Radnóti Miklós és a romániai magyar irodalom

oldal nyomtatása Share

Radnóti Miklós és a romániai magyar irodalom Radnóti Miklós költészete iránt az erdélyi, illetőleg a romániai magyar irodalmi érdeklődés nem csak a két háború közötti magyar líra kiemelkedő képviselőjének szólt, hanem azt személyes indítékok is táplálták. Féltestvére, *Erdélyi Ágnes Nagyváradon élt, nála látogatóban a költő is megfordult a harmincas években: később munkaszolgálatosként járt 1940-ben Szatmár, 1942-ben Bihar megye több településén (*Szamosborídon, Veresmarton, illetve Élesden). A róla szóló első erdélyi híradás is (*Nagyváradi Napló 1932. jún. 26.) váradi származásúnak mondja (különben tévesen), amikor beszámol arról, hogy "... a budapesti rendőrség elkobozta Radnóti Miklós váradi író Újmódi pásztorok éneke c. könyvét". A lap közli az elkobzás alapjául szolgáló két verset is (Arckép, Pirul a naptól már az őszi bogyó...), néhány héttel később (1932. aug. 7.) Mese a szomorúfűzfáról c. versét, a következő évben pedig (1933. szept. 17.) az Új könyvemet tegnap elkobozták és a Szél se fúj itt már címűeket (ez utóbbit az 1933. okt. 22. számban).

E híradással és közlésekkel párhuzamosan a *Korunkban Forgács Antal közöl bírálatot az Újmódi pásztorok énekéről (1932/3), számon kérve a költőtől a versek osztályharcos jellegének hiányát; ezt követően a folyóirat októberi és novemberi számában első közlésben jelenik meg négy verse, (Téli jelentés, Kedd, Betyárok verse illetve Farkas Laci meghalt). Ezek a közlések újabb személyes kapcsolattal függnek össze: *Méliusz József saját visszaemlékezése szerint 1934-35-ben, de az említett közlésekből következtethetően már korábban *Gaál Gábor megbízásából személyesen kereste fel Budapesten Radnótit s kért tőle verseket, a fenti négy vers (mind első közlés!) ennek eredménye lehet, hiszen 1933 után a *Korunkban többé nem jelenik meg verse. A Lábadozó szél c. Radnóti-kötetről szintén elmarasztaló a *Korunkban megjelent *kritika (1933/6), s majd csak a következő években, *Méliusz József *kritikai cikkei (az Újhold c. kötetről az 1936/7-8., a Járkálj csak halálraítélt! c. kötetről az 1937/3. számban) ismerik el költészetének értékeit, műgondját Kosztolányiéhoz hasonlítva. A Méliuszhoz fűződő személyes kapcsolat jele, hogy Radnóti dedikációjával mindhárom kötet megtalálható a Méliusz-hagyatékban; az utóbbi kritikusi széljegyzetei a recenzens munkájába is betekintést nyújtanak.

Közben 1934-ben az *Erdélyi Helikon is felfigyel Radnóti költészetére: Tolnai Gábor, az erdélyi magyar szellemi élettel rendszeresen kapcsolatot tartó szegedi fiatal kritikus ír szintén a Lábadozó szél c. kötetről (1934/3), elismeréssel versformáiról, nyelvéről. Radnóti neki ajánlja Szél se fúj itt már c. versét, amelynek néhány sora ("... vagy elmegyek fényleni hónak az erdélyi / tetőkre, hol balladák hímzett szoknyáit / fújja feketén éjjeli szél") közvetlen erdélyi élmény felbukkanása költészetében. A harmincas évek második felében az *Erdélyi Helikonban és a *Korunkban több alkalommal jelenik meg *kritika új köteteiről: Paku Imre a Meredek út "tiszta költészeté"-t említi elismerően (*Erdélyi Helikon 1939/5), míg Forgács Antal (*Korunk 1939/5) fasizmusellenességét emeli ki a költőnek; a következő évben *Szemlér Ferenc a Válogatott verseket ismertetve (*Erdélyi Helikon 1940/7) a pályakezdő Radnóti témáit, modorát Dsida költészetéhez érzi közelállónak, későbbi verseire pedig a háborús rémület, a fenyegetettségérzés ellenére megmaradó költői magatartást jellemzőnek, ugyanakkor Köves Miklós (*Kahána Mózes) a *Korunkban az Ikrek haváról és a Válogatott versekről írva (1940/7-8) a versek "madárnyelvét", a természeti képek mögé elbújtatott szociális-harcos tartalmat tartja fontosnak, s kiemeli a Hispánia, Hispánia és a Federico García Lorca "forradalmi szimpátiáját". Az Ikrek havából a *Nagyváradi Napló mutatványul Anya is meghalt címmel közöl részletet (1939. okt. 15., 17.).

