentős) 3 millió lejes adománya.

A ~ akciója volt az az 1948-ban megindított gyűjtés is, amelynek keretében minden magyar lakost "három szeg" beszolgáltatására mozgósítottak; végül is a háború utáni viszonyok között nagy értéket jelentő 12 mázsa vasszeget sikerült begyűjteni, ennek értékesítésével támogatta a ~ a magyar művelődési kiadásokat, többek között a fehéregyházi Petőfi-emlékünnepségek megrendezését, népfőiskolák szervezését, vidéki magyar könyvtárak felállítását, s egészen 1948-ig jutott pénz a *népi kollégiumok anyagi támogatására is.

Molter Károly: Teremtsünk országos Petőfi-alapot! *Szabad Szó (Mv.) 1945. szept. 24. Balogh Edgár: Férfimunka. *Emlékirat 1945-55. Bp. 1986. 113, 249, 274. Katona Szabó István: A nagy remények kora. II. Bp. 1980. 195-199.

(B. E.)