Purjesz Béla

oldal nyomtatása Share

Purjesz Béla (Mindszent, Csongrád vm., 1884. ? 1959. szept. 14. Szeged) orvostudományi szakíró, szerkesztő. A szentesi Állami Főgimnáziumban letett érettségi (1902) után a budapesti egyetemen szerzett orvosdoktori diplomát (1907). 1908-tól a nagybátyja vezette kolozsvári Belgyógyászati Klinika gyakornoka, majd 1913-tól tanársegéd. 1914-ben háromhónapos németországi tanulmányúton vesz részt, 1915-ben a szív és vérkeringési szervek kór- és gyógytanának tárgyköréből magántanárrá habilitálják. A világháború alatt ezredorvosi szolgálatot teljesít. Miután az egyetemi klinikákat 1919 októberében a Kolozsváron létesített román egyetem birtokba veszi, magánpraxist folytat. Részt vesz a kolozsvári felekezetközi magyar egyetem tervezetének kidolgozásában. 1920. szept. 1-jétől Benedek Lászlóval közösen mint főszerkesztők megindítják a *romániai magyarság első gyógyászati közlönyét, a kéthetente megjelenő *Erdélyi Orvosi Lapot, amely a 4. számától az EME Orvostudományi Szakosztályának hivatalos közlönye alcímet viseli, s címlapján 1921. dec. 1-jétől mindketten alapítókként szerepelnek. Purjesz Bélának három hosszabb tanulmánya és néhány szemlecikke jelent meg a lapban.

1921 nyarán Szegedre távozik, ahol mint tanársegéd részt vesz a Belgyógyászati Klinika felállításában. 1926-tól adjunktus, 1931-től a Belgyógyászati Diagnosztikai Klinika igazgató professzora. 1944 tavaszán, a zsidótörvények megjelenése után származása miatt meghurcolják. 1944-45-ben az Orvostudományi Kar dékánja, 1945-46-ban az egyetem rektora. 1946-ban díszdoktorrá avatják, 1950-ben nyugdíjazzák.

Tudományos munkássága Kolozsvárt az EME Orvostudományi Szakosztályának keretében bontakozik ki az 1910-es években: első jelentősebb dolgozatai a szakosztály Értesítőjében, valamint a Gyógyászatban, a Lechner Károly Emlékkönyvben (Kv. 1915) és a Szabó Dénes Emlékkönyvben (Kv. 1919) jelennek meg. Ezek többségét külföldön németül is közli. Fontosabb kutatási területei: a szív- és vérerek betegségei, a jódanyagcsere, a rosszindulatú daganatok megállapítása. Ő indítja meg Magyarországon a rendszeres sportélettani vizsgálatokat.

Nagyobb munkái: A cukorbetegség és az insulin (Bp. 1927); Der Vitamin B1 Stoffwechsel des Menschen und der Tiere unter normalen und pathologischen Zuständen (Bp. 1940); A belgyógyászat és határterületeinek syndromái (Bp. 1965).

Rávnay Tamás: Dr. P. B. (1884-1959). A szegedi Orvostudományi Egyetem Évkönyve az 1959/60. tanévről 103-105. Berkesy László: Dr. P. B. uo. 106-108. Szegedi egyetemi *almanach 1921-1970. Szeged 1971. 365.

(G. Gy.)