Az aradi Vasárnapban Radnótinak Kaffka Margit művészi fejlődése c., nyomtatásban is megjelent szakdolgozatát Rónay György ismertette (1934. nov. 25.); a *Független Újság közli (1936. júl. 18.-aug. 1.) naplójegyzetét (Európai egzotizmus), amelyben többek között ezt írja: "A húgom Szilágysomlyón [a helynévrendelet miatt Şimleul Silvaniei áll a szövegben] él, szeretem, s szeretném meglátogatni"; valamint Jánosházy György tollából jelenik meg ismertetés az Orpheus nyomában c. kötetéről (*Erdélyi Helikon 1943/12). Az érdeklődés különben kölcsönös: a Nyugatban olvasható Radnótinak *Brassai Viktor Együtt és külön c. kötetéről írott recenziója (1939/9), amelyben a világnézeti líra sikerült darabjai mellett észreveszi "a rosszul értelmezett költői és világnézeti kötelességérzet" példáit is.

*Erdélyi Ágnes és *Méliusz József mellett *Szemlér Ferenc a harmadik, akin keresztül személyes kapcsolatok is fűzik az erdélyi magyar irodalomhoz: ő tájékoztatja az erdélyi sajtóban köteteiről megjelent visszhangokról. Erre utal akkoriban írott levele: "Nagyon köszönöm a helikoni írásokat, nagyon nehéz napokban jött és segített. Amit a V. Versekről írtál, az talán a legjobb írás volt azok között, amit eddig könyveimről írtak." (Az 1941-ben kelt levelet közli *Szemlér Ferenc, *Igaz Szó 1954/11).

A II. világháború 1944. augusztus 23-i fordulata után elsőnek a temesvári *Déli Hírlap közöl Radnóti-verseket (Az alvó tábor, A la recherche...) a bori deportáltak verseiből válogatott verscsokor keretében, megjegyezve: "... [Radnóti] sorsáról egy időben látszólag túlzott, riasztó hírek keltek szárnyra, azóta azonban, úgy véljük, ők is átkerültek a »napos oldal«-ra (Szász János: A hazatérő költő. *Előre 1964. nov. 13.). Nem sokkal később már a mártírhalál bizonyosságával kell szembenéznie erdélyi írónak és olvasónak, s ennek megfelelően a róla megjelent írásokban is magatartásának felmutatása kerül túlsúlyba költészetének szövegközelibb elemzése helyett. Az *Utunkban *Benedek Marcell foglalkozik a Tajtékos ég c. posztumusz Radnóti-kötettel (1946/10) s mutatja ki költészetében a klasszicista hagyomány és az avantgárd modernség jellemző ötvözését, *Szemlér Ferenc pedig ugyanekkor a brassói Népi Egységben ír a kötetről, s a halálmotívum eluralkodását elemzi annak verseiben. Szemlér tudja, hogy "... nehéz a kötet verseit a széptan barátságos szabályai szerint elemezni, s megtalálni rájuk a legpontosabb ítéletet. A sorok mögött tolongó képzettársítások nem irodalmat és művészetet, hanem mindegyre véres és valóságos életet, véres és valóságos történelmet idéznek. S ettől nehéz megszabadulni." A recenzens már itt említést tesz személyes kapcsolatukról, levelezésükről, amelyből később, az *Igaz Szóban közöl részleteket (1954/11), majd 1969-ben három levél (egyiket Radnótiné írta) teljes szövegét. Közös szerelmi antológiatervre, egymásnak küldött könyvekre, versekre derül így fény. Szemlér a Radnóti-fordítások között megjelent három brassói német költőről (A. Meschendörfer, E. Neustädter, H. Zillich) és verseik Radnótihoz kerülésének történetéről ír (*Igaz Szó 1969/5).

Az ötvenes években Pataki Bálint, *Izsák József, *Szilágyi Domokos egy-egy évforduló alkalmával emlékezik meg Radnótiról, mindhárman a "forradalmi tudatosulást", fasizmusellenességet jelző versekből idéznek. Bori Imre Újvidéken megjelent Radnóti- monográfiájáról Kántor Lajos (*Igaz Szó 1966/7) és *Szemlér Ferenc (uo. 1967/5) ír méltatást.

Radnótinak a *Korunk köréhez való viszonya ezzel egy időben kerül az irodalomtörténeti vizsgálódás előterébe. *Izsák József (*Igaz Szó 1962/11) a *Korunk költőiről írott tanulmányában foglalkozik vele is, majd költészete "osztályharcos jellege" körül az Élet és Irodalomban alakul ki vita, amelyhez Kántor Lajos szól hozzá (1962/20 és 22). Ő egyrészt arra mutat rá, hogy az ott közölt versek társadalombíráló élük miatt nem jelenhettek meg máshol, de másrészt azzal is számol, hogy a *Gaál Gábor folyóiratának egyes törzsmunkatársai (Korvin Sándor, de maga Méliusz is) "értetlen, rideg, vagy éppen elutasító" hangon írtak róla. Később A *Korunk költészete c. antológiát (1967) bevezető tanulmányában *Méliusz József utal Radnóti "érzékeny remegésére", életrajzi jegyzetében pedig "a XX. századi magyar irodalom egyik legnagyobb lírikusa"-ként, "az antifasiszta harc mártír-költője"-ként aposztrofálja, jelezve, hogy a Farkas Laci meghalt c. vers, amelyből "cenzúra-okokból a költemény nyíltan osztályharcos szellemű, az ellenforradalmat elítélő, a forradalommal rokonszenvező további részeit kihagyni kényszerült", csak a *Korunkban jelent meg csonkítatlanul. Különben Radnóti és a *Korunk kapcsolatára vonatkozólag a *Gaál Gábor-levelezésben és találunk néhány utalást (Levelek. 1975. 567, 618, 681).

Erre az időszakra eső írások Radnóti erdélyi kapcsolatainak más összefüggéseit tárták fel. Az élesdi munkaszolgálatos hétköznapokat Köteles Pál próbálta rekonstruálni, akkor még élő kortársi visszaemlékezéseket felhasználva (*Igaz Szó 1971/10), arra a következtetésre jutva, hogy a versek tulajdonképpen fölöslegessé teszik, kioltják az effajta "ügyködést". Többen féltestvéréről, *Erdélyi Ágnesről írva szolgáltatnak a költőre vonatkozó életrajzi adatokat is. *Szilágyi András (*Utunk 1967/1), *Kahána Mózes (Új Írás 1969/2), majd Virgil Teodorescu (*Utunk 1975/20) és *Mikó Ervin (*Utunk 1978/19) visszaemlékező írásaiból a költőnő pesti látogatásáról, a nagy költő-báty iránti tiszteletéről, az erdélyi értelmiségiek felé irányuló közvetítő szerepéről, a neki ajánlott Nyújtsd a kezed, harcos testvér c. verséről tudunk meg részleteket. *Mikó Ervin *Erdélyi Ágnesre emlékezve arról is ír, hogy Radnóti 1940-es munkaszolgálata során a Szatmár megyei Veresmarton is megfordult, ugyanakkor a Veresmart c. verse mellett keletkezéstörténeti adalékokat közöl a Nem tudhatom... kapcsán is: ezt a verset állítólag Radnóti 1943/44 szilveszterén olvasta föl, s utolsó sorának végső változata a Major Tamással való vita során alakult ki.

Költészetéről részletes, újat mondó elemzést *Láng Gusztáv közöl (*Igaz Szó 1969/5). Megállapítása szerint korai mozgalmi és bukolikus verseit közhelyszerűség, stiláris keresettség jellemzi, majd a "férfivá válás" folyamatában a korábbi forradalmi motívumok (szél) átértékelődnek. Úgy látja, a forradalmi optimizmus helyett a politikai helyzet átlátásából származó szorongással és a halál tudatával egy időben a harc vállalása lesz jellemző a költő magatartására, egyfajta Messiás-szerep kialakítása. Tárgyalja viszonyát a Nyugat lírájához, kiemelve a babitsi magatartásmodell vonzását. Később ugyanő az *Utunk Kiskatedra rovatában a Himnusz a békéről kapcsán elemzi nemcsak az antik, hanem a 19. századi magyar klasszikus hagyomány jelenlétét költészetében (1983/6).

*Mózes Huba a Radnóti-próza ismeretét gazdagítja a *Független Újságban 1936-ban megjelent Európai egzotizmus újraközlésével és feltárja a szöveg kapcsolatait Radnóti 1934-es szakdolgozatával és az Ikrek havával (NyIrK 1973/1). 1974-ben, a költő halálának harmincéves évfordulóján az *Igaz Szóban Bajor Andor, az *Utunkban *Szávai Géza emlékezik. Szávai nem a vértanút keresi benne, hanem az első kötetek békés, míves költőjét. Szerinte jobban ismerjük sorsát, mint költészetét, "az utolsó nagy versek borulnak életműve fölé". A következő évben a *Korunk *Leon Alex Radnótiról készített szénrajzát hozza, és a portré keletkezését ismertető cikket közöl *Borghida István tollából (1975/1-2). *Mózes Attila rövid cikkében (*Utunk 1979/21) a Razglednicák 1. és 2. darabját elemzi; később az Új Írás Radnóti-számában (1984/11) *Lászlóffy Aladár gondolkodik el esszében a költőhalál jelentéseiről, ahogy "az értékek igazi, megingathatatlan rendjének létét azokban az araszolva papírra vetett remekművekben éppen úgy az életével hitelesítette, mint Petőfi a maga magyar- és világszabadság hitét". *Markó Béla az *Igaz Szó Olvassuk együtt rovatában (1986/2) a Hetedik ekloga hexameteres formájának jelentéseit, téma és verstípus ellentétét elemzi, ahogy az ellentétekre épülő szöveg a versért való küzdelemről, a vers születéséről szól. Ugyanebben a rovatban *Tompa Gábor a Federico García Lorcát mint aforisztikus költő-siratót vizsgálja s a "költő voltál megöltek ők" logikáján töpreng, ahogy a költő a humánum hordozójaként, az *igazság tudójaként potenciális ellenséggé válik (1989/7). Kisgyörgy Réka tömör elemzésében (*Utunk 1989/19) utolsó verseinek próféta-szerepét járja körül. A mindenkori fiatal generációk Radnóti-élményének hatását nemcsak a *Forrás-nemzedék versei és a Kiskatedra-rovatban való felbukkanása bizonyítja, hanem középiskolások pályázati írásaiban való jelenléte is (*Igaz Szó 1988/5).

Számos romániai kiadás jelzi Radnóti Miklós költészetének hazai népszerűségét. Az 1960-ban megjelent kötethez Méhes György ír más pályarajzoknál részletesebb életrajzot, amelyből a magányos értelmiségi képe rajzolódik ki, aki a szocializmussal szimpatizál, de nem proletárköltő. 1961-ben is jelenik meg Radnóti-kötet, előszavát *Méliusz József írja; szerinte a költő "nyíltan kiállt a munkásosztály mellett", humanizmusa szocialista jellegű, József Attila halála után átvette tőle a proletár költő szerepét. Az 1972-ben megjelent Legszebb verseit *Szemlér Ferenc válogatta, jegyzetelte. Bevezető gondolatait *A Hétben megjelent cikkében is közli, és bár nála is az életrajz túlsúlya figyelhető meg, a versek "mívességének" vizsgálata által kíván igenlő választ adni a kérdésre, hogy "van-e a dokumentumjellegétől függetlenül értéke ennek a költészetnek".

Az 1973-as Válogatott versek és *műfordítások kötet előszavát, függelékét *Seres Zsófia írta. Ő az életrajzzal, élményekkel párhuzamosan a szövegekre is figyel; szerinte "hiba lenne csak az utolsó verseket számon tartani". Végigelemzi tehát a Radnóti-köteteket a formabontó korszaktól kezdve az eklogákig. Nemcsak a közhelyessé vált versidézeteket ismétli meg, hanem a "forradalmi" versek mellett a szépségekben gyönyörködőket is. A Nem tudhatom... c. verset részletesebben elemzi. A korábban kialakított kép (forradalmiság és halálfélelem) egyoldalúságával szemben a formai, tematikai és stiláris változatosságot emeli ki. Ez az előszó és a kötet a szakirodalom feldolgozása, a könyvészeti anyag közlése révén is meghaladja a korábbiak ismeretterjesztő színvonalát.

Az 1976-os Válogatott versek és *műfordítások utószavát *Szilágyi Domokos írta. Az életút ismertetését Radnóti-szövegek összeszerkesztésével oldja meg, de bekerül szövegébe Váróné *Tomori Viola egy 1975-ből kelt levele: ő a Szegedi *Fiatalok Művészeti Kollégiumában ismerkedett meg és került jó barátságba Radnótival, neki dedikálta a költő a Mese a szomorúfűzfáról c. verset. Váróné később a *Korunkban (1977/12) ír szegedi éveiről. Ugyancsak a *Korunk közli Pomogáts Bélának a műfordító Radnótiról szóló írását, amely szerint a *műfordítás Radnóti számára a szellemi ellenállás formája, a kulturális örökség felmutatása idegen nyelven írt rokonversek fordítása révén.

A Versek és *műfordítások c. Radnóti-kötetet (Kv. 1985) *Cs. Gyímesi Éva válogatja; bevezetőjében úgy ír a költő erkölcsi tartásáról, az iszonyat vállalásáról, hogy az olvasó a kitartásra való aktuális biztatást olvasson ki belőle, a hitet, hogy a szó is lehet tett, az emberi méltóság megőrzésének megmaradt eszköze; a nemzeti elfogultság évadján a megélhető hazaszeretet gesztussá válhat. *Egyed Péter a kötetről írt recenziójában (*Utunk 1985/43) úgy gondolja, Cs. Gyímesi eltúlozza kissé annak a szerepnek a tudatosságát és vállalását, amelybe a költő kényszerűen került. Egyed értő, felfedező szövegelemzései nem a pályazáró nagy versekre, hanem az egyes kötetek egy-egy versére irányulnak.

A Tanulók Könyvtára-sorozatban megjelent 1985-ös kötetet követően ~ kapcsolatában hosszabb szünet áll be. Csak másfél évtized után jelenik meg *Kovács András Ferenc válogatása (Száll a tavasz. Buk.-Kv. 2000); a kötet tőle származó jegyzetében ezt írja: "Pontos és tömör szépségeivel végső soron a világ formáiról és formálhatóságáról szól: a forma hűségéről és tartásáról, a mérték reményteljességéről hoz hírt. [...] Mert aki formát ad, az élni segít. S aki mértéket ad a szavaknak, az méltóságot és szabadságot ad a szellemnek: láthatatlan metrikát a léleknek."

Románul az első Radnóti-versek 1949-ben jelennek meg Eugen Jebeleanu fordításában, a "forradalmi lendület" magyar költőit (Petőfi, Ady, József Attila) bemutató kötetben. Tizenkét versét Virgil Teodorescu, kettőt Emil Giurgiuca tolmácsol a magyar irodalom román nyelvű antológiájának 1969-ben megjelent IV. kötetében. Egész kötetre való színvonalas fordítás Veronica Porumbacu és Tótfalusi Anna munkája (1974). Erről a kötetről írja *Hervay Gizella: Porumbacu előszavában "... olyan hozzáértéssel és részleteket számon tartó pontossággal ismerteti, hogy nemcsak a román olvasóknak mond újat."

Radnóti Miklós sorsa, magatartása erdélyi költők sorát ihlette meg egyetlen kivétellel (Endre Károly: A kilencedik ecloga) a *fiatalokat. *Szilágyi Domokos már 1956 őszén versben idézi a költőelődöt (Járkálj csak, halálraítélt. *Utunk 1986/41), majd őt követi időben *Páll Lajos (Radnóti. 1970). A 70 éve született költő emlékére Budapesten kiadott Radnóti koszorúja (1979) c. kötetben *Hervay Gizella Temetés előtt és *Szilágyi Domokos Törpe ecloga c. verse jelenik meg, s őt idézi az évforduló évében versben *Páskándi Géza (Szabálytalan strófák R. M.-hez), *Bartis Ferenc (Radnóti Miklós), Király László (Káromlás Radnótiért) és *Gál Éva Emese (Prológus 2), esszében *Mózes Attila (Didergő földi testben kuporgó égi lélek. *Utunk 1979/21). Végül újabb versek sorát ihleti a költő sorsa és példája születésének 75. évfordulója idején; ezek a Kortárs 1984/5. számában jelennek meg, szerzőik Csiki László, *Lászlóffy Aladár, Lászlóffy Csaba, *Markó Béla, Vári Attila, Vásárhelyi Géza. E versek közös alapgondolatát *Lászlóffy Aladárnak az Új Írásban (1984/11) megjelent esszéje fejezi ki, már címével is: "Ó tarts ki addig lélek, védekezz!"

A Radnóti-irodalmat legteljesebben Nagy Mariann bibliográfiája tartalmazza (Bp. 1989). Az alábbiakban ebből s a fentebb említettekből csak néhányat emelünk ki, támpont gyanánt:

Tolnai Gábor: R. M.: Lábadozó szél. *Erdélyi Helikon 1934/3. *Méliusz József: R. M. új verseskönyve. *Korunk 1937/3. *Szemlér Ferenc: R. M. Válogatott versei. *Erdélyi Helikon 1940. 7; uő: Olvasónaplómból. *Igaz Szó 1967/5; uő: Radnóti levelei. *Igaz Szó 1969/5. *Láng Gusztáv: A jó halál kegyelme. *Igaz Szó 1969/5; uő: Himnusz a békéről (Kiskatedra). *Utunk 1983/6. Kántor Lajos. R. M. és a *Korunk. Hipotézis és irodalomtörténeti *igazság. Élet és Irodalom 1969/20, 22. *Mózes Huba: Egy elfelejtett Radnóti-írás. NyIrK 1973/1. *Szávai Géza: A költő és természetes halála. *Utunk 1974/47. *Mikó Ervin-Virgil Teodorescu: Erdélyi Ágnes emléke. *Utunk 1975/20. Pomogáts Béla: R. M., a műfordító. *Korunk 1977/8. *Mikó Ervin: Versek nyomában. *Utunk 1978/19. *Mózes Attila: Didergő földi testben kuporgó égi lélek. *Utunk 1979/21. Lengyel Ferenc: Világnézet és világkép. In: Irodalomtudományi és stilisztikai tanulmányok. 1981. 164-174. Szász János: Celan és Radnóti. *A Hét 1981/2. *Cs. Gyímesi Éva: "Mint búcsúzó, ki újra kezdi éltét". *Utunk 1984/18; uő: R. M. Bevezető tanulmány a Versek és *műfordítások (Kv. 1985 = Tanulók Könyvtára) c. kötethez. *Egyed Péter: A megfigyelő költő. *Utunk 1985/43. *Lászlóffy Aladár: Ó tarts ki addig lélek, védekezz! Új Írás 1984/11. *Markó Béla: Olvassuk együtt. R. M.: Hetedik ekloga. *Igaz Szó 1986/2. *Tompa Gábor: Olvassuk együtt R. M.: Federico García Lorca. *Igaz Szó 1989/7. Kisgyörgy Réka: Szigorú, prófétákat termő idő. *Utunk 1989/19.

(N. Zs.)